Itthon tanulunk

Milyen nehezen szánom rá magam, hogy egy-egy bejegyzést megírjak!

Vakáció van. Végre! Bárcsak egyre hosszabbak lennének a vakációk s rövidebb a tanév!

Örülünk a "végtelennek tűnő" időnek, melyből már elrepült egy hét.

A télen találkoztunk az iskola logopédusával. Most a tanév végi találkozás alkalmával leendő elsősünkkel minden rendben volt. Sokat gyakorolt. A k és s hangokat javította ki sok és rendszeres gyakorlással. Azért még gyakorlunk néha, a megerősítésért. A lányokkal rendszeresen kell beszédjavító gyakorlatokat végezzünk. Ha a gyerekek felnőnek, akár logopédus is lehetek. Jó lett volna a logopédia modult magyarul s komolyabban tanulni. De hát itt a gyakorlás ideje. S ha jól hallom, a legkisebbel is lesz mit gyakorolni, egyes hibákat tökéletesen átvett a tesóktól vagy ez csak úgy alakul?

A kisebbek rajz, technika munkáiból néhány.


Rózsák.

Sokáig a legkisebb szinte napi kedvence volt, egy nagy tálcán grízzel játszani.

Mióta itt a jó idő, nagyon sokat vannak kint a gyerekek és minden nap hálás vagyok azért, hogy ide költözhettünk. Amikor hideg szél fújt, a gyerekek akkor inkább felvették a téli kabátot, csak hogy kint lehessenek. Itt sokkal erősebb a szél, mint a városban és mintha hidegebb is lenne. De azért jó itt nekünk.


A gyerekek arcszínén is látszik, hogy sokat vannak kint, öröm rájuk nézni.


Nagyon sok megfigyelni való van kint. A növények fejlődése: vetettem paradicsomot, paprikát, egy részüket már ki a palántoltam. Láttuk, hogyan bomlanak a rügyek. Sokszor elhangzott: "anya ez milyen növény?" Aztán rovart, hernyót, lepkét láttunk, némelyiket közelebbről is megnéztük s néha eszünkbe jutott lefotózni. Találtunk áttelelő bábot, amiből dobozban lett lepke, s fiunk hűségesen táplálta árvacsalánnal a hernyót, míg olyan kövér lett, hogy mozdulni sem bír, bebábozódni készül.

Itt tücsöklesen. Sokáig, kitartóan vártak, míg a tücsök előbújt.


S itt az eredmény, szép.


Találtunk még nőstény szentjános bogarat,


cserebogarat, nem is egyet,


katicabogarat, amit a levéltetvek által megtámadott rózsára tettünk. Pár napig ott is maradt a rózsán. Jó munkát végzett.


Ettünk a kertünkből zöldhagymát és retket, sóskát.


Gyönyörködünk a virágzó eperben. A gyerekek jelentették az első kis zöld eper megjelenését. S számoltak az új epreket egy darabig. S várják az idei első kóstolót.

Van vagy hat facsemeténk hátul. Többször végigkérdezték, melyiknek mi a neve. Most már megtanulták s látják, hogy más a levele.

Ez a fajta környezetismeret a legérdekesebb. S a megismerés nem is okoz nehézséget, hisz látható, tapintható napról napra.

Újra jelentkezem itt.
Hála Istennek, jól vagyunk.
A január a megmérettetést hozza számunkra, ami családi kimozdulás nekünk, vagyis csomagolás több napra, utazás s ami ezzel jár. Hálás vagyok Istennek gondviseléséért. Betegek voltunk, de nem annyira, hogy ne mehessünk el. Jó meleg volt a szállásunkon. A tanárok nagyon rendesek voltak. Bár kint hideg volt, de se hó, se ónos eső nem akadályozott utazásunkban.

Eddig úgy tűnt sima az út ebben a tanulási formában akár érettségig is. Most már nem. Nem látok messze előre. Marad az Istenre hagyatkozás. (Úgy hangzik, mintha ez lenne a legutolsó, legrosszabb lehetőség, pedig messze ez a legjobb.) Volt már, hogy nem tudtuk, hogyan tovább és nem remélt módon nyílt új ajtó a bezárult helyett.

Néha gondolkozok, mi is legyen ezzel a bloggal, ami először csak személyes jegyzetnek indult, majd mások számára is látható feljegyzés lett itthon tanulásunkról. De most már egyre kevésbé az.

Gondolkozom ... s nehéz leírni gondolataimat.

Közben azt látom, hogy minden nap kihívás nekem. Sokat kell még tanulnom életvezetésből, szervezésből, összehangolásból.

A fiúnk szeret számolni. Ezért már korábban megkezdtük megtanulni a számokat írni egy amerikai tankönyv segítségével. Tetszenek ezek a tankönyvek, mert a gyerekeket nem kényszerítik kicsi kockás lapra írni. Örömmel is számolt, írt. Aztán most ősszel elővettem a Mozaik kiadó Számvázolóját. Nem vagyok büszke rá, de a végére értünk. A hetes számjegy igazán nehéz volt, mert nem csak kisebbre kellett írni, hanem két hullámos vonal is van benne. Ezt fogják kérni, ha elsős lesz. Így hát ha belepréselődtünk ezekbe s kis kockákba, jöhetnek érdekesebb feladatok is akár elsős vagy másodikos tankönyvből, le tudja majd írni. Mégis a legkézenfekvőbb fejben számolni, mert az írás nem könnyű még.


A másodikos román tananyagot is elkezdtük, miután végre befejeztük az elsőst. Kicsit le vagyunk maradva. Igyekszünk behozni a lemaradást. De ami nagyon fontos, hogy szívesen, örömmel tanul a másodikos románul, s ha román nagybátyjával találkozik csak úgy magától románul köszönti (bár D. már jól halad a magyarral), s nem csak a tankönyv s munkafüzet jelenti számára az olvasnivalót. Most ezekből tanulunk (de nem csak):


Színek tanulása a legkisebbel:


Közös munka - a két kisebb:


Egyéb szöszmötölések, a másodikos technika munkáiból kettő.


Játék és újra játék.

Többször gondoltam már, hogy írok, teszek fel néhány képet, hogy emlékezzünk erre az őszre. Közben pedig már tél lett.

Más ez a tanév, mint az eddigiek. Habár ha belegondolok, mindegyik más volt.
A legnagyobb többet tanul egyedül, volt ahol elengedtem, néha ellenőrzöm, illetve a tanárokra bíztam. Nem így terveztem, de ez lett. Nekem is vannak korlátaim. Nem a tananyagot tartom nehéznek, hanem úgy éreztem, nem tudok a kicsikkel foglalkozni, a napi házimunkát elvégezni. Ebben a félévben így alakult. Azért van, amit együtt tanulunk. Magam is tanulok.
A második, aki másodikos az első néhány hét után egész belejött a rendszeres matekozásba. Ez ment nehezebben. Most már önállóan is szépen dolgozik és örül az érdekes, nehezebb feladatoknak. Tavaly is a matekkel volt nehéz megbékélnie. A többi nagyon jól megy. Örülök, hogy látom igyekszik megszervezni a napját, elvégezni a feladatait, hogy aztán szabad legyen arra, amihez kedve van.
A harmadik tanul is meg nem is. Utolsó szabad éve. Mateknál szívesen segít a nagyobbnak, s van,amikor jól. Olvas is már egyedül magának. Sőt, haliottam, amint a legkisebbnek is olvasott mesét, bár csak hosszabb kérlelésre szánta rá magát a felolvasásra. Az írás előkészítő gyakorlatokért nem lelkesedik, de nem is erőltetem.
A legkisebb mindenütt ott van, mindent látni, érinteni akar, részt kell vegyen mindenben. Nekem ez néha nehéz. De nagyon szeretik egymást a testvérek és sok mindent elviselnek egymásért. Egyikük sem panaszkodik, hisz a várva várt legkisebb az életünk része. Kezd egyedül is eljátszani mellettünk vagy épp másik szobában. Sokat fejlődik. Örülünk neki. Nem rég még azon aggódtam, hogy mi lesz vele, még nem tudja a színeket! Pedig tudom, hogy minden gyerek más, s előbb utóbb mind megtanulja azt, amire szüksége van a boldoguláshoz. Mégis aggódtam s elkezdtem tudatosan tanítani, mondhatom nem sok haszonnal vagy inkább nem azonnali haszonnal. Aztán jöttek egyéb dolgok s nem tudtam erre úgy figyelni s egyszer csak észrevettem, hogy a fehéret s feketét már nem keveri, sőt a jelzőlámpa zöldjét se véti el, hisz ez jelzi a várakozás végét. A többit is megtanulja majd. Nem jó ilyenkor a másik gyerekhez való hasonlítgatás. A mát csak a tegnaphoz, a múlthoz mérjük és akkor derűsen nézhetünk a jövő felé. Mert ma jobban elboldogul kis élete dolgaival, mint tegnap vagy az elmúlt héten.

Akkor hát néhány kép.

Sárdagonyázás vagy a gumicsizmás öröm :D


Kerti munka.


Játék



Kuckóépítés (legkisebbünk saját ötlete).


Tanulás.




Volt még sok sok olvasás, felolvasás.

Magam is elámulok, mennyi minden érdekli őket. A kicsik is olvassák amit a nagy tanul, illetve ami a kezük ügyébe kerül, földrajzi enciklopédia, kémia, kertészet (mert ez az én  kedvenc témám mostanában), amiről az átlagos gyerek csak valamikor évek múlva kell tanuljon. De átlagos gyerek nincs, csak egyedi, s ha eljött az ideje, hogy valamit kérdezzen, olvasson, megjegyezzen, mert tudni akarja, akkor igyekszem segíteni.

Végül... várunk.
Havat.
A napok hosszabbodását már most, mikor még egyre rövidülnek.
Könyveket.
Látogatót.
Indulást.
Néha a nap végét.
Közös játékot.
Gyógyulást.
Sorra kerülést.
Postát.
Meglepetést.
S a karácsonyon túl az Eljövendőt várjuk...

Megpróbálom kicsit összeszedni magam. Nem volt időm vagy nem jutottam géphez, így elmaradt az írás.
De most esik az eső, nem lehet kint tenni-venni.
Lassan, nagyon lassan rázódtunk bele ebbe a tanévbe. Nem bánnám, ha még mindig vakáció lenne.
Elkezdtünk tanulni. A hetedikesnél a suli is diktálja a tempót. Dolgozatokat, témazárókat meg kell írni. Sok az anyag, nem lehet lemaradni. Egy nap kiesés is számít.
A másodikossal élvezzük a szabadságot. Ha nagyon szép az idő, akkor kevesebbet tanulunk, többet vagyunk kint, hisz ülhetünk majd eleget a könyv mellett a hideg esős, havas napokon. De azért jól haladunk. Azt hiszem lesz amiből januárra befejezzük az egész évi anyagot.
Az óvodás mellettünk, tőlünk tanul, de van neki is anyag amit át szeretnék venni. Már olvas magának rövidebb és nagybetűs meséket: Kippkopp, Maszat, Kobak, állatmesék.
Pöttömke pedig mindent akar csinálni, amit a nagyok. Nem könnyű. De élhető az élet.

A ház körül kinőtt a fű. Elkészült a homokozó. Került néhány növény is, amit locsolni kell. Látjuk hogyan nő egyik napról a másikra a dughagyma. Kinyílt az ibolya. Gyönyörű az árvácska. Szagolgatják a citromfűvet, levendulát. Van lepke, bogár. Örülünk, hogy házban lakhatunk. Ki lehet ülni olvasni, tanulni is. Az utca is a "mienk". Alig jár erre autó, lehet kint labdázni.
Így élünk most. Alig jut idő netezni. A valóság érdekesebb. No meg nekem is több dolgom van.