Kupola

 

A kupola mint építészeti elem előzményeként a perzsák kisebb terek lezárásaként már alkalmaztak szférikus álboltozatot. Ez a technika még az ókorban eljutott a Földközi-tenger medencéjébe, ahol különösen a római építészetben hódított (például Pantheon (Róma)). A kora középkorban a bizánci szakrális építészet egyik kedvelt eleme volt (Hagia Szophia, Isztambul), majd a későbbi századokban alkalmazása feledésbe merült. Ugyanakkor az iszlám világ szakrális építészetében a 7. század óta folyamatosan alkalmazott építészeti megoldás. Nyugat-Európában a reneszánsz idején került ismét az építészek érdeklődésének homlokterébe, és a 15. századtól előbb Itália egyházi építészetében lett népszerű (Santa Maria del Fiore, Firenze, Filippo Brunelleschi, 1436), majd a 17. századtól főként francia földön jött divatba, immár teret hódítva az udvari, majd egyre inkább a középítészetben is (Sorbonne, Párizs, Jacques Lemercier, 1642; Invalidusok dómja, Párizs, Jules Hardouin-Mansart, 1708).

 

 

A zárt boltozatok alaptípusa, mivel alapkörén folyamatosan támaszkodik. A négy- vagy sokszög alaprajzú szerkezeti elemekre a falazat fölötti kupola terhelését számos esetben a csegely viszi át. Ez tulajdonképpen gömbháromszög alakú boltozat, ami a kupola talpkörétől szerkezeti átvezetést biztosít a falakhoz (csegelyes kupola). Más esetekben a sokszög alak végig megmarad; ilyenkor a kupola gömbszeletekből áll össze. A kupola és a csegely közé gyakorta kerül dob vagy tambur, azaz a kupola alaprajzát követő faltest: ebben helyezik el a kupolával fedett kupolateret megvilágító nyílásokat, ablakokat – az ilyen kupola a dobkupola, avagy tamburos kupola. A dobot kívülről gyakran oszloprendek övezik. A csegelyt már a rómaiak is ismerték, de alkalmazását a bizánciak tökéletesítették; a dobkupola pedig főként a reneszánsz és a barokk építészetben lett népszerű. A dob megjelenése előtt a kupolatér megvilágítására a kupolaboltozat záradékánál meghagyott nyílás, az opeion szolgált, miután azonban a körbefutó dobon helyezték el az ablaknyílásokat, e fölé kör- vagy sokszög alaprajzú kis lanternákat helyeztek el. Egyfajta kupolaféleség az exedra is: ez a római építészetben a félkör alaprajzú terek fölé emelt boltozat volt; ebből alakult ki a kora keresztény időkben a ma is ismert apszis (szentélyfülke) és annak félkupolája.

A kupola alakja technológiai vagy esztétikai meggondolásokból sokszor eltér az ideális félgömb formától. Gyakori a csúcsíves, elliptikus vonalvezetés. A lanternás, tamburos, kettős kupola a reneszánsz dómok leghangsúlyosabb eleme.

Félgömbkupola: Szabályos félgömb keresztmetszetű kupola.

Emelt ívű kupola: A szabályos félgömbnél magasabb kupola.

Lapos kupola: A szabályos félgömbnél alacsonyabb kupola, tulajdonképpen gömbszeletboltozat. A bizánci és a muzulmán szakrális építészetre jellemző. A 18. századtól Nyugat-Európában is megjelent, de csak mint a belső térszerkezetet díszítő elem: a födémzetből kiinduló, de az attika szintjéig sem ívelő, kívülről nem látható kupola belső felületét gazdagon díszítették.

Kettős héjú kupola: a 16. századtól elterjedt forma: a kupola fölé a tömeghatás érdekében egy második, kisebb külső kupolát is építenek.

Bordás kupola: A terhelést átvivő bordákból álló kupola. Egyik változata a cikkelyes kupola, amelynél a bordák közeit, a boltsüvegeket is átboltozzák (egyéb elnevezései: esernyőboltozat, vitorlaboltozat).

A köznyelvben kupola néven ismertek olyan, többnyire félgömbszerű tetőszerkezetek, amelyek azonban építészeti szempontból nem felelnek meg a boltozat, ezen belül a kupola ismérveinek, azaz nem falazóelemekből összeállított, önhordó szerkezetek. Ilyenek a 19. század második felében elterjedt fémszerkezetű, különféle héjazattal borított, esetenként üvegszemes kupolák (uszodák, sportlétesítmények), a 20. században megjelent betonkupolák (planetáriumok) vagy a csillagvizsgálók forgatható fémkupolái. Hasonlóképpen csak nevében kupola a hagymakupola, amely szerkezetileg hagyma alakú, alsó részén kidomborodó, felül kihegyesedő toronysisaktípus. A keleti keresztény egyházak és Közép-Ázsia építészetére jellemző.

•  
  A USA Capitoliumának kupolája, Washington, USA
•  
  A Szent Péter-bazilika kupolája, Vatikán város, Vatikán
•  
  A Szent István-bazilika kupolája, Budapest, Magyarország
•  
  A Szent Pál Székesegyház kupolája, London, Egyesült Királyság
•  
  A Sziklamecset épületének kupolája, Jeruzsálem, Izrael
•  
  Konya,Mevlana múzeum
•  
  A Santa Maria del Fiore főszékesegyház kupolája, Firenze, Olaszország

•  
  Az USA Capitoliumának kupolája belülről, Washington, USA
•  
  A Szent Péter-bazilika kupolájának belseje, Vatikánváros, Vatikán
•  
  A Szent István-bazilika kupolájának belseje, Budapest, Magyarország
•  
  A Szent Pál Székesegyház kupolájának belseje, London, Egyesült Királyság
•  
  A Sziklamecset épületének kupolájának emelkedése belülről, Jeruzsálem, Izrael
•  
  Konya Mevlana Múzeum kupolatere
•  
  A Santa Maria del Fiore főszékesegyház kupolájának belseje, Firenze,

• Római Pantheon, Róma, Olaszország, Kr. u. 125
• Hagia Szophia, Isztambul, Törökország, 537
• Szikla-mecset, Jeruzsálem, Izrael, 691
• Szoltánije mecset, Szoltánije, Irán, 1312
• Santa Maria del Fiore, Firenze, Olaszország, 1436
• Szulejmán-mecset, Isztambul, Törökország, 1574
• Mevlana Múzeum Konya
• Szent Péter-bazilika, Vatikán, 1593
• Kék mecset, Isztambul, Törökország, 1616
• Tádzs Mahal, Agra, India, 1653
• Invalidusok, Párizs, Franciaország, 1708
• Szent Pál-székesegyház, London, Egyesült Királyság, 1708
• Izsák-székesegyház, Szentpétervár, Oroszország, 1858
• Capitolium, Washington, Amerikai Egyesült Államok, 1850-es évek

Épület neve	Címer	Helység	Felavatás éve
Gázi Kászim pasa dzsámija		Pécs	1546
Szent Adalbert Főszékesegyház		Esztergom	1856
Egri székesegyház		Eger	1836
Szent István-bazilika		Budapest	1905
Országház		Budapest	1896

Major Máté: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1983. ISBN 963-05-2699-9  

• Gerő László: Magyar műemléki ABC. Budapest: Műszaki. 1984.