Fahéj

Nem tévesztendő össze a következővel: Fahéj (keresztnév).

Fahéj
Alapanyagok	kéreg
A Wikimédia Commons tartalmaz Fahéj témájú médiaállományokat.

A fahéj a Cinnamomum növénynemzetségből származó egyes fafajok kérgéből készült fűszer,^[1] amely a fák ágainak lefejtett kérgéből készül. Leggyakoribb a ceyloni fahéjfából és a kínai fahéjfából előállított fahéj, de nem ritka az indonéz kasszia ilyen célú felhasználása sem. Mindemellett nem minden Cinnamomum nemzetségbe tartozó fafaj alkalmas arra, hogy fahéjat készítsenek belőle, például a közönséges kámforfa (Cinnamomum camphora) a kérgének aromája és íze miatt erre nem megfelelő.^[1]

Már az ókorban is rendkívül keresett volt; Indiából és Srí Lankáról több mint 2000 éve exportálják. A fűszerkereskedők valóságos rémmeséket terjesztettek róla, hogy magasan tartsák az árát. Az efféle „hírek” alapján írta le Plinius, hogy csak szörnyű denevérektől védett, eldugott mocsarakban terem. A rómaiak elsősorban gyógyszerként alkalmazták, a „lélek egyensúlyának visszaállítására”.^[2]

Néhány fontosabb fafajta, melyből fahéjat állítanak elő:

• Cinnamomum verum vagy Cinnamomum zeylanicum (ceyloni fahéjfa, köznyelvi nevén valódi fahéjfa)
• Cinnamomum cassia vagy Cinnamomum aromaticum (kínai fahéjfa, kínai kasszia, vagy csak egyszerűen kasszia)
• Cinnamomum burmannii (indonéz kasszia)
• Cinnamomum loureiroi (vietnámi kasszia)
• Cinnamomum citriodorum

A ceyloni fahéjfa Srí Lankán és India déli részén honos, a kínai fahéjfa pedig Kínában, Mianmarban, valamint Vietnám déli részén.^[3] A vadon is termő, de termesztésbe is vont trópusi fák ágainak lefejtett, sötétbarna kérge a jellemző illatú, édeskés, csípős, kissé fanyar ízű fűszer (Cinnamomi cortex).

A két főbb variáns íze különböző. Az amerikai konyhában népszerű kínai fahéjban a csípős íz dominál, míg az Európában ismertebb ceyloni fajta enyhébb, pikánsabb ízű. Őrletlen állapotban kinézetük is könnyen megkülönböztethető: a ceyloni fahéj vékonyabb (papírszerű), a kínai 1 mm-nél vastagabb és fás.

Vágott darabokban vagy őrölve forgalmazzák. Illóolajat, csersavat, nyálkát, gyantát, cukrot, keményítőt és fahéjaldehidet tartalmaz.

Hazánkba a 15. században érkezett, és gyorsan beépült a nemesi konyha fűszerei közé.

Mintegy 300 éven át harcoltak egymással a portugálok, franciák és angolok a fahéj kereskedelmi monopóliumának megszerzéséért. Ez a fűszerháború számos emberáldozatot követelt.

1522-ben Magellán hajóiból csak egy tért vissza a Fűszer-szigetekről, ám több száz mázsa fűszerrel megrakodva. A hajó kapitánya jutalmul magas rangot és címerhasználati jogot kapott. Címerét két fahéjrúd, három szerecsendió és tizenkét szegfűszeg díszítette.

A fahéjat a 18. század végén hatalmas mennyiségben hozták be Európába. A hollandok valóságos fahéjhegyeket égettek el, hogy megakadályozzák árának zuhanását, ám az hamarosan így is annyira mérséklődött, hogy már bárki asztalára juthatott belőle. Manapság a fahéj nem számít drága fűszernek.

• Őrölt állapotban mézeskalács, almás lepény, rétes, zsírban sült fánk, rizsételek, tejes ételek, míg egész állapotban kompótok, befőttek, gyümölcslevesek, forralt borok és egyéb italok készítéséhez használatos. Kiválóan hangsúlyozza például a szilva ízét.
• A gyógyászatban emésztésserkentő, étvágyjavító, gyomorerősítő hatása miatt használják. A fahéj serkenti az emésztést, és hurutok ellen is kiváló, legalábbis a régi korok orvosai szerint.
• Indiában bizonyos curryk alkotóeleme, a Közel-Keleten egyes húsételeket ízesítenek vele, például a tadzsint. Délkelet-Ázsiában fűszerkeverékek alkotórésze, így például a kínai ötfűszer-keverék fahéjból, csillagánizsból, szegfűszegből, szecsuani borsból és édesköményből áll.^[4]
• Egyre inkább ízesítenek vele sós ételeket, például a bárányhúst, de ilyenkor kevesebbet használnak belőle, mint a desszertekhez. Kevésbé ismert, hogy a konyhaművészet kis mennyiségben ízfokozóként használja.^[4]
• A fahéj olaját felhasználják az élelmiszeriparban, az illatszeriparban és a gyógyászatban.^[1]

A ceyloni fahéjat a népi gyógyászatban impotencia, frigiditás, nehézlégzés, szemgyulladás, leukorrhea, hüvelygyulladás, reuma, neuralgia, fogfájás és sebek kezelésére használták. Hasonlóképp a kínai fahéjat emésztési problémák, puffadás, diszpepszia, hasmenés, hányinger, megfázás, influenza, láz, artritisz és reuma kezelésére alkalmas szerként tartották számon.^[5]

A fahéj az emésztőszervekre gyakorolt hatásai mellett a szív- és érrendszerre, valamint a vércukorszintre is jótékonyan hat. A Brit Diabétesz szövetség lapjának októberi száma egy olyan, 12 hetes vizsgálatról számolt be, amelyben megállapították, hogy napi két gramm fahéj jelentősen csökkentette a vizsgálatban részt vevők vércukorszintjét és vérnyomását.^[forrás?] A londoni Imperial College kutatói abból a korábbi eredményből indultak ki, mely szerint napi fél teáskanál fahéj a II. típusú cukorbetegeknél jelentősen csökkenti a vércukorszintet, a triglicerid-szintet, az LDL (káros koleszterin) és a teljes koleszterin szintjét. Ezután megállapították, hogy három hónapig napi 2 g fahéj elfogyasztása csökkenti a rosszul kontrollált II. típusú cukorbetegek HbA1c szintjét és magas vérnyomását.^[6] Ezért a fahéj étrend-kiegészítőként való fogyasztása egy újabb lehetőség a vércukorszint és a vérnyomás szabályozására – természetesen a gyógyszeres kezelés mellett.

A fahéj bizonyos összetevői nagy mennyiségben mérgezőek, ugyanis a fahéjban található olajok (eugenol, kumarin) irritálhatják a száj, a gyomor és a belek nyálkahártyáját vagy vérzékenységet okozhatnak. Így tehát a fahéj gyógyászati alkalmazása csak olyan speciális készítményekben engedélyezett, amelyekből ezeket az összetevőket már kivonták.

A fahéj őrölt és egész állapotában is fénytől, idegen szagoktól védett, száraz, sötét helyen, jól zárható edényben tárolandó.

Internetes mémként terjed egy úgynevezett fahéjkihívás (Cinnamon challenge), amelyben a nevezők házilag készített videóban megörökítik egy kanál fahéj elfogyasztását. Az őrölt fűszerre a legtöbb nevező fuldoklással és erős köhögéssel reagál.

• Fahéj – Gerida

• Where Cinnamon Comes From, youtube.com

• Wolfgang Hübner, Michael Wissing: Zimt. Das duftende Juwel aus Tausendundeiner Nacht – Anregendes, Geschichte und Rezepte. AT, Baden/ München 2010, ISBN 978-3-03800-551-3 (németül)