Itthon tanulunk

az iskolalátogatás, kompetencia és minden ami ezzel jár. Jól éreztük magunkat, suli után kicsit kikapcsolódtunk, jókat fagyiztunk, kirándultunk. Jó volt találkozni régi ismerősökkel. Hálás vagyok Isten gondviseléséért, oltalmáért, az iskoláért, a tanárokért, ezért a lehetőségért.

Jó volt egy előre be nem tervezett szünetet tartani.
Úgy éreztem az elmúlt időben, hogy nem tudok nyugodtan írni, csak itt-ott jutna idő írni pár sort, feltenni pár képet úgy futtában. Lehet ezután csak így fogok írni, itt-ott egy kicsit, mert bár jó volt a szünet, de ha így folytatom, nem marad nyoma az elmúlt időnek. Pedig azért néha jó visszanézni...

Egyszerű karácsonyunk volt. Mióta gyerekeink vannak először nem állítottunk fát. S láttuk, hogy nem a fa teszi az ünnepet.

A gyerekek nőnek. Ezt leginkább a legkisebben látom. Már legtöbbször mondatokban beszél. "Apa bontsd ki nekem!". "Anya mesélj nekem!". Igen, az olvasd-ot felváltotta a mesélj s ő is mondja: "egyszer volt..." Szereti a böngészőket, van belőle jó pár, azokból is vannak kedvencek. Nagy kedvencei Marék Veronika Boribonos könyvei, amelyekből ritkán olvasok, inkább mesélek.

elmentünk az állatkertbe. Még nem voltunk a legkisebbel itt, csak a szegedi vadasparkban, de akkor még olyan kicsi volt, hogy nem érdekelték az állatok. Így most az itteni kevés állat is nagy élmény volt neki, de mindenkinek jó volt ez a kis kimozdulás. Mi szülők újra örülhettünk az első felfedezés, rácsodálkozás örömének, nekünk ez volt az élmény, hogy láthattuk Dóra izgalmát, örömét az állatok láttán, s hogy próbálta utánnunk mondani kecske-"keke", majom-"ma-ma". A középsőknek Dorka társasága tette még szebbé az állatkertezést.




Balázs fogott egy lepkét. Hazahoztuk, hogy megnézzük, mi a neve, mit tudhatunk meg róla. Sajnos nem tudtunk meg semmit, mert a mi növény és állathatározónkban nincs benne. De azért megnéztük a kis rovaros dobozban.


Majd szabadon engedtük, de nem sietett elszállni.


S végül azt hiszem, hogy bár nem szaladgáltam és játszottam annyit mint a gyerekek, a jó erdei levegőtől vagy egyébtől, jobban elfáradtam mint ők. Igyekszem társulni én is az alvókhoz.


Pepitának köszönjük, boszorkánylepke vagy változékony csüngőlepke a neve a lepkének amit találtunk.

Itt a jó idő. Igyekszünk több időt tölteni kint. Ezért több poszt is csak gondolatban készül el.
A kisebbek újra taknyolódnak. De remélem a sok napsütés kigyógyítja őket, megerősíti az immunrendszerüket.

Szombaton a város központjában régi autó tulajdonosok állították ki autóikat, legtöbb  még működik, rendes rendszámuk volt. S mivel van egy fiúnk, elmentünk mi is autót nézni, s közben élveztük a napsütést, gyönyörködtünk a virágokban és vásroltunk kürtös kalácsot a húsvéti vásáron (az ortodox húsvét még ezután lesz).

végre sikerült együtt elmennünk egy sétára a város központjába. Rég nem voltunk így együtt, mert vagy két hónapig mindig vagy beteg volt valaki vagy valami mást kellett elintézni.
Nagyon tetszenek a régi épületek. Egyesek felújjításra szorulnak. Azt mondják többet közülük ugyanazok az építészek terveztek, akik Szeged, Budapest éa Bécs egyes épületeit. Akik jártak arra, megmondhatják.

Ez a Hunyadi család itteni vára.

Röviden megjegyzem, mert ha nem, akkor addig halasztom majd, hogy nem lesz belőle bejegyzés.

Sok latolgatás után, végül szombaton beültünk az autóba és elmentünk a szegedi Vadasparkba. Nem bántuk meg az autókázást, bár Dóra kissé hosszúnak találta. Szép időt kaptunk, kicsit Dórához igazodtunk, tehát  gyorsabb tempóban (nem álltunk-ültünk fél órát a majmoknál, pedig lett volna mit nézni), mintha nem lett volna velünk a legkisebb - de már nélküle elképzelhetetlen az életünk :) - végigsétáltunk a parkon, volt játszás is és pónilovaglás is, evés, szopizás. Úgy bő négy órát voltunk a parkban - ezt csak úgy megjegyzem, és azt is, hogy harmadjára jártunk ott, idén először és utoljára. Nem nyafogtak a gyerekek, nem panaszkodtak, hogy elfáradtak, éreztük, hogy nagyok. Nagyon jó volt. Dóra sírta ki párszor magát a kocsiból, de összességében sokkal jobb volt, mint itthonról gondoltam.


Hazajövet megálltunk a központban fagyizni.
Nem volt vásárlás - ez fárasztó szokott lenni, így lefekvés idejére hazaértünk.

Hát így volt, szép volt, igaz volt.

"Szívesen!"
"Szívesen segítettem!"

Azt hiszem még nem hangzottak ezek a szavak ilyen gyakran nálunk. Én sem kértem a gyerekek segítségét ilyen gyakran, mert sokszor könnyebb, gyorsabb ha én elvégzem a munkát, amit ők is elvégezhetnének. De mostani állapotom, amikor olyan nehéz a mozgás és olyan hamar kifáradok, alig tudok lehajolni, gyakran kell szünetet tartsak jó alkalom nekik, hogy rájöjjenek mi mindent el tudnak ők is végezni anélkül, hogy kifáradnának. Talán új szokások kialakításának ideje is ez.

Van, hogy mindenki teríteni akar, máskor senkinek nincs ideje kipakolni a mosógépből a kimosott ruhákat. Néha elég kérni, máskor emlékeztetni kell, hogy most a te sorod.
Vásárláskor sokat segít a három kis hátizsák az enyém mellett. Vigyáznom kell, mert van aki szinte semmit nem bír el, a másik meg akármilyen kicsi a legnagyobb csomagot vinné.
Nekem mindenképp nagy segítség, hogy pár kilóval kevesebbet kell hazahoznom és ők is érzik, hogy fontos munkát végeznek a családban, szükség van rájuk, nélkülözhetelenek. Közben meg jókat lehet beszélgetni, bátorítani egymást, dícsérni, megtapasztalni azt, hogy együtt, egymásért vagyunk, s ez nem csak abból áll, hogy "anya vedd meg nekem", hanem, hogy figyelünk egymásra, segítünk egymásnak.