égi csepp

Ez az előző bejegyzés folytatása. Miközben vártuk a gyerkőcöt ezeket próbálta Isten megtanítani nekem.

"Ha Isten megfelelne az összes elvárásodnak, akkor sosem lenne lehetősége túlszárnyalni azokat."

"If God met all your expectations, He would never have the chance to exceed them."

Craig Groeschel, lelkipásztor, 6 gyermek apja, 51 éves

Mitől jó az Isten?

Ha van egészség, siker, és mindent gyorsan megad. Ha nem is mondjuk így ki, de mégis sokszor ezt gondoljuk vagy várjuk el Tőle.

Egy óceánjáró turista hajón már több napja sokan rosszul vannak az időjárás miatt. Utasunk a fedélzeten áll kint a korlát mellett és nézi a távolt. Egyszer csak megjelenik a pincér a vacsorával, de látja, hogy nincs túl jól a vendég így ezt kérdezi:

- Uram, tálaljam a vacsorát vagy egyből dobjam a vízbe?

Meg kell enni! Van egy sorrend. Nem lehet megspórolni a kellemetlen részeket.

Van egy régi ének (Az Úr csodásan működik című), aminek egyik sora ez: "Sorsod sötétlő árnya közt, szent arca rejtezik."

Most már jobban értem, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy azt elképzeltem vagy alig bírok talpon maradni, akkor is Ő ott van.

Én inkább olyan vagyok, aki szereti befújni magát dezodorral, mint megfürödni. A jó illat így 2 másodperc alatt megvan...persze a bűz nem tűnik el, csak elnyomja a másik.

A Bibliában olvasok nagy hithősökről, mint Mózes, Jákob, József, Dávid, Pál vagy Péter (aki meg akarja menteni a Messiást, aztán ő az aki megtagadja). Ők annyiban voltak "hősök", hogy kimondták és megtették: "Tessék itt vagyok, használj!". Ha elolvassuk, megismerjük kicsit mélyebben az életüket, akkor rájövünk, hogy ugyanolyan emberek voltak mint mi, csak odaszánták magukat.

"Nem nagy hősök, hanem összetört emberek vezetnek másokat Krisztushoz."

Nem Istenben csalódok, mert Ő nem változik, Ő állandó, hanem a saját istenképemben. Én a körülményeimet akarom megváltoztatnia a hitem által, míg Ő leginkább a körülményeim által a hitemet.

2 Korinthusiakhoz 12,9

"ő ezt válaszolta: Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját."

Hadd olvassam másként, ezt a kérdést tette fel nekem:

Elég neked az a kegyelem, amit kaptál?

Vagy KELL az egészség, a pénz, a jólét, a biztonság, a jó kocsi, a karrier, a hatalom, a befolyás, a siker, az egészséges és jól tanuló gyerek, a problémamentes és hosszú élet...és még sorolhatnám.

Persze benne van a pakliban, hogy történnek jól a dolgok, ahogy én szeretném, DE az baj, ha úgy gondolom, hogy csak ekkor van rendben az életem. Illetve a ha rossz dolgok történnek, akkor az simán lehet az én hülyeségem következménye, ezzel sem szabad összetéveszteni...például ha nem mozgok szinte semmit és számítógép előtt dolgozok folyamatosan, akkor az hogy fáj a hátam és megnő az esélyem az infarktusra az következmény, nem olyan körülmény, amiben Isten engem formálni akar. Ugyanilyen a túlsúly is. Vissza a témához a kitérőből.

Nincs ok-okozati összefüggés egyre inkább úgy látom. Egyszerűen Isten kegyelmétől függ minden. Ez a legfontosabb, erre van szükségem a leginkább. A mélypontok, a nagy kérdőjelek nem az ÚT vége, nem is a HIT vége, hanem egyszerűen csak az én illúziómnak a vége, az én istenképemnek, aminek fejlődnie kell.

Sokszor csak az eszünkbe íródnak a dolgok, amiket tudunk, megtanulunk...de Isten a szívünkbe akarja írni azokat.

....a mandarin.

Izgalmas volt. Nagy volt az ijedtség, de nagy volt a kegyelem is. S érdekes, hogy a békesség is nagy volt. Pedig próbálkozott a Rossz, hogy elmenjen mindentől a kedv, s ismét olyan ágba kapaszkodjak, ami majd letörik, én lezuhanok és jól összetöröm magam. De a Jónak más terve volt.

Úgy indult mint az összes többi felmérős nap. Táskába a lézer, centi, tollak, tábla és a papírok. Célba vettem a Váci utcát, igen azt "A" Váci utcát. Egy kis üzletet kellett csak felmérni, alig volt benne valami áru. Ahogy beléptem jobbra a kirakat, jobbra balra polcokon pár cipő, szandál és kézitáska...ennyi. De az áru értéke mégis vetekedik egy kisebb CBA teljes árukészletével. Kedvesek voltak az eladók, bemutatkoztunk és neki álltam a munkának. Zsebeimben a mérőkkel, szép színes tollaimmal, s kezemben a papírokkal méregettem a falakat, belmagasságokat. S így történt az eset.

Nem hiányzott, akkor legalábbis úgy gondoltam, nagyon nem hiányzott. Fogtam a fejem. Két kézzel. Nem tudtam először mit csináljak, magamban felkiáltottam többször is. Mi lesz most!? Miért történik ez!? Aztán kicsit lenyugodva tán: mi a célja ennek az egésznek? Meglepődtem, hogy mégis mennyire higgadt tudtam maradni. Hogy nem pánikoltam be, nem estem össze. Ez azért jó jel, főleg most így visszagondolva. Talán ott éreztem magam a Kezében, hogy minden rendben lesz, akármerre is visz a sors.

Szép volt, még tetszett is, milyen jól állna Rajta. Pont az Ő mérete volt. Apró minták voltak a szélén, az alján ízlésesen elhelyezett szegecsekkel, hátul egy kis zipzárral. Szép fehér színe volt. Csak az a 8-10 centis piros csík ne lett volna rajta. Hát igen, azt én raktam rá. Persze véletlen volt! De ez akkor nem számított, nem érdekelte sem őket, sem engem. Csak az, hogy ott volt az a csík. Méregetés közben a számban(!) - hogy miért ott tartom nem tudom - levő piros filccel az egyik kirakati szoknyára "rajzoltam".

Nem látta senki. Pont bent voltak a hátsó raktárban az eladók. Első reakciómban ujjnyálazós módszert bevetve próbáltam eltüntetni a nyomokat, de nem jött be. Előbb vagy utóbb úgyis észre veszik, mivel a szoknya az ajtó melletti kirakati bábun volt rajta, s az új minta pedig éppen szemmagasságban. Úgy döntöttem, jobb ha én szólok. Jól tettem. Hátra mentem szólni, hogy baj van. Jól megijedtek, hogy most mi lesz. Bennem addig nem is volt olyan nagy az ijedség, míg leszedve az állványról a ruhának az árcímkéjét meg nem láttam: kétszázezer forint az alapára, de milyen jó, hisz most akciósan "csak" százezer! Pár a tulajjal történő telefonos és személyes konzultáció után megegyeztünk: jegyzőkönyv és egy tisztítóban én megpróbálom megjavítani a hibát, ha sikerül.

Hosszú volt az a hét. Sokat imádkoztunk. Sokszor eszembe is jutott, hogy sose vettem még ennyiért ruhát. De ha miénk lesz, akkor tuti hordania kell majd! Bíztam azért, hogy megoldódik. Érdekesek az Ő megoldásai, biztos van terve ezekkel a gikszerekkel, amiket vétünk. Átsegített rajta. Jó volt Őrá bízni az egészet, jó volt megtapasztalni azt a békességet, nyugalmat még ilyen helyzetben is. Persze nem hiányzott, hogy egy százast kifizessünk egy darab ruhára, senkinek sem hiányzik. Így utólag visszanézve jó volt! Úgy élni, hogy tudom, bármi lesz Velem van.

Szerdán mentem a szoknyáért a tisztítóba. Ügyesek voltak, nem volt nyoma, szépen megcsinálták. Persze a boltban még akármi történhetett volna, hisz nem ugyanaz a szoknya volt már. Valahogy úgy rendezte a dolgokat, hogy a tulaj (aki a többiek állítása szerint, kifejezetten szőrös szívű) nem volt ott és így az üzletvezető nézte és vette vissza a terméket.

Azért megkönnyebbülve jöttem ki az ajtón az aláírt papírral, hogy "minden rendben volt". Csak egy aláírás és az egész 2 oldalas "bűn" semmissé lett.

Újból kegyelem.

Nagyon megijedtem az elején, de Istennek hála kezelhető a betegség. Vesekő. Nagyon imádkozom érte!

Most még inkább látom mennyire fontos ő nekem és a családnak. Nem is merem elképzelni mi lenne, ha elveszíteném. Szeretem őt! És most látom, hogy mennyivel többször kéne ezt kimutatnom feléje...

Egy kedves lány a gyülekezetből vigyázott Napsugaramra és tesókájára. Köszönöm! Milyen jó, hogy a gyülekezetben az ember így számíthat a másikra. Sok ember irigyelné az ilyen kapcsolatokat!

Szörnyű volt látni az ügyeleten a sok magányos, egyedül levő beteg embert. Nem volt senkijük, aki ott fogta volna a kezüket.

"A messzeségben is megjelent az Úr:
Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.
Fölépítelek még, és fölépülsz, Izrael leánya.
Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." Jer 31, 3-4