Urbino

Urbino
Urbino címere
Közigazgatás
Ország	Olaszország
Régió	Marche
Megye	Pesaro
Polgármester	Franco Corbucci
Védőszent	Crescentinus
Irányítószám	61029
Körzethívószám	0722
Forgalmi rendszám	PU
Testvérvárosok	Lista Kazany Blois Guingamp
Népesség
Teljes népesség	13 734 fő (2023. jan. 1.)[1]
Népsűrűség	60,24 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	485 m
Terület	228 km²
Időzóna	CET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
é. sz. 43° 43′ 31″, k. h. 12° 38′ 14″43.725238888889, 12.637243.725239°N 12.637200°EKoordináták: é. sz. 43° 43′ 31″, k. h. 12° 38′ 14″43.725238888889, 12.637243.725239°N 12.637200°E
Elhelyezkedése Pesaro térképén
Urbino weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Urbino témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Urbino történelmi központja
Világörökség
A dóm
Adatok
Ország	Olaszország
Típus	Kulturális helyszín
Kritériumok	II, IV
Felvétel éve	1998
Elhelyezkedése
Urbino Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 43° 43′ 31″, k. h. 12° 38′ 14″43.725238888889, 12.637243.725239°N 12.637200°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Urbino témájú médiaállományokat.

Urbino város Olaszországban, Marche régióban, Rómától 290 km-re északra, Firenzétől 110 km-re keletre.

A települést az umberek alapították. Az évszázadok során számos nép uralta, így az etruszkok, a gallok, a kelták. A Kr. e. 3. századtól római fennhatóság alatt állt. A 9. században egyházi birtok lett, majd a 12. században a Montefeltro-család kezébe került.

A város legvirágzóbb korszaka a 15. század vége és a 16. század eleje volt. Ekkor hozta létre az Urbinói Hercegséget Federico da Montefeltro, akit a hercegi székben halála után fia, Guidobaldo követett. Ekkor épült az udvari építészek, a dalmát Luciano Laurana és Francesco di Giorgio Martini vezetésével az egyik legszebb itáliai reneszánsz palota, a Dózsepalota. A palota ma Marche Nemzeti Galériának (Galleria Nazionale delle Marche)^[2] ad otthont: ez a környék leggazdagabb, az itáliai festészet különböző iskoláit bemutató képtára, olyan festők képeivel, mint Raffaello, Piero della Francesca, Tiziano vagy Paolo Uccello. A festmények mellett figyelmet érdemel a termek szobrászati és ornamentális díszítése. A herceg dolgozószobájának egész falát beépített intarziás szekrények fedik, továbbá perspektivikus képek, allegorikus alakok, díszes kandallók, faberakások, mennyezeti stukkók díszítik a szobákat.

A Via Raffaello 57. szám alatt található, és a korabeli berendezés mellett Raffaello egy freskója is megtekinthető itt.

Az Urbinói dóm építését Federico da Montefeltro rendelte meg a Dózsepalota mellé. A feladatot Francesco di Giorgio Martinire bízta, és a templomot 1534-ben szentelték fel. 1789-ben restaurálták, homlokzatát Carlo Morigia tervezte. Lépcsősorát 1859-ben építették hozzá. Belsejében Federico Barocci és Carlo Maratta oltárképei tekinthetők meg.

1367 és 1371 között épült. Urbino legmagasabb pontján (485 méter), pazar kilátás nyílik innen a városra, és a környező dombokra.

Urbino óvárosa 1998 óta a világörökség része.^[3] Máig őrzi reneszánsz arculatát, keskeny utcáival azt a benyomást kelti, mintha a városban a középkorban megállt volna az idő.

1483-ban itt született Raffaello, a reneszánsz egyik legnagyobb festője.

A város egyetemét^[4] 1506-ban alapították. Az egyetem egyike a legfontosabbaknak Olaszországban, és több hallgatója van, mint ahány lakosa a városnak (2006-ban 17 731 volt).

• 
  Urbino óvárosa az erődből nézve
• 
  A hercegi palota
• 
  A Piazza Repubblica
• 
  Szökőkút
• 
  Federico da Montefeltro dolgozószobája
• 
  Federico da Montefeltro és neje

• Fajth Tibor: Itália (Budapest, 1973)
• Magyar nagylexikon XIX: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2004. 856. o. ISBN 963-9257-21-4  
• Világjárók lexikona (Budapest, 1998) ISBN 963-8475-28-5