Úgy gondolom, hitelesen átadni és szerethetően felolvasni azt a könyvet tudjuk a gyerekünknek, amit mi magunk is szeretünk. Nem véletlen, hogy az enyéim mind szenvedélyes Weöres Sándor rajongók, imádják a Kaláka versesköteteit, na meg a nagy klasszikusokat Boribontól Mikkamakkáig. Próbáltam én terjeszkedni modernebb irányokba is sokszor, nagy hévvel vettem meg például a "Friss tinta" című kortárs verseskötetet, amibe azonban igen hamar beletört a bicskánk, és egy-két nagy röhögést leszámítva csak lapoztunk tovább kicsit értetlenül... Egyszerűen nem tudom megszeretni, ahogy felnőttek megpróbálnak gyerekfejjel gondolkodni, de látom a gyerekeimen is, nem talál be, ez nem az ő világuk, én legtöbbször erőlködésszagúnak érzem.
Félre ne értsetek, nem kritizálni akarok, kevés lennék én ahhoz, egyszerűen csak mi és ők nem pendülünk egy húron.

Nem is tudom, mért vettem le a polcról Gianni Rodari Halló, itt apu mesél! című könyvét a könyvtárban egy héttel ezelőtt. Talán mert olyan szeretnivaló illusztrációk voltak benne. Mert beleolvasva az rögtön lejött, hogy nem éppen a hagyományos mesék kategóriájába tartozik. Kicsit elvont, kicsit groteszk, egy cseppet sem szájbarágós.

Végül hazajött velünk, és már az első esti mese után tudtuk, Gianni és mi jól megértjük egymást. Azóta minden este, amikor felfelé terelgetem a törpéket az ágyukba, már a lépcsőn skandálják: "Ugye, ma is olvasol nekünk gyagyás mesét?" És ezt a megtisztelő gyagyás mese címet olyan nagy szeretettel tudják mondani... :)

Nem könnyű megmagyarázni, miért olyan jók ezek a mesék. De tény, én is minden este alig várom a következőt. Sokszor érzem azt a nagyon régre visszanyúló dezsavü-t: igen, végre valaki, aki tényleg gyereklélek maradt egy kicsit, ismerős a fantáziavilága pár évtized távlatából. És felismerik a gyerekek is!

Poci teljesen odavolt a fagylaltpalotáról szóló mesétől, amit a fagylaltkirály épített a népének, hogy elnyalogassák boldogan, de a mohó gyerkőcök véletlenül megették a király fagylaltkoronáját is, és nem volt többé fagylaltkirály, aki új palotát építsen, amikor a rége elfogyott. A másikban meg cukorjégeső esett Agyagfalván... A hegy nélküli országban pedig senki nem követ el rosszaságot, mert a büntetés az, hogy pofon kell vágni egy végtelenül jóságos és nyájas rendőrt, és az embereknek ez annyira nehezére esik, hogy inkább nem is rosszalkodnak.

Képtelen lennék választani, melyiket szeretem legjobban. És ami még izgalmas, mindegyik mese mond valami fontosat -de nem ugyanazt felnőtteknek és gyerekeknek. A három gyerek is sokszor egészen máshogy értelmezi a meséket és ez teljesen jól is van így.

Ajánlom hát szeretettel, és kíváncsi vagyok, ti és a csemetéitek mit szólnak hozzá!

Fanni már napok óta tűkön ül, annyira várja az adventi készülődést.

Családilag rajongunk ezért az időszakért, amíg a gyerekek ovisok voltak, Mikulás után már hazaloptam őket és csak adventeztünk ezerrel. Sajnos ezt már egy iskolással nem nagyon tehetem meg.

Lesz majd azért így is rengeteg adventi ötlet, remélem, koszorúból azonban ebben az évben sajátot nem mutatok.

Vettem egy nagy levegőt és erről az egyről most lemondtam. Ha virágboltban dolgoznék, na meg ha lenne hozzá tehetségem, akkor ezeknek a koszorúknak a gyártása biztosan a kedvencem lenne, mert ott volna előttem a sok alapanyag, lehetne variálgatni. Így azonban, hogy fejben kell összeállítani, aztán rohangálni a hozzávalókért, és sosem sikerül mindent beszerezni, amit ráképzeltem.... 

Máté ismét tüszőzött a héten és erre egyszerűen nem tudtam, nem is akartam már időt szakítani. Engedélyt adtam magamnak egy instant változatra. :)

De jövőre remélem megcsinálom ezt:

2 hete minden este ugyanazon a karácsonyi meglepetésen dolgozom, és most végre az első fázis pipálva!!! :) Sziszifuszi munka volt, több tízezer fotót nyálaztam át, és jó érzés végre magam mögött tudni. (A részletei még nem publikusak, csak muszáj mentegetőznöm kicsit, miért hanyagoltam megint a blogot.)

Van ám egy meglepetésem számotokra is.

Igazából akkor akartam közzé tenni, amikor két hete nagy örömömre elérte a száz főt a rendszeres olvasóim száma, csak aztán nem futotta rá az időmből. De ezen a hétvégén nekigyürkőzöm, és pötyögök. Meséket.

Sokan kértétek ugyanis az utóbbi hetekben az adventi meséket, amit el is küldözgettem, mea culpázva hozzá kicsit, mert épkézláb darabokra bukkanni ebben a témakörben, főleg olyan rövidkékre, amik beleférnek egy mesenaptárba, nem túl egyszerű.

Emiatt tavaly tollat ragadtam és esténként meséket körmöltem. Mi tagadás, nem vagyok egy Bálint Ágnes vagy Fésűs Éva - Bartos Erikát talán megközelítem :) -, de ezek olyan mai, gyerekléptékű mesék lettek, az enyémek imádták őket. Kutyafuttában készültek, nem volt időm csiszolgatni őket.

Úgy gondoltam, kettőt kiválasztok és kicsit rendbeszedek belőlük számotokra. Mondjuk egy fiúsat és egy lányosat. És adom szeretettel mindenkinek, aki kéri -köszönetképpen, amiért ilyen sokan olvastok minket!

Tehát aki szeretné a két mesét, hagyja meg a mail-címét -kommentben vagy a jobb oldalsávban található postafiókomban -és amint elkészülök, már repítem is. Hasraütve azt mondom, legkésőbb hétfőn. :)

Az első fagyok már pár hete beköszöntöttek, aztán jött egy kis novemberi tavasz, de rövidesen ismét dideregni fogunk -és nem csak mi.

Nem akarok okosságokat írni a madáretetésről, szerintem az apró kis gesztusért hatalmas ajándék, hogy az ablakból megleshetjük a kisvendégeket a gyerekekkel.

A különböző madárfajták etetési igényei különbözőek lehetnek, érdemes utánanézni, kik járnak a kertünkben. Nekünk egyszerű a dolgunk, hat kis cinegénk van, süldők még és egészen bátrak, közel merészkednek, sőt, hangosan méltatlankodnak, ha nem várja őket semmi finomság. Eddig cinkegolyót kaptak, de szerettünk volna nekik etetőt is.

Ez a kis harkály abszolút bingó választás volt!

Izgultam nagyon, hogy tényleg fog-e kopácsolni, de minden nagyon szépen működött.

A közepében lévő szívószálon áthúzott gumifonálon csúszik lefelé, de mivel a súlya kicsit hátrafeléhúzza, a gumi viszont visszarántja, szép lassan kopácsolva halad lefelé, az elkövetők legnagyobb örömére.

Nézzétek meg a videón, hogy működik (érdemes végignézni, a vége cuki!):

Fehér karton, fekete filctoll, zsírkréta, olló, ragasztó, cellux, szívószál, gumifonál (vékony, azt hiszem, ezt hívják kalapguminak is), 2 gyöngy

A sablon ITT található, mivel én szerettem volna, hogy a gyerekek színezzenek, átkontúroztam fehér kartonra.

Ezután jöhet a színezés. ( Mint látjátok, Poci keze még hamar fárad, normál ceruzafogásból rendszeresen ökölfogásra vált, pihenésképpen. Nem kell megijedni, ha a gyermekednél ugyanezt látod, hiszen a kéztőcsontok fejlődése ebben a korban még nem záródott le -majd 11-12 éves kor körül fog-, a kéz még fáradékony és nem is olyan ügyes. Sem erőltetni, sem túlterhelni nem szerencsés.)

Majd a kivágás.

A madárkákat összehajtjuk, majd a felezővonalra cellux-szal egy darabka szívószálat ragasztunk, a vékony fajtából. Ha csak vastag szívószálunk van otthon, hosszában elvágjuk, összébb csavarjuk és cellux-szal rögzítjük.
Ezután összeragasztjuk a két féltekét. :)

A gumicérnát átfűzzük a szívószálon és a két végére egy-egy gyöngyöt kötünk, ez megakadályozza, hogy a madár lecsússzon róla. Érdemes minimum 3X megcsomózni, mert a gumicérna könnyen kioldódik.

Az ötlet a Made by Joel blogról származik.
Dalos kedvűek barkácsolás közben énekelgethetik Gryllus Vilmos bácsi kedves nótáját, a "Harkály kopog a száraz kérgen" kezdetűt.

Fanni is ennyi idős lehetett, amikor rájöttünk, hogy ismeri a betűket. Hogy honnan, az abszolúte rejtélyes volt, mert én szándékosan nem elégítettem ki ilyen irányú kíváncsiságát, aztán egyik nap az autóban végigolvasta nekünk az út melletti reklámokat és onnantól már nem volt megállás.

Poci annyival természetesen beelőzött, hogy volt kitől ellesnie a tudományt, úgyhogy épp csak a 4.-et taposta, amikor már akaratlanul is magára szedte ezt a tudást, most azonban már izgatja is. Már vágyik arra, hogy feladatok elé legyen állítva, iskolásat kell játsznunk -messze nem iskolaérett persze, nincs még meg benne az a kitartás, de az esze vág, mint a borotva. És kellenek neki a betűk.

Magyarországon az oktatási rendszer egyik brutális hibája, hogy ahelyett, hogy elnyújtva, előbb játszogatva tanítaná az olvasást, néhány hónap alatt zúdít rá mindent a gyerekekre. Pedig a betűk és számok világa már 5-6 évesen sok gyerkőcöt vonz, ilyenkor kellene elkezdeni ismerkedni a betűk formájával, megtanulni szótagolni és hangokat leválasztani a szavakból. Nagyon sokat ötletet lehet ellesni angol és amerikai otthontanulós blogokból, és ha kíváncsi a gyerkőc, nyugodtan ki szabad elégíteni az érdeklődését.

Fennáll persze a veszély, hogy unatkozni fog majd első osztályban -én is aggódtam emiatt-, de most sokkal inkább szerencsésnek tartom Fannit, mert az iskola annyira kevés olyan információt ad, ami a mai gyerekek érdeklődéséhez passzolna, ő viszont az olvasás segítségével a könyvekből rengeteget szív magába és pótolja azt, ami ott elmarad.

Na de vissza a mai játékhoz, ami egészen egyszerű, nem kell hozzá más, csak néhány kiszuperált magazin.

Egy papírlapra a gyerkőc diktálja föl a neki tetsző szavakat, mi írjuk oda nyomtatott nagy betűkkel (később lehet olyat is játszani vele, hogy kis betűről nagyra vagy írottról nyomtatottra alakítsa át).

Magazinokból vágjunk ki nagy betűkből álló szócsíkokat.

A gyermek ezekben keresse meg a szükséges betűket, vagdossa ki és ragassza föl a lapra.

Gondoltam, írok pár sort az elmúlt hónap egyik nagy felfedezéséről.

Nagyon sokat olvasunk a gyerekekkel, meséket, verseket és ismeretterjesztőket is.

Mint mindig, mostanság is vannak divatos gyerekírók, Bartos Erika viszi a prímet, sokak kedvence Berg Judit is (nekem inkább csak az illusztrátora férkőzött a szívembe), Marék Veronika alkotásai örök kedvencek és Lázár Ervint is sokan veszik le a könyvespolcról (bár én több mesekönyvét sokkal inkább felnőtteknek szóló pszichológiai-pszichiátriai kisregénynek érzem, de legutóbb a Szegény Dzsoni és Árnikával hatalmasat tarolt nálunk, ritka az a könyv, amit a 3 gyerek és én is képtelenek vagyunk letenni!). A sort hosszan lehetne még folytatni.

Bálint Ágnes, kisgyerekkorunk meghatározó személyisége azonban valahogy kiment a divatból mostanság. Nekem sem jutott eszembe soha, amikor könyvtáraztunk, hogy hazavigyünk tőle valamit. Történt viszont, hogy elkészült nálunk Vecsésen a Bálint Ágnes emlékház -én sem tudtam eddig, hogy itt élt és alkotott-, és ennek tiszteletére az óvónénik elővették a Mazsolát. Ők maguk döbbentek meg leginkább, menyire imádták a gyerekek.

Amikor Kati néni mesélte, hogy rég nyűgözte le mesekönyv ennyire a csoportot, kíváncsivá tett -hazahoztam az egyik kötetet, szándékosan azt, amiben Tádé is benne van már, hiszen a testvér-téma finoman szólva érint minket. :) És valóban: a 7 éves, az 5 éves és a 3 éves egyszerre hallgatta tátott szájjal. Máté Tádéval azonosult, Poci Mazsolával, Fanni pedig Egérkével. Manócska meg én vagyok -jaj, bár olyan lehetnék!

Végtelenül szeretni való, szívet melengető történetek, amik nagyon, de nagyon rólunk szólnak. És ahogy meg van írva, abban van valami hatalmas életbölcsesség.

Ajánlom szívből! :)

Az óvoda előtt áll egy fa -szerintem a dohányfa egyik fajtája lehet-, aminek akkora levelei vannak, hogy szükség esetén egy ovis számára akár esernyőnek is megteszik. Már potyogott javában, és én nem tudtam ellenállni, elcsentem az ősztől kettőt, marad még neki úgyis munka elég. :)

Levélnyomatot készítettünk belőle sok-sok őszi színnel, Fanni pedig egyszínűvel kísérletezett.

Csomagolópapírra fért csak rá.

Ha kis levelekkel lenyomatozunk, megteszi akár a vízfesték is, ezeken a hatalmasokon viszont már rég megszáradt volna az eleje, mire a végére érünk, úgyhogy rengeteg temperát vizeztem fel jó hígra és szivacsdarabokkal estünk neki. Már régóta érik bennem, hogy bevásárljak tégelyes temperából, de a jobb minőséget leginkább csak maxi méretben mérik, aranyáron, de ha az ehavi fizu ránkzuhan, megteszem a lépéseket. :)

Na tehát, levélnyomathoz zörgósre száradt levél nem jó, olyan kell, amiben van még nedvesség. A levélnek az erezett oldalára mázolunk, akkor adja majd ki szépen magát a papírra nyomás után.

Én száradás után kivágtam és felragasztottam őket. A Fanniét főleg muszáj volt kicsit megformázni, mert nyersen sokkal inkább emlékeztetett egy tüdőre, mint falevélre. :)