Teológia

Ógörög eredetű, összetett szó (θεολογια, theologia): a theosz, (=Isten) és logosz (=tan, tudomány, beszéd) szavakból.

A fogalom a hellenista-görög kultúrkörből származik. A görög gondolkodásban a θεολογία szót „az istenek tanításaként” értették.^[2]

θεολόγοι („teológusok”); így nevezték a görögök az ókori görög költőket, akik legendákat írtak le az istenekről: Orpheusz, Hésziodosz, Homérosz. Később az ókori mítoszok értelmezőit, például a szíroszi Ferekidészt és a krétai Epimenidészt is teológusoknak kezdték nevezni.

Platón szóhasználatában a theolousz „az istenekről szóló mítoszokhoz értő ember”. Tehát a teológia nem más, mint az istenekről szóló legendák összefoglalása.

Arisztotelész a teológiát az „első filozófiának” tekinti.^[2] A metafizika körébe sorolja.

A sztoikusoknál a panteizmussal és a kozmosz egyidejű fizikaiságában és isteniségében való hittel a teológia feloldódik a fizikában és a kozmológiában.^[2] A sztoikusok voltak azok, akik kidolgozták a filozófiai teológia és a politikai teológia közötti különbséget.

A keresztény kultúrkörben először a 2. század apologetikus irodalmában bukkan fel. Csak később válik a keresztény gondolkodás fogalmának megjelölésévé.

Az ókorban az alexandriai és az antiochiai iskola képviselt két jellegzetesen eltérő teológiai irányt, amely platonista-arisztotelészi kettősségnek felelt meg. A teológia egész további történetében megmaradt ez a két teológiai vonulat.

A 4. században a teológiát a Fiúnak és Szentléleknek az Atyához fűződő viszonya foglalkoztatta. Az 5. század fő kérdése Krisztus isteni és emberi természetének kapcsolata volt, majd Mária, mint istenanya került középpontba (nesztoriánus vita). A vitás kérdéseket egyetemes zsinatok döntötték el.

A 7–8. században a teológiai gondolkodásban a képromboló vita jelentett újabb állomást. A 9. századtól kezdve a teológia inkább dogmatikus és apológiai karaktert vett fel, a latinokkal és az iszlámmal szemben.

A középkorban a nagy teológiai iskolák (ágostonosok, domonkosok, ferencesek) az egyetemekhez kapcsolódtak (Bologna, Köln, Nápoly, Cambridge, Oxford, Párizs) vagy a nagy mesterekhez (Szt. Bonaventura, Nagy Szt. Albert, William Ockham). A nagy teológiai összefoglalások (summák) a középkorban keletkeztek. A legjelentősebb összefoglalás Aquinói Szt. Tamás Summa Theologicá-ja.

A 13. században a teológia formálódását nagyban meghatározták Arisztotelész újra lefordított írásai. Ez egyúttal a Szt Ágoston uralta keresztény (Platónt követő) teológia újraértékelését is jelentette. Arisztotelészen kívül számos nem keresztény szerző gondolatát is felhasználták a teológiai fejtegetésekben (Avicenna, Averroës, Maimonidész). Két évszázadnyi teológiai vitában hol Szt. Ágoston, hol Arisztotelész hatása érvényesült az egyetemi körökben. Gyakran az is vita tárgya volt, hogy a teológia tudomány-e, vagy egyszerűen a hit igazságairól szól.

A 14. századtól kezdve a teológiai gondolkodás túllépett az egyetemeken, és (pl. Eckhart mesternél) az örök igazság szemlélésének formájaként jelent meg.

A 16. századi reformátorok a teológiai vitákban a görög filozófiát akadálynak tekintették a szentírási üzenet megértésében. Luther Márton a "kereszt teológiá"ját (theologia crucis) a "dicsőség teológiá"jával (theologia gloriae) állította szembe, melyet a skolasztikusok hirdettek.

A barokk korban (16–17. sz.) a molinista és a tomista felfogás ütközött egymással a kegyelemtan terén.

A felvilágosodás korában a racionalitás hódít tért, s ez kihatott a teológiai oktatásra is.

A 19–20. században megújult a katolikus teológia. A teológiai iskolák különböző intézményekhez (Tübingeni Egyetem, Chicagói Egyetem, Gregoriana Pápai Egyetem, Leuweni Egyetem) és jelentős teológusokhoz (P. Tillich, Karl Barth, Karl Rahner, B. Lonergan, Hans Urs von Balthasar) kötődtek.

• Amennyiben a teológia tanait a fogalmi gondolkodás logikai rendje szerint bölcseleti eszközökkel adja elő, akkor spekulatív,
• ha az adott vallás szent irataira és az egyház történeti hagyományára alapozva, akkor pozitív,
• ha pedig a belső hitélményt rendszerezve, akkor misztikus teológiáról beszélünk.

A kereszténység teológiái:

• a hit forrásainak (biblikus teológia (wd) és történelmi teológia (wd))
• a hit gyakorlásának (gyakorlati teológia (wd))
• tudományos megvitatásának, valamint a hit szisztematikus elemzésének és bemutatásának (szisztematikus vagy rendszeres teológia (wd), beleértve
  • a fundamentális teológia, a dogmatika, ill. morál- vagy erkölcsteológia (wd) - etika) tekinthetők.

A keresztény teológia történeti fejlődésének jelentősebb állomásait a patrisztika és a skolasztika teológiája, valamint az újkori keresztény felekezetek teológiai irányzatainak sokasága jelenti.

A dialektikus teológia modern protestáns irányzat, melynek létrehozás a svájci Karl Barth (1886-1968) nevéhez fűződik. Ő – ellentétben a neotomizmussal – a teológia alapjait és igazolását nem a filozófiában és a profán tudományokban kereste, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodott. A Biblia mint a kinyilatkoztatás fő forrása nem igényli a történetkritikai elemzéseket. A Biblia központi elemét, a "Krisztus-eseményt" kell kiemelni az egészből, s ennek alapján értelmezni a többi részt.^[3]

A radikális teológia újprotestáns irányzat, amely azt állítja, hogy Isten meghalt, ugyanakkor kereszténynek vallja magát. A képviselők nem egyértelműen fogalmazták meg Isten halálát. Thomas J. J. Altizer szerint a történelmi keresztény egyház istene halott. De ez a halál egy dialektikus folyamat egyik fázisa, amelyet új istenmegjelenés fog követni. William Hamilton szerint isten halála azt jelenti, hogy a modern embernek nincs szüksége többé istenre. A radikális teológia miközben valamilyen módon tagadja Isten létét, megtartja a vallás középpontjában Jézus Krisztust, akinek példájára a keresztény embernek be kell kapcsolódnia a szekularizált világ építésébe.^[4]

A felszabadítás teológiájának hívei Jézust nem csupán megváltóként, hanem evilági szabadítóként mutatják be. Hirdetői azt mondják, hogy a szegénység nem Isten akaratából van, hanem nagyon is kézzelfogható gazdasági, társadalmi és politikai okokra vezethető vissza, amelyet meg lehet, és meg kell változtatni.

A II. vatikáni zsinattól kezdve a teológiák sokfélesége (pl. felszabadítás-, process-, feminista, egzisztencialista, politikai teológia stb.) széttöredezetté tette a kinyilatkoztatáson alapuló teológiai gondolkodást. Egységes látásmódra kevesen törekszenek, a természettudományokban végbement szakosodás a hittudomány területén is érvényre jutott (pl. külön biblikusok, liturgikusok, dogmatikusok, patrológusok). A különféle teológiai ágak együttműködésének színhelyei a társulatok és az intézetek.

• Dogmatikus (fundamentális, elméleti) vagy szisztematikus vagy rendszeres teológia (wd):
  • Triadológia — a Szentháromság tana
  • Angelológia — az angyalok
  • Antropológia — az ember
  • Hamartiológia — a bűn
  • Ponerológia — a gonosz eredete
  • Krisztológia — Jézus K. természete és személye
  • Szótériológia ^[5] – a megváltás tanának tanulmányozása
  • Egyháztan 
  • ikonológia 
  • Szakramentológia – a szentségek
  • Eszkatológia — a végső idők
• Apologetika — egy hit igazolása racionális eszközökkel
• Összehasonlító teológia  — az alaptanok összehasonlító elemzése más keresztény felekezetek nézeteivel.
• Pasztorális teológia:
  • liturgika – az istentisztelet elmélete és gyakorlata
  • Homiletika — az igehirdetési tevékenység elmélete és gyakorlata
  • katekizmus – a hit tanítása
  • kánon – az egyházjog elmélete
• morál- vagy erkölcsteológia (wd) – az egyház tanítása az ember erkölcsi tudatáról és erkölcsi viselkedéséről
• biblikus teológia (wd):
  • Egzegézis – bibliai szövegek kritikai magyarázata vagy értelmezése
  • Hermeneutika - elmélet és módszertan a vallási források értelmezésére
  • Izagógia - a bibliatudomány egy része, melynek témája a vallási szövegek történeti forrásai szerzői, kulturális, kronológiai és egyéb vonatkozásban.
• Történelmi teológia (wd):
  • Egyháztörténet - az egyház története, a Biblia története és értelmezései stb.
  • bibliai történelem (Ószövetség és Újszövetség)
  • az ókori egyház története
  • a helyi egyházak története

Bár az összehasonlító vallástudomány keretein belül a vallásokat és azok tartalmát tudományosan tanulmányozzák, és olyan kurzusokat is kínálnak, mint a judaisztika és az iszlámtudomány, a perspektíva és a módszertan itt egyértelműen eltér a teológiai megközelítéstől, és nincs felekezeti megközelítés.

Az egyetemeken működő iszlám kutatóintézetek és szemináriumok az iszlám történetével és gyakorlatával külső kutatási szempontból foglalkoznak.

Az iszlámban a 10. századra alakult ki a hellenisztikus hagyományokból megismert dialektika eszköztárának felhasználásával a klasszikus teológia, amely kalám néven ismeretes, de a 11. századra az ezt bíráló misztikus teológia (szúfizmus) is megjelent.

A judaizmusban nincsenek általánosan kötelező érvényű dogmák és ezért nincs a valódi értelemben vett teológia.

• ↑ Gecse Gusztáv: Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon. Budapest: Kossuth. 1975. ISBN 963 09 2218 5  
• Kránitz Mihály, Szopkó Márk: Teológiai kulcsfogalmak szótára, 2001
• Teológia szócikk – Magyar Virtuális Enciklopédia (forrás)
• Encyclopaedia Britannica
• Máté-Tóth András: Teológia és vallástudomány
• A matematika és a teológia (tanulmányok)

• Görföl Tibor – Kránitz Mihály: Teológusok lexikona, Osiris Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 9633890837, 396 p

• Assmann, Jan: Uralom és üdvösség. Politikai teológia az ókori Egyiptomban, Izraelben és Európában (ford. Hidas Zoltán), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2008, ISBN 9789639777002
• Félegyházy József: A teológiai tudományok egyetemes és hazai története I. – A skolasztikus bölcselet (több kötet nem jelent meg), Budapest, 1942, 189 p
• Lafont, Ghislain: A katolikus egyház teológiatörténete (ford. Mártonffy Marcell), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1998, ISBN 9637978984
• G. Ulrich Leinsle: A skolasztikus teológia története, Osiris Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 9789633899236
• Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába; ford. Zsengellér József, magyar kiadás szerk. Szabó István; Osiris, Budapest, 1995 (Osiris tankönyvek)

• Somosi János: Keresztyén hittudomány, Sárospatak, 1836
• Szeremlei Gábor: Keresztyén vallástudomány, Sárospatak, 1859
• Tóth Ferenc: Keresztyén hittudomány, Győr, 1804
• A theologiai tudományok encyclopaediája és methodologiája, Pest, 1857.
• Katschthaler János: Katholikus ágazatos hittan I–VI. (ford. Kiss János), Budapest, 1899

• keresztény teológusok listája
• középkori teológusok listája
• janzenizmus
• krisztológia
• modernizmus (katolikus)
• liberális teológia
• vallástudomány
• vallásfilozófia
• bibliakritika
• történeti-kritikai módszer