Temesköz
| Temesköz | |
 | |
| Térkép a Bánságról és Temesközről 1769-1772 | |
| Közigazgatás | |
| Legnagyobb település | Temesvár |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Népsűrűség | 36 fő/km²[1] |
| Temesvár népessége | 250 849 fő (2021. dec. 1.) +/- |
| Kisebbségek | magyarok, szerbek, románok, bolgárok, olaszok, németek (dunai svábok) |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | a Maros, a Tisza és a Duna által közrezárt terület |
| Terület | 27.104 km² |
| Időzóna | CET (UTC+1) EET (UTC+2) |
| Elhelyezkedése | |
 Temesköz
Pozíció a Kárpátok térképén
| |
 é. sz. 45° 45′ 49″, k. h. 20° 48′ 39″45.763700°N 20.810900°EKoordináták: é. sz. 45° 45′ 49″, k. h. 20° 48′ 39″45.763700°N 20.810900°E | |
A Temesköz a Maros, a Tisza és a Duna által közrezárt síkság, melyen a Temes folyik keresztül, a Bánság síkvidéki része.
Neve
[szerkesztés]A hosszú oszmán uralom alatt Temes, Torontál, Krassó és Keve vármegyék népessége kivándorolt vagy elpusztult. Mikor a török haderő elhagyta a térséget, az eredeti vármegyehatárokat nem lehetett visszaállítani.
Története
[szerkesztés]A Temesközt a magyarság már közvetlenül a honfoglalás után benépesítette. Később, a középkorban már viszonylag sűrűn lakott virágzó magyar vidék volt. Nevét már 1374-ben említették az oklevelekben; a legrégibb magyar tájneveink egyike.
A Temesköz magyar lakossága a 15–18. század háborúi alatt, főleg Temesvár eleste (1552) után elpusztult vagy elmenekült. Az 1699. évi, a magyarországi török háborúkat lezáró karlócai béke meghagyta az Oszmán Birodalom kezén, mivel a terület többnyire lakatlan volt, ezért a Habsburgok nem tartottak rá igényt. A Rákóczi-szabadságharc lezárását követően pár esztendővel új háború robbant ki a törökkel és 1717-ben a császári csapatok kiűzik az oszmánokat Temesvárról is, ezzel a török uralom a Temesközben is véget ér. Területét a bécsi kormányzat a töröktől való visszafoglalása után nem csatolta Magyarországhoz, hanem 11 vidékre osztva Temesi Bánság (Temeschwarer Banat, Banatus Temesvariensis) néven külön kormányozta. Magyarországhoz közigazgatásilag csak 1778-ban került vissza, a Pancsova, Fehértemplom és Karánsebes központtal szervezett német, szerb, illetve román határőrvidék kivételével.
Újabb kori magyar lakosságának betelepedése a 18. század végén indult meg túlnyomórészt Szeged környékéről és a Tiszántúlról, és a 19. században folyt le. Addig elsősorban német telepesek beköltözését tette lehetővé a bécsi kormányzat. A román és szerb lakosság beköltözése, mely a keleti és középső, illetve a nyugati és déli részét lakja; a 18. századra esik. Rajtuk kívül azonban még sok más nemzetiség települt le a rendkívül termékeny vidéken, ahol bőven akadt szabad terület. Voltak köztük ruszinok, szlovákok, csehek, horvátok, valamint Moesiaból származó katolikus vallású bolgárok is.
A Temesköz területe a középkorban sosem volt bánság. A 15. századtól a temesi főispán (vagy temesi gróf [comes]) a déli határvidék (Temes, Keve, Krassó vármegye és a Szörényi bánság) katonai parancsnokságával volt megbízva. Többek közt ezt a méltóságot viselte Hunyadi János és Kinizsi Pál is. A Temesi Bánság nevet csupán 1718–1778, illetve 1849–1860 közt viselte (ez utóbbi Szerb Vajdaság és Temesi Bánság névvel a Bácska és Szerémség egy részével együtt).
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 3. kötet. 1062. o.
- Fenyvesi László. A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365–1718)in: szerk.: Petercsák Tivadar; Szabó Jolán: Végvárak és régiók a XVI-XVII. században [tudományos tanácskozás előadásai], Studia Agriensia 14.; Noszvaj, 1991. október 17–18. Eger: Dobó István Vármúzeum (1993)
- Magyar katolikus lexikon XIII. (Szentl–Titán). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2008.
- Magyar néprajzi lexikon V. (Szé–Zs). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1982. ISBN 963-05-2443-0
