Schmalkaldeni szövetség

A schmalkaldeni szövetség 1531. február. 27-én megalakult katonai politikai és vallási szövetség volt. Kilenc protestáns német fejedelem és tizenegy szabad birodalmi város hozta létre V. Károly ellen.

1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlés elutasította az ágostai hitvallást. Decembertől V. Károly társuralkodóvá emelte maga mellé öccsét, Ferdinándot, beszüntette Buda ostromát, hogy szembe tudjon nézni a schmalkaldeni szövetséggel.

A schmalkaldeni szövetség 1532-ben Franciaországot is bevonta a császárellenes ligába. Ezzel a Német-római Birodalom nehéz helyzetbe került, hiszen nyugaton a franciákkal, délkeleten a törökökkel, az országon belül pedig a protestáns fejedelmekkel kellett szembenézni.

1536-ban Luther Márton az ágostai hitvallástól eltérő hitvallást szerkesztett (schmalkaldeni cikkelyek), amelyet a következő évben a mantovai zsinaton szándékozott a protestantizmus védelmében felhasználni. A schmalkaldeni szövetség 1537-es második gyűlése azonban nem fogadta el ezeket. A katolikus válaszlépés a Szent Liga megalapítása volt 1538-ban.

1541-ben I. Fülöp hesseni tartománygróf és Móric szász választófejedelem is átállt a császári oldalra, miután III. Pál kiátkozta Fülöpöt és I. János Frigyest.

Az 1545-ben kezdődő tridenti zsinaton a schmalkaldeni szövetség képviselői nem jelentek meg. A szövetség olyan belső problémát jelentett V. Károlynak, hogy 1545. november 15-én 15 éves fegyverszüneti egyezményt kötött I. Szulejmánnal, így a keleti veszély elhárításával 1546-ban megkezdődött a schmalkaldeni háború, amelyet III. Pál és Bajorország mellett egyes protestáns fejedelmek is támogattak. 1546 decemberében a császári seregek elől a szövetség hadserege kardcsapás nélkül futott meg.

A háború két külön szakaszra osztható. Az első szakasza a birodalom déli részén folyt, és habár nagyobb összecsapásra nem került sor, Károly helyzete nem volt biztató: a protestáns csapatok még együtt voltak a tehetséges Sebastian Schärtlin von Burtenbach főhadparancsnok vezetése alatt. A szövetségen belüli problémák azonban kezdtek kiütközni: a burtenbachi parancsnok egyre inkább háttérbe szorult a tapasztalatlan János Frigyessel szemben, aki nem tudta ebben a sikeresebb első szakaszban a döntő ütközetet kivívni, sem a kezdeményezést megragadni. Vele szemben a 16. század egyik legtehetségesebb katonai parancsnoka, Alvarez de Toledo, Alba hercege állott. Másrészt a szövetség kezdett széthúzni, nem volt olyan vezetőjük vagy szervük, mint amit a másik oldalon a császár személye testesített meg, aki korlátlan úr volt a hadi és diplomáciai ügyek terén. Egyre nyilvánvalóbbá volt a szövetség pénzügyi és politikai válsága. A második szakaszban a front északra tolódott: Ferdinánd – többek között magyar huszárjaival – és Móric szász választófejedelem egyesült seregei támadták a szász választófejedelem birtokait, aki erre földjei védelmére rendelte a szövetséges csapatok nagy részét. Ez végzetes stratégiai hibának bizonyult, hiszen a könnyen védhető déli várakat adta fel, amelyeket Károly és Alba herceg hamar elfoglaltak. A déli harctér mentesülése után a császári csapatok északra vonulhattak Ferdinánd és Móric megsegítésére, és így az erők összpontosításával már felülkerekedtek a császári csapatok a szétszórt és megoszlott szövetséges hadak felett.

1547. március 31-én meghalt I. Ferenc francia király, ezzel véget ért a francia–német háború, és V. Károly a nyugati hadszíntéren is mentesült a nyomás alól. Április 24-én a mühlbergi csatában a schmalkaldeni szövetség teljes vereséget szenvedett. Magdeburg és Bréma kivételével a schmalkaldeni szövetség tagjai hűségesküt tettek a császárnak. A Német-római Birodalom ezzel belső problémáit is felszámolta, ezért az 1547. június 19-én megkötött első drinápolyi békét meglehetősen erős felháborodás fogadta a birodalom keleti részein és Magyarországon.

V. Károly az egyetemes zsinat folytatásáig átmeneti hitvallási formulát szerkesztetett (augsburgi interim). A protestánsok és katolikusok közötti viszályokat végül a Ferdinánd által tető alá hozott 1555-ös augsburgi vallásbéke rendezte. Ehhez hozzájárult, hogy Szász Móric 1552-ben ismét tábort váltott, és tárgyalásokat kezdeményezett V. Károllyal.

• 
  V. Károly
• 
  I. Fülöp hesseni tartománygróf
• 
  I. János Fülöp szász herceg
• 
  Szász Móric

• Bertényi Iván, Gyapay Gábor – Magyarország rövid története (Maecenas, 1992)
• Fodor Pál – Magyarország és a török hódítás (Argumentum, 1991)
• Kulcsár Péter – A Jagelló-kor (Gondolat, 1981)
• Károlyi Árpád: Magyar huszárok a schmalkaldeni háborúban. (Századok, 1877.)

• Magyar katolikus lexikon
• Pallas XIV.958 ^{[Tiltott forrás?]}
• Pallas: Szász Móric
• Szász Királyság ^{[Tiltott forrás?]}