Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg

Nem tévesztendő össze a következővel: Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc József főherceg.

Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg
Vilmos főherceg 1890 körül
Született	Wilhelm Franz Karl von Österreich-Teschen 1827. április 21.[1][2] Bécs[3][4]
Elhunyt	1894. július 29. (67 évesen)[1] Weikersdorf am Steinfelde
Állampolgársága	osztrák
Nemzetisége	osztrák
Szülei	Henrietta Alexandrina nassau-weilburgi hercegnő Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos tescheni herceg
Foglalkozása	katona politikus
Tisztsége	az Osztrák Birodalmi Tanács főrendiházának tagja (1861. április 18. – ) Német Lovagrend nagymestere (1863–1894)
Kitüntetései	Szent András-rend
Halál oka	leesés a lóról
Sírhelye	császári kripta
A Wikimédia Commons tartalmaz Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Habsburg–Tescheni Vilmos Ferenc Károly főherceg, Erzherzog Wilhelm Franz Karl von Österreich-Teschen (Bécs, 1827. április 21. – Weikersdorf, Alsó-Ausztria (ma Baden része), 1894. július 29.), osztrák főherceg, Károly főherceg negyedik fia, altábornagy, 1864-től a császári-királyi tüzérség főfelügyelője, 1863–1894 között a Német Lovagrend 57. nagymestere.

Édesapja Károly főherceg (1771–1847), Teschen első hercege volt, II. Lipót német-római császár, magyar és cseh király és Mária Ludovika császárné harmadik fia. Édesanyja Henrietta Alexandrina nassau–weilburgi hercegnő (1797–1829), Frigyes Vilmos nassau–weilburgi herceg (1768–1816) és Lujza Izabella kirchbergi várgrófnő (Burggräfin) leánya volt. Hét gyermekük közül Vilmos volt a legfiatalabb, a negyedik életben maradt fiú. A testvérek:

• Mária Terézia Izabella főhercegnő (1816–1867), aki később II. Ferdinánd nápoly-szicíliai király feleségeként Nápoly és Szicília királynéja lett.
• Albert (Albrecht) főherceg (1817–1895), Teschen második hercege, tábornagy, főhadparancsnok. Mint Károly főherceg elsőszülött fia, apja halála után (1847-ben) örökölte a hatalmas birtokadományt és Teschen második hercegének címét.
• Károly Ferdinánd főherceg (1818–1874), akinek fiait Albert fogadta örökbe. Legidősebb fia, Frigyes főherceg tábornagy 1914–1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka lett.
• Frigyes Ferdinánd Lipót főherceg (1821–1847) ellentengernagy), a londoni szövetség Szíria elleni 1840-es hadjáratának hőse.
• Rudolf Ferenc főherceg (*/† 1822), születésekor meghalt.
• Mária Karolina Lujza Krisztina főhercegnő (1825–1915), aki az ifjabb Rainer (Ferdinánd) osztrák főherceghez, az id. Rainer főherceg és Savoyai Mária Erzsébet carignanói hercegnő fiához ment feleségül.
• Vilmos főherceg (1827–1894) altábornagy, a Német Lovagrend nagymestere.

Vilmos főherceg apja, Károly főherceg 1809 májusában az asperni csatában legyőzte Napóleont, és jelentős része volt az 1813-as Népek Csatájában is, amely a Francia Császárság bukásához vezetett. Károly főherceget hadvezéri érdemeiért I. Ferenc császár Teschen első hercegének méltóságába emelte. Károly főherceg 1847-ben bekövetkezett halála után a tescheni hercegi címet és a hatalmas birtokadományt elsőszülött fia, Vilmos bátyja, Albert főherceg örökölte.

1829-ben mindössze kétéves volt, amikor édesanyja, Henriette főhercegné meghalt. Nevelését bátyja, Albert főherceg vette kézbe, aki a katonai pálya felé orientálta öccsét. 1842-ben belépett a hadseregbe, a tüzérséghez. Még ugyanabban az évben, augusztus 1-jén kinevezték a 12. gyalogezred tulajdonosává, amely ettől kezdve az ő nevét viselte (Erzherzog Wilhelm), és három napra rá, augusztus 4-én ezredessé léptették elő. Folytatta katonai tanulmányait.

1845. október 11-én belépett a Német Lovagrendbe, 1846. november 12-én a bécsi Hofburg melletti templomban (Kirche am Hof) letette a lovagi fogadalmat. A Rend Nagytanácsa rövidesen (november 23-án) a Rend koadjutorává, a nagymester kijelölt utódjává választotta.

1847. április 29-én vezérőrnaggyá léptették elő. 1848-ban az új császár, Ferenc József trónra lépésekor Szentpétervárra küldték a császár üzenetével (tárgyalásain felvetődhetett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elleni esetleges orosz beavatkozás lehetősége, amelyre majd 1849-ben került sor. Ferenc József felszólítására Vilmos főherceg önkéntesként (!) vonult be az észak-itáliai haderőhöz, 1849-ben Velence alatt harcolt. Mint hadsereg-felügyelő, többször utazott hivatalos megbízással a Német Szövetség ügyeiben Berlinbe és Münchenbe.

1854 februárjában súlyosan megbetegedett tífuszban. Csak április végén gyógyult fel, ekkor rendtársaival együtt elzarándokolt az alsó-ausztriai Maria Taferl kegyhelyre (Melk közelében). Május 28-án Bécsben népünnepélyt rendeztek a nagy közkedveltségnek örvendő főherceg felgyógyulása (és névnapja) alkalmából. Az egykori Unger kaszinóban (Bécs 17. kerületében, Hernalsban, a mai Alserstrasse metróállomás helyén) mutatta be az ifjabb Johann Strauss (1825–1899) új művét, a Vilmos főherceg felgyógyulása alkalmából írt indulóját („Erzherzog Wilhelm Genesungs Marsch”, Opus. 149).

1854. szeptember 10-én Vilmos főherceget kinevezték a 6. tábori tüzérezred tulajdonosává. Kiváló tüzérségi parancsnoknak bizonyult. 1857. március 1-jén kinevezték a császári-királyi hadseregfőparancsnokság vk. főnökének (Chef des k.k. Armee-Oberkommandos) és március 7-én altábornagyi kinevezést kapott. 1855-ben, I. Miklós orosz cár elhunytakor, ismét Szentpétervárra utazott, Ferenc József részvétét tolmácsolni.

1859-ben kinevezték az cs.-kir. 1. hadsereg tábori tüzérségének parancsnokává. E minőségében vett részt az 1859-es itáliai hadjáratban. A június 24-i solferinói csatában ő irányította Franz von Wimpffen gróf, táborszernagy (1797–1870) 1. hadseregének tüzérségi ütegeit. Itáliából visszatérve ismét a hadsereg főparancsnokságát vette át. 1860-1862 között Vilmos főherceg a teljes itáliai haderő tábori tüzérségének főfelügyelője volt. 1862-ben a mainzi szövetségi erőd (Bundesfestung) parancsnokságával bízták meg. 1864-ben kinevezték az egész császári-királyi tüzérség főfelügyelőjének (k.k. Artillerie-Generalinspektor).

1863-ban Miksa József főherceg, a Német Lovagrend nagymestere (Hoch- und Deutschmeister) elhunyt, utódja Vilmos főherceg lett. Beiktatása július 25-én történt. Ezt a tisztséget haláláig (1894-ig) viselte. A rend 57. nagymestereként főleg a rend „lovagi”, mint egyházi vonatkozásai érdekelték. Nevéhez főleg a rend egészségügyi intézményeinek kiépítése, a hadsereg tábori kórházi hálózatának fejlesztése fűződik, ehhez a császári háztól is jelentős péntámogatást szerzett. Ugyanebben az évben Vilmos főherceget, Nagymesteri minőségében kinevezték a császári-királyi 4. Hoch- und Deutschmeister gyalogezred tulajdonosáva.

1864–1868 között Vilmos főherceg megbízásából Theophil von Hansen műépítész impozáns neoreneszánsz palotát (Erzherzog Wilhelm Palais) épített a bécsi Parkringen. Az épület jellegzetessége, hogy nincsenek benne lakosztályok az úrnő számára (mivel az építtető, lovagi fogadalma értelmében nőtlen életre kötelezte magát), viszont komoly méretű istállók, és lovak elhelyezésére szolgáló terek készültek benne, mert a nagymester és kísérete általában lovon közlekedett. 1870-ben a főherceg-nagymester eladta a Parkringen álló palotáját a Német Lovagrendnek, amely itt rendezte be központját és a nagymester hivatalát. A palotát ezután Deutschmeister-Palais-nak is nevezték.

Vilmos főherceg az 1866-os porosz–osztrák háborúban altábornagyi rangban vett részt, ő volt a Benedek Lajos táborszernagy parancsnoksága alatt a poroszok ellen operáló Északi Hadsereg (Nordarmee) tüzérségének parancsnoka. 1866. július 3-án a königgrätzi csatában súlyos fejsérülést kapott. 1867. január 4-én táborszernaggyá (Feldzeugmeister) léptették elő.

1894-ben Vilmos főherceg 67 éves korában Baden mellett, weikersdorfi birtokán (Alsó-Ausztria) lovasbaleset áldozata lett. A frissen villamosított Bécs–Baden vasútvonal mellett lova megbokrosodott, levetette magáról, és súlyos fejsérülésébe még aznap, július 29-én belehalt.^[5] Nőtlenül élt, gyermeke nem volt. A Habsburg-család hagyományos nyughelyén, a bécsi kapucinusok templomának kriptájában temették el. Utódjául a Német Lovagrend nagymesteri székében unokaöccsét, Habsburg–Tescheni Jenő főherceget választották, ő lett a Rend utolsó világi nagymestere.

A Vilmos főherceg által épített neoreneszánsz palota (Bécs, 1. kerület, Parkring 8) a Német Lovagrend nagymestereinek palotája maradt a Rend ausztriai feloszlatásáig, amely 1938-ban következett be, Ausztria német megszállása, az „Anschluss” után. Az új hatalom lefoglalta a palotát, az utolsó nagymestert (Jenő főherceget) kiköltöztették, az épület Bécs város tulajdonába került. 1942-ben a rendőrhatóság bérelte a palotát a fővárostól. A háború után a Bécsi Szövetségi Rendőrség Igazgatósága (Wiener Bundespolizeidirektion) költözött bele, majd 1981-ben az OPEC vásárolta meg. A bécsi Parkring legjelentősebb műemlék-középülete, a nagy léptékű felújítás után ma az OPEC Funds reprezentatív bécsi központja.

• A Bécs II. kerületében (Leopoldstadt), a Vorgartenstassén 1894–1896 között felépült tüzérségi laktanya (Erzherzog-Wilhelm-Kaserne) a főherceg nevét viselte, 2005-ös lebontásáig. A vele egyidőben, mellette felépült, Albert főherceg-laktanyával (Erzherzog-Albrecht-Kaserne) együtt a bécsiek gyakran nevezték ezeket „Práter-kaszárnyáknak” (Praterkasernen).
• Nevét viselte a császári-királyi 3. sz. „Erzherzog Wilhelm” tábori tarackos ezred (Feldhaubitzenregiment), amelyet 1854-ben alapítottak Marburg an der Drau-ban (ma: Maribor, Szlovénia).

• Allgemeine Deutsche Biographie (ADB)^{[halott link]}
• Családfa, életrajzi adatok.
• A Német Lovagrend történetéhez.
• A Német Lovagrend honlapja.
• Adalékok életének eseményeihez.

• Meyers Konversations-Lexikon, 1893-1897.
• Constantin von Wurzbach (szerk): Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich, 6. kötet, Bécs, 1860. (Online: [1] is.)
• C. Arnold McNaughton: The Book of Kings: A Royal Genealogy, Garnstone Press, London, 1973.
• Brigitte Hamann (kiadó): Die Habsburger. Ein biographisches Lexikon, Bécs, 1988.

Előző uralkodó: Habsburg–Estei Miksa főherceg

A Német Lovagrend nagymestere 1863 – 1894

Következő uralkodó: Habsburg–Tescheni Jenő főherceg