Hans Geiger

Hans Geiger
1928-ban
Életrajzi adatok
Született	1882. szeptember 30. Neustadt an der Haardt
Elhunyt	1945. szeptember 24. (62 évesen) Potsdam
Sírhely	Potsdami új temető grünwaldi erdőtemető
Születési neve	Johannes Wilhelm Geiger
Ismeretes mint	Geiger–Müller-számláló (egyik) feltalálója a Geiger–Marsden-kísérlet egyik névadója
Nemzetiség	német
Állampolgárság	német
Iskolái	Erlangen–nürnbergi Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Erlangen-Nürnbergi Egyetem
Pályafutása
Kutatási terület	radioaktivitás
Tudományos fokozat	Ph.D. in applied mathematics (1906) a tudományok doktora (fizika, 1906)
Szakintézeti tagság	Uránium Klub (1939)
Munkahelyek
Manchesteri Egyetem (1906–1911)	Langworthy-professzor asszisztense
Kieli Egyetem (1925–1929)	professzor
Tübingeni Egyetem (1929–1936)	professzor
Nemzeti Tudományos és Műszaki Intézet (Berlin, 1912–1914)	radiológiai laboratórium vezetője
Szakmai kitüntetések
Hughes-érem (1929)
Akadémiai tagság	Német Tudományos Akadémia (1937)[1]
Hatással voltak rá	Ernest Rutherford John Mitchell Nuttall
Hatással volt	Ernest Marsden John Mitchell Nuttall Walther Müller
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans Geiger témájú médiaállományokat.

Johannes „Hans” Wilhelm Geiger (Neustadt an der Haardt, 1882. szeptember 30. – Potsdam, 1945. szeptember 24.) német atomfizikus, feltaláló, egyetemi oktató, a Geiger-féle sugárzásmérő kifejlesztője.

Wilhelm Ludwig Geiger indológus öt fiának egyikeként született. Apja az Erlangeni Egyetem professzora volt, és Hans is ezen az egyetemen doktorált fizikából 1906-ban.

Ezután a Manchesteri Egyetemre ment, ahol Arthur Schuster, az egyetem Langworthy-professzorának asszisztense lett. Schuster 1907-ben nyugdíjba vonult, és a tisztségét átvevő Ernest Rutherford megtartotta asszisztensének Geigert. Első önálló feladataként megbízta azzal, hogy fejlesszen ki olyan eszközt, amellyel meg lehet számlálni a becsapódó alfa-részecskéket. Ez lett a később róla elnevezett Geiger–Müller-számláló első változata. Rutherford utasítására Geiger és a munkáját segítő Ernest Marsden (aki akkor 18 éves egyetemista volt) a számlálóval a különböző (platina-, arany-, alumínium-, ezüst-) fóliákon áthatoló alfa-sugarak szóródását kezdte mérni. Az a legtöbb esetben az általuk várt 2°-on belül maradt, de a kísérletet azonban „elkószáló” részecskék zavarták meg. A két kísérletező arra gondolt, hogy ezeket az üvegcső falának molekulái téríthették el eredeti irányukból. Hiába próbálkoztak azonban az üvegcső különböző módosításaival, az eredmények jottányit sem javultak, ezért a helyes okra ráérző Rutherford utasította őket, hogy próbáljanak a fóliáról visszaverődő alfa-részecskéket találni — ez lett az atommag szerkezetének felismerésében hatalmas előrelépést hozó Rutherford-kísérlet — más néven Geiger–Marsden-kísérlet.^[2]

Bővebben: Rutherford-kísérlet

A Manchesterben kifejlesztett részecskeszámlálót 1928-ban^[3] honfitársával és tanítványával, Walther Müllerrel^[4] fejlesztette tovább; közös munkájuk eredménye a Geiger–Müller-számláló.

Még manchesteri évei alatt (1911-ben) John Mitchell Nuttall-lal fölfedezte a kettejükről elnevezett törvényt, amely összefüggést állapít meg a radioaktív anyagok felezési ideje és az általuk kibocsátott alfa-sugarak energiája között.^[1]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Hans Geiger című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.