Jean-Henri Dunant

Jean-Henri Dunant
Dunant 1860 körül
Született	1828. május 8. Genf
Elhunyt	1910. október 30. (82 évesen) Heiden, Appenzell Ausserrhoden kanton, Svájc
Állampolgársága	svájci[1][2] francia (1859. április 29. – )[2][3]
Nemzetisége	svájci
Szülei	Anne Antoinette Colladon Jean Jacques Dunant
Foglalkozása	üzletember
Iskolái	Collège Calvin
Kitüntetései	Order of Glory (1860)[4] Order of Saints Maurice and Lazarus (1860. január 16.)[5] Order of the Zähringer Lion (1864. január 12.)[6] Royal Order of Vasa (1864. április 29.)[7] Albert-rend (1864. május 4.)[8] Order of Ludwig I (1864. június 2.)[9] a francia Becsületrend lovagja (1865. január 25.)[10] Krisztus Lovagrendje (1865. február 15.)[11] Friedrich-rend (1865. március 4.)[12] Order of the Crown (Prussia) (1865. március 31.)[13] Order of the Redeemer (1866. április 19.)[14] Nobel-békedíj (1901)[15][16]
Sírhelye	Cemetery Sihlfeld (FG 81268)[17] Grave of Henry Dunant
Jean-Henri Dunant aláírása
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Henri Dunant témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jean-Henri Dunant, Henry Dunant (Genf, 1828. május 8. – Heiden, Appenzell Ausserrhoden kanton, 1910. október 30.) Nobel-békedíjas svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.

Dunant 1828. május 8-án született Genfben. Hithű kálvinista családból származott, ahol az emberek iránti szeretet gyakorlattá vált. Nem teljesen befejezett középiskolai tanulmányai után felvették gyakornoknak egy genfi bankba. 1853-ban Algériába utazott, hogy a sétifi svájci koncessziós terület ügyeit irányítsa. Belekezdett egy malom építésébe, de nem tudta beszerezni a föld koncessziót, amely a malom működéséhez elengedhetetlen lett volna.

Előbb Tunéziába utazott, majd visszatért Genfbe, ahol elhatározta, hogy III. Napóleontól kéri a szükséges üzleti okmányok kiadását. Ebben az időben Napóleon a francia-szardíniai seregeket vezette az osztrákok ellen Olaszország északi részén. Itt próbálta őt felkeresni Henry Dunant, és ekkor látta a Lombardiában zajló solferinói csatát. Látta, ahogyan a csata végén, napnyugta után a vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek ellátják a sebesülteket, és eltemetik az elhunytakat.^[18][19]

A csatában a fekete ruhájukon vörös keresztet viselő kamilliánus szerzetesek (Szent Kamill a szerzetesrend alapítója egy vörös színű keresztet tett a betegeket szolgáló rend tagjainak ruhájára, hogy fel lehessen ismerni őket a különböző harctereken) mindkét tábor sebesültjeit egyaránt ápolták, mivel szerzetesi fogadalmuk szerint életük kockáztatásával is szolgálniuk kellett minden irgalmasságra szoruló beteget. A vörös színű kereszt a különböző csatatereken már 1595-ben megjelent a szerzetes betegápolók jelvényeként, a törökök elleni hadjáratok alkalmával.

A svájci kereskedőt ez az élmény inspirálta a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozására, Henri Dunant ezért a kamilliánus szerzetesek vörös színű kereszt jelképét vette át, és nevezte el intézményét Vöröskeresztnek, bár a jelkép választásánál szerepet játszhatott nemzetisége is, a svájci zászlón szereplő kereszt is.^{[20][21][22][23]}

A csatatéren tapasztaltak alapján Genfbe visszatérve megírta a Solferinói emlék (Un Souvenir de Solferino)^[25] című könyvet.

A háború borzalmain elszörnyedt,és a sebesült katonák megsegítésére hozta létre a Vöröskereszt elődjét, mely bizottságként működött, és ő a titkárjaként tevékenykedett. 1864. augusztus 22-én létrejött a genfi megállapodás „a hadban álló seregek sebesültjei sorsának javítására”. Tizenhat állam írta alá az egyezményt és utólag még tizenkettő csatlakozott hozzá.^[26] Nem volt szerencsés az üzleti életben, mert 1867-ben csődöt jelentett, tönkrement és teljesen eladósodott. Dunant emiatt lemondott (nem volt már üzletember) és a bizottság 1867. szeptember 8-án elfogadta lemondását. Ezután Párizsba indult ahol nyomorban élt, és eleinte padokon aludt. Itt Eugénia császárné karolta fel, és hívatta őt azért, hogy konzultáljon a genfi egyezmények hatálya alá eső tengeri csaták ügyében.

1870-ben a porosz–francia háború során látogatta és segítette a Párizsba szállított sebesülteket. Bevezette az azonosító jelvényeket, amivel azonosítani tudták az elesetteket. Utána Londonba utazott és konferenciát szervezett a hadifoglyok problémáiról. 1875. február 1-én Dunant kezdeményezésére kongresszus kezdődött a négerekkel és a rabszolgákkal való kereskedelem megszüntetésére. Németországban és Olaszországban is lakott egy ideig, de idősebb korára is szegény maradt, és adományokból tartotta fenn magát.

1887-ben egy Heiden nevű svájci faluba költözött. Megbetegedett, és a faluban talált rá egy újságíró 1895-ben. Készített egy cikket róla, mely pár nap alatt bejárta egész Európát. Dunant munkásságát ekkortól ismerték el igazán, és egyre nagyobb köztiszteletnek örvendett. 1901-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1910. október 30-án hunyt el Heidenben.^[27]

• Cecilia Dawson Oldmeadow: The first Red cross : (Camillus de Lellis, 1550-1614), Burns, Oates & Washbourne, London, 1923
• Jean Henri Dunant: Solferinoi emlék

• Életrajza (Svájc történelmi lexikona)

• Henri Dunant életrajzi adatai (németül)
• Vértes László: Henry Dunant; Medpress, Bp., 1987
• Pam Brown: Henry Dunant. A Vöröskereszt megalapítója, együttérzése milliók életét mentette meg; ford. Gyenes Júlia; Exley, Watford, 1988 (Az emberiség jótevői)