Dunavecse

Dunavecse
A II. világháború és az 1956-os forradalom áldozatainak emlékműve
Dunavecse címere Dunavecse zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Alföld
Vármegye	Bács-Kiskun
Járás	Kunszentmiklósi
Jogállás	város
Polgármester	Vörös Sándor (független)[1]
Irányítószám	6087
Körzethívószám	78
Népesség
Teljes népesség	3878 fő (2024. jan. 1.)[2]
Népsűrűség	57,27 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	66,77 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 54′ 49″, k. h. 18° 58′ 20″46.913611111111, 18.97222222222246.913611°N 18.972222°EKoordináták: é. sz. 46° 54′ 49″, k. h. 18° 58′ 20″46.913611111111, 18.97222222222246.913611°N 18.972222°E
Dunavecse Pozíció Bács-Kiskun vármegye térképén
Dunavecse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunavecse témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dunavecse város Bács-Kiskun vármegye Kunszentmiklósi járásában. A Pentele híd megépülésénél szempont volt, hogy Dunavecsének több száz éve bejáratott kikötője van.

Közvetlenül a Duna bal partján helyezkedik el, a Dunaújvárossal ellentétes oldalon, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék határán. A folyó vecsei szakasza mintegy 4,5 kilométer hosszú. Belterülete hullámos felszínt mutat, legmagasabb pontja a Rózsadomb. Tengerszint feletti magassága 105 méter.

A szomszédos települések: észak felől Szalkszentmárton, északkelet felől Kunszentmiklós, kelet felől Szabadszállás, délkelet felől Újsolt, dél felől Solt és Apostag, nyugat felől pedig, a folyó túlsó partján és a megyehatár túloldalán Dunaújváros.

A település közigazgatási területén áthalad a Budapestet Bajával összekötő 51-es főút, így az ország távolabbi részei felől ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Lakott területeit azonban a főút ma már elkerüli – a szomszédos Apostaghoz hasonlóan –, azon csak a régi nyomvonalán húzódó 513-as főút vezet keresztül. Határát érinti még az M8-as autópálya nyomvonala, amelynek itt csomópontja is van az 51-es főúttal, valamint keleten, egy aránylag rövid szakaszon az 5213-as út is.

A települést vonattal a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonalon lehetett megközelíteni, ahol azonban 2007. március 4. óta nincs személyszállítás. Dunavecse vasútállomás a belterület északkeleti szélén helyezkedik el, közúti elérését az 52 313-as számú mellékút biztosítja.

A település kereskedelmi kikötője a lakott terület délnyugati szélén helyezkedik el, közúton az 51 343-as számú mellékúton érhető el.

Dunavecse és Apostag között kerékpárút is épült a Duna menti kerékpárút részeként.

Dunavecse nevét az 1332–1334. évi pápai tizedjegyzék említette először, ekkor egyházilag a váci egyházmegye szigetfői főesperességéhez tartozott, majd 1404–1405-ben Fejér vármegye solti járásához csatolták.

A 15. század elején a Tetétleni család birtoka, a 16. század közepén, a mohácsi vész utáni korszakban Laski Jeromos († 1541) birtokába került, majd a 17. század közepén a Földváry család lett a település birtokosa.

1610-ben a reformátusok itt zsinatot tartottak. A református egyháza 1626–1629 közötti években már fennállt. Református templom 1640]ben épült. A település a török hódoltság alatt sem pusztult el. 1691-ben egy egész porta után 50 forint katonaélelmezési költséget és 1695-ben 4 portára vetettek ki ennyit. Ekkor egyike volt a vármegye legnépesebb községeinek. Az 1720. évi összeíráskor 122 jobbágyháztartást találtak itt, és ekkor tisztán magyar lakosai voltak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint még mindig a Földváry család birtokaként szerepelt Tetétlen (Dunatetétlen), Ölle (Szülleölle) és Szölle nevű, Hartához tartozó pusztákkal együtt. E családon kívül ekkor még Jelenffy Lénárt János is birtokosa volt. 1761. július 7-én évente négy országos,^[3] 1832. április 26-án pedig hetivásárok tartására is kiváltságot nyert. 1873-ig a Földváry család osztatlanul birtokolta az itteni földeket. 1873-ban a család megosztozott az ősi javakon,^[4] ezek egy része idegen kézre jutott.

1838-ban és 1876-ban nagy árvíz pusztított a településen, 1848-ban pedig egy nagy tűzvészben a község fele leégett.

A Magyar Nemzeti Múzeumba került egy dunavecsei arany kartekercs a bronzkorból. A dunaújvárosi Intercisa Múzeumban a Dunaújvárosi kistérség ásatásain előbukkant régészeti emlékei szerepelnek a tárlaton. A Felsőhegy-dűlő régészeti tárgyai Budapestre kerültek.

A dunavecsei művelődési ház a Fő utca bal oldalán található, szerveznek néptánccsoportot, csillagász szakkört, népdalkört, rajzos foglalkozásokat. Minden évben március közepén és szeptember végén estet tartanak a művelődési házban. A dunavecsei Vikár Béla Könyvtár az Alkony utcában van, amely 1953-ban nyitotta meg kapuit a közönség előtt, több mint 32 000 darab könyvet talál az olvasóközönség. (Vikár Béla fordította a Kalevala irodalmi alkotást, aki műfordító és etnográfus is volt; utolsó éveit Dunavecsén töltötte.)

A Hősök terén áll az 1745-ös építésű barokk stílusú református templom. Hild József bővítette toronnyal 1832-ben. Makovecz Imre is rajta hagyta nyomát Dunavecsén, ő tervezte a második világháborús és 56-os közös emlékművet. Néhány további vallási épületet kereshetnek fel a dunavecseiek, ilyen a római katolikus kápolna, nazarénusok temploma. A Római Birodalom idején ezen a helyen állt a Burgus erődítmény, amelyet egyes források szerint a törökök szedtek szét, kis részei múzeumba kerültek. A római burgus egy darabját a református templomhoz használták fel az építésekor.

1902-ben készült el a települést érintő Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonal. Az 1900-as évek elején ide tartozott Csanádfehéregyháza és Zsellérpuszta is. Az elsőnek a területén egykor község állt. Ősi templomának alapkövei az 1900-as évek elején még láthatók voltak.

A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Dunavecsei járásához tartozott. 1910-ben 4757 lakosából 4716 magyar volt. Ebből 1030 római katolikus, 3415 református, 144 izraelita volt.

A városi rangot 2004-ben kapta meg. (Dunavecse része egy sziget, a Nagy-sziget is.)

• 1990–1994: P. Szalai Péter (független)^[5]
• 1994–1998: Kovács Péter (független)^[6]
• 1998–2002: Kovács Péter (független)^[7]
• 2002–2006: Kovács Péter (független)^[8]
• 2006–2010: Molnár Gyula (független)^[9]
• 2010–2014: Vörös Sándor (független)^[10]
• 2014–2019: Vörös Sándor (független)^[11]
• 2019–2024: Vörös Sándor (független)^[12]
• 2024– : Vörös Sándor (független)^[1]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,7%-a magyarnak, 2,3% cigánynak, 0,7% németnek, 0,7% románnak mondta magát (7,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 30%, református 25,1%, evangélikus 1,4%, görögkatolikus 0,1%, izraelita 0,1%, felekezeten kívüli 22,2% (15,2% nem nyilatkozott).^[13]

2022-ben a lakosság 89,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,6% cigánynak, 0,5% románnak, 0,5% németnek, 0,3% szlováknak, 0,2% szerbnek, 0,1-0,1% örménynek, görögnek és horvátnak, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 17,7% volt római katolikus, 16,7% református, 0,8% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 8,5% egyéb keresztény, 0,5% egyéb katolikus, 20,5% felekezeten kívüli (34,8% nem válaszolt).^[14]

A tizennyolcadik században épült a református templom.

1840 és 1844 között a községben éltek Petőfi Sándor szülei, a költő apjának, Petrovics Istvánnak volt itt mészárszéke. Petőfi 1844 áprilisának első felében meglátogatta szüleit, több mint két hónapon át tartózkodott a községben. Szerelemre lobbant a helybéli Nagy Zsuzsika iránt. Számos verse is itt született, többek között a „Füstbe ment terv”, az „Egy estém otthon”, a „Magány”, a „Zsuzsikához”, a „Hattyúdalféle”, az „Ebéd után”, az „Álmodom-e?” és a „Deákpályám” című költeményei, valamint a „Távolból”,^[15] amely a község himnusza lett.

A település a mai napig őrzi a költő emlékét. Két szobra is áll itt: az egyikük a Petőfi Sándor Általános Iskola előtti mellszobor, melyet 1948-ban emeltek. A közelben állt egykor Petőfi apjának mészárszéke. A szobrot Szandai Sándor szobrász készítette mészkőből, leleplezésére a millecentenáriumi ünnepségek közepette került sor. A kétszeres életnagyságú szobrot 180 centiméteres hasábkő alapzatra helyezték el, amely egy kétlépcsős, kétméteres és 55 centiméteres betonalapzaton áll. Elöl Petőfi neve áll rajta egy Kossuth-címerrel. Több településről is támogatták a szobor elkészítését (Dunavecse, Apostag, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunatetétlen, Harta, Solt, Szalkszentmárton).^{[16][17][18][19]} A másik szobor Szűts Tamás műve, melynek állításáról a város önkormányzata határozott, de a lakók is hozzájárultak megvalósításához. A parkban álló szobor bronzból készült gránit talapzattal, két méter magas és a „Kis Lak” irányába néz. A költő szülei a közeli házban éltek. 2007. március 15-én avatták fel ünnepélyesen.^{[16][17][18][19]}

1954-ben tájmúzeumot hoztak létre, ahol Petőfi-kiállítás tekinthető meg.^[20]

A Millecentenáriumi emlékparkban felállított székelykapu, amely a székelyudvarhelyi Berkeczi Imre fafaragó alkotása, és a homoródszentmártoniak ajándéka volt 1998 óta ékesíti a várost. Mellette, a faunszobor 1996 óta díszíti a Millecentenáriumi emlékparkot, de már 1967 óta Dunavecse jellegzetes és ismert köztéri szobra. A szobor alkotója, Boldogfai Farkas Sándor a főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt, 1930-tól állított ki.^[21]

Dunavecsén születtek

• André Kertész fotográfus
• Jean Toth festő
• Itt született 1857. február 16-án dömsödi Magyar Gyula címzetes táborszernagy (elhunyt: 1922. június 9. Budapest)
• Itt született 1908-ban Móra Mihály jogtudós (1908–1967)
• Itt született 1922-ben Kovács Lajos énektanár, karmester
• Itt született 1929-ben Samu Mihály jogtudós (1929-2015)

• Itt szolgált plébánosként Bese Gergő atya (1983–), a 777 bloggere, Fidesz-közeli közíró.^[22]

• Borovszky Samu: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

• Dunavecse község szabályrendelete az árvapénzek és pénzértékek kezeléséről és őrzéséről, Athenaeum, Budapest, 1882
• A Dunavecsei Kaszinó alapszabályai, Iglói János Ny., Balatonfüred, 1940
• Lukácsy Imre: Beszél a mult – A dunavecsei ref. egyházközség és Dunavecse község története; tan. Bak Antal et al., sajtó alá rend. Molnár Lajos; Dunamente, Dunavecse, 1943
• A 200 éves templom – Emlékfüzet a dunavecsei ref. templomban tartott hálaadó istentiszteletről, összeállította: Molnár Lajos, beszédet írta: Ravasz László, Dunamente, Dunavecse, 1944
• Nagy Béla: Történelmi sorsfordulók a dunavecsei járásban, Járási Könyvtár, Dunavecse, 1968
• Miklós Róbert: A Duna melléki Petőfi-emlékházak. Dunavecse – Szalkszentmárton – Dömsöd, Petőfi Ny., Kecskemét, 1974
• Naszály Sándor: A dunavecsei Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet a volt Virágzó és Új Élet története 1950–1975, s.n., Dunavecse, 1975
• Kocsis Ilona: Dunavecse keresztnevei, 1737–1895, ELTE, Budapest, 1981, (Magyar személynévi adattárak)
• Naszály Sándor: Dunavecse története, Dunavecse Nagyközségi Tanácsa, Dunavecse, 1983
• Petőfi és Dunavecse (Dr. Kiss József akadémikus, irodalomtörténész 1990. szeptember 27-én a dunavecsei művelődési házban elhangzott előadása), Önkormányzat, Dunavecse, 1991
• "Egész úton – hazafelé", Petőfi Sándor dunavecsei versei, összeállították és a bevezetőt írták: Arányi Lászlóné és Borbély Lajosné, Önkormányzat/Petőfi Baráti Társaság, Dunavecse, 1997
• Molnár Miklós: Beszélő fotográfiák – Dunavecsei emlékképek az 1850-es esztendőktől az 1950-es évekig, Panoráma, Budapest, 2001
• Balogh Mihály: Dunavecse, szerkesztette: Bárth János, Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Budapest, 2001, (Száz magyar falu könyvesháza)
• Bács-Kiskun új városa, Dunavecse, szerkesztették: Csőszné Seres Ilona és Farkas Veronika, KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága, Kecskemét, 2004
• Sándorné Ablonczy Zsuzsanna: ...és még mindig beszél a múlt – A Dunavecsei Református Polgári Iskola regényes története, Dunavecsei Református Kollégium, Dunavecse, 2018