Hans Eysenck

Hans Eysenck
Született	1916. március 4.[1][2][3][4][5] 1916. március 16.[6] Berlin[7]
Elhunyt	1997. szeptember 4. (81 évesen)[1][2][3][4][5] London[8]
Állampolgársága	brit (1947–)[9][10] német[9]
Házastársa	Sybil B. G. Eysenck
Gyermekei	Michael Eysenck
Szülei	Helga Molander Eduard Eysenck
Foglalkozása	pszichológus egyetemi oktató
Iskolái	University College London Londoni Egyetem
Kitüntetései	William James Fellow Award (1994)[11]
Halál oka	agyrák
A Wikimédia Commons tartalmaz Hans Eysenck témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Hans Jürgen Eysenck (Berlin, 1916. március 4. – London, 1997. szeptember 4.) német-angol pszichológus, aki pályafutásának legnagyobb részét Nagy-Britanniában töltötte. Munkássága során az intelligenciával és a személyiséggel kapcsolatban végzett kutatásokat, de számos területen kiemelkedő szerepe volt. A XX. század végén Eysenck volt a leggyakrabban idézett pszichológus a tudományos folyóiratokban.^[12]

Hans Eysenck Berlinben, Németországban született. Édesanyja filmsztár volt (Helga Molander), édesapja pedig egy éjszakai klub előadóművésze volt. Eysencket nagyanyja nevelte fel, akik zsidó származású, de ennek ellenére hithű katolikusok voltak - mindezt a XX. századi pszichológus csak nagyanyja koncentrációs táborban történő halálát követően tudta meg. Ezt követően, az 1930-as évektől kezdve Eysenck ellenezte a náci párt hatalomra jutását. "Gyűlöletem a nácik ellen, és mindazok ellen, akik mellettük álltak, annyira elsöprő volt, hogy semmi sem tudta volna megváltoztatni a véleményem". Ebben a korban német állampolgársága ellehetetlenítette számára , hogy munkát szerezzen, és a háború alatt majdnem őrizetbe is vették. 1940-ben Londonban doktorált, ahol a Pszichológiai tanszéken Sir Cyril Burt professzor ellenőrzése alatt dolgozott, akivel egész munkássága során szoros kapcsolatot ápolt.

Eysenck a King's College (Londoni egyetemmel kapcsolatban lévő intézmény) Pszichiátria képzésén volt pszichológiai professzor, 1955 és 1983 között. Szuggesztív tanár volt, nagymértékben hozzájárult a személyiség tudományos elméletének kialakításához, illetve a mentális betegségek kezeléséhez is segített megfelelő szakértelmet nyújtani.^[13] Eysenck kifejlesztett egy jellegzetes dimenzionális személyiségmodellt, ami faktoranalitikus összefoglalásokon alapult, melyeket a biogenetikai variációkba bátran beleépíti. A Personality and Individual Differences folyóirat megalapító szerkesztője volt. 80 könyv, és több, mint 1600 folyóiratcikk szerzője volt. Fia, Michael Eysenck szintén pszichológus professzor. Halálát agydaganat okozta 1997-ben Londonban.

Eysenck kiadványai, melyek vitákat keltettek:

• Egy 1950-es években írt tanulmányában, a rendelkezésre álló adatok alapján a következőt írta: "nem támogatom a hipotézist, miszerint a pszichoterápia megkönnyíti a neurotikus zavarból való kilábalást".^[14]
• Egy fejezete a Uses and Abuses of Psychology (1953) című könyvéből: Mi a probléma a pszichoanalízissel?
• Race, Intelligence and Education (1971): az USA-ban IQ-val kapcsolatos vitákat keltett.
• Sex, Violence and the Media (1978).
• Astrology — Science or Superstition? (1982)
• Smoking, Personality and Stress (1991)

Eysenck az általános véleményét a Rebel with a Cause című önéletrajzában fogalmazta meg: "Mindig is éreztem, hogy a tudós, csak egy dolognak tartozik a világon, és ez az igazság, ahogyan azt látja. H az igazság ellentmond mély meggyőződésünknek, az túl rossz. A tapintat és a diplomáciai magatartás a nemzetközi kapcsolatokban, a politikában, még talán az üzleti életben is megfelelő, de a tudományban csak egy dolog számít, és azok a tények."

Ezek a messzemenően elmérgesedő viták nagy szerepet játszottak a genetikában és az intelligencia kvócienssel (IQ) kapcsolatos különbségek kérdésében. Egy híres eset a vita kapcsán, amikor Eysencket a London School of Economics egyik találkozóján egy nő az öklével tüntette ki. Emellett fenyegették őt bombatámadással, és azzal, hogy megölik a gyerekeit. Ezek a viták akkor voltak, amikor Eysenck támogatta Arthur Jensen kérdését, miszerint a fajok közti IQ- különbségeket a teljes egészében környezeti szempontok határozzák-e meg.

Eysenck úgy gondolta, hogy a média is félrevezető benyomást keltett, mivel azt közvetítette, hogy az ő nézetei teljesen más utakon járnak, mint a fő tudományos konszenzus. A média és a közvélemény azt tartotta, hogy Eysenck minden egyes állítását ő maga találta ki, és azok a valódi vitákban nem állják meg a helyüket. Egy későbbi munkáját a Pioneer Alapítvány támogatta, amit a különböző szervezetek gyakran kritizáltak, mert állítólag a tudományos rasszizmus kialakulását elősegítette, pedig ezt maga Eysenck is kritizálta!

Eysenck a Jacob & Medinger New York-i ügyvédi irodától kapott pénzügyi alapot egyik kutatásához, ami egy olyan iroda volt, ami a dohányipar érdekében tevékenykedett. Amikor megkérdezték a kutatót, hogy mit érzett azzal kapcsolatban, hogy a tudósok kutatási projektjében a dohányipar ügyvédei is részt vállalnak, azt mondta: Mindaddig, amíg fizetnek a kutatásért, engem nem érdekel. Azt mondta, hogy a kutatásnak a minőségét kell megítélni, és nem azt, aki fizet érte, és hozzátette még, hogy ő személyesen nem profitált ebből a támogatásból.

Első empirikus tanulmányát a személyiség genetikájáról 1951-ben publikálták. Ez egy vizsgálat volt, amit munkatársával és egyben tanítványával, Donald Prellel végzett 1948-1951-ig. A kutatás során a 11-12 év közötti egypetéjű és kétpetéjű ikreket teszteltek a neuroticizmussal kapcsolatban. Ezt a Journal of Mental Science című lapban publikálták. Eysenck és Prell arra a következtetésre jutottak, hogy a neurotikus hajlam örökletesen meghatározott.

1965-ben publikált könyve a Fact and Fiction in Psychology a viselkedés örökletességének témáját feszegeti. Kutatása arra az eredményre jutott, hogy nem a viselkedés, hanem egyes központi idegrendszeri struktúrák öröklődnek genetikailag. Ezenfelül feltárta, hogy az egyes személyek emocionalitásában és neuroticizmusában mutatkozó különbségek, ezeknek az idegrendszeri struktúráknak (vegetatív idegrendszer) köszönhetőek. Feltételezése szerint a formatio reticularis valóban fiziológiai és neurológiai alapja olyan fenotípusos viselkedési mintáknak, melyeket mint extraverziót, ill. introverziót azonosíthatunk. A formatio reticularis ezt betöltő szerepét nevezte el Eysenck-démonnak.

Eysenck megalkotott két szupervonást, az extraverzió-introverziót (E) és a emocionalitás-stabilitást, azaz a neuroticizmust (N), melyet a Dimensions of Personality című könyvben írt le 1947-ben. Erre a két dimenzióra a tudományos világban csak a kezdőbetűi alapján szoktunk utalni.^[15]

4 személyiségtípus-kategóriát alkot a két szupervonás, melyek a következők:

• Extravertált és érzelmileg labilis személy- kolerikus típus
• Extravertált és érzelmileg stabil személy- szangvinikus típus
• Introvertált és érzelmileg labilis személy- melankolikus típus
• Introvertált és érzelmileg stabil személy- flegmatikus típus

Az 1970-es években a modellhez hozzáadtak egy új személyiségdimenziót, a pszichoticizmust, mely Eysenck és felesége hozzájárulásával történt. A három szupervonást együttesen PEN-ként szokták rövidíteni.

Eysenck tanítvány, Jeffrey Alan Gray egy alternatív, átfogó elméletet alkotott, melyben 5 dimenziót határozott meg. Ez az 5 dimenzió, melyet megalkotott a következő:

• Lelkiismeretesség
• Barátságosság
• Neuroticizmus
• Élménykeresés
• Extraverzió

A különbség, hogy amit Eysenck pszichoticizmusnak hív, az ebben a modellben a barátságosság és a lelkiismeretesség. Valamint Eysenck elmélete nem foglalkozik az élménykeresésre vonatkozó nyitottsággal.

Eysenck a két dimenziót az Eysenck- személyiség- kérdőívvel mérte (Eysenck Personality Questionnaire- EPQ). Ennek kifejlesztésére faktoranalízist használt.

• Dimensions of Personality (1947)
• The Scientific Study of Personality (1952)
• The Structure of Human Personality (1952) and later editions
• Uses and Abuses of Psychology (1953)
• The Psychology of Politics (1954)
• Psychology and the Foundations of Psychiatry (1955)
• Sense and Nonsense in Psychology (1956)
• The Dynamics of Anxiety and Hysteria (1957)
• Perceptual Processes and Mental Illnesses (1957) with G. Granger and J. C. Brengelmann
• Manual of the Maudsley Personality Inventory (1959)
• Handbook of Abnormal Psychology (1960) editor, later editions
• Experiments in Personality (1960) two volumes, editor
• Behaviour Therapy and Neuroses (1960) editor
• Know Your Own I.Q. (1962)
• Experiments with Drugs (1963) editor
• Experiments in Motivation (1964) editor
• Crime and Personality (1964) and later editions
• Manual of the Eysenck Personality Inventory (1964) with S. B. G. Eysenck
• The Causes and Cures of Neuroses (1965) with S. Rachman
• Fact and Fiction in Psychology (1965)
• Smoking, Health and Personality (1965)
• Check Your Own I.Q. (1966)
• The Effects of Psychotherapy (1966)
• The Biological Basis of Personality (1967)
• Eysenck, H.J. & Eysenck, S.B.G. (1969). Personality Structure and Measurement. London: Routledge.
• Readings in Extraversion/Introversion (1971) three volumes
• Race, Intelligence and Education (1971) in US as The IQ Argument
• Psychology is about People (1972)
• Lexicon de Psychologie (1972) three volumes, with W. Arnold and R. Meili
• The Inequality of Man (1973)
• Eysenck on Extraversion (1973) editor
• The Measurement of Intelligence (1973) editor
• The Experimental Study of Freudian theories (1973) with G. D. Wilson
• Case Histories in Behaviour Therapy (1974) editor
• Know Your Own Personality (1975) with G. D. Wilson
• Manual of the Eysenck Personality Questionnaire (1975) with S. B* G. Eysenck
• A Textbook of Human Psychology (1976) with G. D. Wilson
• Sex and Personality (1976)
• The Measurement of Personality (1976) editor
• Eysenck, H.J. & Eysenck, S.B.G. (1976). Psychoticism as a Dimension of Personality. London: Hodder and Stoughton.
• Reminiscence, Motivation and Personality (1977) with C. D. Frith
• You and Neurosis (1977)
• Die Zukunft der Psychologie (1977)
• The Psychological Basis of Ideology (1978) editor, with G. D. Wilson
• Sex Violence and the Media (1978) with D. Nias
• The Structure and Measurement of Intelligence (1979)
• The Psychology of Sex (1979) with G. D. Wilson
• The Causes and Effects of Smoking (1980)
• A Model for Personality (1981) editor
• Mindwatching (1981) with M. W. Eysenck, and later editions
• The Battle for the Mind (1981) with L. J. Kamin, in US as The Intelligence Controversy
• Personality, Genetics and Behaviour (1982)
• Explaining the Unexplained (1982) with Carl Sargent
• H.J. Eysenck & D.K.B. Nias, Astrology: Science or Superstition? Penguin Books (1982) ISBN 0-14-022397-5
• A Model for Intelligence (1982) editor
• Know Your Own Psi-Q (1983) with Carl Sargent
• …'I Do'. Your Happy Guide to Marriage (1983) with B. N. Kelly
• Personality and Individual Differences: A Natural Science Approach (1985) with M. W. Eysenck
• The Decline and Fall of the Freudian Empire (1985)
• Rauchen und Gesundheit (1987)
• Personality Dimensions and Arousal (1987) editor, with J. Strelau
• Theoretical Foundations of Behaviour Therapy (1988) editor, with I. Martin
• The Causes and Cures of Criminality (1989) with G. H. Gudjonsson
• Genes, Culture and Personality: An Empirical Approach (1989) with L. Eaves and N. Martin
• Suggestion and Suggestibility (1989) editor, with V. A. Gheorghiu, P. Netter, and R. Rosenthal
• Intelligence: A New Look (1998)
• Eysenck, H.J. (1992). A reply to Costa and McCrae. P or A and C — the role of theory. Personality and Individual Differences, 13, 867–868.
• Eysenck, H.J. (1992). Four ways five factors are not basic. Personality and Individual Differences, 13, 667–673.
• Eysenck, H. J. (1952). The effects of psychotherapy: An evaluation. Journal of Consulting Psychology, 16, 319–324.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Hans Eysenck című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.