Ozava Szeidzsi

Ozava Szeidzsi
Életrajzi adatok
Született	1935. szeptember 1.[1][2][3][4][5] Senjang[6]
Elhunyt	2024. február 6. (88 évesen)[7] Szetagaja[7]
Házastársa	Kyoko Edo (1962–1966, válás) Miki Irie (1968 – 2024. február 6., a személy halála)
Gyermekei	Seira Ozawa Ozava Jukijosi
Szülei	Kaisaku Ozawa
Iskolái	Toho Gakuen School of Music
Pályafutás
Műfajok	komolyzene
Hangszer	zongora
Díjak	a francia Becsületrend lovagja Order of Culture (2008) Emmy-díj Praemium Imperiale (2011) Barátságért Érdemrend Kikuchi Kan Prize (1999) Kennedy Center Honors Person of Cultural Merit (2001) Aszahi-díj (1985) Hans von Bülow Medal Grammy Award for Best Opera Recording (2016) International Besançon Competition for Young Conductors (1959) Österreichischer Musiktheaterpreis (2022) a francia Becsületrend tisztje (2008) Global Citizen Awards (2013)
Tevékenység	karmester, zeneszerző
Kiadók	Deutsche Grammophon
Ozava Szeidzsi weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ozava Szeidzsi témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ozava Szeidzsi (小澤 征爾, nyugaton Seiji Ozawa, vezetékneve Odzava átírással is) (Fengtien, Liaoning tartomány, Kína, 1935. szeptember 1. – Tokió, 2024. február 6.) japán karmester.

Japán szülők gyerekeként született Kínában. Már fiatal korában magánúton zongorázni tanult, Johann Sebastian Bach zenéit tanulta Noboru Toyomasunál. Miután befejezte a Seijo Junior iskolát, 16 évesen a Toho School of Music tagja lett mint zongorista. Amikor két ujja alkalmatlanná vált a zongorázásra, figyelme a karmesterség és a zeneszerzés felé fordult: elkezdett tanulni Hideo Saitónál. Néhány évvel később, 1954-ben már első szimfonikus zenekarának, a Nippon Hosso Kyokainak lett karmestere.

Ezután rövid időn belül a Japán Filharmonikusok karmestere, négy évvel később pedig, 1958-ban első díjat nyert a Toho School of Musicnál zeneszerzőként és karmesterként. Ezek után Párizsba költözött; 1959-ben első díjat kapott Besançonban. Ezt követően Charles Munch invitálására a Berkshire Music Centerbe, Tanglewoodba ment tanulni. 1960-ban elnyerte a Koussevitzky-díjat, Tanglewood legmagasabb díját mint külföldi tanuló. Rövidesen múlva Berlinbe ment, Herbert von Karajan tanítványaként. Tanulmányai után Leonard Bernstein meghívta a New York-i filharmonikusokhoz, s a következő négy évet ott töltötte.

Az 1960-as években karrierje kiteljesedett: 1962-ben bemutatkozott a San Franciscó-i Szimfonikus zenekarban a Ravinia Fesztiválon. 1965-ben, miután elhagyta a New York-i Filharmonikusokat, a Ravinia Fesztivál művészeti igazgatója lett, ezzel egy időben betöltötte a Torontói Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatói székét is 1969-ig. Ebben az időszakban igazgatta a Philadelphiai, valamint a Bostoni és a Japán Filharmonikus zenekart is.

1970-ben a San Franciscó-i Szimfonikusok zenei igazgatója, ebben az évben egyben a Berkshire Zenei Fesztivál zenei igazgatója is. 1973-ban elnyerte a Bostoni Szimfonikus Zenekar zenei igazgatói posztját. 1976-ban Európában és Japánban turnézott a Bostoni Szimfonikusokkal. 1980-ban elnyerte a Japán Filharmonikus Zenekar zenei igazgatói székét.

2002-ben elhagyta a Bostoni Szimfonikusokat, és a Bécsi Operaház zenei igazgatója lett. A 2002-es Újévi koncertet már az ő vezényletével láthatta a világ. Számos fiatal tehetség tanult nála. Karmesterségére jellemző volt az energia, személyes varázs; a zenekart általában pálca nélkül dirigálta.

2016. február 15-én Grammy-díjat kapott az év legjobb operafelvételéért, Ravel: A gyermek és a varázslat-ért.^[8][9]

• 1958 – a The Toho School of Music első helyezése karmesterként és zeneszerzőként.
• 1959 – a franciaországi Besançonban megtartott nemzetközi karmesterverseny első helyezése.
• 1960 – Koussevitzky-díj Tanglewoodban a külföldi karmesterek hallgatói között.
• 2000 – a Harvard Egyetem tiszteletbeli doktora.
• 2001 – a francia Académie des Beaux-Arts de l’Institut tiszteletbeli tagja.
• 2004 – a Sorbonne Egyetem tiszteletbeli doktora.