JHVH

 

A szó alapja a הוה hwh: הָוָה hává lenni, válni valamivé, megtörténni ige, mely a היה hyh: הָיָה hájá lenni, válni valamivé ritkább (régebbi) alakja. (Mindkét gyöknek van lenni, létezni jelentése is, de ez a klasszikus héberben mindig dinamikus történést takar, a statikus létezésre való szó a klasszikusból még hiányzik. Ezért, s mivel a legritkább esetben viselkedik kopulaként, ezt a jelentést a szótárak is csak a legvégén hozzák.)

A szó alakilag ige: imperfektum, azaz jelen-jövő idejű befejezetlen igealak, ezt a szó eleji -י j- egyes szám 3. személy hímnemű imperfektum előragról lehet tudni. A konkrét jahve forma qal (egyszerű aktív) vagy hifíl (kauzatív, tétető, műveltető aktív) alak – a kettő ugyanis alakilag egybeesik. Fordítása rendkívül körülményes (nem csak magyarra), ezért szokás általában körülírásokkal megoldani, amik azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a szó más jelentéskörbe kerül át, illetve nem létező jelentéseket vesz fel.

• qal: יֵהְוֶה jahve – lesz, válik valamivé (az „eredeti” *יִהְוֶה *jihve alakból; az „i” a „h” miatt változik „a”-ra)
• hifíl: יֵהְוֶה jahve – teszi, hogy valami/valaki legyen, váljon valamivé, „történtet”

A valószínűsíthető (alap)jelentés a második.

A יהוה jhvh a hitpaél kivételével a többi igetörzsben is ragozható és értelmes jelentést ad ki, bár ezek nehezen visszaadhatók.

• piél: יְהַוֶּה jəhavve (a qal intenzívuma) – kb. '
• nifal: יֵהָוֶה jéháve (a qal passzívuma) • pual: יְהֻוֶּה jəhuvve (a piél passzívuma) • hofal: יָהְוֶה johve (a hifíl passzívuma) – A passzív alakoknak erre a szóra nézve a héberben nincs értelme.

 

A Jehova (יְהֹוָה) szó és kiejtés egy nyelvészeti furcsaság, mely egy helytelen értelmezés és olvasat eredményeként jött létre^[6] a 16. század elején, mivel a kor keresztény héber grammatikusai még nem voltak teljes mértékben tisztában a héber olvasatok rendszerével. (Az első keresztény héber nyelvtan Johannes Reuchlin 1526-ban megjelent De rudimentis hebraici című munkája volt.) A szó 1520-ig nem volt ismert, ekkor vezette be Galatinus, amit azonnal meg is támadtak nyelvészeti, valamint történeti-teológiai alapokon.

A héber bibliaszöveg hagyományozási tradíciójának egyik alapja, hogy a szövegben szereplő valamennyi szó kap pontokat. A szövegben vannak olyan szavak, melyeknek más az olvasatuk (qeré), mint ahogyan le vannak írva (ketív). Ezekben az esetekben az olvasandó szó magánhangzói (pontjai) kerülnek a szövegbe írt „helytelen” alak alá, míg a szó „helyes” írott alakja a margón szerepel. Ekkor a szövegben a szó alatt található magánhangzókat és a margón szereplő mássalhangzós alakot kell összeolvasni – ez lesz a helyes olvasat. (Másként: a javítás a szövegben lévő helytelennek tartott alak megváltoztatása nélkül úgy történt, hogy a helyes szót megbontották: mássalhangzói kerültek a lapszélre, magánhangzói a rontott alak alá. A szövegben eredetileg található szónak tehát nincsenek meg a magánhangzói. Az így kapott – immár kipontozott – szövegbeli alak neve scriptio mixta vagyis kevert írás és egybeolvasása súlyos hiba. (Legegyszerűbben onnan ismerhetőek fel, hogy a héber olvasás szabályi szerint kiolvashatatlanok, de a szövegben lévő szó felett mindig ott áll a lapszéli jegyzetre utaló circellus masoreticus, a maszoretikus köröcske is: ° .)

E jelenséget a héber nyelvészet כְּתִיב קְרֵי ketív qeré-nek nevezi – körülbelüli fordítása: írva van [de] olvasd [másként]. E ketív-qerékből rengeteg van, túlnyomó részük egyszerű helyesírási variációkat (pl. י j / ו w variációkat) tartalmaz.

Azoknál a szavaknál azonban, amelyek tömegesen fordulnak elő, az olvasandó szó magánhangzói ugyan továbbra is bekerülnek a szövegben lévő szó alá, a lapszélre azonban a helyes mássalhangzós alakok már nincsenek kiírva, mivel úgy vétetik, hogy azokat mindenki tudja. Ennek neve qeré perpetuum – állandó qeré, állandó olvasat. Ilyen szó Jeruzsálem héber neve, a hí ő nőnemű személyes névmás a Tórában és még néhány más szó, és ide tartozik az istennév is.

• A zsidóságban a יהוה jhvh-t tiszteleti okokból (és a harmadik parancsolat értelmében) nem ejtették, azt csak az engesztelés napja alkalmával mondhatta ki a főpap a Szentek Szentjében. Helyette az אָדוֹן ádón úr szóból képzett אֲדֹנָי ʾădōnāy: Adonáj Úr, Uram, Urunk szót ejtették. (Mindig hosszú á-val, a rövid ă-s forma אֲדֹנַי ʾădōnăy: adonaj a szó egyes szám 1. személyű י ַ- -ăj enyém birtokraggal ellátott alakja, jelentése uram és mindig emberre vonatkozik. Az Adonáj vagy ennek pauzális (pluszhangsúlyos) alakja, vagy egy külön tiszteleti י ָ- áj raggal van ellátva, de ebben az irodalom nem egységes.)
• Az אֲדֹנָי Adonáj magánhangzói ְ ֹ ָ ə-ó-á tehát bekerülnek a יהוה jhvh alá (az ֲ „ă” nem más, mint a svá („ə”) ְ álef alatti formája): így jön létre a kevert írású יְהֹוָה y_əh^ōw_āh alak, aminek téves egybeolvasása eredményezi a Jehova szót.
• A zsidóságban az istennév szentsége már korábban áttevődött az Adonáj-ra is, így jelenleg többnyire a הַשֵּׁם hassém, moder kiejtéssel: ha-Sém a Név szót ejtik helyette.
• A kereszténység is az Adonájt vette át. A görög Septuaginta fordításában helyén a κυριος küriosz (görögül: Úr) szót találjuk, a latin Vulgátában pedig az ugyancsak Úr jelentésű Dominus-t.

A Jehova ejtéssel további probléma, hogy a szó így héberül megfejthetelen lesz, illetve értelmetlen (sőt bizonyos értelemben blaszfémikus) jelentést ad ki, alakilag ugyanis egy fordíthatatlan nőnemű(!) qal particípium passzívum lesz. Ugyancsak probléma, hogy míg ezt az alakot kiemelték, addig az alább következőt nem.

Ha a יהוה JHVH mellett a szövegben már az אֲדֹנָי Adonáj is megtalálható, az Adonáj Adonáj olvasatot elkerülendő, az Istennév az אֱלֹהִים Elohím Isten szó magánhangzóit kapja meg, s kiejtése is ez lesz.

• יְהֹוִה / יְהוִה y_əh^ōw_ih, ejtsd: Elohím (soha nem olvassuk Jehovi-nak)
• Az יְהוִה אֲדֹנָי tehát Adonáj Elohím Úr Isten / Örökkévaló Isten

A tudományos és teológiai irodalomban szereplő egyéb kiejtések (pl. Yahuweh) nagyrészt megalapozatlan nyelvészeti gondolatkísérleteknek tekinthetők.

 

• Önálló alakja a יָה Já vagy יָהּ Jáh (הַלְלוּ־יה haləlú-já hallelúja, dicsérjétek Já-t).
• Nevek elő- és utótagjaként:
  • -יְהֹ / -יְהוֹ jəhó- (יְהֹאָסָף Jehoászáf)
  • ritkán csah -יְ jə-
  • יָה- -já (יִרְמְיָה Jirməjá Jeremiás)
  • יָהוּ- -jáhú (זְכַרְיָהוּ Zəcharjáhú Zakariás)

A h-val írt Jahveh és Jehovah alak angolszász területen honos átírási szokás, magyarul azonban mindkét alak helytelen, csak a h nélküli Jahve és Jehova a helyes. Ennek oka, hogy a szó végi h a héberben nem mássalhangzó, hanem magánhangzót (itt e-t, illetve á-t) jelölő betű. Egyetlen kivétel van, amikor a h-ban pont áll (הּ), ennek kiejtése valóban h. Így tehát a יָהּ Jáh, a יָה azonban csak Já.

 

A szó (Szentíráson kívüli) legelső ismert előfordulása a héberrel nagyon közeli rokonságban lévő moábi nyelvű Mésa-sztélén található (i. e. 9. század)

• „Elvittem JHVH eszközeit és Kámós elébe adtam”

Az Istennek adott név társítható:

1. Sínai hegyhez^[7]
2. az Egyiptomból való kivonuláshoz^[8] és
3. Mózes elhívatásához^[9]

• A Tetragrammaton több szóból van összetéve.
• A Tetragrammaton azt jelenti: Ő volt, Ő van, Ő lesz.

• BDB: The New Brown–Driver–Briggs–Gesenius Hebrew and English Lexicon 1906, repr. 1979, Hendrickson Publishers, Peabody, Massachusetts, ISBN 1-56563-206-0 (Wikisource: Repr. 1936)
• Biblia Hebraica Stuttgartensia (BHS). (németül) Szerk. Karl Elliger, Wilhelm Rudolph. Stuttgart: Deutsche Bibelgesellschaft. 1977. ISBN 978-3-438-05218-6  
• Biblia Hebraica (BH, BHK), ed. Rudolf Kittel, Deutsche Bibelgesellschaft (German Bible Society), Stuttgart, (BH1:1906, BH2:1913, BH3:1937)

• Ginsburg, David: עשרים וארבעה ספרי הקדש (Esrim v'arba'a Sifre ha-Qodesh, m'daviqim hetav al pi ha-masorah v'al pi d'phusim rishonim im chilluphim v'hagahot min kitve jad atiqim v'targumim j'senim). The Society for Distributing Hebrew Scriptures., Edgware, Middx., 1997.

• Révai nagy lexikona
• Raj Tamás: Héber – Magyar Nagyszótár

• academia.edu: Az egy Isten az istenek között. JHWH legősibb profilja a modern kutatás fényében (magyarul)
• Huber Lipót: Jahvé-Adonáj-Jézus
• Zsidó Enciklopédia
• Archiv-Vegelahn (German)