Ősz királynő színre lépett,elfoglalta trónját,

könyörtelen,kíméletlen,máris munkához lát.

Szolgájának parancsot ád,keverjen festéket

-aranysárgán, barnán,bordón látná a tájképet.

Szelet rendel,aki rázza majd a fákat,

széttépi a színpompázó bús lombkoronákat!

A falevél mind lehulljon,ez a parancsa,

virág hajtsa sziromfejét,dermedt virágágyra.

A természet belenyugvón,fogadja a döntést,

csak éjszaka, magányában,hullatja a könnyét.

Küldetését elvégezvén,eltávozik önként,

Ősz királynő betartja a természeti törvényt.

Bukfencet vetve búcsúzott el a nyár,

ősz lépett helyébe erdeink színpadán.

 Megpihen minden most egy percre,

vidám zsongás helyett, megnyugtató csend lett.

Amerre nézek,színek kavalkádja:

csokoládé,vérvörös,fénylő narancssárga.

Haladok előre a ropogó avarban,

levelek tengerében fürösztöm a talpam.

 Hűs, őszi fuvallat oson el éppen,

 táncoló falevelek mulatnak az égen.

Gyökeret eresztek, s táncukat nézem,

tölgy,dió,mogyoró, keringőt jár nékem.

 Szemeimben izzott a lemenő Nap parazsa,

megsárgult, vöröslött az égi lombkorona.

Ősz így is, úgy is

Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,
Tarka színeket festett a falevelekre.
Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset
Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.
Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,
S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.

Kéklő égen bárányfelhők között,
Ezernyi fecske cikázva körözött,
Készülődnek lassan indulnak az útra,
Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.
Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,
"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!"

Szél támad fel, az avarba belefúr,
Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.
Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,
Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.
Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!
De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!

Haza indulok apró andalgó léptekkel,
Keverem a jelent a múltbéli képekkel,
Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,
Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.
Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,
Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!

Tóth János

Megérkezett, itt az ősz, mit annyira szeretek,

szellő segít zörgetni fenn a fán a levelet.

 Mely ezer színben öltözködve készen áll,

tangótánccal hull a mélybe, már mit se vár.

 Majd a lassú szellő keringőzve, olyan puhán,

 temeti a meggyengült ,nyári napnak sugarán.

Mosolygom, mert édes illatáradat,

ropog a lépkedő lábam alatt.

 Porrá válik, majd eltűnik nyomtalan,

hunyd le szemed, ne nézd, csak lásd szavam .

Hiszen ezer csoda ,itt az őszben, mind miénk,

 úgy hull az ágról a megfáradt, megsárgult, roppanó levél

Árnyas erdők ösvényein
látták jönni már az őszt.
Lomb hajlongott, levél rezdült
fenn, a tölgyek ága közt.

Szeptemberi napsütésben
vándorolt, míg este lett,
aranyszínt szórt völgyre, dombra,
halat, vadat meglesett.

Leszüretelt, krumplit szedett,
diót vert a határba’,
hol az almát, körtét, szilvát
teljes díszben találta.

Októberben kosárba tett
sok -sok ízes gyümölcsöt,
s izgatottan leste-várta,
sárguljon a sütőtök.
 

Wass Albert: Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.