Szekvencia (liturgia)

A szekvencia (latinul: sequentia, a sequor ’követ’ igéből) a római miseliturgiában a változó miseénekek egyike. Hagyományosan az Alleluját követően énekelték, de a megújított liturgiában az Alleluja előtt hangzik el.^[1]

Írásos hagyománya a 9. század közepe óta ismert. A szekvencia szó a megismételt Allauja-jubilis további melizmatikus kibővítését jelentette. Ezt nyugati frank szokás szerint szöveggel látták el, melyet prosának, a dallamot szekvenciának mondták. A tridenti zsinat utáni misékben négy szekvencia maradt: Victimi paschali laudes (húsvét), Veni Sancte Spiritus (pünkösd), Lauda Sion Salvatorem (Úrnapja), Dies irae (halottak napja). 1727-ben került a liturgiába a Stabat Mater Dolorosa (Fájdalmas Szűzanya napja), míg 1970-ben a Dies irae kikerült a gyászmisék liturgiájából.

• Vencser László: A szekvencia mint a műfaj lehetséges forrása. Keresztény Szó, 2001. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
• Áment Lukács OSB: Himnusz, prosa és a szekvencia a magyar római hymnológiában, Budapest, 1971
• Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007.  
• Várnagy Antal: Liturgika: szertartástan, Lámpás Kiadó, Abaliget, 1993