Nothing Special   »   [go: up one dir, main page]
Ugrás a tartalomhoz

Stefan Heym

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stefan Heym
Heym 1982-ben
Heym 1982-ben
SzületettHelmut Flieg
1913. április 10.
Chemnitz, Szász Királyság
Elhunyt2001. december 16. (88 évesen)
En Bokek(wd), Izrael
Állampolgársága
HázastársaGertrude Heym (1943–)
Foglalkozása
Tisztsége
  • President by age
  • a Bundestag tagja (1994. november 10. – 1995. október 31.)
IskoláiChicagói Egyetem
Kitüntetései
  • A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Díja
  • Heinrich Mann-díj (1953)[2]
  • Jeruzsálem-díj (1993)
Halál okaszívinfarktus
SírhelyeWeißensee Cemetery
Stefan Heym aláírása
Stefan Heym aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Stefan Heym témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Stefan Heym (eredeti neve Helmut Flieg; Chemnitz (Németország), 1913. április 10. – En Bokek(wd) (Izrael), 2001. december 16.) német író, 1994-től 1995-ig a Demokratikus Szocializmus Pártja, a PDS frakciójában a németországi országgyűlés (Bundestag) képviselője.

Élete és pályája

[szerkesztés]

Fiatalkora Németországban

[szerkesztés]

Helmut Flieg chemnitzi, anyagilag jól szituált zsidó család gyermekeként született. Apja különös figyelmet fordított fia neveltetésére, ami hozzájárult ahhoz, hogy a kamasz vonzónak tartsa a könyvek világát. Gimnazista korától kezdve a fiú lázadozó szelleműnek bizonyult. 1931-ben kizárták szülővárosa gimnáziumából, mert militarista ellenes verset jelentetett meg Exportgeschäft (Exportüzlet)[3] címmel a helyi szociáldemokrata irányzatú Volkstimme újságban. Ez az ellen tiltakozott, hogy német tiszteket küldtek Kínába Csang Kaj-sek hadseregét oktatni. Berlinben, a Heinrich-Schliemann Gimnáziumban(wd) érettségizett, majd újságírást kezdett tanulni a berlini Humboldt Egyetemen. Ugynakkor cikkeket és verseket kezdett írni újságoknak.[4]

1933-ban, a nácik hatalomra jutása és a Reichstag felgyújtása után apját letartóztatták, de néhány hét után elengedték.[5] Számára is veszélyt érezve, a fiatal Flieg Csehszlovákiába, Prágába menekült. Cikkek írásából élt főleg a német nyelvű Prager Tagblatt(wd) és Deutsche Zeitung Bohemia(wd) újságoknak. Egyesek lefordításuk után cseh lapokban is megjelentek. Már addig is, és ott is több álnevet használt, melyek közül végül a Stefan Heym nevet tartotta meg.[6]

Az Amerikai Egyesült Államokban

[szerkesztés]

A leendő író ösztöndíjhoz jutott egy egyetemistákat segítő amerikai zsidó egyesület részéről. Az Egyesült Államokba ment, ahol a Chicagói Egyetemen német irodalmat tanult. Közben angolul is tanult, és ugyanakkor cikkeket írt német nyelvű újságokba. Tanulmányait 1936-ban fejezte be Heinrich Heine Atta Troll című szatirikus verséről írt dolgozatával. 1937 és 1939 között New Yorkban a CPUSA-hoz, az ottani kommunista párthoz közel álló Deutsches Volksecho német nyelvű hetilap főszerkesztője volt. 1938-ban megjelent angolul a Nazis in U. S. A. (Nácik az USA-ban) című brosúrája. Abban az időben közeli viszonyban állt olyan német emigráns személyiségekkel mint Thomas Mann és Ludwig Renn.[7]

A Deutsches Volksecho 1939-ben csődöt mondott, és Heym részben szabadúszó újságíróként kereste kenyerét, de főleg abból, hogy egy nyomdának keresett megrendelőket. Közben kitört a második világháború, majd 1941-ben az USA is résztvevője lett. Akkorra Heym már annyira megtanult angolul, hogy regényt írt. Ez meg is jelent 1942-ben Hostages címmel.[8] Cselekménye a megszállt Prágában zajlik, ahol a cseh ellenállási mozgalom harcol a nácik ellen. A regény azonnal nagy sikernek örvendett, bestseller lett. A Paramount Pictures megvette a megfilmesítési jogát, és a filmet 1943-ben mutatták be. Ezek után Heymnek már nem voltak anyagi gondjai.[9]

Ugyanabban az évben Heymet behívták katonai szolgálatra, és a hadsereg tagjaként megkapta az amerikai állampolgárságot. Mivel anyanyelve a német volt, Camp Ritchie-be került, egy pszichológiai hadviselésre kiképző egységbe. Az itt kiképzetteket Ritchie Boysnak nevezték. Heym szórólapok írására és rádiózásra is kapott kiképzést. Az év vége felé feleségül vette Gertrude Gelbint, aki a Metro-Goldwyn-Mayer-nél dolgozott, majd 1944 elején a Hans Habe vezette egységével Angliába került. Röviddel a Normandiai partraszállás után Heym is részt vett a katonai cselekményekben egy „mozgó rádiózó század” elnevezésű alegységben. A háború végéig hadifoglyokat hallgatott ki, írói tehetségét használva szórólapokat és rádióadásokat készített, valamint a frontvonalon hangszórós kocsiból szólt a német katonákhoz. Sokszor életét kockáztatta e feladat teljesítése közben.[10]

A Szövetségesek győzelme után Heym egységének szerepe megváltozott. Immár a német lakosság nevelése volt az új körülmények közepette, többek között a náci bűnök ismertetése révén, sajtótermékek útján. Heym Münchenben a Die Neue Zeitung(wd)-ot és Essenben a Ruhr Zeitung-ot szerkesztette addig, amíg ütközésbe nem került Hans Habeval. Ugyanis megtagadta, hogy ennek kérésére szovjetellenes cikket írjon. 1945 végén Heymet visszahívták az Egyesült Államokba, és leszerelt.[11]

A következő három évben Heym újra mint szabadúszó újságíró dolgozott, és a The Crusaders (Keresztesvitézek)[12] című regényén dolgozott, amely a háborúban szerzett tapasztalatain alapult, és 1948-ban jelent meg. Ez is azonnal bestseller lett.[13]

Heym továbbra is a kommunizmus és a Szovjetunió szimpatizánsa volt, miközben ez egyre inkább szemben állt a Nyugattal, ami hamarosan a Hidegháborúhoz vezetett. Az író már régóta ellene volt a kapitalizmusnak általában, valamint az USA-beli társadalmi igazságtalanságokat, fajgyűlöletet és politikai életet bírálta. 1948-ban utazást tett Európában, beleértve Csehszlovákiát, ahol az volt a benyomása, hogy a kommunisták hatalomra jutása nyomán az ország helyzete javul. Ezt az 1951-ben megjelent The Eyes of Reason (Az értelem világa) című regényében fejezte ki, amelynek nem volt sikere. Az USA-ban a kommunistaellenes érzelmek fokozódtak, főleg hogy 1949-ben elkezdődött a Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett, a kommunista és egyéb baloldali érzelmű értelmiségiek és művészek elleni kampány, 1950-ben pedig kirobbant a Koreai háború.[14]

Újból Németországban

[szerkesztés]

1951-ben Heym beutazási vízumot kapott a Német Demokratikus Köztársaság-ba (NDK), a háború utáni szovjet zónában létrejött államba. 1953-ban elhatározta feleségével együtt, hogy ott telepednek le. Nyílt levelet küldött Eisenhower amerikai elnöknek. Ebben tiltakozott a koreai háborúban való amerikai részvétel ellen, amelyben a hadsereg német háborús bűnösöket és erkölcstelen módszereket alkalmazott. Egyidejűleg lemondott tartalékos tiszti rangjáról és visszaadta a 1945-ben kapott Bronze Star Medal kitüntetését.[15]

Az NDK-ban Heymnek ellentmondásos helyzete volt. Kezdetben, mint antifasiszta emigránst, privilegizáltként kezelték. Szabadúszó újságíróként írt cikkeivel, valamint szocialista-realista regényeivel és elbeszéléseivel támogatta az NDK-t. Igaz, hogy ott a rendszerellenességet nem büntették olyan tömegesen és olyan kegyetlenséggel, mint a Szovjetunióban. Mégis a sztálinizmus megnyilvánult ott is abszurdumaival és merevségével, és Heym szabad szelleme nem tudta ezeket elfogadni. Ezért ellenkezni kezdett azzal, amit a rendszer kijavítható hibáiként ítélt meg. Az 1953-as keletnémet felkelés alkalmával olyan cikkeket írt, amelyek elítélték tüntetők erőszakos cselekedeteit és az állam megdöntésére való törekvéseket, de kifejezte megértését azon elégedetlenségek iránt, amelyeket a sztálinista politika szellemében hozott intézkedések váltottak ki.[16]

1954 és 1958 között a Der Tag X (Az X-nap) című regényén dolgozott, amely központjában a felkelés eseményei álltak. Kis példányszámban sokszorosíttatta és szétküldte művelődésügyi hivatalos személyeknek és értelmiségieknek. Mivel ezek merev rendszerpártiak voltak, elfogadhatatlannak ítélték, és Heym lemondott kiadatásának szándékáról. Újabb változatát írta meg Fünf Tage im Juni (Öt nap júniusban) címmel, és úgy az NDK-ban, mint Nyugat-Németországban (az NSZK-ban) akarta megjelentetni. Csak az utóbbiban jelenhetett meg 1974-ben.[17]

Az 1960-as években Heym két regényen dolgozott. A Die Architekten (Az építészek) című regénye, amelyben a sztálinizmus elítélése tükröződik a szocializmushoz való hűséggel együtt, nem jelent meg akkor,[18] hanem csak 2000-ben.[19] A másik, a Die Papiere des Andreas Lenz (Sasok és griffmadarak) című történelmi regény ellen a kulturális politikának nem lehetett kifogása, mivel kerete az 1848-as forradalom.[20]

Heym helyzete 1965-ben gyökeresen megváltozott. Erich Honecker, az állampart későbbi első embere, a Német Szocialista Egységpárt központi bizottságának 11. plenáris ülésén erősen kikelt ellene azzal, hogy megjelenéseivel Nyugaton a kiadatlan Der Tag X-et népszerűsíti, és hogy hamis képet fest az NDK-ról és a Szovjetunióról.[21] Bár másként nem üldözték, írásai megjelenésének visszautasítása vagy halasztása, a nyomásgyakorlások arra, hogy változtatásokat eszközöljön bennük gyakorlatilag megjelenési tilalomhoz vezettek, ami az 1970-es évek elejéig tartott.[22] Abban az időszakban feleségének 1969-ben bekövetkezett halála is megviselte. 1971-ben házasodott meg újra.[23]

1971-ben, amikor Honecker a kormányzás élére került, viszonylagos kultúrpolitikai enyhülés következett be, miután az első ember egyik beszédében közvetve utalt a szocialista realizmus merev dogmatikus felfogásának elvetésére.[24] Ha kis példányszámban is, Heym könyvei újra megjelenhettek az NDK-ban.[25]

A legkör újra nyomasztóbb lett 1976-ban. Wolf Biermann(wd) költőt, dalszerzőt és énekest, aki a rendszer egyik heves bírálója volt, kiengedték turnézni Nyugatra, de megfosztották állampolgárságától és nem engedték visszatérni. Ez tiltakozást váltott ki, és 12 értelmiségi, közöttük Heym petíciót írt alá Biermann védelmében, amelyet Nyugatra is eljuttattak.[26] Ezért a következő években Heym csak Nyugaton publikálhatott. Elvileg minden író megtehette, ha engedélyt kért rá egy erre szánt szervtől, és ha az, a mű mgvizsgálása után jóváhagyta. Ezt a cenzúrázást Heym semmibevette és 1979-ben megjelentette Nyugaton a Collin című regényét. Ezért kizárták az NDK írószövetségéből, és büntetés kifizetésére ítélték.[27]

Az 1980-as években viszonylagos liberalizálás következett be, és más írók a Heyméihez hasonló bátorságú műveket jelenthettek már meg, de Heym részére még tartott a megjelenési tilalom. Annyiban lett neki is könnyebb a helyzete, hogy nem akadályozták többé a külföldön való publikálását és megnyilvánulásait. Gyakran járt Nyugatra és különféle kulturális és politikai rendezvényeken vett részt. Továbbra is hűen baloldali nézeteihez, nemcsak az írott sajtót tudta ügyesen használni, hanem a televíziót is nézetei kifejezésére. Témái között ott volt a világbéke, a nukleáris fegyverek betiltása stb.[28]

Azokban az években a rendszer egyre nagyobb nyomással került szembe, gyengült és engedményeket tett. 1988-tól Heym újra publikálhatott az NDK-ban. Reménykedve üdvözölte Mihail Gorbacsov reformtörekvéseit, amelyeket az NDK vezetése nem akart követni, de a kulturális életben folytatódott a liberalizálódás. Ennek egyik jele az volt, hogy az írószövetség hivatalos folyóirata figyelmet szentelt Heym 75. születésnapjának. A rendszer elleni tüntetések egyre erőteljesebbek voltak. 1989-ben, a hétfőnkénti kelet-berlini tüntetéseken Heym több beszédet is tartott. Cikkeiben és beszédeiben a szabadság és a demokrácia kivívásáért, de ugyanakkor egy független és szocialista Kelet-Németország megtartásáért szállt síkra. Ezzel nem volt egyedül. Harminc más értelmiségivel együtt 1989. november végén szerkesztője és aláírója volt a Für unser Land (Országunkért) című felhívásnak, amely ezt kifejezte.[29] Az utóbbi eszmét a lakosság többsége elutasította, amint az az 1990 márciusában megtartott szabad választások eredményeiből kitűnt, ugyanis az újjászervezett baloldali pártok vereséget szenvedtek.[30]

Németország újraegyesítése után is Heym nagyon kritikusan fejezte ki véleményét az NSZK-ba való integrálás során a keletnémetek hátrányos helyzetéről, és az immár össznémet kapitalizmussal szemben kiállt a szocialista alternatíva mellett. Nem lépett egyik pártba sem, de az 1994. évi szövetségi választáson a volt hatalmon levő párt utódja, a Demokratikus Szocializmus Pártja listáján jelöltséget kapott mint független. Közvetlen szavazás útjan jutott be a Bundestagba mint egy berlini választókerület képviselője. Korelnökként ő nyitotta meg az új parlament első ülését. Szembekerült azzal a váddal, mely később alaptalannak bizonyult, hogy együttműködött az NDK titkosszolgálatával, a Stasival. 1995 októberében, tiltakozásul a szövetségi képviselők költségtérítésével kapcsolatos alkotmánymódosítás tervezete ellen, lemondott mandátumáról.[22]

Stefan Heym sírköve

Heym 2001. december 16-án hirtelen, szívroham következtében hunyt el Izraelben, a Holt-tengernél. Jeruzsálemben járt, ahol egy Heinrich Heine-szimpóziumon vett részt.[22]

Főbb művei

[szerkesztés]

Stefan Heymnek kiterjedt életműve főleg regényekből, elbeszélésekből és publicisztikából áll. Karrierje első részében németül írt, majd az USA-ban angolul. Németországba visszatérve újból németül kezdett írni, de angolul is. Egyes műveit előbb angolul írta meg ott is. Műveinek egy részét maga fordította le egyik nyelvről a másikra.[31]

Előbb angolul megjelentek

[szerkesztés]
  • Nazis in USA (Nácik az USA-ban). New York, 1938 – pamflet[32]
  • Hostages (A Glasenapp-ügy), New York 1942 – regény
  • Of Smiling Peace (A mosolygó békéről), Boston, 1944 – regény
  • The Crusaders (Keresztesvitézek), Boston, 1948 – regény
  • The Eyes of Reason (Az értelem világa), Boston, 1951 – regény
  • Goldsborough (Aranyváros), Leipzig, 1953 – regény
  • The Cosmic Age (A kozmosz korszaka), New Delhi, 1959 – riportkönyv
  • Uncertain Friend (Lassalle), London, 1969 – regény

Előbb németül megjelentek

[szerkesztés]
  • Die Kannibalen und andere Erzählungen (Kannibálok és egyéb elbeszélések), Leipzig, 1953[33]
  • Schatten und Licht (Árny és fény). Leipzig, 1960 – elbeszélések
  • Die Papiere des Andreas Lenz (Sasok és griffmadarak). Leipzig, 1963 – regény
  • Die Schmähschrift oder Königin gegen Defoe (A pamflet avagy A királynő kontra Defoe). Zürich, 1970 – regény
  • Der König David Bericht (Dávid király krónikája). München, 1972 – regény
  • Fünf Tage im Juni (Öt nap júniusban). Bécs, 1974 – regény
  • Collin. München, 1979 – regény
  • Ahasver (Ahasvérus). München, 1981 – regény
  • Schwarzenberg. München, 1984 – regény
  • Nachruf (Önéletírás). München, 1988
  • Stalin verlässt den Raum (Sztálin elhagyja a helyiséget). Leipzig, 1990 – politikai publicisztika
  • Radek. München, 1995 – regény[34]
  • Pargfrieder. München, 1998 – regény[35]
  • Die Architekten (Építészek). München, 2000 – az 1960-as éveben írt regény[36]

Művei fogadtatása

[szerkesztés]

Tehetségének köszönhetően Heym sikeres író volt, de ugyanakkor vitatott személyiség is, politikai nézetei miatt. Első regénye, A Glasenapp-ügy (1942) azonnal bestseller lett, mivel megfelelt egy háborúban résztvevő ország közönsége elvárásainak. A Keresztesvitézek (1948) még nagyobb sikert aratott. Olykor úgy emlitették az USA-ban mint a második világháborúról szóló legfontosabb regényt.[22] Hasonló sikere volt később a Dávid király krónikájának (1972), amelyben a zsarnokságot ítélte el a bibliai stílus szellemes parodizálásával.[37]

Negatív kritikát Heym főleg irodalmon kívüli okokból kapott. Ezek például olyan cikkei ellen irányultak, amelyekben a szocializmust és az NDK-t védte.[22]

Heymet a német nyelvű irodalom egyik legfontosabb írójának tartják, aki széleskörű nemzetközi népszerűségnek is örvend. Műveit kb. 30 nyelvre fordították le:[22] csehre, görögre, kínaira, lengyelre, oroszra, tamilra stb.[38] Magyarul megjelentek:

Heym néhány sikeres művét mozira vagy televízióra is adaptálták, 1990 előtt az NDK-n kívül:

  • Hostages (1943) – mozifilm[39]
  • Collin (1981) – televíziós film[40]
  • Lenz oder die Freiheit (Lenz avagy A szabadság) (1986) – televíziós sorozat a Die Papiere des Andreas Lenz regény nyomán[41]
  • Schwarzenberg (1989) – tévésorozat[42]
  • Die Frau des Architekten (Az építész felesége) (2004) – tévéfilm a Die Architekten regény nyomán[43]

Elismerések

[szerkesztés]

Heym tevékenységét több díjjal és kitüntetéssel honorálták. A legjelentősebbek:

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a Német Nemzeti Könyvtár katalógusa (német nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 10.)
  2. ↑ http://www.adk.de/de/akademie/preise-stiftungen/H_Mann_Preis.htm, 2015. szeptember 12.
  3. ↑ Zárójelben a magyarul nem megjelent művek címeinek a szó szerinti fordítása.
  4. ↑ Hutchinson 1992, 7-15. o.
  5. ↑ 1935-ben öngyilkos lett. (Tate 2001).
  6. ↑ Hutchinson 1992, 19. o.
  7. ↑ Hutchinson 1992, 21-30. o.
  8. ↑ Magyarul a későbbi német nyelvű változata után A Glasenapp-ügy címmel jelent meg.
  9. ↑ Hutchinson 1992, 34. o.
  10. ↑ Hutchinson 1992, 43. o.
  11. ↑ Hutchinson 1992, 47. o.
  12. ↑ Zárójelben és dőlt betűkkel a magyarul is megjelent művek címe.
  13. ↑ Hutchinson 1992, 47-48. o.
  14. ↑ Hutchinson 1992, 57-58. o.
  15. ↑ Hutchinson 1992, 67. o.
  16. ↑ Hutchinson 1992, 83-84. o.
  17. ↑ Hutchinson 1992, 93-94. o.
  18. ↑ Hutchinson 1992, 112. o.
  19. ↑ Die Architekten. München: C. Bertelsmann, 2000. ISBN 3-570-00441-4.
  20. ↑ Hutchinson 1992, 103. o.
  21. ↑ Hutchinson 1992, 126. o.
  22. ↑ a b c d e f Stefan Heym (born Helmut Flieg), Literary landscape.
  23. ↑ Tate 2001.
  24. ↑ Hutchinson 1992, .
  25. ↑ Hutchinson 1992, 166-167. o.
  26. ↑ Hutchinson 1992, 169-170. o.
  27. ↑ Hutchinson 1992, 185-186. o.
  28. ↑ Hutchinson 1992, 189. o.
  29. ↑ Der Aufruf „Für unser Land“ (Az „Országunkért” felhívás) (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  30. ↑ Hutchinson 1992, 215-225. o.
  31. ↑ Hutchinson 1992, 74. o.
  32. ↑ Hutchinson 1992, 246–248. o. nyomán szerkesztett szakasz.
  33. ↑ Hutchinson 1992, 246–248. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  34. ↑ Radek Roman, worldcat.org (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  35. ↑ Pargfrider : Roman, worldcat.org (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  36. ↑ Die Architekten : Roman, worldcat.org (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  37. ↑ Hutchinson 1992, 162. o.
  38. ↑ Hutchinson 1992, 2. o.
  39. ↑ Hostages, imdb.com (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  40. ↑ Collin, imdb.com (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  41. ↑ Lenz oder die Freiheit, imdb.com (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  42. ↑ Schwarzenberg (Film), stefan-heym.de.
  43. ↑ Die Frau des Architekten, imdb.com (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  44. ↑ Der Heinrich-Mann-Preis 1953 und der 17. Juni (A Heinrich Mann díj 1953 és június 17.), Akademie der Künste, 2021. március 26 (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  45. ↑ Neues Deutschland, 1959. október 4 (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  46. ↑ Ehrenpromotionen der Universität Bern 1835‐2019 (A Berni Egyetem díszdoktorai 1835‐2019), unibe.ch (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  47. ↑ Selected Honorands, cam.ac.uk (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  48. ↑ The Jerusalem Prize. Previous winners (A Jeruzsálem-díj. Előbbi díjazottak), jbookforum.com (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  49. ↑ Stefan Heym, chemnitz.de (Hozzáférés: 2023. október 5.).

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • (németül) Digitalisierte Drucke, hbz-nrw.de (Hozzáférés: 2023. október 5.)
  • (németül) Dubrowska, Małgorzata: Auseinandersetzung mit der jüdischen Identität in Werken ausgewählter Schriftsteller aus der DDR. Lublin, 2002. ISBN 83-7306-065-0
  • (németül) Fuchs, Sybille: Zum ersten Todestag von Stefan Heym (1913-2001), wsws.org, 2002. december 17 (Hozzáférés: 2023. október 5.).
  • (németül) Gellermann, Hermann: Stefan Heym: Judentum und Sozialismus. Zusammenhänge und Probleme in Literatur und Gesellschaft. Berlin, 2002. ISBN 3-932089-86-3
  • (angolul) Hahn, Regina U.: The democratic dream. Oxford, 2003. ISBN 0-8204-5865-1
  • (angolul) Hutchinson, Peter (szerk.): Stefan Heym: Socialist – dissenter – Jew. Oxford, 2003. ISBN 3-906769-71-2
  • (németül) Katalog der Deutschen Nationalbibliothek, Stefan Heym
  • (németül) Stefan Heym, Berlini Szabadegyetem, Egyetemi Könyvtár (Hozzáférés: 2023. október 5.)
  • (angolul) Tate, Dennis: Shifting perspectives: East German autobiographical narratives before and after the end of the GDR. Columbia (SC), 2007. ISBN 1-57113-372-0
  • (angolul) Tait, Meg: Taking sides: Stefan Heym’s historical fiction. Oxford, 2001. ISBN 3-906766-42-X
  • (németül) Zachau, Reinhard K.: Stefan Heym. München, 1982. ISBN 3-406-08420-6
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Stefan_Heym&oldid=27567265”