Vértanú

A vértanú vagy mártír olyan ember, aki egy eszméért, hitért áldozza életét, „vérével tanúskodik hite, eszméi mellett”.

A köznyelvben a kifejezés utalhat olyan személyre is, aki valamilyen ügy támogatása miatt jelentős negatív következményeket szenved el.

A mártírokat követőik tisztelhetik, vagy akár szentnek tartják, a hősiesség és kitartás szimbólumává válhatnak. Jelentős szerepet játszanak a vallások történetében.

A szó a görög martüsz, martürosz "tanú" és martürion "tanúságtétel" szó nyomán, a latin martyr és martyrium formák közvetítésével jött létre; a "vértanú" jelentéskör az újtestamentumi görög szövegek alapján alakult ki.

Félresikerült nyelvújításkori magyarítása: türmész.^[1]

A Katolikus Biblia Makkabeusok második könyvében található a hét testvér vértanúsága, akik inkább készek voltak mártírhalált halni, mint hogy a király parancsának engedelmeskedve feladják hitüket. Ezután borzalmas halált haltak. A király egyenként kínoztatta meg őket az édesanyjuk és a többi testvér szeme láttára. Kitépette a nyelvüket, lenyúzatta a bőrüket, levágatta kezüket és lábukat, majd rádobatta őket a tüzes serpenyőre.^[2]

A kereszténység számos vértanút tart számon.^[3][4]

A keresztény mártír nem védekezik az erőszak megnyilvánulásakor, hitét megtartja. Jézus világosan kifejtette, hogy kitől féljen a keresztény: "Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában!" (Máté 10, 28) Emberektől nem kell félniük, hanem csak az Istentől féljenek, mert Ő nemcsak a testet, hanem a lelket is a kárhozatba taszíthatja.

A keresztények úgy tekintenek Jézus Krisztusra – akit keresztre feszítettek – mint az első vértanúra. Jézus kivégzésének eszköze, a kereszt vallási jelkép lett. Az Újszövetségben Jézus Ábelt említi az első vértanúként.

Krisztus követőire is üldözés várt. Ennek első mártírja Szent István vértanú lett, akit halálra köveztek.^[5] Az egyházi hagyomány alapján Pál apostolt karddal fejezték le, Pétert fejjel lefelé keresztre szegezték, testvérét Andrást szintén keresztre feszítették, Bertalan apostolt megnyúzták, majd lefejezték.

A keresztények üldözése, amely a római korban az 1. században kezdődött, kisebb-nagyobb hevességgel századokon át tartott. A keresztényeket a legkülönfélébb bűncselekményekkel vádolták hamisan. Gyakran földrengés, éhínség, járvány és más szerencsétlenségek kitöréséért őket okolták. A besúgók jutalom ellenében készek voltak elárulni ártatlanokat, akiket azután a birodalom elleni lázadókként, a vallás és a társadalom ellenségeiként elítéltek. Egyeseket keresztre feszítettek vagy lassú kínzás áldozatai lettek. Másokat vadállatokkal tépettek szét, vagy nyilvánosan elégettek az amfiteátrumokban. Büntetésük sokszor nyilvános ünnepségek szórakozása volt.^[6]

Móra Ferenc Aranykoporsó című regényében így képzeli el a keresztényüldözések időszakát: "Most utaztam keresztül Maximianus országain, s ezért nem tudok másról álmodni, csak korbácsokkal, kínpadokkal, karóba húzott asszonyokkal, vadállatok elé dobott gyerekekkel. Az Alpesektől idáig keresztek szegélyezik az országutakat, és azokról keresztények rothadt húsát szaggatják le a vadállatok. Derékig a farkasok, azon felül a hollók és a keselyűk. Ahogy ezelőtt minden provinciának megvolt a nemzeti viselete, most nemzeti kínzóművészet alakult ki mindenütt. Szíriában a forró szurokkal töltött üst védi az isteneket, Kappadókiában az olvasztott ólom, Júdeában a fejsze (lefejezés), Pontusban a kerék (kerékbe törés). Galerius cézár nekem magamnak dicsekedett vele, hogy ő mennyivel emberségesebb isten, mint a keresztényeké. Az egy almatolvajt is örök tűzben sütögettet. Ő olyan rostélyt talált ki, amelyen a legöregebb keresztény is puhára sül egy óra alatt."^[7]

Krisztus követői kénytelenek voltak elhagyott, néptelen helyeken elrejtőzni. Bujdostak "pusztákon és hegyeken, barlangokban és a földnek hasadékaiban..".^[8] A római katakombák ezreknek nyújtottak menedéket.

A középkorban Európa nyugati felén a katolikus egyház és a pápaság lépett fel az eretnekeknek megbélyegzett emberek, csoportok és vallási reformerek ellen. Az inkvizíció feladata ezen eretnekek kinyomozása és megbüntetése volt.

A 13. században a katharok ellen szabályos népirtás volt.^[9][10] Akik nem vonták vissza nézeteiket, azok közül sokan máglyán fejezték be az életüket.^[11]

Egy 1200-as években elfogadott törvény a lombardiai eretnekekre kimondja, hogy megégetendők és ha nyomorult életüknek mégis megkegyelmeznének, akkor a nyelvük tépendő ki azért, mert az egyház hite ellen mertek támadni. A máglyahalál mint általános büntetés került be a Sachsenspiegelbe .^[12]

Az anabaptista mozgalmak idején a római katolikus, a református és az evangélikus egyház is részt vett az üldözésekben, mivel az anabaptistákat olyan csoportoknak állították be, akik hamis tanokat hirdetnek, és a népet hitehagyásba vezetik.

Az 1500-as évek közepére az anabaptista kivégzettek száma több ezer volt, akiket különféle kegyetlen módon kínoztak, majd öltek meg.^[12] Ez a könyörtelen üldöztetés volt a felelős a mennoniták, az amishok, a dunkardok, a hutteriták és különböző csoportok Amerikába való tömeges kivándorlásáért.

Az 1580-as években spanyol ferencesek és dominikánusok is érkeztek Japánba, s a rendek erőtejes missziózása, meg a két ibériai ország rivalizálása is hozzájárult az első keresztényellenes rendeletek kibocsátásához. A simabarai felkelés után a kereszténység az 1850-es évekig üldözött maradt.

A második világháborúban Magyarországon Apor Vilmos a saját testével védelmezett a győri templomban magyar asszonyokat az orosz katonák ellen.

A keresztény misszionáriusoknak, pásztoroknak, és a keresztény hitre áttérteknek ma is vannak vértanúi, elsősorban a harmadik világban.^[13][14] A különböző egyházaknak viszont eltérő a véleményük, hogy kik tekinthetők mártírnak.

Az Iszlám vallás követőinek nagy része önkéntes mártíroknak tekinti azokat a hívőket, akik a saját életüket áldozzák fel a "hitetlenek"-kel szembeni harcban, a dzsihádban.

A középkorban a keresztény Európában a zsidókra úgy tekintettek, mint Jézus halálának és szenvedésének okozóira.

A spanyol inkvizíció által kivégzettek nagy része zsidó vallású volt, miután azok megtagadták a kereszténységre való áttérést. A zsidóság elleni, szervezett, erőszakos, gyakran halállal végződő akciók a 11. századtól állandó jelenségei voltak Európának.^[15]

• Politikai, hazafias kiállás is vezethet mártíromsághoz, például az aradi vértanúk kivégzése.

A 20. században mártírnak tekintik Martin Luther Kinget, Erzsébet hesseni hercegnőt és Dietrich Bonhoeffert is.

Számos ország ad illetve adott ki emlékbélyegeket vértanúkról.

• A Magyar Posta 1945. október 6-án hozta forgalomba Vértanúk című, 8 értékből álló sorozatát, antifasiszta vértanúk emlékére.
• A Magyar Posta 1989. október 6-án „Az aradi vértanúk emlékére” címen bélyegblokkot adott ki.

• Máglyahalál
• Inkvizíció
• Acta Martyrum
• Katakomba
• Vallásüldözés

• Vértanúakták és szenvedéstörténetek; szerk. Vanyó László, ford. Vanyó László et al.; Szt. István Társulat, Bp., 1984 (Ókeresztény írók)
• Sághy Marianne: Versek és vértanúk. A római mártírkultusz Damasus pápa korában, 366–384; ford. Bartók Gertrud, Rihmer Zoltán; Hungarus Paulus–Kairosz, Budapest, 2003 (Catena. Monográfiák)
• A Római martyrologium; ford. Diós István; Szt. István Társulat, Budapest, 2010 (Szent István könyvek)
• Nagy Levente: Pannóniai városok, mártírok, ereklyék. Négy szenvedéstörténet helyszínei nyomában; Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs, 2012 (Thesaurus historiae ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi)
• Mártírium és emlékezet. Protestáns és katolikus narratívák a 15-19. században; szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya; Debreceni Egyetemi, Debrecen, 2015 (Loci memoriae Hungaricae)
• Eberhard Schockenhoff: Elszántság és szembeszegülés. A vértanúk életének tanúságtétele; ford. Lukács József / Gárdonyi Máté: Magyar vértanúk a 20. században; Vigilia, Bp., 2016
• "Tanúságtétel, hit és küldetés". Görögkatolikus vértanúk a Kárpát-medencében; szerk. Szabó Sándor; Hierotheosz Egyesület, Debrecen, 2020
• Simonné Pesthy Monika: Vértanúk és keresztény identitás a negyedik századi görög enkómionokban; Corvina, Bp., 2021 (Keleti források)
• Hősök, mártírok, áldozatok, szentek; szerk. Csízy Katalin, Hóvári János; KRE–L'Harmattan, Bp., 2021 (Károli könyvek. Tanulmánykötet)
• Papp Faber Erika: Ragyogó csillagok. XX. századi vértanú püspökeink; Romanika, Bp., 2022 (Romanika-kiskönyvtár)
• Szenvedéstörténetek és vértanúakták; szerk. Takács László; Szt. István Társulat, Budapest, 2023 (Ókori keresztény írók)