Egyre több a biciklista a városban. Sokan mégis – vagy talán éppen ezért – zsigeri indulatot éreznek láttukra, és szó szerint feldühítik magukat, ha csak meglátnak egyet. Tegnap is egy idős hölgy vezette a szálkás szőrű tacskóját a járdán, amikor egy kerékpáros karikázott el mellettük az úton. A kutya tiszta erejéből igyekezett a biciklistának rontani, hallottam, ahogy peng a hirtelen megfeszülő bőrpóráza. Lábával az aszfaltot kaparva ugatott, hörgött és acsarkodott. Miután a gazdája visszarántotta az eredeti kerékvágásba, prüszkölve csóvált egyet a fején, és dühös, méltatlankodó arckifejezéssel baktatott tovább. – Nem hiszem el, hogy ezek a tetűládák mennyien vannak. És ez így megy legalább tíz éve. Sőt, egyre rosszabb! Na meg ott vannak a motorosok. Na azokat különösen… De mindegy, nem akarom még jobban felhúzni magam.