Mondanom se kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek.

Amelyik virágnak nincs illata, az néma.

  Ilyen a tulipán is.

Néma. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.

De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott

s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették,

"meghallhatták", merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.  

De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke.

Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.

Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje,

telides-teli mindenféle-fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal.

Örült a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste.

Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága.

Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet.

Bazsalikomillatúvá minden virágot.

Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték.

Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.  

De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.  

Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág -

vagy rágondolni is rossz - a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?  

Féltékenyek lettek az illatukra.  

Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával

meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával. Legelőször a tulipán illatát szívta ki.

Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta a szirmait, s megrázta magát.

Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.

  Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.

A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.  

Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni.

Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek,

pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.  

Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól.

A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá.

Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában.

Most is ott áll, kertitörpévé zsugorodva.

A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.