José Zorrilla

José Zorrilla y Moral
Élete
Született	1817. február 21. Valladolid, Spanyolország
Elhunyt	1893. január 23. (75 évesen) Madrid, Spanyolország
Sírhely	San Justo Cemetery Panteón de Hijos Vallisoletanos Ilustres
Nemzetiség	spanyol
Házastársa	Florentina O'Reilly
Pályafutása
Irodalmi irányzat	romantika
José Zorrilla y Moral aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz José Zorrilla y Moral témájú médiaállományokat.

José Zorrilla y Moral (Valladolid, 1817. február 21. – Madrid, 1893. január 23.) spanyol romantikus költő és drámaíró.

Valladolidban született. Családja néhány évet Burgosban és Sevillában töltött, majd Madridba költöztek, ahol édesapja a rendőrségen dolgozott. José a jezsuiták Seminario de Nobles iskolájában tanult. Édesapja a karlista mozgalom tagja volt, ezért 1833-ban, VII. Ferdinánd halála után száműzték Lermába.

José jogi tanulmányokba kezdett a toledói egyetemen, de hamarosan abbahagyta őket, és Madridba ment, ahol pénzszűkében is bohém életet élt. Költőként akkor vált ismertté, amikor Marioano José de Larra író temetésén elszavalta néhány versét. 1837-ben jelent meg első verseskötete, amely nagy sikert aratott, költeményein Alphonse de Lamartine és Victor Hugo hatása érződött.

Huszonkét éves korában feleségül vette a nála tizenhat évvel idősebb ír származású özvegyet, Florentina O'Reillyt, aki egy fiúgyermeket hozott a házasságba. Egy közös gyermekük is született, de korán meghalt. Florentina féltékenysége elől Zorrilla kétszer is Franciaországba menekült (1845-ben és 1851-ben), ott ismerkedett meg Id. Alexandre Dumas-val, Théophile Gautier-vel, Alfred de Musset-vel, George Sand-nal és Victor Hugóval. 1853-ban Londonban, 1854 és 1866 között Mexikóban, közben 1858-ban rövid ideig Kubában élt. Mexikóban I. Miksa védence lett, ennek köszönhetően színházigazgatói állást kapott.

1866-ban, felesége halála után Zorrilla visszatért hazájába, ahol 1869-ben ismét megnősült. Újra anyagi gondok gyötörték, ezért 5 évre Rómába költözött. 1885-ben a Spanyol Királyi Akadémia tagjává választotta, 1889-ben Granadában a nemzet költőjévé avatták.^[1] Élete vége felé állami nyugdíjban részesült Emilio Castelar politikus és újságíró közbenjárására. 1893-ban hunyt el egy agyműtét után. Szülőháza Valladolidban múzeumként működik.

• Don Juan Tenorio
• El puñal del godo
• La reina y los favoritos
• Traidor, inconfeso y mártir
• Amor y arte
• Pilatos

• Leyendas
• La Leyenda del Cid
• A buen juez mejor testigo
• Para verdades el tiempo y para justicias Dios
• El capitán Montoya
• Margarita la tornera
• La pasionaria
• La azucena silvestre

• Cantos del trovador 1840
• Granada

• Recuerdos del tiempo viejo 1880-83

• Isten a legjobb tanú. Toledói legenda; ford. Kőrösi Albin; Szt. István Társulat, Bp., 1897 (A Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának felolvasó üléseiből)
• Bikaviadal (ford. Gáspár Endre), Világirodalmi antológia IV. (Egyetemi segédkönyv / A világirodalom a XIX. században), Budapest, Tankönyvkiadó, 1956
• Csempész (A mi urunk Don Quijote. Spanyol költők antológiája) Kolozsvár, Dácia Könyvkiadó, 1998 ISBN 973-35-0666-4
• A vihar (Lyra hispanica. 500 év spanyol költészete), Ampelos Könyvek, Debrecen, 1944

• David Navas Ruiz: El Romanticismo español. Madrid: Cátedra, 1982 (3.ª ed). ISBN 978-84-376-0318-6

• José Zorrilla: Don Juan Tenorio (Gutenberg Project)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a José Zorrilla y Moral című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.