Nagy-Budapest

Nagy-Budapestnek nevezik Budapest 1950. január 1-jén kialakult területét, bár a város hivatalos neve továbbra is Budapest maradt. Az elnevezés már a 19. század végén megszületett, és 1950 előtt is a közigazgatás némely ágában (Államrendőrség, Közmunkatanács stb.) valóságos tartalmat nyert. A környező települések Budapesthez csatolása fél évszázadon át folyamatos szakmai és politikai viták tárgya volt. Végül a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel teremtette meg a politikai feltételeket a történelmi jelentőségű lépés megtételére. A koncepció kialakításának részleteit már Szendy Károly polgármester kidolgozta 1942-ben kiadott Tanulmány Nagy-Budapestről című munkájában.

Mintegy negyedszázaddal Budapest létrejötte után, a 19. és 20. század fordulója körül jelentek meg az első elképzelések, melyek a főváros és közvetlen környezetének rendkívüli fejlődését és egyre szorosabb együttélését alapul véve kezdeményezték a környék kisebb-nagyobb részének Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől Budapesthez csatolását.

A szellemi és gyakorlati példát minden bizonnyal Nagy-Bécs 1890-es kialakítása jelentette, amely érthetően nagy hatással volt a folyton versengő társfővárosra.

Az első hivatalos dokumentum, mely konkrét kezdeményezést fogalmaz meg ebben a tárgyban, valószínűleg Pest vármegye közigazgatási bizottságának 1901. évi jelentése, melyet 1902. március 13-án terjesztettek a miniszterelnök elé. A jelentés szerint égetővé vált kérdés „a székesfővárosi környező községek és településeknek a székesfővároshoz történő becsatolása”. Indokolásul elsősorban a közbiztonsági szervezet elégtelen voltát hozták fel.

Nagy-Budapest kérdésnek első komoly felvetése Bárczy István polgármestertől származik 1906-ból, aki megválasztásakor elmondott programbeszédében tett említést róla, egy Harrer Ferenc által készített írás alapján. Két évvel később követte az első részletesen kimunkált javaslat: a Bárczy–Harrer-féle tervezet. Ez a kor színvonalán rendkívül alapos urbanisztikai, statisztikai, közigazgatás-tudományi elemzést ad, s ennek alapján tesz javaslatot az egyesítendő terület meghatározására. A tervezet tárgyalására nem került sor, azonban a következő évek vitáiban hivatkozási és igazodási ponttá vált a politikában és a sajtóban egyaránt. Ettől az időtől kezdve folyamatosan készültek különböző tervek, melyek elsősorban a városrendezés, az építés- és lakásügy területén sürgették a környéknek a fővárossal közös kezelését.

Nagyon tanulságos s a történelem által egyértelműen igazolt Harrer Ferenc megállapítása: „a városiasulás első időszakában a községek keresik a várossal a kapcsolatot, de ennek részéről a hajlandóság nincs meg, s mikor azután a városra nézve válik fontos érdekűvé a bekapcsolás, akkor már a községek idegenkednek tőle”. Külön érdekesség, hogy az 1913-as községi (önkormányzati) választási harcban Újpesten – amely akkor már város és az ország egyik legnagyobb települése volt – még párt is alakult a Budapesthez csatolás programjával.

Mint láttuk, az első kezdeményezés a megyétől származott, a későbbi évtizedek során mind Budapest, mind Pest megye álláspontja folyamatosan ingadozott az ügyben, de soha nem állt elő olyan helyzet, amikor e kettő és a kormány egyidejűleg egyetértésre jutott volna róla.

A két világháború közötti években a korábban csak Budapest területén illetékes Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának területi illetékességét fokozatosan kiterjesztették. Ez azt jelentette, hogy a városrendezés területén lényegében megvalósult Nagy-Budapest létrehozása.

A fővárosi rendőrség államosítását követően lehetővé vált annak a régi óhajnak a megvalósítása, mely már Pest megye legelső Nagy-Budapest-kezdeményezésének indító oka volt: Budapest és a környék egységes közbiztonsági szervezetet kapott.

Az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros területének új megállapításáról) alapján 1950. január 1-jével Budapesthez csatoltak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéből 7 megyei várost:

• Budafok
• Csepel
• Kispest
• Pestszenterzsébet
• Pestszentlőrinc
• Rákospalota
• Újpest,

és 16 nagyközséget:

• Albertfalva
• Békásmegyer
• Budatétény
• Cinkota
• Mátyásföld
• Nagytétény
• Pesthidegkút
• Pestszentimre
• Pestújhely
• Rákoscsaba
• Rákoshegy
• Rákoskeresztúr
• Rákosliget
• Rákosszentmihály
• Sashalom
• Soroksár.

Nagy-Budapest területéhez csatolták azokat a területeket is, melyek 1945 utáni községi határkiigazításokkal kerültek a városhoz csatolt településekhez:

• a Csömörtől Rákosszentmihályhoz került Szabadságtelepet
• a Nagykovácsitól Pesthidegkúthoz került Adyligetet
• a Vecséstől Pestszentlőrinchez került Ferihegyi repülőteret és környékét.

Budapest új területét 22 kerületre osztották az addigi 14 helyett.

• Dr. Bene Lajos: Nagy-Budapest tervének kialakulása. Különlenyomat a Városi Szemle XXXI. évfolyamából. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest, 1942.
• 1949. évi XXVI. törvény Archiválva 2013. június 19-i dátummal a Wayback Machine-ben

• Sipos András: Nagy-Budapest kialakulása. 1950. január 1. (magyarul) História, 5–6. sz. (2000) arch Hozzáférés: 2015. november 28.
• Sipos András: Nagy-Budapest létrehozásától Nagy-Budapest revíziójáig (1949–1956) PDF In: Múltunk, 2009/3. szám, 4–31. o.
• Gergely Gábor: Budapest kerületeinek közigazgatási változásai. Tanulmányok Budapest Múltjából, 30. sz. (2002) 337–351. o. Hozzáférés: 2017. augusztus 4.
• Ablonczy Bálint: A forradalom meg nem énekelt hőstette. Így született 70 évvel ezelőtt Nagy-Budapest – Válasz Online, 2020. január 24.
• Nagy-Budapest létrejötte, avagy a második városegyesítés (MTI, 2020)