Chapter Text
Naruto nehezen visszavánszorgott Viktorhoz, és leült.
— Hogy vagy?
— Szarul - jegyezte meg, még mindig a hasát fogva. - Orvoshoz kéne menni.
Viktor azon nyomban hívta a mentőket, de ők sajnos nem tudtak kijönni, még neki sem. Az autó is a Karmelitánál volt hagyva, taxiba nem akartak ülni, így egy választás maradt. A villamos.
Naruto nem is nézte, melyikre szállnak fel, gyorsan le is ült egy szabad helyre. Szerencsétlenségére egy eléggé fura, valószínűleg alkoholista ember ült előtte, aki jól meg is nézte magának a férfit.
— Milyen tetoválásai vannak már a fiatalembernek!
— Ezek nem tetoválások, kedves, jó uram - felelte őszintén a hokage.
— Há’ akkó’ micsodák?
— Nem tudom, kedves bátyó, én így születtem.
Az alkoholista elnevette magát, ami hamarosan hörgésbe ment át. A Naruto mellett ülő nő éneklésbe kezdett, majd, miután abbahagyta, ránézett.
— Be van oltva?
— Tessék?
— Be van-e oltva covid ellen?
— Nem, hozzánk sohase jutott el.
— Jó, remek. Mert képzelje el, hogy mindenki, aki be van oltva, szeptemberben már halott lesz. A lányom mondta nekem, ő doktor! Művészdoktor!
Naruto úgy bólogatott, hogy a nyaka belefájdult. Szerencsére a következő megálló már a kórház volt.