Sámson és Delila (opera)

Sámson és Delila (Samson et Dalila)
opera
A III. felvonás 2. képének díszlete az 1897-es barcelonai bemutatón
Eredeti nyelv	francia
Alapmű	Ószövetség, Bírák könyve 16. fejezet
Zene	Camille Saint-Saëns
Librettó	Ferdinand Lemaire
Felvonások száma	3 felvonás
Fordító	Radó Antal (1904) Fischer Sándor (1963)
Főbb bemutatók	Weimar, Udvari Színház, 1877. december 2. Rouen, Théâtre des Arts, 1890. március 3. Párizs, Palais Garnier, 1892. november 23. Magyar Királyi Operaház, 1904. október 22.
A Wikimédia Commons tartalmaz Sámson és Delila témájú médiaállományokat.

A Sámson és Delila (Samson et Dalila) Camille Saint-Saëns francia zeneszerző 1876-ban komponált operája. A szerző tizenhat művet írt ebben a műfajban, de a Sámson és Delila kivételével egy sem állta ki az idő próbáját. Az opera eredetileg oratóriumnak készült, ez érződik is a darab sok részletén.

Az opera librettóját Ferdinand Lemaire írta, aki távoli rokonságban állt a zeneszerzővel. Saint-Saëns először oratórium szövegkönyvet kért a költőtől, de aztán a munka előrehaladtával Lemaire javaslatára megváltoztatta szándékát. A cselekmény az ószövetség egyik történetét dolgozza fel és jóformán a zeneszerző munkája, ő tervezte el a jelenetek felépítését, szövegkönyvírója csupán megvalósította a gyakorlatban is elképzeléseit: gyakorlatilag csak a versek megírása maradt rá.

A Sámson és Delila nehezen született meg. A szerző nem hitt saját munkájában, nehézkesen haladt előre a komponálásban. Operáján 1868-ban kezdett el dolgozni. Saint-Saëns saját elmondása szerint Liszt Ferenc nélkül nem biztos, hogy befejezte volna művét. Egy beszélgetés alkalmával jegyezte meg neki, hogy éppen egy operán dolgozik, ami Sámson történetét dolgozza fel. Párizsban a komponálás megkezdésétől fogva ellenségesen fogadták a darabot. Szerzője ahányszor csak szóba hozta, mindig tapasztalnia kellett, hogy a francia fővárosban aligha fog találni színházat, ami bemutatja majd a kész darabot. Liszt azonban bátorította: fejezze csak be az operát, majd ő előadatja Weimarban. Az opera végül 1876-ban készült el, de a közben kitört az 1870-71-es francia-német háború késleltette a bemutatót, ami így csak egy évvel később 1877. december 2-án jött létre. Az előadás fényes keretek között zajlott, óriási sikerrel. Ennek ellenére a szerző hazájában csak tizenhárom év múlva került először színpadra. Mégis, az 1892-es párizsi bemutató lett a kiindulópontja a mű nemzetközi elterjedésének.

• Kórus: filiszteusok, zsidók
• Történeik: Palesztinában Gáza városában i. e. 1150-ben
• Színhelyek: I. felvonás: tér Dagon temploma előtt, II. felvonás: Sorek völgye Delila házával, III. felvonás: Dagon templomának belseje
• Játékidő: 2 ¼ óra

A történet a kórus és Sámson vitájával kezdődik. A zsidók kétségbeesetten fohászkodnak az úrhoz. Sámson azonban azzal vigasztalja őket, hogy közel van már a szabadulásuk napja. Az Úr csodatételeit idézi és emlékezteti népét, hogy ők a kiválasztottak. Ezután Abimelech lép elő és felszólítja őket, hogy hódoljanak a filiszteusok istenének, mert az legyőzte a zsidók istenét. Sámson azonban már látja az égi jelet, amely hirtelen feltűnt az égen. Az Úr mégsem hagyta el népét. Abimelech feladata, hogy ellenőrizze a rabszolgaságba taszított zsidó népet, felügyelje őket. Most a felbőszült Sámsonnal találja magát szemben, aki megöli. Erre az egész zsidóság fellázad és elkergeti a filiszteusokat. Sámson pedig népe vezéreként egyre csak az égi jeleket látja, amik arra biztatnak: törd össze láncaid Izrael. Miután a filiszteusok elmenekültek, Izrael népének vénei mondanak hálát Sámsonnak.

A filiszteusok nagy temploma előtt találkozik Sámson és Delila. Megszólal a legyőző és a legyőzöttek kórusa. Delila úgy látszik a zsidók győzelmei hallatán elhagyta régi hitét. Sámson elébe áll és felkínálja magát: van-e szebb trófea Dagon isten papnőjénél? A papnő heve magával ragadja társait is, akikkel körültáncolja a zsidók vezérét. A terv sikerült: Sámson elszédül a gyönyörű lányoktól, a szerelem varázsától. Hiába a figyelmeztetés: a zsidó vezér vakon követi a filiszteusok szép papnőjét.

Delila szerelmes varázslattal hívja Sámsont, majd Dagon főpapja keresi fel a szép papnőt. Vérdíjat ajánl neki, ha lefegyverzi a férfit és kiszolgáltatja a filiszteusoknak. Delila büszkén utasítja vissza a pénzt: őt a bosszú fűti, aki meg akar fizetni a zsidó népnek, amiért legyőzték a filiszteusokat. A főpap elmegy, Delila egyedül marad. A zsidó vezért várja éjszakára és közben feltámad benne a kétely. Aztán megérkezik Sámson. A férfi érzi, hogy bár a szíve idehozta, az esze mást mond. De nincs ereje elmenekülni, a papnő már annyira behálózta szerelmével.

Delila nem a szerelmi vallomásra vágyik: szeretné megfejteni a férfi erejének titkát. Sámson először ellenáll. Égi jelek (mennydörgés, villámlás) figyelmeztetik: ne árulja el ereje titkát. De a nő nem tágít és kimondja a végszót: ha nem bízik benne, akkor inkább hagyja magára. Újabb égi jelek, de mind hiába. Delila befut a házba, Sámson utána megy. Aztán Delila lép ki a ház teraszra és a hívja a katonákat. Sámson szavát: Árulás! elfojtják a házat elözönlő filiszteus katonák.

1. kép

Sámson haját tövig lenyírták, szeme világától is megfosztották. Most körbe-körbe hajtja a malomkövet. A legyőzött és megszégyenített hős Istenhez könyörög. A színfalak mögött felhangzik a zsidók kórusa: népe Sámsont vádolja újabb bukásáért.

2. kép

Dagon templom belsejében felvonul a főpap és a kísérete. Az ünnepségen részt vesz az egész nép. A legyőzött Sámsont mutatják be a közönségnek. Hatalmas balett jelenet, majd egy gyermek vezeti be a zsidók vezérét. A főpap kigúnyolja a megalázott hőst, majd a kórus átveszi szavait. Ezután előlép Delila. Sámsonból udvari bohócot csináltak, ő lett az ünnepség főattrakciója, mindenki rajta kacag. Delila és a főpap az áldozati oltárhoz lép és áldást isznak a filiszteusok győzelmére. Sámsont is az oltárhoz szólítják, majd a templom közepére vezetik, hagy lássa a nép, hogy az egykor győztes vezér hogy borul le előttük. A férfi fohászkodik, aztán a templom boltozatát tartó két oszlop közé vezetteti magát és a két oszlopot kidöntve lerombolja az ellenség templomát. A romok maguk alá temetik a filiszteusokat.

Mint már említettem a darabot eredetileg oratóriumnak tervezte szerzője. Ennek következtében az 1. és a 3. felvonásban uralkodnak az oratórikus vonások. A mű a grand opéra folytatása. A zene összességében eklektikus vonásokat tükröz: Saint-Saëns feldolgozott gregorián dallamokat, alkalmazta a reneszánsz polifóniát, de a késő romantika harmónia világát szőtte bele művébe. A hangszerelésben és dallamokban is a keleti vonások dominálnak.

Az opera három felvonása egymást megszakítás nélkül követő jelenetekből áll. A zenei csúcspontja Delila népszerű nagy áriája. Jelentős szerepet kapott a kórus és a balett kar is. Maga a történet drámai cselekvésben eléggé szűkölködik, ez annak tudható be, hogy a szerző eredetileg oratóriumot akart komponálni. A történet fordulópontja, Sámson hajának levágása sem a színpadon történik. Viszont a templom összeomlása a nyílt színtéren zajlik le. Ezt nyilvánvalóan a grand opéra hagyományait szem előtt tartva gondolta el így a szerző. Saint-Saëns kitűnően jellemzi a két szemben álló felet, a zene gazdag a kifejezésbeli árnyalatokban. A zsidókat és a filiszteusokat két, különböző zenei stílus alkalmazásával állította szembe.

Az 1. és a 3. felvonásban a nagyszabású kórus jelenetek sikerültek a legjobban, de a középső felvonásban a lírai elemek dominálnak. A darab érdeme nem a cselekmény zenedrámaszerű bonyolítása, a jól kidolgozott szituációk, hanem a dallam gazdagság, a karakterisztikus hangulatképek változatossága és az érdekesen megalkotott harmóniakészlet. Az egész opera felépítése nagyon világos, a különböző zenei részeket rövid recitativók kötik össze.

• "Arrêtez, ô mes frères" – Sámson áriája az I. felvonásban
• "Maudite à jamais soit la race" – A főpap áriája az I. felvonásban
• "Printemps qui commence" – Tavasz-ária az I. felvonásban (Delila)
• "Amour! Viens aider ma faiblesse!" – Bosszú-ária a II. felvonásban (Delila)
• "Mon cœur s'ouvre à ta voix" – Csók-ária a II. felvonásban (Delila)
• "Vois ma misère, hélas!" – Sámson áriája a III. felvonásban

• Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1973. 498-501. o.
• Gál György Sándor: Új operakalauz II., Zeneműkiadó. Bp., 1978. 703-710. o.
• Eősze László: Az opera útja, Zeneműkiadó, Bp., 1972., 175-176. o.
• Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta-Saxum, Bp., 1997., 331. o.
• Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, Springer, Bp., 1996., 613-614. o.

• Az opera szövegkönye magyarul