Tundra

A tundra szó az orosz тундра (tûndra) kifejezésből ered, amely pedig a kildin számi szóból származik: тӯндар (tūndâr), jelentése: „fátlan hegyvidék” vagy „felföld”.^[1] Francia etimológiai források azt állítják, hogy a nyugati nyelvekbe átkerült orosz szó a finn-számi "tunturi" szóból ered, mely jelentése „kopár hegy” vagy „kopár hegyhát”.^[2][3][4]

A sarki jégsapkákat nem különítik el önálló biomnak annak ellenére, hogy (főleg vizeik) nem teljesen élettelenek. Mivel azonban élőviláguk rendkívül szegényes és döntően szezonális, többnyire ez utóbbi részeként tárgyalják őket. Átmenetük a tundra felé folyamatos, ezért határvonalukat többnyire nem az élővilág valamely jellemzője alapján húzzák meg, hanem egy mesterséges, éghajlati paraméter alapján: a legmelegebb hónap átlaghőmérsékletének 0°C-os izotermáján belül van a jégsapka, azon kívül a tundra (Keveiné). Az Antarktisz és Grönland szárazföldi jégsapkáját a WWF^[5] a sivatagok közé sorolja, ezek az ún. jégsivatagok.

A tundra a szárazföldi területeken az összefüggő, széles övben fogja körül az északi jégsapkát. A déli jégsapka viszont nemcsak hogy lefedi szinte a teljes Antarktiszt, de nagy területeken még túl is terjeszkedik rajta. Ezért itt tundra jellegű növényzet csak foltosan — leginkább a Graham-föld egyes részein és a környező, még az Antarktikus faunabirodalomhoz sorolt szigeteken.

A fentiekből adódóan a tundra elterjedése elvileg cirkumpoláris, azaz a sarkvidékek körüli, jellemzően azonban cirkumboreális (az északi sarkvidéket környező).

Az Antarktisz „meleg oázisait” a vulkáni utóműködés melegíti. Ezeken a helyeken gazdag a mohavegetáció. A déli tundra növénytársulásai kevéssé tanulmányozottak, ezért a továbbiakban csak az északival foglalkozunk.

Az északi tundrát dél felé az ugyancsak cirkumboreális elterjedésű tajga öv (északi erdők öve) váltja fel. A két nagy biom átmeneti zónája az erdős tundra.

Az állandó sarki jég alatt nem alakul ki valódi talaj, csak egy fagytörmelék-zóna. A szubpoláris övre a fagymintás talajok jellemzőek. Ezekben a talajszerű alkotók különböző (gyűrűs, illetve kőzethálózatos) talajszerű formákba rendeződnek: a lejtőkön az agyagos anyag girlandos formába, köves térszínen kőzetbarázdákba.

A tundrán a szilikátos kőzeteken egyszerű, kőzethatású (litomorf) úgynevezett ranker talajok fejlődnek ki. A legmelegebb hónap 0°C-os izotermájától távolodva a szerves anyagok felhalmozódása már valódi talajok kialakulását is lehetővé teszi. Ezek fő jellemzője a glejesedés. Típusai:

• glejes tundratalaj,
• tőzeges-glejes tundratalaj,
• réti jellegű tundratalaj,
• podzolos-glejes tundratalaj (Keveiné).

A tajga övtől észak felé haladva:

• Az erdős tundra átmeneti jellegű növénytársulás, amit alacsony, illetve törpe fák és cserjék uralnak. A hideg és a kevés csapadék miatt zárt erdővegetáció már nem tud kialakulni. Az erdőfoltok fái úgy letörpülnek, mint a magashegyekben az erdőhatáron, itt azonban az erőhatár vonala nem jelölhető ki (Keveiné), az átmeneti sávban a tajga és a tundra átmenete foltosan fokozatos. A táj képe az erdős pusztára emlékeztet, de itt száraz puszta helyett nedves, a lápokra emlékeztető talajú tundra váltakozik a ligetes erdőfoltokkal. A fák azért maradnak satnyák, mert hideg miatt (az év nagy részében fagyott talajból) nem tudnak elegendő vizet fölvenni (Mecseki).
• A törpebokros–cserjés tundrát előbbitől a poláris fahatár választja el.
• A tőzeghalmos tundra jellemzői a 3–4 m magas tőzeghalmok,
• A mohos tundra ott alakul ki, ahol a lágyszárú virágos növények már nem élnek meg.

• A zuzmós tundrán már a félcserjék és a mohák sem maradnak meg. Ez a vegetációzóna különösen fajszegény.

Intrazonálisan, domborzati hatásra alakul ki a szélsőségesen rövid vegetációs periódusú hegyi tundra — ez foltosan a tundra övön kívül, tehát extrazonális helyzetben is rendszeresen feltűnik.

A levegő hőmérséklete sosem emelkedik +10 °C fölé; télen többnyire -30/-40 °C. A sarki nyár idején csak az átfagyott talaj felszíne enged fel, és állandóan jeges szél fúj.

Az örök fagyra jellemzőek a talaj felső rétegének ismételt átfagyása és felengedése, az szoliflukció okozta jelenségek (pl. sárfolyás). A különböző okokból mozgó talajon a növényzet sokkal nehezebben telepszik és marad meg.

Annak ellenére, hogy a tundra nagy területet borít, növény- és állatvilága fajszegény, a biodiverzitás csekély.

A tundravegetációra a zuzmók, a mohák és a félcserjék jellemzőek. A lápok közül jellemzőek a palsalápok, amelyek több méter magasra kidomborodó részének belsejében jéglencse található.

Növényzete mohákból, zuzmókból, alacsony virágos növényekből áll, kevés fája törpe növésű. ^[6] Helyenként mocsaras is lehet.

• A törpebokros–cserjés tundra karakterfajai főleg törpe nyír- és fűzfajok (Salix herbacea, Vaccinium-fajok, Dryas octopetala, Ledium palustre, Empetrum). A bokrok alatt a felszínt moha- és zuzmófoltok borítják. Jellemző félcserjéi:

• • • a recés levelű fűz,
    • a törpe nyír,
    • a hamvas áfonya (Mecseki)

Fűnemű növényzete a havasi gyepekkel analóg.

A mohos tundra

• • jellegzetes félcserjéi:

• • • a tőzegmohalápokban élő tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos),

• • • a tundrai szeder (Rubus spp.).
  • gyepéne karakterfaja a
    • hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum), amelynek érő termései fehér pamacsok végeláthatatlan millióival díszítik a tájat.

• A mohos tundra
  • jellegzetes mohái:
    • a lombosmohák közül a Tomenthypnum nitens,
    • a tőzegmohák közül a barna tőzegmoha (Sphagnum fuscum). Északabbra már csak virágtalan növények borítják a talajt (mohos és zuzmós tundra.) A zuzmós tundra a rénszarvasok legelőterülete (Cladonia rangiferina, Cladonia alpestris, Centraria nivalis stb.).
• A zuzmós tundra különösen fajszegény. A zuzmók közül tömeges:
  • • a rénszarvaszuzmó (Cladonia rangiferina) és
    • az izlandi zuzmó (Lichen islandicus).

Ezek a zuzmók a száraz helyeken, homokos és köves talajon bukkannak elő, és válnak a rénszarvasok fő táplálékává (az állatok még a hó alól is kikaparják őket).

A rövid nyáron sok állat fordul meg itt, így rovarok, madarak:

• sirályok,

• vöcsökfélék,

• sarki csér,

• récefélék:

• • jegesréce

• • nagy lilik

• • vörösnyakú lúd

• hósármány,

• sarkantyús sármány és
• sarki hófajd (Lagopus lagopus);
• a ragadozó madarak közül:
• a gatyásölyv és

• a hóbagoly.

A gyíkok, rágcsálók (pl. lemmingek) és nagy testű emlősök többsége télire visszahúzódik a tajgába vagy távolibb, melegebb vidékre. A tundrán élő állatok fejlődési időszaka rokonaikénál hosszabb. A tengerparti területeken az élővilág gazdagabb, mint a partoktól távolabb.

A nagyobb emlősök közül jellemző a sarki nyúl, sarki róka, sarki farkas, a rénszarvas (amit Amerikában tarándszarvasnak hívnak), a jegesmedve (csak a Jeges-tenger közelében); Észak-Amerika partvidékén, Grönlandon és több szigeten, szigetcsoporton még a pézsmatulok is.

•  
  Bolshezemlskaja tundra, Oroszország
•  
  Nunavut tundra, Kanada
•  
  Salix glauca Grönland keleti részén
•  
  Nagyrészt Salix glauca-ból álló tundravegetáció Grönland keleti részén
•  
  Norvég tundra
•  
  Virágos növények a tundraövezetben, Baffin-sziget, Kanada
•  
  Zuzmók tundraövezetben
•  
  A Salix spec gyepes termetű
•  
  Dryas octopetala azaz havasi magcsákó

• Tuba Zoltán - Szerdahelyi Tibor - Engloner Attila - Nagy János: Botanika III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007.
• Keveiné: Keveiné Bárány Ilona: Talajföldrajz és biogeográfia^{[halott link]}
• Mecseki: Oktatási segédlet a Mecseki Természettudományos Élményközpont foglalkozásaihoz Archiválva 2021. december 13-i dátummal a Wayback Machine-benMecseki Természettudományos Élményközpont

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Tundra témájú médiaállományokat.

• WWF tundra
• Arktiszról
• Arktisz
• British Antarctica Survey

Ez a földrajztudományi tárgyú vagy földrajzi fogalommal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!