Prinz Gyula

Prinz Gyula
Született	1882. január 11.[1] Rábamolnári
Elhunyt	1973. december 31. (91 évesen)[1] Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Szülei	Prinz József Angyal Franciska
Foglalkozása	geológus geográfus egyetemi oktató
Sírhelye	Farkasréti temető (20/2-1-23)[3][4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Prinz Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Prinz Gyula (Rábamolnári (ma: Püspökmolnári), 1882. január 11.^[5] – Budapest, 1973. december 31.^[6]) geológus, geográfus, néprajzkutató. Életpályája sajátos, keretes szerkezetet mutat. A megértetlen ifjúból felnőtt korára sikeres tudós lett, majd idős korára csak az elutasítottság jutott osztályrészéül.

Prinz József vasutas, állomásfőnök és a nemesi származású síkabonyi Angyal Franciska harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot a rábamolnári vasútállomás épületében. [1] Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte, ahol többször megbukott latinból, számtanból, földrajzból (!) sőt anyanyelvéből, németből is. Budapesten érettségizett, ahol már több elismerésben részesült.

1900-ban Eötvös Loránd tanácsára iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre, első mesterei Lóczy Lajos és Koch Antal geológusprofesszorok voltak. Egyetemi tanulmányait Breslauban (ma: Wrocław) fejezte be, és 1903-ban ott lett tanársegéd. A következő évben doktorált. Almásy György 1906-ban meghívta közép-ázsiai expedíciójára.^[6] A kutatóúton tanulmányozta és feltérképezte a Tien-san hegység vonulatait, s a magashegységek geomorfológiájának kialakulásával kapcsolatban több vitatott kérdésre adott máig érvényes válaszokat. Az egyik vonulatnak ő adta a Lóczy-hegy nevet, egy másik sziklacsúcsot pedig Cholnokyról nevezett el. Második kutatóútján, 1909-ben részletesen feltárta a Tien-sant, s elkészítette a pleisztocén eljegesedés 1:2 000 000 arányú átnézeti térképét. Expedícióinak eredményéről Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban számolt be.

Az 1910-es években izlandi, skóciai és több más tanulmányúton vett részt szerte Európában. Bár az újonnan alakult tucumani egyetem geológiai tanszékét is felajánlották számára, azt elutasítva szülőhazájában maradt. A Budapesti Tudományegyetem föld- és őslénytani intézetében 1908-tól 1912-ig a leíró földtan magántanára, majd 1918-ig az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára volt. 1918-tól az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára, először Pozsonyban, 1921-től Pesten, végül 1923-tól 1940-ig Pécsett. Itteni működéséhez köthető legnagyobb hatású munkájának, a Tisia-elméletnek a kimunkálása (1926), mely azóta is kiindulópontja minden, a Kárpát-medence kialakulásáról szóló elméletnek. Ugyanakkor oktatói, közéleti tevékenysége mellett vezető szerepet is betöltött, az egyetem rektora volt az 1935/36-os tanévben. 1940 és 1945 között a Ferenc József Tudományegyetem, a kolozsvári egyetem földrajzi intézetét vezette. Ezután nyugdíjba vonulásáig, 1957^[7] a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt.

1935-től az MTA levelező tagja.^[8] 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét nyerte el. 1939-ben Lóczy Lajos-emlékéremmel tüntették ki. Akadémiai tagságát 1949-ben felfüggesztették, s csak 1989-ben rehabilitálták. 1950-ben József Attila-emlékérmet kapott, 1954-ben pedig Munka Érdemrendet. 1952-től a földrajztudomány kandidátusa, 1955-től doktora. A Magyar Földrajzi Társaságnak 1904-től tagja, 1920 és 1922 között alelnöke, 1923-tól 1924-ig a főtitkára, 1952-től örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Prinz Gyula megbecsültsége az első díjaktól, kitüntetésektől, tudományos elismerésektől kezdve töretlennek látszik, egészen a második világháború végéig. Az ötvenes évek elején főleg Markos György részéről hangzottak el – a teljes elvetésig menő – éles bírálatok Prinz Gyula „gazdaságföldrajzi” munkásságával szemben: „Vannak olyan aggályoskodók, akik téves elméleti alapokból kiindulva attól félnek, hogy kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is. Nekem az a véleményem, hogy ezt a gyereket [t.i.: Prinz Gyulát] csak öntsük ki nyugodtan.”^[9] Az elutasításnak nyilvánvaló jele, hogy az 50-es évek elején „egy hallgatói csoport átdolgozta a Prinz által írt egyetemi jegyzetet. A kollégiumban ezek a hallgatók (még történészként) éppen Krajkót kérték meg arra, hogy Sztálin és Lenin-idézeteket fűzzön ehhez az átdolgozott jegyzethez. Krajkó Gyula eleget tett a kérésnek…”^[10]

Egyik első méltatója, Szabó Pál Zoltán szerint a „modern geográfia szelleme a leghatározottabban és a legvilágosabban és legelőször Prinz Gyula munkáiban mutatkozik meg.”^[11] A tárgyilagosságnak és visszafogottságnak oka lehetett, hogy az írás még Prinz Gyula életében született, de már az aktív tudományos életből való visszavonulása után.

A későbbi értékelések alaphangját Prinz Gyula halála után Somogyi Sándor adta meg. Ebben a tekintetben kettős törekvés vezérelte. Egyrészt kifejezésre juttatta a sztálini kultúrpolitika iránti óvatos kritikáját:^[12] Másrészt nem mulasztotta el kijelölni Prinz Gyula helyét a „politikai palettán”.^[13] Téziseit a későbbi megemlékezők szinte szó szerint átvették.^[14]

A sort Krajkó Gyula törte meg azzal, hogy „dialektikus” viszonyt kívánt kialakítani Prinz Gyula munkásságával. „…Nem mehetünk el észrevétlenül azon tény mellett sem, hogy Prinz Gyula, bár alkotásaival újabb fejezetet nyitott a hazai geográfia történetében, de szemlélete számos olyan ellentmondást is tartalmazott, amely az 50-es évek során heves viták középpontjává vált, és részben ez, részben pedig előrehaladott kora nehezítette meg, hogy eredményei az akkor kialakuló marxista geográfia alkotórészeivé váljanak.”^[15] A frazeológia változott, a megközelítés azonban ugyanaz maradt.

A szempontrendszer – úgy tűnhetett első pillantásra – a rendszerváltás után megváltozott: a szakmai kritériumok kerültek előtérbe.^[16] Ugyanakkor – szakmai körökön kívülről – visszaköszönnek korábbi, ideologikus megközelítések is: „Az ötvenes évek elejétől éles bírálatok hangzottak el munkásságával szemben. Egyes földrajztudósok szerint a korábbi gazdaságföldrajzi eredmények „aggodalom nélkül elvethetők”, mert a marxista geográfia ebből semmit sem tud hasznosítani.”^[17] Ugyanakkor más szélsőségektől is igyekeznek elhatárolni: „Izig-vérig haladó szellemű, liberális gondolkodású tudós volt, szavát, tekintélyét latba vetette a mellőzöttek ügyében. A fajgyűlölet idején a végsőkig maga mellett tartotta üldözött munkatársait, tanítványait. Professzorsága idején – mint Szabó Pál Zoltán írja – „a pécsi egyetem földrajzi intézete valóságos menedéke volt az üldözött baloldali elemeknek. Nála találtak menedéket olyan nagy tudósok, mint Lambrecht Kálmán, Fejérváry Géza és Vadász Elemér.”^[18]

Prinz Gyula tudományos tevékenységére – mint Marosi Sándor megállapította – a „tematikai sokrétűség, komplex szemlélet, széles látókör, oksági kapcsolatkeresés, alaposság volt a jellemző… Prinz geológusból nem csupán egyre inkább geomorfológus-geológussá vált, hanem már belső-ázsiai útján foglalkoztatták néprajzi kérdések, a lakosság életformái, ezeknek a földrajzi környezettel való kapcsolata.”^[19] Ugyanakkor a geomorfológus Prinz a települések geográfiai vizsgálatában, Budapest földrajza c. kötetében a morfológiai ismérveket helyezte előtérbe, de ezzel is a hazai településföldrajzi irodalom alapjait teremtette meg. Közigazgatásföldrajzi munkáiban is építhetett természettudományi ismereteire, szemléletére.^[20] Új színekkel is gazdagította a Prinz-képet Hajdú Zoltán megközelítése: „Prinz politikai földrajzi felfogásának és munkásságának sarkköve, hogy mindenkor vállalta nemzeti elkötelezettségét, a nemzeti célok szolgálatát, de mindig tartózkodott a politikai szélsőségektől és a megalapozatlan politikai minősítésektől… Prinz antropológiai szemlélete sok tekintetben szembefordulást jelentett a kor fajelméleti és antiszemita megközelítéseivel. Már az 1930-as években sem a „korszellemnek megfelelően” elemezte a magyarországi zsidóság helyzetét. Az 1940-es években még inkább feltűnt szélsőségektől mentes álláspontja… A német Közép-Európa fogalom olyan német hatalmi-politikai törekvéseket jelentett Prinz számára, amelyekkel nemcsak, hogy nem kívánt azonosulni, de nagyon sokszor tudatosan visszautasította őket.”^[21] Jakucs László nem megy ilyen messzire. Ő csak „jelzőcserét” alkalmaz: szerinte Prinz Gyula „ízig vérig elkötelezett, liberális gondolkodású és modern szellemű tudós volt”^[22]

A kivételt ismét Krajkó Gyula jelenti. A személyesség hangján szólva láttatja Prinz Gyulát. „Idősebb korában nagyon megkeseredett ember benyomását keltette, ami érthető, hiszen nem vette jó néven, hogy nagyon sok sértésen ment keresztül. A földrajzban korábban is voltak viták, de az ötvenes években ezek mindig személyes sértésbe torkolltak. Néhányszor Markos, de sokszor mások is személyesen és durván megsértették.”^[23] Saját korábbi szerepét Prinz Gyula „cenzúrázásában” azonban egészen másképp látja: „… akkor is elítélte és rendkívül furcsának tartotta, hogy harmadik éves hallgatók átdolgozzák a professzoruk jegyzetét.”^[24] Tudományos vélekedését is „revideálta”. Szerinte Prinz Gyulával és iskolájával szemben „a Markos által indított iskola elhanyagolta és alábecsülte a természetföldrajzi tényezők szerepét.”^[25] Prinz Gyula politikai állásfoglalásának, a Rákosi-rendszerrel szembeni ellenzékiségének jelentőségét kívánta talán kisebbíteni az alábbi kijelentéssel: „…Az ötvenes évek előírásait már nem tudta átvenni, a miniszteri rendszabályokat megkerülve oktatott. Papír nélkül, mindent szabadon adott elő. A tematikát, amit előírtak számára, azt félretette. … A hégeli dialektikát betéve ismerte…”^[26] Igyekezett bebizonyítani Prinz Gyula „együttműködését” a szovjet rendszerrel.^[27]

Az 1920-as években nagyon fontos geológiai elméletet alkotott, a „kaptafa-elméletet”, amely a Tisia nevű ősi kéregdarab szilárdságával magyarázta a Kárpátok kiemelkedését. Az elmélet az 1950-es évektől háttérbe szorult, amikor a lemeztektonika modern elképzelései kialakultak, de mára már világossá vált, hogy Tisia mikrokontinens fontos szerepet játszott a Kárpát-medence kialakulásában.

• Az északkeleti Bakony idősb jurakoru rétegeinek faunája (1906)
• Die Nautiliden in der unteren Jura-Periode (1906)
• Új adatok a Frechiella-nem ismeretéhez (1906)
• Utazásaim Belső-Ázsiában (1911)
• Budapest földrajza (1914)
• Magyarország földrajza (1914, 1926, 1936–1938, 1942)
• Európa természeti földrajza (1922)
• Európa városai (1923)
• Hat világrész földrajza (1943)

Születésének 100. évfordulója alkalmából - halála után alig néhány évvel - emléktábla került szülőházára a püspökmolnári vasútállomáson [2], a faluban pedig Prinz-park létesült faragott emlékoszloppal. [3] 2005-ben Püspökmolnári általános iskolája felvette Prinz Gyula nevét, 2006-ban pedig egy kő emlékmű került az iskola elé bronz emléktáblával, amely Kiss Kovácsné Tóth Emőke alkotása. [4]

1993-ban Érden, a Földrajzi Múzeum közelében, a Budai utcában szobrot állítottak Prinz Gyula tiszteletére, a szobor alkotója Domonkos Béla. Az 1999 óta a pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetemen található bronz mellszobra Trischler Ferenc alkotása. 2001-ben Budapest I. kerületében Krisztinavárosban, a Pauler utca 10. szám alatt helyeztek el emléktáblát, itt élt és alkotott haláláig.

• Zetoceras prinzi (Vadász, 1908). Kora jura Phylloceratina-faj.
• "Hammatoceras" prinzi Géczy, 1966. Középső jura ammoniteszfaj.
• Phylloceras doderleinianum prinzi Géczy, 1967. Kora jura Phylloceratina-alfaj.
• Catacoeloceras prinzi Géczy, 1967. Kora jura ammoniteszfaj.

• Fehér József: Prinz professzor a tanítvány szemével. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 17–18.
• Hajdú Zoltán: Prinz Gyula politikai földrajzi munkássága. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs. 2000. pp. 83–102.
• Jakucs László: Megnyitó. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám, pp. 2–4.
• Jakucs László: Prinz Gyula a tudós és az ember. In: Tésits R. – Tóth J. (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp 17–26.
• Krajkó Gyula: Prinz Gyula gazdaságföldrajzi kutatásai. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 10–13.
• Krajkó Gyula: Prinz Gyula oktatási tevékenysége. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp. 27–31.
• Kubassek János: Prinz Gyula. In: Balázs Dénes (szerk.): Magyar utazók lexikona. Panoráma, Budapest, 1993. pp. 311–315
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 656–657. o. ISBN 963-85433-5-3
• Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest: Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0 Online elérés
• Markos György: Reflexiók egy beszámolóhoz. A földrajzi tudományok rendszertani alapjairól. Földrajzi Közlemények, III. (LXXIX) kötet (1955) pp. 359–365.
• Marosi Sándor: Prinz Gyula élete és munkássága. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp. 9–15.
• Nagy Gábor: Prinz Gyula (1882-1973). Pécsi Szemle, VI. évfolyam (2003.) 3. szám, pp. 102–104.
• Prinz Gyula: Hat világrész földrajza. Renaissance Könyvkiadó vállalat, Budapest, 1943.
• Prinz Gyula. Pécsi egyetemi almanach 1367–1999 (Hozzáférés: 2022. január 27.)
• Somogyi Sándor: Búcsú Prinz Gyulától. Földrajzi Közlemények, 1974.
• Somogyi Sándor: Prinz Gyula, a földrajztudomány egyetemes művelője. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 5–9.
• Sragner Márta: Prinz Gyula bibliográfia. Pécs: JPTE Földrajzi Intézet. 1998. ISBN 9636416567  
• Szabó Pál Zoltán: Köszöntjük Prinz Gyulát társaságunk 80 éves tiszteletbeli elnökét. Földrajzi Közlemények, X. (LXXXLI.) kötet (1962) 1. szám pp. 110–111.
• Taxonnevek forrásai: Boda Jenő: Magyarországi ősmaradványtípusok jegyzéke. Ősállatok. MÁFI. Budapest, 1964. Pálfy József és munkatársai: Catalogue of Invertebrate and Vertebrate Paleontological Type Specimens of the Hungarian Natural History Museum. MTM. Budapest, 2008.
• Prinz Gyula. Pécsi egyetemi almanach 1367–1999 (Hozzáférés: 2022. január 28.)
• Prinz Gyula. SZTE. Egyetemi Könyvtár. Tudósaink. Évfordulós Emlékcsarnok. www.bibl.u-szeged.hu (Hozzáférés: 2022. január 28.)

• Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely Krónika rovata. Élet és Tudomány, 1998. 51-52. sz.
• Prinz Gyula műveinek és szakcikkeinek bibliográfiája
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 733. o.  Online elérés
• Prinz Gyuláról a püspökmolnári helytörténeti blogon
• Rádióinterjú Prinz Gyulával (1971)