Eurovíziós Dalfesztivál

 

 

Az Eurovíziós Dalfesztivált azzal a szándékkal hozták létre, hogy a második világháborút követő években a határokon átívelő televíziós közvetítések segítségével előmozdítsák az európai országok közötti együttműködést, amely az Európai Műsorsugárzók Uniójának 1950-es megalapításával kezdődött.^[5] Magát az Eurovízió szót először 1951-ben George Campey, brit újságíró használta a London Evening Standard-ben, amikor arra utalt, hogy a BBC egyik műsorát a holland televízió is közvetítette.^[6][7]

Az 1950-es évek elején több, az Eurovíziós Hálózaton keresztül nemzetközileg közvetített eseményt követően – köztük volt többek között 1953-ban II. Erzsébet brit királynő megkoronázása – megalakult az EBU bizottsága Marcel Bezençon vezetésével. 1955 januárjában a tagsággal rendelkező műsorszolgáltatók közötti új együttműködési lehetőségeket elemezték, és további tanulmányozásra jóváhagyták az európai dalversenyt a RAI menedzsere, Sergio Pugliese által eredetileg javasolt ötlet alapján.^[8][9] Az EBU közgyűlése 1955 októberében hozzájárult a dalverseny megszervezéséhez European Grand Prix (magyarul: Európai Nagydíj) munkacímmel, és elfogadta a svájci delegáció javaslatát, hogy a rendezvényt Luganoban rendezzék meg 1956 tavaszán.^[10] A verseny kezdeti tervezésének az 1951 óta megrendezett olasz Sanremói Dalfesztivál szolgált alapjául, számos módosítással és kiegészítéssel, tekintettel a verseny nemzetközi jellegére.^[6] A műsort egyben az élő televíziós közvetítés technikai kísérleteként is tekintették: akkoriban sok ország összekapcsolása egy széles körű nemzetközi hálózatban ambiciózus elképzelésnek számított. A műholdas televíziós sugárzás még nem létezett, és az úgynevezett Eurovíziós Hálózat földi mikrohullámú adók hálózatából állt.^[11]

Az első versenyen, 1956. május 24-én hét ország vett részt; mindegyik két dalt küldve be, így összesen 14 dal hangzott el.^[12] Ez volt az egyetlen alkalom, amikor országonként több dal nevezése is megengedett volt, 1957 óta az összes dalfesztiválon egy dalt indíthat minden ország.^[5][13] A győztese a házigazda Svájcot képviselő Lys Assia által előadott Refrain című dal volt.^[14] Az első versenyen a szavazás zárt ajtók mögött zajlott, és csak a győztest hirdették ki a színpadon. 1957 óta használnak eredményjelző táblát, és ezóta hirdetik ki nyilvánosan a szavazás eredményét, melyet a BBC Festival of British Popular Songs című nemzeti dalválasztó műsora inspirált.^[15] 1958-ban vette kezdetét az a hagyomány, hogy a következő évi verseny házigazdája az előző győztes ország lesz. Ez a tradíció azóta a rendezvény állandó elemévé vált.^[16][17] A dalfesztivált a technológiai fejlődés folyamatosan alakította: 1968-ban először közvetítették színesben a versenyt, 1985-ben már műholdon, majd 2000-ben streamingen keresztül is elérhető volt.^[8][18][19] A szélesvásznú, 16:9 oldalarányú közvetítés 2005-ben kezdődött el, ezt követően 2007-ben HD felbontásban is látható volt a dalfesztivál. A legutóbbi technikai előrelépés 2022-ben, az UHD minőségű műsorfolyam tesztelése volt.^[20]

Az 1960-as években átlagosan 16 és 18 között volt a részt vevő országoknak a száma minden évben.^[21] Országok Európa földrajzi határain túlról is elkezdtek érdeklődni a dalfesztivál iránt, így az 1970-es és 1980-as években délnyugat-ázsiai és észak-afrikai nemzetek is csatlakoztak. A hidegháború utáni változások következtében a kelet-közép-európai térségből érkeztek először új résztvevők az 1990-es években. Az 1993-as Eurovíziós Dalfesztivál előtt hét újonnan csatlakozni szándékozó ország számára külön előkvalifikációs fordulón kellett részt venni, valamint 1994-ben bevezették a leminősítés rendszerét, amit a versenyző országok számának szinten tartása miatt vezettek be, és a leggyengébb teljesítményt nyújtó országok nem vehettek részt a következő évi versenyen.^[21][22] 2004-től a verseny többnapos eseménnyé bővült, a 49. Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében már minden érdeklődő ország versenyezhetett, és 2008-tól egy második elődöntő is bekerült a programba.^[13][21]

2024-ig 68 versenyt rendeztek meg, így az Eurovíziós Dalfesztivál a leghosszabb ideje futó évente megrendezett nemzetközi televíziós zenei verseny lett, mely ezzel az eredménnyel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.^[23][24] A versenyt a világ egyik legrégebben futó televíziós műsoraként és a világ legnézettebb nem sport témájú műsorai közé sorolják.^[25][26][27] Összesen 52 ország vett részt legalább egy versenyen; rekordszámú, 43 ország versenyzett a 2008-as, a 2011-es és a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.^[13][21] Ausztrália lett az első EBU tagsággal nem rendelkező ország, akiket a szervezők a 60. Eurovíziós Dalfesztiválra hívtak meg versenyzőként.^[28][29] Habár eredetileg csak egyszeri alkalomnak indult a részvételük, az országot a következő években újra meghívták, és ezt követően a verseny szervezői a későbbiekben is biztosították a részvételüket.^[30][31]

A dalfesztivált idáig minden évben megrendezték 2020 kivételével, amikor a Covid19-pandémia miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy azt nem tartják meg.^[13][32] A vírus európai terjedése okozta bizonytalanság, és a résztvevő országok kormányai által bevezetett különféle korlátozások miatt nem lehetett a rendezvényt megtartani; helyette egy gálaműsort készítettek a szervezők, Eurovision: Europe Shine a Light címmel, amely egy nem kompetitív jellegű adás volt – egy tisztelgés a 2020-as verseny előadói és dalai előtt.^[32][33][34]

 

Az évek során a verseny leírására használt név, és a hivatalos logó is folyamatosan változott, fejlődött. Az első versenyeket franciául Grand Prix Eurovision de la Chanson Européenne néven, angolul pedig Eurovision Song Contest Grand Prix néven készítették el, mindegyik résztvevő ország nyelvén hasonló fordításokkal. Az angol elnevezésből 1968-ban került ki a Grand Prix végződés, míg a ma is használt francia Concours Eurovision de la Chanson nevet 1973-ban használták először.^{[21][35][36][37]} Magyarországon jellemzően az Eurovíziós Dalfesztivál, vagy az Eurovíziós Dalverseny elnevezést használták, de a rendszerváltás előtti években volt rá példa, hogy Eurovíziós Táncdalfesztiválként, Az Eurovízió dalaként, vagy az Eurovízió Grand Prix műsoraként hivatkoztak rá. A Magyar Televízió és később a MTVA a dalfesztivál megnevezést preferálta, egyedül 2007 és 2009 között volt használatban az eredeti fordítással megegyező dalverseny elnevezés.

A dalfesztivál hivatalos szabálya előírja, hogy a név különböző fordításait a nemzeti hagyományoktól, és a márka ismertségétől függően lehet használni, de mindig a Eurovision Song Contest hivatalos elnevezést részesítik előnyben. A verseny nevét angolul általában a Eurovision rövidítéssel használják, a belső dokumentumokban pedig ESC rövidítéssel emlegetik. Az Eurovíziós Hálózatot használják más hír- és sportprogramok nemzetközi közvetítésére is az EBU által szervezett egyéb programok mellett,^[38] azonban a dalfesztivál magasan a legnagyobb profilú ezek közül, és régóta az Eurovízió név köznyelvi szinonimája lett.^[39]

Mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy a verseny hivatalos logójához használt név nem az angol vagy a francia volt: az olaszok 1965-ben a Gran Premio Eurovisione della Canzone, 1991-ben pedig a Concorso Eurovisione della Canzone nevet használták, míg a hollandok 1976-ban és 1980-ban-ban az Eurovisiesongfestival név alatt tartották meg a rendezvényt.^[21]

 

A résztvevő országokat képviselő eredeti, új dalokat élő televíziós műsorban adják elő, amelyet az Eurovíziós és Eurorádió hálózaton közvetítenek egyidejűleg minden országban élőben. Egy országot, mint résztvevőt az adott ország egyik televíziós műsorszolgáltatója képviseli, amely tagja az Európai Műsorszugárzók Uniójának, és jellemzően ez a nemzeti közszolgálati műsorszolgáltató szervezet.^[40] A dalfesztivált az egyik résztvevő ország állítja színpadra, és a kiválasztott rendező város egyik rendezvényközpontjából sugározzák.^[41] 2008 óta minden verseny jellemzően három, egy héten át tartó élő televíziós műsorból áll: kedden és csütörtökön két elődöntőt rendeznek, majd szombaton egy döntőt. Minden részt vevő ország a két elődöntő egyikében indul, kivéve az adott évi verseny rendező országát és a verseny legnagyobb pénzügyi támogatóit, az úgynevezett „Öt Nagy”-ot – az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország.^[40] A fennmaradó országok a két elődöntő között oszlanak meg, és mindegyikben a tíz legmagasabb pontszámot elért dal jut tovább a legjobb 26 ország közé a döntőbe.^[40]

Minden adás jellemzően a nyitó produkciókkal kezdődik, amely meghívott művészek zenés és/vagy táncos előadásaiból áll. Ez jellemzően hozzájárul az adott év eseményéhez kialakított egyedi témához és identitásához. 2013 óta a verseny döntőjének nyitánya egy zászlós bevonulást is magában foglal, ahol a versenyző művészek országuk zászlóival lépnek színpadra, hasonlóan az olimpiai játékokon a sportolók bevonulásához.^[42][43] A nézőket egy vagy több műsorvezető köszönti, akik a legfontosabb hírekkel és információkkal szolgálnak a műsor során, interjúkat készítenek a ’’green room’’ versenyzőivel, és angolul és franciául vezénylik le a szavazást.^[44][45] A versenyzők egymás után lépnek fel és miután az összes dalt előadták, a nézőket felkérik, hogy szavazzanak kedvenc előadásukra – kivéve a saját hazájuk előadását – telefonon, SMS-ben vagy a hivatalos eurovíziós applikáción keresztül. 2023-tól a nem részt vevő országokban is lehetőség van szavazni online a dalokra.^[40] A döntőben a közönségszavazás a végeredménynek az 50%-át teszi ki, valamint a másik felét az egyes országok zeneipari szakembereiből álló zsűri határozza meg. Az elődöntők továbbjutóiról csak a közönségszavazás dönt.^[40] A szavazási szünetben vendégelőadók lépnek fel; itt több alkalommal a rendező ország ismert személyiségei vagy nemzetközileg elismert zenészek mutatkoznak be.^[42][43] A szavazás eredményét ezt követően hirdetik ki; az elődöntőben véletlenszerű sorrendben kihirdetik a közönségszavazáson tíz legmagasabb helyezést elért országot. (A teljes, részletes eredményeket nem hozták nyilvánosságra.) A döntőben a műsorvezetők egyesével kapcsolják a részt vevő országok szóvivőit, akik kihirdetik a zsűrijük legmagasabb pontszámát. A közönségszavazás eredményét ezt követően a műsorvezetők hirdetik ki.^[40] Az elődöntőkből a továbbjutó előadókat, valamint a döntőben a győztes delegációt visszahívják a színpadra ezt követően. A döntőben egy trófeával jutalmazzák a győztes előadókat és a dalszerzőket, az előző év győztese pedig átadja a trófeát, majd a győztes dalt ismételten előadják.^[40][46] A verseny részletes eredményét, beleértve a zsűri és a közönségszavazás eredményeit külön-külön, a döntő vége után közzéteszik az interneten. A győztes ország résztvevő műsorszolgáltatója hagyományosan a következő évi rendezvény megszervezésének a lehetőségét is megkapja ekkor.^[40]

A közvetítések előtt játszott főcímzene a Marc-Antoine Charpentier Te Deum-jának prelúdiuma.^[7]

 

Minden országnak be kell küldenie egy dalt a részvétel évében. Egyetlen kivétel ez alól az első dalfesztivál volt, amire mindegyik ország két dalt küldött be. Szabály tiltja az adott verseny előtti szeptember 1-je előtt kereskedelmi forgalomba bocsátott, vagy sugárzott dalok beküldését.^[47] E szabály célja biztosítani, hogy csak teljesen új dalokat lehessen indítani, így olyan szerzeményekkel nem lehet nevezni, amelyek már nagy sikereket értek el a dalfesztivál előtt.

Minden részt vevő műsorszolgáltató saját belátása szerint dönthet arról, hogy milyen eljárást alkalmaz a dalfesztiválon való énekesének kijelölésére. A résztvevők kiválasztásának tipikus módszerei közé tartozik:

• a nyilvános telefonos szavazással egybekötött nemzeti dalválasztó műsor megrendezése
• a belső kiválasztás, melynek során a műsorszolgáltató által kijelölt zsűri dönt az előadóról és a dalról, valamint
• a vegyes kiválasztási formátum, ahol bizonyos döntéseket belsőleg hoznak meg, míg másokban a közönséget is belevonják a folyamatba.^[48]

Az EBU a közönség bevonásával megrendezett válogatóműsorok megrendezését támogatja, hiszen ez nagyobb nyilvánosságot biztosít magának a dalfesztiválnak is. Ezeket a versenyeket jellemzően nemzeti döntőknek nevezik.

Néhány ország nemzeti döntője legalább akkora nézettségű – ha nem nagyobb –, mint maga az Eurovíziós Dalfesztivál. A legsikeresebb nemzeti dalválasztó műsorok közé tartozik a svéd Melodifestivalen, amelyet először 1959-ben rendeztek meg, és ma Svédország egyik legnézettebb tévés produkciója minden évben.^[49][50] Népszerű válogatóműsornak számít még a norvég Melodi Grand Prix, a dán Dansk Melodi Grand Prix, az észt Eesti Laul, a horvát Dora vagy a spanyol Benidorm Fest. Az olaszoknál egy nem kifejezetten eurovíziós nemzeti döntőként szolgáló műsor, a Sanremói Dalfesztivál győztese kapja meg a lehetőséget, hogy részt vegyen az adott évi versenyen. Magyarországon 2012 és 2019 között A Dal című műsor szolgált az ország indulójának kiválasztására minden évben.^[51][52]

A kiválasztási módszertől függetlenül az előadók és a versenydal részletes adatait véglegesíteni kell, és az EBU-nak elküldeni a megadott határidő előtt, ami jellemzően minden évben március közepén szokott lenni.

Bővebben: Az Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országok listája

 

 

 

Az Európai Műsorsugárzók Uniójának aktív tagjai (ellenben a társult tagokkal) jogosultak a dalfesztiválon való részvételre. Aktív tagok azok, akik az Európai Sugárzási Területhez (European Broadcasting Area) tartoznak, vagy az Európa Tanács tagállamai.^[53] Az aktív tagok közé tartoznak azok a médiaszervezetek, amelyek adásai elérhetőek a saját országuk azon háztartásainak legalább 98%-ban, amelyek képesek a televízióadások vételére.^[54] A szervezet társult tagsággal rendelkező műsorszolgáltatói jogosultak lehetnek a versenyen való részvételre, ha azt a verseny Referenciacsoportja jóváhagyja.^[55] Az Európai Sugárzási Területet a Nemzetközi Távközlési Egyesület úgy határozta meg, hogy az ITU 1. régiójának a nyugati határától a keleti hosszúság 40°-ig terjedő földrajzi területet foglalja magában, valamint az északi szélesség 30° határolja délről. Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia, valamint Irak, Jordánia, Szíria, Törökország és Ukrajna e határokon kívül eső területei is az Európai Sugárzási Területhez tartoznak.^[56][57] Megjegyzendő, hogy a részvételi alkalmasság nem függ Európán belüli földrajzi elhelyezkedéstől, a névben szereplő Euro név ellenére, és nincs semmi köze az Európai Unióhoz. A versenyen való részvétel így nem korlátozódik csupán Európa országaira, mivel több olyan állam is részt vehet, amelyek földrajzilag kívül esnek a kontinens határain, vagy amelyek több kontinensen helyezkednek el egyszerre.^[55] Ezen országok részt vettek a korábbi versenyeken is, köztük olyan nyugat-ázsiai országok, mint Izrael vagy Ciprus, vagy amelyek Európában és Ázsiában egyszerre helyezkednek el, mint például Oroszország és Törökország, valamint az észak-afrikai országok, mint például Marokkó. Ausztrália lett az első olyan ország, amely 2015-ben meghívást kapott az Európai Sugárzási Területen kívülről a verseny Referenciacsoportja által.

Az EBU-tagoknak, akik részt kívánnak venni a versenyen, meg kell felelniük a versenyszabályzatban meghatározott feltételeknek, amelyekről évente újabb változatokat készítenek el. Egy versenyen legfeljebb 44 ország vehet részt.^[58] A műsorszolgáltatóknak előzetesen be kell fizetniük az éves részvételi díjat az EBU felé a szabályzatban meghatározott határidőig, amennyiben részt kívánnak venni a soron következő dalfesztiválon. Ez a díj országonként eltérő, annak méretétől és a potenciális nézőközönségtől függően.^[59]

Eddig ötvenkét ország szerepelt legalább egyszer az Eurovíziós Dalfesztiválokon. Ezek a következők (az első részvétel éve szerint sorba rendezve):

Év Ország 1956   Belgium   Franciaország   Luxemburg   Hollandia   Németország[m 1]   Olaszország   Svájc 1957   Ausztria   Dánia   Egyesült Királyság 1958   Svédország 1959   Monaco 1960   Norvégia 1961   Finnország   Jugoszlávia[m 2]   Spanyolország 1964   Portugália 1965   Írország

Év Ország 1971   Málta 1973   Izrael 1974   Görögország 1975   Törökország 1980   Marokkó 1981   Ciprus 1986   Izland 1993   Bosznia-Hercegovina   Horvátország   Szlovénia 1994   Észtország[m 3]   Lengyelország   Litvánia   Magyarország[m 4]   Románia[m 5]   Oroszország   Szlovákia[m 6] 1998   Észak-Macedónia[m 7]

Év Ország 2000   Lettország 2003   Ukrajna 2004   Albánia   Andorra   Fehéroroszország   Szerbia és Montenegró 2005   Bulgária   Moldova 2006   Örményország 2007   Csehország[m 8]   Grúzia   Montenegró   Szerbia 2008   Azerbajdzsán   San Marino 2015   Ausztrália[m 9]

Az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagállamai, melyek egyszer sem vettek részt a dalfesztiválon:

•   Algéria
•   Egyiptom
•   Jordánia
•   Libanon – majdnem részt vett 2005-ben, de kizárták
•   Líbia
•   Tunézia – majdnem részt vett 1977-ben, de visszalépett
•   Vatikán

 

 

 

A versenyt a világhírű előadók karrierjük kiindulópontjának használták, és számos előadó az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi résztvevői és győztesei közül is ide tartozik. Az ABBA, az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál svéd győztesei, a becslések szerint 380 millió album- és kislemezeladást rögzítettek, azt követően, hogy a versenyen aratott győzelmük világszerte felkeltette az emberek figyelmét. A győztes dalukból, a Waterlooból több mint ötmillió példányt értékesítettek világszerte.^[60][61] Céline Dion svájci győzelme az 1988-as versenyen elősegítette a nemzetközi karrierjének beindítását, különösen az angol nyelvű piacokon, és a becslések szerint 200 millió lemezt értékesített világszerte.^[62] Julio Iglesias még viszonylag ismeretlen volt, amikor Spanyolországot képviselte az 1970-es Eurovíziós Dalfesztiválon, és a negyedik helyen végzett. Az eurovíziós szereplését világsiker követte, és a becslések szerint 100 millió lemezt adott el pályafutása során.^[63][64] Olivia Newton-John, ausztrál énekesnő képviselte az Egyesült Királyságot 1974-ben, aki a negyedik helyen végzett az ABBA mögött, de becslések szerint 100 millió lemezt adott el, négy Grammy-díjat is nyert, valamint megkapta a Grease című filmmusical női főszerepét.^[65][66]

Számos olyan előadó is elindult a versenyen, akik már korábban jelentős sikereket értek el a karrierjükben. Ide tartozik a győztesek közül Lulu,^[67][68] Toto Cutugno,^[69][70] a Katrina and the Waves,^[67][71] és a nem győztesek közül Nána Múszhuri,^[72][73] Cliff Richard,^[67][74] a Baccara,^[75][76] Ofra Haza, Umberto Tozzi,^[77][78] Plastic Bertrand,^[75][79] Lara Fabian, Alla Pugacheva, a t.A.T.u,^[80] a Las Ketchup,^[81] Patricia Kaas,^[82][83] a Blue, Engelbert Humperdinck,^[80][84] Bonnie Tyler,^[85][86] Flo Rida^[87] a Måneskin, a The Rasmus és Olly Alexander. Számos jól ismert zeneszerző és szövegíró írt dalokat a dalfesztiválra az évek során, többek között Serge Gainsbourg,^[88][89] Pierre Kartner, Goran Bregović,^[90] Ralph Siegel, Diane Warren,^[91] Andrew Lloyd Webber,^[92][93] Pete Waterman,^[94][95] és Tony Iommi,^[96] valamint a produceri munkában vett részt Timbaland^[97] és Guy-Manuel de Homem-Christo a Daft Punkból.^[98]

Korábbi résztvevők a zenei karrierjük mellett más területeken is alkottak maradandót. Hollandia (és egyben az egész dalfesztivál) első dalának, a De vogels van Hollandnak a szerzője Annie M. G. Schmidt a saját írásaival szerzett világszerte hírnevet, és elnyerte 1988-ban a Hans Christian Andersen-díjat.^[99] Az úgynevezett francia "yé-yé lányok", Françoise Hardy és a dalfesztivál luxemburgi győztese, France Gall az 1960-as évek popkultúrájának ismert nevei voltak. Hardy az utcai stílus divatirányzatnak volt az úttörője, valamint a globális Youthquake mozgalom inspirálója volt.^{[100][101][102]} A politikai karriert befutó, humanitárius eredményekkel nemzetközi elismerést kivívott személyiségek közé tartozik a verseny 1970-es győztese Dana, aki kétszer volt ír elnökjelölt, valamint tagja az Európai Parlamentnek is;^[103][104] Nána Múszhuri a görög parlament tagja, és az UNICEF jószolgálati nagykövete;^[105][106] a dalfesztivál 2004-es győztese Ruslana az ukrán parlament, a Verhovna Rada tagja, a narancsos forradalom és az Euromajdan tüntetéssorozat egyik szereplője, aki vezető szerepéért és bátorságáért világszerte kitüntetéseket szerzett;^{[107][108][109]} valamint a macedón Esma Redžepova politikai pártok tagja, és kétszeres Nobel-békedíj-jelölt volt.^[110]

A versenydalok időnként nagy sikert hoznak az eredeti előadók és más előadók számára is, valamint felkerülnek világszerte a legkeresettebb kislemezek listájára a nemzetközi fellépést követően. 1976-ban a győztes Brotherhood of Man Save Your Kisses for Me című dalából több mint hatmillió kislemezt adtak el, többet, mint bármely más nyertes dalból.^[111][112] A Nel blu dipinto di blu című dal, ismertebb néven a Volare, 1958-ban végzett a harmadik helyen Domenico Modugno előadásában, és mindmáig ez az egyetlen eurovíziós dal, amely Grammy-díjat nyert. Sőt, ez volt az első Grammy-vel kitüntetett dal, amely az év albuma és az év dala kategóriában is győzni tudott, és azóta különböző előadók rögzítettek feldolgozásokat belőle. A Billboard Hot 100 élére került az Egyesült Államokban, és összesen több mint 22 millió példányt értékesítettek belőle világszerte.^[113] A Mocedades Eres tú című dala, amely az 1973-as Eurovíziós Dalfesztiválon vett részt Spanyolország színeiben a második helyen végzett, az első spanyol nyelvű dal lett, amely bekerült a Billboard Hot 100 legjobb tíz dala közé.^[114] A Grammy-díjra jelölt Ooh Aah... Just a Little Bitből, amely 1996-ben a nyolcadik lett, 790 000 lemezt adtak el, és kimagasló sikereket ért el az egész világon, beleértve az első helyet a Brit kislemezlistán, és a tizenkettedik helyet a Billboard Hot 100-on.^{[115][116][117]}

Az ezredfordulót követően is számos versenydal lett sikeres. A Euphoria, a svéd Loreen győztes dala 2012-ben Európa-szerte sikereket ért el, és több ország lejátszási listáin első lett, valamint 2014-re a legtöbbet letöltött eurovíziós dal lett.^[118][119] A Francesco Gabbani Occidentali’s Karma című dalához készült videóklip lett az első az eurovíziós dalok közül, amelyet több mint 200 millióan néztek meg a YouTube-on,^[120] Mahmood Soldi című dala a legtöbbet streamelt eurovíziós dal lett a Spotify-on, míg az ez évi holland győztes Arcade le nem taszította az első helyről, miután 2020-ban és 2021-ben a dal befutott a TikTokon.^[121][122] Az Arcade ezt követően az első eurovíziós dal lett az Ooh Aah... Just a Little Bit után, és az első eurovíziós győztes dal a Save Your Kisses for Me után, ami a Billboard Hot 100-as listán is szerepelt, itt egészen a harmincadik helyig jutott.^{[123][124][125]} A következő nagy áttörést a 2021-es versenyen a Måneskin együttes érte el, akiknek a Zitti e buoni című daluk közvetlenül a győzelmet követően hívta fel magára a világ figyelmét.^{[126][127][128][129]} 2022-ben ugyan nem győzött, de hatalmas sikert ért el a versenyt követően az Örményországot képviselő Snap című dal Rosa Linn előadásában. Miután berobbant a TikTokon, a legtöbb rádió is felvette a kínálatába, és jelenleg ez a második legtöbbet streamelt eurovíziós dal a Spotifyon.^[130] 2023-ban a győztes Tattoo című dalt az eurovíziós döntő utáni napon 4 275 290-szer streamelték a Spotify-on, ezzel megdöntve az eurovíziós dalok valaha elért legnagyobb streaming számának rekordját egyetlen nap alatt. A lejátszások száma egy másik rekordot is felállított Loreen számára: ez volt a legtöbb meghallgatás egyetlen nap alatt, amit egy svéd női előadó valaha elért.^[131] A dal hatalmas sikereket ért el továbbá több országban is: az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciaországban, Írországban, Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon, Németországban, Norvégiában, Oroszországban és Ukrajnában a legjobb tíz közé jutott a hivatalos rádiós lejátszási listákon, és több, mint 27 év után ez volt az első eurovíziós dal, ami két hetet töltött a Brit kislemezlista Top 5-jében.^[132]

Johnny Logan Írország színeiben először 1980-ban a What’s Another Year? című dallal győzött, amelyet Shay Healy írt, majd 1987-ben a saját szerzeményével, a Hold Me Now-val végzett az első helyen. Logan volt az Írországot képviselő győztes dal szerzője 1992-ben is, viszont a Why Me?-t már nem ő, hanem Linda Martin adta elő. Ezzel elért három versenygyőzelmet előadóként és zeneszerzőként.^[133] A svéd Loreen 2012-ben a Euphoria című dallal győzött, majd 2023-ban a Tattoo-val végzett az első helyen. Ezzel ő lett az első nő és a második előadó, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Logan-en kívül további hat dalszerző írt két-két győztes dalt eddig: Brendan Graham (1994 és 1996), Rolf Løvland (1985 és 1995), Peter Boström (2012 és 2023), Thomas G:son (2012 és 2023), Willy van Hemert (1957 és 1959) és Yves Dessca (1971 és 1972).^[134] Az elődöntős rendszer bevezetését követően Alexander Rybak lett az első, és eddig egyetlen művész, aki többször is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit: 2009-ben és 2018-ban is a második elődöntőben végzett az első helyen.^[135][136] Loreen, aki ugyan kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, 2012-ben a második elődöntőben győzni tudott, míg 2023-ban az első elődöntőben a második helyezett lett.

Az Eurovíziós Dalfesztivál különböző nemzeti válogatóműsoraiban több nemzetközi szinten ismert előadó próbálkozott a versenyre való kijutással, azonban voltak olyanok, akiknek ez nem sikerült. Akadt köztük olyan, aki a pályája csúcsán volt, de olyan is, aki már túl volt azon, vagy még csak ezt követően vált szélesebb körökben ismertté. Többek között ide tartozik az Alcazar, Antony Costa, az Army of Lovers, David Bisbal, Dr. Alban, az Eiffel 65, Enya, Fancy, Fiorella Mannoia, ICE MC, Johnny Rotten a Public Image Ltd-vel,^[137] a Kazka, Kerli, Loredana Bertè, Maruv, Mohombi, a Nightwish, Oceana, Rita Ora, Thomas Anders, a Scooter, a The Kelly Family, a The Weather Girls, az Unheilig és Vanessa Amorosi.^[138][139]

 

Kapcsolódó lista: Az Eurovíziós Dalfesztivál győzteseinek listája

Az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerése egyedi alkalmat szolgáltat a győztes művészeknek, hogy a sikerükre, és az őket körülvevő publicitásra alapozva elindítsák vagy kiterjesszék nemzetközi karrierjüket. 2007-ben és 2008-ban a győztesek egy európai Győztesek Turnéján vehettek részt.^[140] A nyertes művészek és a dalszerzők egy trófeát kapnak, amely 2008 óta egy szabványos dizájnt követ: egy kézzel készített, homokfúvott, festett üvegtrófea, ami az 1950-es évekbeli mikrofonok alakjában jelenik meg. A díj a svéd székhelyű Kosta Boda műhelyben készül Kjell Engman tervei alapján.^[46][141] A trófeát jellemzően az előző év nyertese adja át; mások, akik korábban átadták a díjat, vagy műsorvezetők, vagy az EBU képviselői, esetleg vezető politikusok voltak. 2007-ben Joulupukki, az eredeti finn Mikulás karaktere adta át a díjat a győztesnek, Marija Šerifovićnak.^[142]

A leghíresebb eurovíziós együttes, amely a győzelem után került reflektorfénybe, az ABBA volt: Waterloo című dalukkal 1974-ben, Svédország színeiben megnyerték a dalfesztivált. Az ABBA korának egyik legsikeresebb zenekara lett. Az ő sikerükön felbuzdulva egy évvel később a hasonló felállású holland Teach-In, majd két évvel később a brit Brotherhood of Man vett részt a versenyen, és ők is győztek. Nemzetközi hírnevet és sikert szerzett Céline Dion is, aki 1988-ban Svájc képviseletében nyerte meg a versenyt a Ne partez pas sans moi című dallal. Dion sikerét ugyanakkor nem kötik közvetlenül a dalfesztivál megnyeréséhez, mivel szélesebb körökben csak pár évvel azt követően lett ismert. A többi győztes között vannak ismert művészek, akik a fesztivált a karrierjük közepén nyerték meg, amikor már sikeresek voltak. Néhány művész ugyanakkor az ismeretlenségbe süllyedt, győzelmük óta csekély vagy semmilyen hatást sem gyakorolva a nemzetközi zenei világra, azonban az elmondható, hogy saját hazájában minden győztes nagy karriert futott be, és évekkel később is tömegek ismerték nem csak az előadót, de az Eurovízió-győztes dalát is.^[143]

 

Az Eurovíziós Dalfesztiválok győztesei

Év	Ország	Előadó	Dal	Szerző(k)	Karmester	Forrás
1956	Svájc	Lys Assia	Refrain	Géo Voumard Émile Gardaz	Fernando Paggi	[144]
1957	Hollandia	Corry Brokken	Net als toen	Guus Jansen Willy van Hemert	Dolf van der Linden	[145]
1958	Franciaország	André Claveau	Dors, mon amour	Hubert Giraud Pierre Delanoë	Franck Pourcel	[146]
1959	Hollandia	Teddy Scholten	Een beetje	Dick Schallies Willy van Hemert	Dolf van der Linden	[147]
1960	Franciaország	Jacqueline Boyer	Tom Pillibi	André Popp Pierre Cour	Franck Pourcel	[148]
1961	Luxemburg	Jean-Claude Pascal	Nous les amoureux	Jacques Datin Maurice Vidalin	Léo Chauliac	[149]
1962	Franciaország	Isabelle Aubret	Un premier amour	Claude-Henri Vic Roland Valade	Franck Pourcel	[150]
1963	Dánia	Grethe és Jørgen Ingmann	Dansevise	Otto Francker Sejr Volmer-Sørensen	Kai Mortensen	[151]
1964	Olaszország	Gigliola Cinquetti	Non ho l’età	Nicola Salerno Mario Panzeri	Gianfranco Monaldi	[152]
1965	Luxemburg	France Gall	Poupée de cire, poupée de son	Serge Gainsbourg	Alain Goraguer	[153]
1966	Ausztria	Udo Jürgens	Merci, Chérie	Udo Jürgens Thomas Hörbiger	Hans Hammerschmid	[154]
1967	Egyesült Királyság	Sandie Shaw	Puppet on a String	Bill Martin Phil Coulter	Kenny Woodman	[155]
1968	Spanyolország	Massiel	La, la, la	Manuel de la Calva Ramón Arcusa	Rafaele Ibarbia	[156]
1969	Egyesült Királyság[m 10]	Lulu	Boom Bang-a-Bang	Alan Moorhouse Peter Warne	Johnny Harris	[157]
	Franciaország	Frida Boccara	Un jour, un enfant	Émile Stern Eddy Marnay	Franck Pourcel	[158]
	Hollandia	Lenny Kuhr	De troubadour	David Hartsema Lenny Kuhr	Frans de Kock	[159]
	Spanyolország	Salomé	Vivo cantando	María José de Cerato Aniano Alcalde	Augusto Algueró	[160]
1970	Írország	Dana	All Kinds of Everything	Derry Lindsay Jackie Smith	Dolf van der Linden	[161]
1971	Monaco	Séverine	Un banc, un arbre, une rue	Jean-Pierre Bourtayre Yves Dessca	Jean-Claude Petit	[162]
1972	Luxemburg	Vicky Leandros	Après toi	Leo Leandros Klaus Munro Yves Dessca	Klaus Munro	[163]
1973	Luxemburg	Anne-Marie David	Tu te reconnaîtras	Claude Morgan Vline Buggy	Pierre Cao	[164]
1974	Svédország	ABBA	Waterloo	Benny Andersson Björn Ulvaeus Stig Anderson	Sven-Olof Walldoff	[165]
1975	Hollandia	Teach-In	Ding-A-Dong	Dick Bakker Will Luikinga Eddy Ouwens	Harry van Hoof	[166]
1976	Egyesült Királyság	Brotherhood of Man	Save Your Kisses for Me	Tony Hiller Lee Sheriden Martin Lee	Alyn Ainsworth	[167]
1977	Franciaország	Marie Myriam	L’oiseau et l’enfant	Jean-Paul Cara Joe Gracy	Raymond Donnez	[168]
1978	Izrael	Izhar Cohen és az Alphabeta	A-Ba-Ni-Bi	Nurit Hirs Ehud Manor	Nurit Hirs	[169]
1979	Izrael	Gali Atari & Milk and Honey	Hallelujah	Kobi Osrat Simrit Orr	Kobi Osrat	[170]
1980	Írország	Johnny Logan	What’s Another Year?	Shay Healy	Noel Kelehan	[171]
1981	Egyesült Királyság	Bucks Fizz	Making Your Mind Up	Andy Hill John Danter	John Coleman	[172]
1982	Németország	Nicole	Ein bißchen Frieden	Ralph Siegel Bernd Meinunger	Norbert Daum	[173]
1983	Luxemburg	Corinne Hermès	Si la vie est cadeau	Jean-Pierre Millers Alain Garcia	Michel Bernholc	[174]
1984	Svédország	Herreys	Diggi-Loo Diggi-Ley	Torgny Söderberg Britt Lindeborg	Curt-Eric Holmquist	[175]
1985	Norvégia	Bobbysocks!	La det swinge	Rolf Løvland	Terje Fjærn	[176]
1986	Belgium	Sandra Kim	J’aime la vie	Jean-Paul Furnémont Angelo Crisci Rosario Marino Atria	Jo Carlier	[177]
1987	Írország	Johnny Logan	Hold Me Now	Johnny Logan	Noel Kelehan	[178]
1988	Svájc	Céline Dion	Ne partez pas sans moi	Nella Martinetti Atilla Şereftuğ	Atilla Şereftuğ	[179]
1989	Jugoszlávia[m 11]	Riva	Rock Me	Rajko Dujmić Stevo Cvikić	Nikica Kalogjera	[180]
1990	Olaszország	Toto Cutugno	Insieme: 1992	Toto Cutugno	Gianni Madonini	[181]
1991	Svédország	Carola	Fångad av en stormvind	Stephan Berg	Anders Berglund	[182]
1992	Írország	Linda Martin	Why Me?	Johnny Logan	Noel Kelehan	[183]
1993	Írország	Niamh Kavanagh	In Your Eyes	Jimmy Walsh	Noel Kelehan	[184]
1994	Írország	Paul Harrington és Charlie McGettigan	Rock ’n’ Roll Kids	Brendan Graham	Nem volt karmester	[185]
1995	Norvégia	Secret Garden	Nocturne	Rolf Løvland Petter Skavlan	Geir Langslet	[186]
1996	Írország	Eimear Quinn	The Voice	Brendan Graham	Noel Kelehan	[187]
1997	Egyesült Királyság	Katrina and the Waves	Love Shine a Light	Kimberley Rew	Don Airey	[188]
1998	Izrael	Dana International	Diva	Zvika Pick Joav Ginai	Nem volt karmester	[189]
1999	Svédország	Charlotte Nilsson	Take Me to Your Heaven	Lars Diedricson Marcos Ubeda		[190]
2000	Dánia	Olsen Brothers	Fly on the Wings of Love	Jørgen Olsen		[191]
2001	Észtország	Tanel Padar, Dave Benton és 2XL	Everybody	Ivar Must Maian-Anna Kärmas		[192]
2002	Lettország	Marie N	I Wanna	Marija Naumova Marats Samauskis		[193]
2003	Törökország	Sertab Erener	Everyway That I Can	Demir Demirkan Sertab Erener		[194]
2004	Ukrajna	Ruslana	Wild Dances	Ruszlana Lizsicsko Olekszandr Kszenofontov		[195]
2005	Görögország	Helena Paparizou	My Number One	Manosz Pszaltakisz Christos Dantis Natalia Germanou		[196]
2006	Finnország	Lordi	Hard Rock Hallelujah	Mr. Lordi		[197]
2007	Szerbia	Marija Šerifović	Molitva	Vladimir Graić Saša Milošević Mare		[198]
2008	Oroszország	Dima Bilan	Believe	Jim Beanz Dima Bilan		[199]
2009	Norvégia	Alexander Rybak	Fairytale	Alexander Rybak		[200]
2010	Németország	Lena	Satellite	Julie Frost John Gordon		[201]
2011	Azerbajdzsán	Ell/Nikki	Running Scared	Stefan Örn Sandra Bjurman Iain James Farquharson		[202]
2012	Svédország	Loreen	Euphoria	Peter Boström Thomas G:son		[203]
2013	Dánia	Emmelie de Forest	Only Teardrops	Lise Cabble Julia Fabrin Jakobsen Thomas Stengaard		[204]
2014	Ausztria	Conchita Wurst	Rise Like a Phoenix	Charlie Mason Joey Patulka Ali Zuckowski Julian Maas		[205]
2015	Svédország	Måns Zelmerlöw	Heroes	Anton Hård af Segerstad Joy Deb Linnea Deb		[206]
2016	Ukrajna	Jamala	1944	Jamala		[207]
2017	Portugália	Salvador Sobral	Amar pelos dois	Luísa Sobral		[208]
2018	Izrael	Netta	Toy	Doron Medalie Stav Beger		[209]
2019	Hollandia	Laurence, DuncanDuncan Laurence	Arcade	Duncan Laurence Joel Sjöö Wouter Hardy Will Knox		[210]
2020	Elmaradt a Covid19-pandémia miatt					[211]
2021	Olaszország	Måneskin	Zitti e buoni	Damiano David Ethan Torchio Thomas Raggi Victoria De Angelis		[212]
2022	Ukrajna	Kalush Orchestra	Stefania	Ihor Gyidencsuk Ivan Klimenko Oleh Pszjuk Timofij Muzicsuk Vitalij Duzsik		[213]
2023	Svédország	Loreen	Tattoo	Jimmy "Joker" Thörnfeldt Jimmy Jansson Lorine Talhaoui Moa Carlebecker Peter Boström Thomas G:son		[214]
2024	Svájc	Nemo	The Code	Benjamin Alasu Linda Dale Nemo Mettler Lasse Nymann		[215]

 

27 országból 69 dal nyerte meg eddig az Eurovíziós Dalfesztiválokat.^[14] Írország és Svédország tartja a rekordot hét-hét győzelemmel, őket követi az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia és Luxemburg, akik ötször végeztek a tabella legtetején.^[13] A britek tizenhatszor végeztek a második helyen, így az Egyesült Királyságé az eddigi legjobb eredmény a dalfesztiválokon: a versenyeken huszonegy alkalommal az első kettő között szerepeltek, legutóbb 2022-ben lettek másodikok.^[14][216]

Az 52 országból, melyek legalább egyszer részt vettek a versenyen, 25-nek még egyszer sem sikerült győznie.^[21] Egyszer, 1969-ben négy győztest is hirdettek a versenyben, mivel nem volt szabály arra, hogy hogyan bontsanak fel egy esetlegesen kialakuló holtversenyt.^[13][217] A győztes dalok többsége angolul volt előadva, különösen mióta a nyelvhasználatra vonatkozó szabályt legutóbb 1999-ben eltörölték. A versenyeken azóta hét nyertes dalt adtak elő részben vagy egészben az angoltól eltérő nyelven.^[21]

Két alkalommal fordult elő, hogy egy ország az első részvételének alkalmával megnyerte a versenyt: 1956-ban Svájc győzött, míg 2007-ben Szerbia először vett részt független államként. Megjegyzendő, hogy Montenegróval közös államalakulatként 2004-ben és 2005-ben is indultak, Jugoszlávia tagjaként pedig már 1961 óta versenyeztek.^[142] A 21. század első évei az addig győzelem nélküli országok első győzelmeit hozták el az új eurovíziós nemzeteknek, illetve a sok éve részt vevő, de addig nyeretlen országok is végeztek első helyen a 2000-es években. 2001 és 2008 között minden év egy addig első helyezés nélküli ország győzelmét hozta el: viszonylag rövid időt kellett várnia első versenygyőzelméig Ukrajnának, akik második fellépésükkor 2004-ben győztek, míg Lettország harmadik nevezésével 2002-ben nyert Eurovíziós Dalfesztivált.^[218] 2008-ban Oroszország aratta első győzelmét, azután, hogy korábban már nagyon sokszor közel álltak ehhez: 2000-ben és 2006-ban a második, 2003-ban és 2007-ben a harmadik helyen végeztek. Ezzel szemben néhány ország sok éven át versenyzett, mielőtt megszerezte volna első győzelmét: Görögország először 2005-ben végzett az első helyen, 31 évvel a debütálásuk után, míg Finnország 2006-ban vetett véget a 45 éves vereségsorozatának.^[218] Az addigi legjobb eredményük mindössze egy hatodik hely volt még 1973-ból.^[219] Portugália 1964-ben szerepelt először és 2017-ben, rekordmennyiségű 53 évnyi várakozás után érték el első győzelmüket.^[220]

 

A verseny kezdeti évei a hagyományos eurovíziós nemzetek – Franciaország, Hollandia és Luxemburg – győzelmeit hozták el. Azonban ezen országok sikerei a 2000-es évekre lecsökkentek: például Franciaország 1977-ben, Luxemburg pedig 1983-ban nyert legutóbb. Az utolsó alkalom, hogy Luxemburg részt vett a versenyen 1993-ban volt, habár a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválra harmincegy év kihagyást követően újra neveznek indulót.^[221] Bár Hollandia 2019-ben megnyerte a dalfesztivált, 44 évet kellett várni erre a győzelemre. Ezelőtt legutoljára 1975-ben nyert holland induló az Eurovíziós Dalfesztiválon.^{[21][218][222]}

Jelenleg Málta a legjobb eredményekkel rendelkező, de még győzelem nélküli ország: ők 2002-ben és 2005-ben lettek másodikok, 1992-ben és 1998-ban pedig harmadikak. Ciprus a leghosszabb ideje, Málta pedig a legrégebb óta résztvevő győzelem nélkül versenyző ország. Norvégia viszont minden más országnál többször végzett az utolsó helyen: tizenegy alkalommal szerepeltek az eredménytábla legalján, ebből négyszer nulla ponttal.^[13][223] Négy alkalommal fordult elő olyan, hogy egy ország több versenyt is megnyert egymás után: Spanyolország győzött 1968-ban és 1969-ben; Luxemburg 1972-ben és 1973-ban; Izrael 1978-ban és 1979-ben; Írország pedig 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben.^[218] Írország nyerési sorozata az 1990-es években, mely magában foglalja az 1996-os versenyen aratott győzelmet is, azt jelenti, hogy öt év alatt négyszer is elsők tudtak lenni.^[224]

 

Bővebben: Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Magyarország 1994 és 2019 között összesen tizenhét alkalommal (ebből tizennégyszer a döntőben) vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválokon, továbbá kétszer a selejtezőkön (1993-ban és 1996-ban). Az ország számára a debütálás éve mindmáig a legsikeresebb részvételnek számít, ugyanis 1994-ben Bayer Friderika a negyedik helyezést érte el.^[225] Összesen öt alkalommal sikerült a legjobb tíz között végeznie a magyaroknak: Kállay-Saunders András 2014-ben ötödik,^[226] Pápai Joci 2017-ben nyolcadik,^[227] Rúzsa Magdi 2007-ben kilencedik,^[228] míg ByeAlex 2013-ban tizedik lett.^[229] A 2004-ben bevezetett elődöntős rendszerben a magyar versenyzők tízszer jutottak tovább a döntőbe, míg háromszor ez nem sikerült. A legrosszabb eredményt 2008-ban Csézy érte el, aki az elődöntő utolsó helyén végzett.^[230]

Az Eurovíziós Dalfesztivált az országban 2014-ig a Magyar Televízió közvetítette, majd 2015 és 2019 között a Duna Média Duna csatornáján volt látható. A dalfesztiválon való indulás alapfeltétele, hogy a televíziótársaság tagja legyen az Európai Műsorsugárzók Uniójának. A Magyar Televízió 1993-ban vált a szervezet tagjává, és 1994-ben tudott csatlakozni a versenyhez. A Duna Televízió 2010-ben közvetítette a versenyt és 2015 óta az egységes közmédia új főadójaként a Duna csatorna vette át ezt a feladatot az M1-től. Az MTVA a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiváltól nem delegált versenyzőt a megmérettetésre. Az utolsó versenyző Pápai Joci volt a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, aki – az ország történetében harmadik alkalommal – az elődöntőből nem jutott tovább a verseny döntőjébe.^[231]

2011 és 2018 között sorozatban nyolc alkalommal jutott tovább a magyar előadó az Eurovíziós Dalfesztiválok elődöntőjéből a döntőbe. Ezt a rekordot Görögország tartja még egyedüliként a versenyben: nekik ez 2008 és 2015 között sikerült minden évben. A dalfesztiváltól való visszalépést követően a Covid19-pandémia miatt elmaradt 2020-as Eurovíziós Dalfesztivált helyettesítő Eurovision: Europe Shine a Light című gálaműsort sem vetítették Magyarországon valamint a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál sem volt látható a közmédia csatornáin. 2006 óta ez volt az első év, amikor a dalfesztivált egyetlen hazai tévéadó sem tűzte műsorára. Az MTVA a későbbiekben sem helyezte kilátásba a visszatérést a dalfesztiválra, valamint nem kommunikálnak nyilvánosan semmit ezzel kapcsolatban. A műsor magyarországi kommentátora a rendszerváltás előtti időkben, valamint az 1990-es években Vágó István volt, majd 1998 és 2016 között tíz alkalommal Gundel Takács Gábor látta el ezt a feladatot.^[232]

Kapcsolódó lista: Eurovíziós Dalfesztivált rendező városok listája

 

Hagyományosan a győztes ország ad otthont a következő évi eseménynek 1958 óta néhány kivétellel.^[21][233] A verseny megrendezése egyedülálló lehetőségnek tekinthető a házigazda ország számára. A rendező város népszerűsítése a gazdaságra és turisztikai szektorra nézve is előnyökkel járhat.^[234] Az egyes versenyek előkészületei jellemzően az előző évi verseny végén már elkezdődnek, és a győztes ország delegációvezetője a győztes sajtótájékoztatóján felkérést kap a következő dalfesztivál megrendezésére.^{[40][235][236]} Az Eurovíziós Dalfesztivál egy nonprofit esemény, és a finanszírozása általában az egyes részt vevő műsorszolgáltatók részvételi díjából, a házigazda műsorszolgáltató és a rendező város hozzájárulásaiból, valamint a szponzorációs díjakból, a jegyértékesítésből, a televíziós szavazásból és a versennyel kapcsolatos ajándéktárgyakból származó kereskedelmi bevételekből történik.^[59] A műsor alatt nem lehetnek reklámok (kivéve ha az adott műsorszolgáltató megveszi a drágább közvetítési csomagot, ami ezt engedélyezi). Az egyes dalok között leadott kisfilmek, az úgynevezett képeslapok (amíg átszerelik a színpadot a következő előadáshoz) alkalmat adnak az ország jellegzetességeinek és a következő előadónak a bemutatására.^[237]

A házigazda műsorszolgáltató a győzelmét követően kiválaszt egy rendező várost, jellemzően a főváros vagy egy regionális központot, amelynek meg kell felelnie a versenyszabályzatban meghatározott feltételeknek. A helyszínnek legalább tízezer néző befogadására alkalmasnak kell lennie. A sajtóközpontban 1500 újságírónak kell elférnie, valamint kritérium az is, hogy egy nemzetközi repülőtér közelében kell lennie. Emellett legalább 2000 delegációs tag, újságíró és néző számára elérhető szállodai helyet kell biztosítani.^[238] A korábbi dalfesztiválok megrendezésére számos különböző helyszínt használtak – a színházaktól és televíziós stúdióktól a nagy arénákon át a stadionokig.^[21] Idáig a legnagyobb helyszín a koppenhágai Parken Stadion volt, ahol csaknem 38 000 néző vett részt a 2001-es Eurovíziós Dalfesztiválon.^[13] Az 1993-as Eurovíziós Dalfesztivál idején 1500 lakossal rendelkező írországi Millstreet számít továbbra is a legkisebb házigazda településnek, habár a verseny helyszínéül szolgáló Green Glens Arena akár 8000 néző fogadására is alkalmas.^[239] 2005-ben Kijevben kifejezetten kevés hotelszoba állt rendelkezésre, mert a dalfesztivál szervezői arra kérték az ukrán kormányt, hogy állítsák le a nem a szervezők által ellenőrzött foglalásokat. Ennek eredményeként sokak foglalását lemondták.^[240] Az Eurovíziós Dalfesztivál hatása a rendező városra fordítottan arányos annak méretével: 2003-ban Rigában a városközpontot szinte teljesen elfoglalták az eurovíziós delegációk. 2005 májusában Ukrajna megszüntette a turistákkal szembeni vízumkötelezettséget a dalfesztivál rendezésére tekintettel, hogy a rajongók könnyebben eljuthassanak Kijevbe.^[241]

Az évek során eddig hat alkalommal fordult elő, hogy nem a győztes ország rendezte a következő évi versenyt. Mivel 1960-ban Hollandia, 1963-ban pedig Franciaország anyagi okokból elállt a rendezéstől, így a BBC Londonban rendezte meg a versenyt.^[242] 1972 Monaco képtelen volt megfelelő helyszínt biztosítani, ezért a Télé Monte Carlo a BBC-t kérte fel a rendezésre, így Edinburghban tartották meg a versenyt.^[242] 1974-ben Luxemburg állt el a rendezéstől, helyettük a britek Brightonban látták vendégül a műsor vendégeit.^[243] 1980-ban a holland NOS rendezte meg a dalfesztivált Hágában, miután Izrael pénzügyileg nem volt képes erre. A hollandok azután ajánlották fel, hogy elvállalják a rendezést, miután több más tévétársaság, köztük a BBC sem volt hajlandó arra.^[242] 2023-ban az előző évi győztes Ukrajna számára lehetetlenné vált a verseny biztonságos megszervezése Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója miatt, ezért az EBU a versenyben második helyen végzett előadó nemzeti televíziótársaságát, a BBC-t kérte fel erre a feladatra, így a versenyt Liverpoolban tartották meg.^[244] Az anyagi okokból való elállások a legtöbbször azért következtek be, mert az adott társaságok a megelőző években már rendeztek dalfesztivált az egymást követő nyeréseknek köszönhetően, és még egy versenyt már nem tudtak elvállalni.

Év Házigazda (Rendező csatorna) Dátum Helyszín Műsorvezető(k) Résztvevő országok Jelmondat 1956   Lugano RTSI 1956. május 24. Teatro Kursaal Lohengrin Filipello 7[m 12] Nem volt jelmondat 1957   Frankfurt am Main HR 1957. március 3. Großer Sendesaal des HR Anaid Iplicjian 10 1958   Hilversum NTS 1958. március 12. AVRO Studios Hannie Lips 10 1959   Cannes RTF 1959. március 11. Fesztivál- és Kongresszusi Palota Jacqueline Joubert 11 1960   London BBC 1960. március 29. Royal Festival Hall Katie Boyle 13 1961   Cannes RTF 1961. március 18. Fesztivál- és Kongresszusi Palota Jacqueline Joubert 16 1962   Luxembourg CLT 1962. március 18. Villa Louvigny Mireille Delannoy 16 1963   London BBC 1963. március 23. BBC Televíziós Központ Katie Boyle 16 1964   Koppenhága DR 1964. március 21. Tivolis Koncertsal Lotte Wæver 16 1965   Nápoly RAI 1965. március 20. Sala di Concerto della RAI Renata Mauro 18 1966   Luxembourg CLT 1966. március 5. Villa Louvigny Josiane Shen 18 1967   Bécs ORF 1967. április 8. Großer Festsaal der Wiener Hofburg Erika Vaal 17 1968   London BBC 1968. április 6. Royal Albert Hall Katie Boyle 17 1969   Madrid TVE 1969. március 29. Teatro Real Laurita Valenzuela 16 1970   Amszterdam NOS 1970. március 21. RAI Congrescentrum Willy Dobbe 12 1971   Dublin RTÉ 1971. április 3. Gaiety Theatre Bernadette Ní Ghallchóir 18 1972   Edinburgh BBC 1972. március 25. Usher Hall Moira Shearer 18 1973   Luxembourg CLT 1973. április 7. Grand Théâtre Helga Guitton 17 1974   Brighton BBC 1974. április 6. The Dome Katie Boyle 17 1975   Stockholm SR 1975. március 22. Stockholmsmässan Karin Falck 19 1976   Hága NOS 1976. április 3. Congresgebouw Corry Brokken 18 1977   London BBC 1977. május 7. Wembley Conference Centre Angela Rippon 18 1978   Párizs TF1 1978. április 22. Palais des Congrès Denise Fabre, Léon Zitrone 20 1979   Jeruzsálem IBA 1979. március 31. Nemzetközi Kongresszusi Központ Daniel Peer, Yardena Arazi 19 1980   Hága NOS 1980. április 19. Congresgebouw Marlous Fluitsma 19 1981   Dublin RTÉ 1981. április 4. RDS Simmonscourt Pavilion Doireann Ní Bhriain 20 1982   Harrogate BBC 1982. április 24. Nemzetközi Központ Jan Leeming 18 1983   München ARD 1983. április 23. Rudi-Sedlmayer-Halle Marlene Charell 20 1984   Luxembourg RTL 1984. május 5. Théâtre Municipal Désirée Nosbusch 19 1985   Göteborg SVT 1985. május 4. Scandinavium Lill Lindfors 19 1986   Bergen NRK 1986. május 3. Grieghallen Åse Kleveland 20 1987   Brüsszel RTBF 1987. május 9. Palais du Centenaire Viktor Lazlo 22 1988   Dublin RTÉ 1988. április 30. RDS Simmonscourt Pavilion Pat Kenny, Michelle Rocca 21 1989   Lausanne SSR 1989. május 6. Palais de Beaulieu Jacques Deshenaux, Lolita Morena 22 1990   Zágráb JRT 1990. május 5. Vatroslav Lisinski Koncertterem Helga Vlahović, Oliver Mlakar 22 1991   Róma RAI 1991. május 4. Cinecittà (Studio 15) Gigliola Cinquetti, Toto Cutugno 22 1992   Malmö SVT 1992. május 9. Malmö Isstadion Lydia Capolicchio, Harald Treutiger 23 1993   Millstreet RTÉ 1993. május 15. Green Glens Arena Fionnuala Sweeney 25 1994   Dublin RTÉ 1994. április 30. Point Theatre Cynthia Ní Mhurchú, Gerry Ryan 25 1995   Dublin RTÉ 1995. május 13. Point Theatre Mary Kennedy 23 1996   Oslo NRK 1996. május 18. Oslo Spektrum Ingvild Bryn, Morten Harket 23 1997   Dublin RTÉ 1997. május 3. Point Theatre Carrie Crowley, Ronan Keating 25 1998   Birmingham BBC 1998. május 9. National Indoor Arena Sir Terry Wogan, Ulrika Jonsson 25 1999   Jeruzsálem IBA 1999. május 29. Nemzetközi Kongresszusi Központ Dafna Dekel, Sigal Shahamon, Yigal Ravid 23 2000   Stockholm SVT 2000. május 13. Globen Arena Anders Lundin, Kattis Ahlström 24 2001   Koppenhága DR 2001. május 12. Parken Stadion Natasja Crone Back, Søren Pilmark 23 2002   Tallinn ETV 2002. május 25. Saku Suurhall Annely Peebo, Marko Matvere 24 A Modern Fairytale 2003   Riga LTV 2003. május 24. Skonto Hall Marie N, Renārs Kaupers 26 Magical Rendezvous 2004   Isztambul TRT 2004. május 12–15. Abdi İpekçi Arena Korhan Abay, Meltem Cumbul 36 Under The Same Sky 2005   Kijev NTU 2005. május 19–21. Palace of Sports Marija Jefroszinyina, Pavlo Silko 39 Awakening 2006   Athén ERT 2006. május 18–20. Nikos Galis Olimpiai Csarnok María Menunósz, Szákisz Ruvász 37 Feel The Rhythm! 2007   Helsinki Yle 2007. május 10–12. Hartwall Arena Jaana Pelkonen, Mikko Leppilampi 42 True Fantasy 2008   Belgrád RTS 2008. május 20–22–24. Belgrád Aréna Jovana Janković, Željko Joksimović 43 Confluence of Sound 2009   Moszkva Pervij Kanal 2009. május 12–14–16. Olimpiai Stadion Alszu Abramova, Andrej Malahov, Ivan Urgant, Natalija Vogyanova 42 Nem volt jelmondat 2010   Oslo NRK 2010. május 25–27–29. Telenor Arena Erik Solbakken, Haddy N'jie, Nadia Hasnaoui 39 Share The Moment! 2011   Düsseldorf NDR 2011. május 10–12–14. Esprit Arena Anke Engelke, Judith Rakers, Stefan Raab 43 Feel Your Heart Beat! 2012   Baku İTV 2012. május 22–24–26. Kristályterem Eldar Qasımov, Leyla Aliyeva, Nargiz Birk-Petersen 42 Light Your Fire! 2013   Malmö SVT 2013. május 14–16–18. Malmö Arena Petra Mede 39 We Are One 2014   Koppenhága DR 2014. május 6–8–10. B&W Hallerne Lise Rønne, Nikolaj Koppel, Pilou Asbæk 37 #JoinUs 2015   Bécs ORF 2015. május 19–21–23. Wiener Stadthalle Alice Tumler, Arabella Kiesbauer, Conchita, Mirjam Weichselbraun 40 Building Bridges 2016   Stockholm SVT 2016. május 10–12–14. Ericsson Globe Måns Zelmerlöw, Petra Mede 42 Come Together 2017   Kijev UA:PBC 2017. május 9–11–13. Nemzetközi Kiállítási Központ Olekszandr Szkicsko, Timur Mirosnicsenko, Volodimir Osztapcsuk 42 Celebrate Diversity 2018   Lisszabon RTP 2018. május 8–10–12. Altice Arena Catarina Furtado, Daniela Ruah, Filomena Cautela, Sílvia Alberto 43 All Aboard! 2019   Tel-Aviv KAN 2019. május 14–16–18. Expo Tel-Aviv Assi Azar, Bar Refaeli, Erez Tal, Lucy Ayoub 41 Dare to Dream 2020   Rotterdam AVROTROS, NPO, NOS 2020. május 12–14–16. Rotterdam Ahoy Chantal Janzen, Edsilia Rombley, Jan Smit 41 Open Up 2021 2021. május 18–20–22. Chantal Janzen, Edsilia Rombley, Jan Smit, Nikkie de Jager 39 2022   Torino RAI 2022. május 10–12–14. Pala Alpitour Alessandro Cattelan, Laura Pausini, Mika 40 The Sound of Beauty 2023   Liverpool BBC 2023. május 9–11–13. Liverpool Arena Alesha Dixon, Graham Norton, Hannah Waddingham, Julija Szanyina 37 United by Music 2024   Malmö SVT 2024. május 7–9–11. Malmö Arena Malin Åkerman, Petra Mede 37 2025   Bázel SRG SSR 2025. május 13–15–17. St. Jakobshalle

 

Az ÖBB egyik mozdonya a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál arculatával

 

Az Expo Tel-Aviv 2-es pavilonja a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne volt

 

A Rotterdam Ahoy a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne volt

 

A Liverpool Arena a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne volt

 

A Malmö Arena a 2013-as és 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne

 

2004-ig minden verseny egy saját, egyedi logót és vizuális arculatot használt, melyet az adott házigazda műsorszolgáltató határozott meg. Az egységes vizuális identitás megteremtése érdekében a 2004-es Eurovíziós Dalfesztivál előtt egy általános logót vezettek be. Ezt jellemzően egy egyedi tematika és szlogen kíséri, amelyet a mindenkori rendező műsorszolgáltató kifejezetten a versenyhez tervez. Az Eurovision felirat közepén, a V betűt formáló szívecskében a rendező ország zászlaja helyezkedik el – egyedüli kivétel ez alól a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál, amikor Ukrajna tiszteletére az egyesült királyságbeli Liverpool rendezte a versenyt, de a megjelenésben az ukrán nemzeti zászló színei voltak láthatóak.^[245] Az eredeti logót a londoni JM International tervezte, és 2014 nyarán, a verseny közelgő hatvanadik évfordulójára alakította át az amszterdami Cityzen Agency.^[246][247]

Egy egyedi szlogen és tematika a 2002-es Eurovíziós Dalfesztivál óta a verseny legtöbb kiadásához kapcsolódik, és a műsor producerei ezt használják fel a vizuális identitás megalkotásakor, beleértve a színpadtervezést, a nyitó és vendégprodukciókat, valamint a fellépések előtti kisfilmeket, az úgynevezett képeslapokat is.^{[248][249][250]} 2023. november 14-én jelentették be, hogy a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiváltól kezdve minden alkalommal a United by Music (magyarul: A zene által egyesülve) lesz a verseny hivatalos jelmondata. A fő ok a 2023-as szlogen megtartására mellett a folytonosság és következetesség biztosítása volt. Az állandó jelmondathoz minden évben más grafikát készítenek a szervezők.^[251]

Ezeket a bejátszásokat a fellépő dalok előtt vetítik, és először az 1970-es Eurovíziós Dalfesztiválon alkalmazták. Kezdetben ez csupán a verseny felpörgetésére tett kísérlet volt, miután számos ország úgy döntött, hogy inkább nem vesz részt a dalfesztiválon. Ezt követően a képeslapok a műsorok rendszeres elemeivé váltak, melyek általában kiemelik a házigazda országot, és bemutatják a soron következő nemzet előadóit.^[252][253]

 

A helyszínen az előkészületek általában körülbelül hat héttel a döntő előtt kezdődnek el, így a versenyző művészek érkezése előtt lezajlik minden építési munka és a műszaki próba.^[254] A delegációk jellemzően két-három héttel az élő műsorok megkezdése előtt érkeznek meg a rendező városba, és minden résztvevő műsorszolgáltató egy delegációvezetőt jelöl ki, aki a küldöttség napirendjének a koordinálásáért felelős, és egyben ő az adott ország hivatalos kapcsolattartója az EBU-val.^[255] A szervezők a delegációknak több hivatalosan akkreditált szállodát választanak, és külön erre a célra dedikált buszjáratokkal szállítják a fellépőket a verseny helyszínére és vissza. Az egyes országok delegációjának tagjai között szerepelnek az előadók, a zeneszerzők, a szövegírók, a vokalisták, a táncosok, a sajtó képviselői és – azokban az években, amikor élő zenekar is jelen volt a versenyeken – a karmester.^[256] A legtöbbször jelen van egy kommentátor is, aki az arénában, a közönség mögött elhelyezett, dedikált fülkében kommentálja az eseményt hazája rádiós és/vagy televíziós adásában az ország saját nyelvén.^[257][258] A magyar közvetítés kommentátorai jellemzően a helyszínről jelentkeztek be élőben – ez alól 2005 és 2010 volt kivétel.

 

Hagyományosan a delegációk a verseny előtti vasárnap érkeztek meg a rendező városba, hogy jelen lehessenek a hétfő reggel kezdődő próbákon, azonban az elődöntők 2004-es bevezetésével és így a résztvevők számának megemelkedésével az első próbák már az Eurovíziós Hét előtti héten elkezdődtek.^[259] Minden ország két egyéni próbát tart: az első egy 30 perces és zárt ajtók mögött tartják, míg a második 20 perces, és az akkreditált újságírók számára nyilvános. Ez utóbbi felvételét használhatják abban az esetben, ha az ország előadója nem tud fellépni a későbbi próbákon vagy az élő show-kon. Eddig egyszer, a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon volt ennek a használatára szükség, mivel az izlandi delegáció egyik tagjának a koronavírus PCR-tesztje pozitív lett, így nem tudtak fellépni élőben sem a második elődöntőben, sem a döntőben.^{[260][261][262]} Ezen túl eddig egyszer fordult elő olyan eset, hogy egy előadó magán a dalfesztiválon sem tudott megjelenni. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt az Ausztráliát képviselő Montaigne nem tudott elutazni a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál helyszínére, így neki az előre rögzített live-on-tape felvételét vetítették az első elődöntő során.^[263][264]

Az elődöntősök technikai próbái az élő műsorok előtti héten kezdődnek, az országok jellemzően abban a sorrendben próbálnak, ahogyan a verseny során fellépnek. A hét vége felé tartják a rendező ország és az Öt Nagy próbáit.^[260][265] A próbákat követően a delegációk találkoznak a műsor produkciós csapatával, hogy megvitassák a kameraállásokat, a világítást és a koreográfiát a legjobb esztétikai hatás elérésének érdekében az élő televíziós adásokra. Ezen a ponton jelentheti be a delegációvezető a különleges igényeit a fellépéshez, és kérheti ezek biztosítását a rendező műsorszolgáltatótól. A próbaheteken Meet and Greet sajtótájékoztatókat tartanak ezután, ahol az akkreditált rajongók és újságírók kérdezhetik a delegációkat.^{[259][260][266]} Minden élő műsort három főpróba előz meg, ahol az egész műsort ugyanúgy lepróbálják, mint ahogy a televízióban is látható lesz.^[266] A második főpróbát, más néven zsűri show-nak hívják, és az adott adás előtti este tartják. Ez szolgál az élő műsor tartalékaként egy esetleges technológiai meghibásodás esetén. 2022-ig az egyes országok szakmai zsűrijei itt értékelték az elhangzó produkciókat. A 2023-as Eurovíziós Dalfesztiváltól már csak azért szavaznak, hogy ha valamelyik ország telefonos szavazása érvénytelen lenne, akkor az ő szavazataikat számolják bele a végeredménybe.^{[265][266][267]} Az elődöntőkből továbbjutó országok küldöttségei részt vesznek a saját elődöntőjük utáni sajtótájékoztatón, a győztes delegáció pedig a döntőt követő győztesek sajtótájékoztatóján is.^[266]

 

Az Eurovíziós Hetet megelőző vasárnap hagyományosan egy fogadást tartanak, ahol a városvezetés megünnepli, hogy a városukba jött az Eurovíziós Dalfesztivál. Ezt általában egy nagy, a város tulajdonában lévő helyszínen tartják a belvárosban. Az összes delegációt meghívják és a partit általában vörös szőnyeges bevonulás és élő zene kíséri, melyet az érdeklődök az interneten is figyelemmel követhetnek.^{[268][269][270]} Az elődöntők és a döntő után partikat tartanak több erre alkalmas helyen a városban. Egy Euroclubot is üzemeltetnek a hét mindennapján, ami egy eurovíziós témájú éjszakai szórakozóhelyet jelent, ahová az összes akkreditált személyt meghívják.^[271] Ez alatt az egy hét alatt több delegációnak is szokása külön bulikat tartani a hivatalosan szponzoráltak mellett, azonban jellemzően a nemzeti delegációk a hivatalos Euroclubban tartják meg az ünnepléseiket.^[268] Emellett létrehoznak egy Eurovision Village (Eurovíziós falu) elnevezésű hivatalos rajongói zónát is, amely ingyenesen nyitva áll a közönség számára. A verseny művészei itt élőben lépnek fel, és az élő műsorokat itt lehet kivetítőkön keresztül figyelemmel követni.^[272]

 

A dalfesztivál költségeinek nagy részét az esemény szponzorai és a többi részt vevő állam hozzájárulásai állják (a részvételi és közvetítési díjakkal együtt).^[273] A rendezés költségeit, melyek 2007-ben elérték a 13 millió eurót, kiegészítheti állami támogatás^[274] és egyéb szponzorálás is. A műsor ideje alatt a legtöbb országban nincsen reklámszünet, bár vannak olyan országok, ahol a szavazások előtt ez engedélyezett.^[273] A verseny költségeinek körülbelül a fele–harmada terheli a rendező országot. Ugyanakkor a rendezés még így is megterhelő lehet a rendező ország számára, különösen a kisebbekben. Észtország közszolgálati televíziója 2002-ben a szponzori támogatásokkal, jegyeladásokkal nullszaldós eredményt ért el az Eurovíziós Dalfesztivál 26 millió dolláros rendezési költségei mellett.^[275] Azerbajdzsán viszont 2012-ben a valaha volt legdrágább dalfesztivált rendezte meg. A költségeket 64 millió dollárra becsülték, amihez nagyban hozzájárult az, hogy a Kaszpi-tenger partjára felépített Kristályterem kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztivál miatt készült el, és ez volt az első nagyszabású rendezvény, amit ott tartottak meg.^[276] Koppenhágában 2014-ben az eredeti költségvetés háromszorosába került a dalfesztivál megrendezése, ugyanis a verseny helyszínéül szolgáló elhagyatott, használaton kívüli hajógyár és a környék rehabilitációja a műsor idejére többe került, mint amennyivel előzetesen kalkuláltak.^[277]

 

Az alábbi személyek voltak az Eurovíziós Dalfesztiválok ügyvezető igazgatói (executive supervisor).^[278]

Időszak	Ügyvezető igazgató	Származási ország
1956–1963	Nem volt
1964–1965	Miroslav Vilček	Jugoszlávia
1966–1977	Clifford Brown	Egyesült Királyság
1978–1992	Frank Naef[m 13]	Svájc
1993–1995	Christian Clausen	Dánia
1996	Christine Marchal-Ortiz	Franciaország
1997	Marie-Claire Vionnet	Franciaország
1998–2002	Christine Marchal-Ortiz	Franciaország
2003	Sarah Yuen	Egyesült Királyság
2004–2010	Svante Stockselius	Svédország
2011–2020	Jon Ola Sand	Norvégia
2021–	Martin Österdahl	Svédország

A versenyt az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) szervezi meg évente a házigazda ország résztvevő műsorszolgáltatójával együttműködve. Az eseményt az EBU által kijelölt ügyvezető igazgató (executive supervisor) felügyeli, valamint a Referenciacsoport, melyet egy-egy kijelölt delegációvezető képvisel a részt vevő műsorszolgáltató részéről.^[279] A dalfesztivál jelenlegi ügyvezető igazgatója Martin Österdahl, aki 2020-ban vette át ezt a tisztséget Jon Ola Sandtól.^[280] Az EBU minden versenyre előírja a részletes szabályokat, melyet a Referenciacsoport tagjai hagynak jóvá. Ezek a szabályok az idők során változtak, és jellemzően többek között körvonalazzák a versengő dalok alkalmasságát, a határidőket, a verseny formátumát, valamint a győztes meghatározását és az eredmények bemutatásának módját használó szavazási rendszert. Ezek mellett sok szabály foglalkozik olyan dolgokkal is, mint a szponzori megállapodások, a műsor közbeni reklámblokkok beiktatásának a lehetősége és a műsor újrasugárzásának joga.^[58]

 

 

Az első két dalfesztiválon még nem volt korlátozás a dal hosszát illetően, de mivel 1957-ben az olasz induló több mint öt és fél percig énekelt, ezért egy három és fél perces limitet vezettek be a következő évtől kezdődően.^[12] Jelenleg minden részt vevő dal maximum három perc hosszúságú, vagy attól rövidebb lehet.^[58] Ez a szabály csak az élő műsorban előadott dalváltozatra vonatkozik.^[281] Ahhoz, hogy az adott év versenyén szereplő dalok jogosultak legyenek a részvételre, az előző év szeptemberének első napja előtt nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.^[58] Minden pályaműnek tartalmaznia kell éneket és valamilyen szöveget, és a tisztán instrumentális dalok nem engedélyezettek.^[282] A versengő pályaművek bármilyen nyelven előadhatók, legyen az természetes vagy mesterséges nyelv, valamint a részt vevő műsorszolgáltatók szabadon dönthetik el, milyen nyelven adják elő pályaművüket.^[58]

Az anyanyelven éneklést megkövetelő szabályt az évek során többször megváltoztatták. A verseny megalapításakor eredetileg semmilyen korlátozást nem vezettek be, azonban először az 1965-ös Eurovíziós Dalfesztiválon a svéd Ingvar Wixell a dalát teljes egészében angol nyelven adta elő, ezért a következő évben új szabályt vezettek be, mely szerint a dalokat a részt vevő ország valamelyik hivatalos nyelvén kell elénekelni. Ez volt a műsor történetében az első alkalom, hogy egy ország teljes egészében idegennyelvű dallal nevezett.^{[283][12][284][285]} Ezt a szabályt először 1973-ban törölték el, majd a legtöbb országban 1977-ben állították vissza. Az 1970-es évek közepén több ország is kihasználta az újonnan szerzett szabadságot azzal, hogy a nem angol anyanyelvű országok is angolul léptek fel, többek között az ABBA is 1974-ben. Ezután 1977-ben az EBU úgy döntött, hogy újra visszatér a nemzeti nyelvi megkötéshez,^[12] ugyanakkor külön engedményt tettek Németországnak és Belgiumnak, mert az általuk előadandó dal kiválasztásának folyamata már túl előrehaladott stádiumban volt ahhoz, hogy azt megváltoztassák.^{[242][286][287][288]} A nyelvhasználatra vonatkozó szabályt legközelebb 1999-ben törölték el, és azóta is minden részt vevő ország maga választhatja meg, hogy milyen nyelven adja elő a dalát.^[289]

Ez a nyelvi szabadság vezetett odáig, hogy a 2003-as belga együttes, az Urban Trad egy teljesen kitalált nyelven énekelt, mellyel egészen a második helyig jutottak.^[290] A 2006-os holland induló, a Treble, félig angolul, félig egy kitalált nyelven énekelt,^[291] míg 2008-ban a belga Ishtar is egy halandzsa nyelven adta elő az O Julissi című dalát. Mára már jelentős túlsúlyba kerültek az angol nyelven előadott dalok: a 2004-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében rekordmennyiségű, tizennégy angol nyelvű dal követte egymást a fellépési sorrendben. Ennek köszönhetően 2007-ben a lett Bonaparti.lv úgy döntött, hogy olaszul adja elő a nevezett dalát, ezzel kitűnve a többi angol nyelven előadott versenymű közül. A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében résztvevő tizennyolc dalból mindössze egy, a későbbi győztes portugál dal volt az egyedüli, amely nem angol nyelven hangzott el.^[292]

További szabály, hogy az egyes produkciók előadása vagy azok dalszövege nem hozhatja rossz hírbe az Eurovíziós Dalfesztivált, valamint nem lehet teret adni nyilvánvaló politikai állásfoglalásoknak sem.^[47]

 

Az első dalfesztivál szabályai szerint csak egyéni előadók nevezhettek a versenyre, ezt a következő évben módosították, hogy lehetővé tegyék a duettek versenyzését, majd ezt követően először az 1971-es Eurovíziós Dalfesztiválon engedélyezték a együttesek szereplését is.^[293][294] Jelenleg a versenyelőadások során a színpadra fellépő személyek száma legfeljebb hat főben van korlátozva, valamint élő állatok nem szerepeltethetőek.^[58] Az 1990-es Eurovíziós Dalfesztivál óta minden versenyzőnek legalább 16 évesnek kell lennie az első élő műsor napján, amelyben fellép,^[295] így Sandra Kim, aki 13 évesen nyerte meg az 1986-os Eurovíziós Dalfesztivált, a a verseny legfiatalabb nyertese marad, amíg ez a szabály érvényben van.^[296][297] A fellépő előadók állampolgársága vagy születési országa nincs korlátozva, és a részt vevő műsorszolgáltatók szabadon választhatnak előadót bármely országból. Több énekes is más állampolgárságú, vagy az általa képviselt államtól eltérő országban született.^[298][14] Egy előadó nem versenyezhet egynél több ország színeiben egy adott évben, de a későbbiekben van erre lehetősége.^[58] Például a Feminnem együttes 2005-ben Bosznia-Hercegovinát, míg 2010-ben Horvátországot képviselte. A dalszerzőkre nem vonatkozik ez a szabály: egy évben akár több versenyművet is jegyezhet ugyanaz a művész. 2012-ben Peter Boström a svéd és a norvég dal szerzői között is jelen volt^[299] – érdekesség, hogy az előbbivel a döntő első, az utóbbival pedig az utolsó helyét szerezte meg.

1956 és 1998 között a rendező ország feladata volt,^[13] hogy élő zenekart biztosítson a résztvevőknek. 1973-ig minden zenét a rendező által biztosított zenekarnak kellett játszania. 1973-tól előre felvett háttérzene is engedélyezett volt, ugyanakkor a rendező országnak továbbra is biztosítania kellett az élő zenekart, hogy a résztvevőknek választási lehetőségük legyen. Amennyiben háttérsávot alkalmaztak, az abban hallott összes hangszernek jelen kellett lennie a színpadon. 1997-ben már minden hangszeres zenét előzetesen fel lehetett venni, de a rendező országnak továbbra is zenekart kellett biztosítania a produkciókhoz.^[242][300] 1999-ben a szabályokat módosították, így a rendezőknek már nem volt kötelező a zenekar biztosítása, csak ha úgy döntenek. A rendező műsorszolgáltató abban az évben az izraeli IBA volt, akik a zenekar mellőzése mellett döntöttek a költségek csökkentése érdekében. Így 1999 lett az első év, amikor minden dalt előre felvett háttérzenével (de élő vokál kíséretében) adtak elő. A zenekar azóta sem volt látható a dalfesztiválon; utolsó alkalommal a BBC által 1998-ban Birminghamben rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon voltak jelen. Jelenleg minden hangszeres zenét a versenydalokhoz előzetesen fel kell venni, és az előadások során élő hangszerek használata nem megengedett.^[58][301]

A műsorban minden vokált 2019-ig élőben kellett elénekelni, nem szólalhatott meg emberi hang a háttérzenében.^[47] 1999-ben a horvát dal zenéjében olyan hangok voltak, melyek gyanúsan emberi hangnak hallatszottak. A horvát delegáció azt állította, hogy azok nem emberi hangok voltak, hanem vokált utánzó, digitálisan előállított hangok. Az EBU ennek ellenére úgy határozott, hogy a horvátok megszegték a szabályokat, és a jövőbeni kvalifikációk alapjául szolgáló ötéves pontátlagukban az adott évben kapott pontjaikat 33%-kal csökkentették.^[242] A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál óta opcionálisan előre rögzíthetőek bizonyos hangsávok, de lehetőség van arra is, hogy a korábbi szabályokhoz igazodva élőben, vokalisták kísérjék az énekest. Ezt a változtatást kísérleti jelleggel vezették be, hogy a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál törlését követően rugalmasak legyenek a szervezők, valamint hogy megkönnyítsék a verseny és az ott elhangzó dalok modernizációját.^[302][303]

 

2013 óta az országok fellépésének sorrendjét a műsor producerei határozzák meg, és a nyilvános bejelentés előtt jóváhagyásra benyújtják az EBU ügyvezető igazgatójának, valamint a Referenciacsoportnak. A korábbi években alkalmazott véletlenszerű sorsoláshoz képest ez egy nagyobb változás volt, melyet annak érdekében vezettek be, hogy jobb élményt nyújtson a műsor a televíziónézőknek, és hogy minden dal kiemelkedjen – elkerülve az olyan eseteket, amikor a hasonló stílusú vagy tempójú dalokat egymás után adják elő.^[304]

Az elődöntős rendszer két elődöntősre bővülésének 2008-as bevezetése óta minden évben tartanak egy sorsolást a dalfesztivál előtt, ahol kisorsolják, hogy melyik ország melyik elődöntőben fog részt venni. Az országok földrajzi elhelyezkedésük és szavazási szokásaik alapján kerülnek szétosztásra, majd véletlenszerű sorsolással kerülnek a két elődöntő egyikébe.^[305] Továbbá az országokat ezután szétosztják, hogy az adott elődöntő első vagy második felében versenyeznek majd. Miután az összes dalt kiválasztották, a producerek meghatározzák az elődöntők fellépési sorrendjét.^[306][307] Az alapból döntős országok véletlenszerűen kerülnek besorolásra az egyik elődöntőkbe, ahol szavazati joggal rendelkeznek, valamint előadójuk a szavazási szünetben bemutatja versenydalának egy részletét.

Az elődöntők továbbjutóinak a győztesek sajtótájékoztatóján véletlenszerűen kisorsolják, hogy a műsor első vagy második felében vehetnek részt. Az alapból döntősök számára is véletlenszerűen sorsolják ki, hogy hanyadik félben fognak fellépni, kivéve a rendező országot, amelynek pontos pozícióját egy külön sorsolással határozzák meg a március közepén tartandó delegációvezetők találkozóján.^[307][308] A döntő rajtsorrendjét a második elődöntőt követő éjjeli órákban véglegesítik a producerek, majd a jóváhagyást követően közzéteszik nyilvánosan. A fellépési sorrend a dalok zenei tulajdonságainak, a színpadi teljesítményének, a kellék- és világítástechnikai összeállításának, valamint az egyéb produkciós szempontoknak a figyelembevételével történik.^[309]

 

2023-tól a verseny eredményének megállapítása rangsorolásos módszer szerint történik.^[310][311] Minden ország 1–8, 10 és 12 ponttal jutalmazza azt a tíz kedvenc dalt, amelyekre az adott ország közönsége vagy a szakmai zsűri szavazott, és a leginkább preferált dal 12 pontot kap. Az elődöntőkben minden országból elsősorban az nézők telefonon, SMS-ben vagy a hivatalos eurovíziós applikáción keresztül leadott szavazatai alapján alakul ki a végeredmény, míg a a döntőben minden ország kétszer osztja ki a pontjait: egyet a televíziónézők és egyet az adott ország öt zenei szakemberéből álló zsűri ítélnek oda.^[310][312] 2023-tól bizonyos kiválasztott, de nem részt vevő országok nézői is szavazhatnak a verseny adásai során. A nézők egy online platformon keresztül adhatják le a szavazatokat, amelyeket összesítenek, és egy extra országként számítanak bele a végeredménybe az innen érkezett pontok.^[313] Ez a rendszer az 1975 óta használatban lévő szavazási módszer módosítása, ugyanis először ekkor vezették be a 12 pontos rendszert, de országonként egy-egy adag ponttal. 2016 és 2022 között egy hasonló felépítést alkalmaztak, ahol mindkét elődöntőben és a döntőben is két-két adag pontot osztottak ki – egyet a zsűri, egyet pedig a közönség.^[314][315] Először 1957-ben vezették be, hogy a nemzeti zsűri és az egyes országok közönsége nem szavazhat a saját dalára, mely szabály azóta is érvényben van.^[293][312]

Történelmileg egy adott ország pontjai fölött egy belső zenei zsűri döntött,^[285][298] de 1997-ben öt ország (Ausztria, Franciaország, Németország, Svédország és az Egyesült Királyság) a telefonos szavazással kísérletezett, országaik közönségének megadva a lehetőséget, hogy tömegesen szavazzanak kedvenc dalaikra.^[300] A kísérlet sikeres volt,^[242] és 1998-tól minden országot arra bíztattak, hogy a telefonos szavazást alkalmazzák, ahol csak lehetséges.^[316] Egy tartalék zsűrit továbbra is készenlétben tartott minden ország arra az esetre, ha a telefonos szavazás sikertelen lenne (műszaki vagy egyéb problémák miatt). Napjainkban a telefonos szavazás mellett SMS-ben és a hivatalos eurovíziós applikáción keresztül is lehet szavazni. A szavazás akármelyik módját használják – telefon, SMS, applikáció vagy szakmai zsűri – továbbra sem lehet ugyanarra az országra szavazni, mint ahol a szavazatot leadták. Mikor elterjedt a telefonos szavazás, akkor már általában csak a miniállamok – Monaco, Andorra, San Marino – használták a zsűri szavazást, mivel ezeknek az országoknak nincs kiépített, saját mobilhálózatuk, így az ottani szavazatok valamelyik szomszédos ország telefonos eredményeihez adódnak hozzá. 2008 után ismét nagy szerephez jutott a tartalék zsűri, mivel mindkét elődöntőből a zsűri listája alapján dőlt el egy-egy továbbjutó kiléte. 2009-ben a döntőben már egy szakmai zsűri és a telefonos szavazatok közösen alakították ki az egyes országok pontjait, 2010-től 2022-ig ezt már az elődöntőkre is bevezették, egyúttal eltörölve a 2008-as és 2009-es elődöntőkben alkalmazott zsűris szabadkártyát.^{[311][317][318]} A döntőben 2023-tól továbbra is a zsűri és a közönségszavazás egyvelegét használják a végeredmény megállapítására.^[310]

 

Miután a vendégprodukciók sora és a közönségszavazás véget ért, az összes pontot összeszámolják, a műsorvezetők egyesével felhívják az összes részt vevő országot, hogy jelentsék be a szavazásuk végeredményét. 1956-ban a szavazatokat még nem jelentették be, egy zsűri egyszerűen tudatta a közönséggel a műsor végén, hogy Svájc egyik dala győzött. Természetesen szavazás ekkor is volt, csak annak eredménye soha nem került nyilvánosságra. 1957 óta az egyes országok szavazatait a verseny közvetítésének részeként, egy speciális szavazási szakaszban hirdetik ki, és egy kiválasztott szóvivőt bíznak meg minden országban a pontok bejelentésével.^[312] Ez a szóvivő jellemzően jól ismert a saját hazájában; a korábbi szóvivők között voltak eurovíziós előadók és híres műsorvezetők is.^[319] Történelmileg a pontok bejelentése az országokból telefonvonalon keresztül zajlott, majd először 1994-ben történt műholdas kapcsolat segítségével, így lehetővé téve azt, hogy a közönség és a tévénézők vizuálisan is lássák a szóvivőket. A bejelentkezések során az egyes országok a szóvivőjüket az adott ország egy híres helyét mutató háttér előtt filmezik.^[320] Az évek során hagyománnyá vált, hogy a szóvivők rövid üzenetben megköszönik a műsorvezetőknek és a szervezőknek a műsort, mielőtt az országuk által kiosztott pontokat bemutatnák. A szavazatokat 1980-tól növekvő sorrendben olvassák fel, a 12 ponttal zárva. A pontokat a dalfesztivál műsorvezetői megismétlik angolul és franciául, így ez eredményezi az elhíresült douze point felkiáltást, amikor a műsorvezető elismétli a legmagasabb pontszámot franciául is. 2006 és 2015 között az EBU a műsor idejének csökkentése mellett döntött, és mivel nagyrészt az egyes pontok bejelentése vette el a legtöbb időt, így a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál óta a pontok 1-től 7-ig automatikusan megjelentek a képernyőn és a bemondók csak a 8, 10 és 12 pontok nyerteseit olvasták fel egyesével.^[321] 2016-tól azonban radikálisan megváltozott a szavazás: a korábbi években a szakmai zsűrik és a tévénézők szavazatait összesítve hirdettek eredményt országonként, míg 2016-tól mind a zsűrik, mind a telefonos szavazatok külön-külön számítanak bele a végeredménybe. A pontok kihirdetésénél csak a 12 ponttal jutalmazott ország neve hangzik el élőben.^[322]

A pontozás során kialakult eredményről a nemzeti zsűri és a közönség televíziós szavazása dönt. A döntőben az egyes országok zsűrijének szavazatai egymás után hozzáadódnak a tabellán az összesített eredményhez, ahogy a verseny műsorvezetői kapcsolják sorban a szóvivőket.^[15] Az eredményjelző tabellát hagyományosan a színpad szélén helyezték el, és manuálisan frissítették, ahogy minden ország leadta szavazatát. 1988-ban ezt egy számítógépes virtuális táblázatra cserélték le.^[323][324] A szakmai zsűri 1–8 és 10 pontjai megjelennek a képernyőn és automatikusan felkerülnek az eredményjelzőre, majd az ország szóvivője közli, hogy melyik ország kapja tőlük a 12 pontot.^[319] Miután az összes ország zsűripontjait bejelentették, az műsorvezetők közlik, hogy az egyes döntősök hány pontot kaptak a közönségtől. Az egyes országok pontjait összesítve, egyetlen értékként jelentik be.^[314] 2019 óta a zsűri szavazatai alapján növekvő sorrendben hozták nyilvánosságra a közönségpontokat, és elsőként az az ország kapja meg a pontjait, amelyik a legkevesebb pontot kapta a zsűritől.^[312] A döntő után az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos honlapján közzéteszik a részletes eredményeket, beleértve az egyes országok televíziós szavazásainak rangsorát, valamint a zsűri és az egyes zsűritagok szavazatait is. A döntőben az adott nemzeti műsorszolgáltató a saját közönségpontjait általában megjeleníti a képernyőn a győztes kihirdetését követően.^[314]

1957 és 2003 között az országokat a daluk előadásának sorrendjében hívták, vagy jellemzően a kezdeti években fordított sorrendben. 2004-ben az országokat az ISO kódjuk szerinti ábécésorrendben hívták.^[325] 2005-ben a nem továbbjutó elődöntősök szavazatait jelentették be először, az elődöntős fellépési sorrendjükben, majd a döntősök jelentették be szavazataikat az előadásuk sorrendjében. 2006 és 2010 között minden évben külön sorsolást tartottak a szavazatok bejelentési sorrendjének megállapítására, azóta pedig a verseny szervezői állítják össze, hogy a végeredmény szempontjából legizgalmasabb sorrendben következzenek egymás után a szóvivők.^[321] A pontozás az EBU szavazási megfigyelőjének elnökletével történik, aki felelős azért, hogy a pontokat rendben és sorban kiosszák. A megfigyelőt előre értesítik a következő öt ország szavazatairól, hogy kizárják a taktikai szavazással való visszaéléseket; például ha egy ország megváltoztathatná a szavazatait az előző országok szavazási trendjei szerint.^[326]

 

Ha két vagy több ország ugyanannyi ponttal végez bármelyik helyen, akkor a döntetlent meg kell állapítani, hogy végső helyezésben melyik végzett előrébb. 2016 óta országonként összevont közönség és zsűrieredményt számítanak ki, és azt az országot tekintik magasabb helyezettnek, amelyik több pontot szerzett a közönségszavazáson.^[312]

1969-ben még nem volt a döntetlen esetére kidolgozott rendszer, és négy ország – Franciaország, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Királyság – is első lett a pontjaik alapján. Mivel nem voltak előre meghatározott szabályok erre az esetre, mind a négy országot győztesnek kiáltották ki. Ez elégedetlenséget okozott a legtöbb nem nyertes ország körében és tömeges visszalépésekkel fenyegették a szervezőket. Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia és Portugália nem vett részt az 1970-es Eurovíziós Dalfesztiválon az előző évi eredménnyel szembeni tiltakozásként. Ez arra késztette az EBU-t, hogy dolgozzon ki egy döntetlent feloldó szabályt.^[242] Amennyiben az este végén az első helyezésért döntetlen alakulna ki, akkor megszámolják, hány országtól kaptak pontokat a döntetlen országok, és amelyik a legtöbb másik országtól kapott pontot, az lesz a győztes. Ha az eredmény még így is döntetlen, a maximális pontszámok (12 pont) elnyerésének a számát hasonlítják össze. Ha még mindig döntetlen lenne, akkor a 10 pontok számát, majd a 8-akét és így tovább hasonlítják össze. Abban a matematikailag nagyon valószínűtlen esetben, ha még mindig döntetlen lenne az állás, akkor a fellépési sorrendben hamarabb szereplő országot kiáltják ki győztesnek. Ugyanezt a módszert alkalmazzák az elődöntő tizedik, vagy a döntő tizedik helyénél, ami az utolsó olyan helyezés volt, mellyel automatikusan kvalifikált az ország a következő évi döntőbe 2003 és 2007 között.^[47]

1969 óta az első alkalom, hogy két vagy több ország döntetlen volt az első helyért, 1991-ben történt, amikor Franciaországnak és Svédországnak is összesen 146 pontja volt. Az 1991-es döntetlent feloldó szabályok még nem tartalmazták a kitételt a pontot ítélő országok számának összehasonlítására (mellyel Franciaország nyert volna), hanem a 12 pontok odaítéléseinek a számolásával kezdték. Mind a franciák, mind a svédek négyszer kaptak 12 pontot, ám mivel Svédország többször kapott 10 pontot, ezért őket mondták ki a győztesnek a műsor végén.^[242][312]

A legmagasabb pontszámot elérő előadók

 

Salvador Sobral (2017)

 

Kalush Orchestra (2022)

 

Kristian Kostov (2017)

A pontszámítás 2016-os megváltoztatásának köszönhetően a maximálisan megszerezhető pontszámok megduplázódtak, így a korábban részt vett versenydalok lejjebb rangsorolódtak.

#	Ország	Év	Előadó	Dal	Pontszám			Helyezés
					Zsűri	Közönség	Összesen
1.	Portugália	2017	Salvador Sobral	Amar pelos dois	382	376	758	1.
2.	Ukrajna	2022	Kalush Orchestra	Stefania	192	439	631	1.
3.	Bulgária	2017	Kristian Kostov	Beautiful Mess	278	337	615	2.
4.	Svájc	2024	Nemo	The Code	365	226	591	1.
5.	Svédország	2023	Loreen	Tattoo	340	243	583	1.
6.	Horvátország	2024	Baby Lasagna	Rim Tim Tagi Dim	210	337	547	2.
7.	Ukrajna	2016	Jamala	1944	211	323	534	1.
8.	Izrael	2018	Netta	Toy	212	317	529	1.
9.	Finnország	2023	Käärijä	Cha Cha Cha	150	376	526	2.
10.	Olaszország	2021	Måneskin	Zitti e buoni	206	318	524	1.
11.	Ausztrália	2016	Dami Im	Sound of Silence	320	191	511	2.
12.	Franciaország	2021	Barbara Pravi	Voilà	248	251	499	2.
13.	Hollandia	2019	Duncan Laurence	Arcade	237	261	498	1.
14.	Oroszország	2016	Sergey Lazarev	You Are the Only One	130	361	491	3.
15.	Olaszország	2019	Mahmood	Soldi	219	253	472	2.
16.	Egyesült Királyság	2022	Sam Ryder	Space Man	283	183	466	2.
17.	Spanyolország	2022	Chanel	SloMo	231	228	459	3.
18.	Ukrajna	2024	Alyona Alyona & Jerry Heil	Teresa & Maria	146	307	453	3.
19.	Franciaország	2024	Slimane	Mon amour	218	227	445	4.
20.	Svédország	2022	Cornelia Jakobs	Hold Me Closer	258	180	438	4.
21.	Ciprus	2018	Eleni Foureira	Fuego	183	253	436	2.
22.	Svájc	2021	Gjon’s Tears	Tout l’univers	267	165	432	3.
23.	Norvégia	2009	Alexander Rybak	Fairytale	—	—	387	1.
24.	Izland	2021	Daði og Gagnamagnið	10 Years	198	180	378	4.
25.	Izrael	2024	Eden Golan	Hurricane	52	323	375	5.

A részt vevő műsorszolgáltatóknak élőben kell közvetíteniük legalább azt az elődöntőt, amelyben versenyeznek, vagy az automatikusan döntős országok esetében azt az elődöntőt, amelyben szavazniuk kell, valamint a döntőt teljes egészében. Ez magában foglalja az összes versenyprodukciót, a szavazást segítő rekapitulációs videót, amely az előadások rövid részleteit tartalmazza, magát a szavazást, az elődöntő eredményhirdetését, és a döntőben győztes dal előadását.^[58][326] A másik elődöntő közvetítéséről az egyes műsorsugárzók döntenek, de szavazati joggal ott nem rendelkeznek. Az automatikusan döntősöket egy sorsolással szétosztják a két elődöntő között: az egyiket nekik is kötelező közvetíteniük, és szavazniuk is kell az ottani résztvevőkre. A másik elődöntőben ők sem rendelkeznek szavazati joggal.^[301] 1999 óta azok a műsorszolgáltatók, akik ezt kérik, lehetőséget kaptak arra, hogy reklámszünetet iktathatnak be a műsorrendben szereplő rövid, nem lényeges szünetekben.^[326] Kivételes körülmények között, például egy hirtelen kialakuló vészhelyzet miatt a résztvevő műsorszolgáltatók késleltethetik vagy elhalaszthatják az esemény közvetítését.^[327][328] Amennyiben egy műsorszolgáltató nem sugározza a műsort az előre egyeztetett szabályok szerint, az EBU szankciókat vethet ki rá.^[329][330] A versenyen nem részt vevő országok több műsorszolgáltatója korábban már sugározta a versenyt. Magyarországon a rendszerváltás előtti években a legtöbbször a Magyar Televízió közvetítette a dalfesztiválokat, de 2010-ben, amikor nem volt magyar előadó a versenyen, az akkori Duna Televízióban volt látható a közvetítés.^{[331][332][333]} 2020 óta egyetlen magyar tévécsatornán sem láthatóak az verseny adásai.^[334][335]

Ahogy a nemzeti televíziótársaságok csatlakoznak és kilépnek az EBU által közvetített eurovíziós műsorfolyamból, az EBU/Eurovízió állomásazonosító logója (nem tévesztendő össze magának a dalfesztiválnak logójával) jelenik meg. A kísérőzene, amely más eurovíziós adásokban is használatos, Marc-Antoine Charpentier Te Deum-jának a Marche en rondeau előjátéka.^[7] Ugyanazt a logót használja az Eurovíziós Hálózat és az Európai Műsorsugárzók Uniója is. A legújabb emblémát az Eurovíziós Hálózat 2012-ben vezette be, és ez az azonosító jelenik meg a műsorok elején és végén, amit a hálózaton keresztül továbbítanak.^[336][337]

Az EBU mostanra, két verseny kivételével valamennyi dalfesztiválnak a felvételét őrzi az archívumában. Ez egy 2011-ben indított projektnek köszönhető, amelynek célja volt az összes műsor felvételeinek és a kapcsolódó anyagoknak az egybegyűjtése a rendezvény 60. évfordulója előtt. Habár kamerakészülékek jelen voltak, hogy gyakorolhassák az 1956-os első verseny páneurópai közvetítését azon néhány néző számára, akik rendelkeztek tévékészülékkel, de a közönség elsősorban a rádión keresztül tudta követni az eseményt. Az egyetlen elérhető videós anyag egy kineszkópos felvétel Lys Assia győztes dalának előadásáról.^[338][10] Az 1964-es Eurovíziós Dalfesztiválról sem létezik teljes felvétel, az esetlegesen fennmaradt példányokról pedig ellentmondóak a különböző jelentések.^{[339][340][341]} Mindkét versenyről léteznek hangfelvételek, és maradt fenn néhány videós anyag is.^{[338][342][343]}

Néhány alkalommal fordult elő, hogy egy résztvevő ország nem tudta vetíteni a műsor valamelyik adását élőben. A 2000-es Eurovíziós Dalfesztivál élő közvetítésének estéjén a hollandiai Enschede városában felrobbant egy petárdaraktár,^[344] és a baleset miatt a holland NOS tévécsatorna megszakította a műsort, így a holland szavazatokról akkor a tartalék zsűri döntött. 2012-ben Albániában egy súlyos, tizenhárom halálos áldozatot követelő buszbaleset miatt gyásznapot rendeltek el az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjének napjára, ezért a közszolgálati televízió levette programjáról a műsort, így onnan is csak a zsűri szavaztok számítottak bele a végeredménybe.^[345] 2023-ban a szerb közszolgálati televízió döntött úgy, hogy a dalfesztivál elődöntőinek a közvetítése a harmadik számú csatornájukon lesz látható, a pár nappal korábbi iskolai lövöldözéseket követő nemzeti gyász miatt.^[346]

 

A verseny rendszeres résztvevői 1992-ben: piros színnel van jelölve Jugoszlávia – 1991-ben indultak utoljára egy név alatt az itteni nemzetek

 

A verseny rendszeres résztvevői 1994-ben: a közép- és kelet-európai országok megjelenése és a különváló volt jugoszláv államok okozták a nagy változást a két évvel korábbi részvételi térképhez képest

Az első 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválra benevezett eredeti hét országból a versengő nemzetek száma az idők során folyamatosan nőtt. 1965-ben, a tizedik versenyen 18 ország vett részt, 1990-re már 22 ország indult el rendszeresen minden évben.^[284][347] 1993-ban 25 ország szerepelt a versenyen, köztük abban az évben először Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia, akik külön neveztek Jugoszlávia felbomlása miatt.^[348]

A szavazási rendszer és egyéb versenyszabályok minimális módosítása mellett a műsor formátumában alapvető változtatásokat nem vezettek be egészen az 1990-es évek elejéig, amikor a rendszerváltásokkal kapcsolatos események hatására egyre nagyobb érdeklődést váltott ki a dalfesztivál a volt keleti blokk új országaiból, különösen az OIRT hálózat (Intervízió) és az EBU 1993-as egyesülését követően.^[349] Mivel a dalfesztivál egy élőben sugárzott televíziós műsor, ezért egy észszerű határt kellett szabni a hosszának. Az elmúlt években a névleges limit három óra volt, de az adások esetenként ezen túlnyúltak. 2005-ben a verseny kevéssel volt rövidebb három és fél óránál, viszont 2015-ben kereken négy óra volt a döntő hosszúsága, 2019-ben óta pedig ezt is rendszeresen túllépik.

Több leminősítési vagy kvalifikációs rendszert kipróbáltak, hogy limitálják az adott évben részt vevő országok számát. 1993-tól több ország szeretett volna indulni a dalfesztiválon, mint amennyi észszerű keretek közt elfért volna egy televíziós műsorban. A versenyre előzetesen 29 ország jelentkezett, viszont az EBU szerint ennyien nem fértek volna bele egyetlen televízióműsorba. Ezt követően először vezettek be egy előválogatási módszert a versengő pályaművek számának csökkentése érdekében. Közép- és Kelet-Európa hét országa indult el Ljubljanában a Kvalifikacija za Millstreet (Kvalifikáció Millstreet-re) elnevezésű előkvalifikációs fordulóban, egy hónappal az Eurovíziós Dalfesztivál előtt. A hét ország szavazását követően Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia versenyzői jutottak ki az írországi Millstreetben rendezett versenyre. Észtország, Magyarország, Románia és Szlovákia kénytelenek voltak még egy évet várni az első részvételükre.^[350][351]

Az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon egy új leminősítéses rendszert vezettek be, mely szerint a legalacsonyabb helyezést elért országoknak ki kell hagyni a következő évi versenyt, hogy olyanoknak adják át a helyüket, amelyek az előző alkalommal nem vettek, vagy nem vehettek részt.^[352] 1993-ban az utolsó hét helyen végzett ország kénytelen volt kihagyni a következő évi versenyt, helyettük érkezett a Kvalifikacija za Millstreet-en négy sikertelenül szerepelt ország, valamint lehetősége nyílt debütálni Litvániának, Lengyelországnak és Oroszországnak is.^{[350][353][354]} Ezt a rendszert alkalmazták ismételten az 1995-ös Eurovíziós Dalfesztivált megelőzően is, de 1996-ban új szabályokat vezettek be. Ekkor a versenyt megelőző hónapokban egy audioselejtezőt tartottak előkvalifikációs fordulóként. Ezt a rendszert elsősorban azért vezették be, hogy Németországot, a dalfesztivál egyik legnagyobb pénzügyi befizetőjét benn tudják tartani a műsorban, ugyanis a korábbi rendszert használva kiszorultak volna a résztvevők közül.^[355][356] A norvégok, mint a verseny házigazdái alanyi jogon részt vehettek, viszont a további 29 ország a 22 kiadó helyért küzdött meg. Az audioselejtezőt követően Németország végül így sem jutott tovább, és csatlakozott Dánia, Észak-Macedónia, Izrael, Magyarország, Oroszország és Románia énekeseihez, akik nem vehettek részt az oslói versenyen.^[355][356] 1997-től ismételten az 1993 és 1995 között használthoz hasonló kiesési rendszert vezettek be, ahol az egyes országok előző öt versenyen elért átlagpontszámait használták annak meghatározására, hogy mely országok kapnak leminősítést.^[357][300] Ezt 2001-ben ismét megváltoztatták az 1993 és 1995 között használt rendszerre, ahol csak az adott évi verseny eredményei számítottak a leminősítésnél.^[358][359]