Eugène Laermans
| Eugène Laermans | |
 | |
| Született | 1864. október 22.[1][2][3][4][5] Molenbeek-Saint-Jean |
| Elhunyt | 1940. február 22. (75 évesen)[1][6][2][3][5] Nagy-Brüsszel |
| Állampolgársága | belga[7] |
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | cemetery of Molenbeek-Saint-Jean / Sint-Jans-Molenbeek |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Eugène Laermans témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Eugène Laermans (Molenbeek-Saint-Jean, 1864. október 22. – Brüsszel, 1940. február 22.) belga festő, rézmetsző és rajzoló. Nagy szociális érzékenységgel fordult témáihoz, műveit expresszionista stílusban alkotta. Látásának megromlása miatt 1924-ben fel kellett hagynia a festészettel. Kora belga művészetének egyik legjelentősebb alakja volt.
Művészi pályafutása kezdetétől munkásokat és parasztokat alkalmazott modellként, velük az akkoriban Brüsszel munkásvárosi külvárosának számító molenbeeki otthona körül találkozott. A munkások küzdelmeit nagy együttérzéssel ábrázolta, stílusa a szocialista realizmus nyugati változatának is tekinthető.
Élete és munkássága
[szerkesztés]Polgári családban született a Brüsszel melletti iparosodó kisvárosban. Agyhártyagyulladása tizenegy évesen megfosztotta a hallástól és csaknem teljesen a beszédtől: a világ már nem volt elérhető számára, csak a szemén keresztül, ami a festői hivatáshoz vezette.
A Molenbeek-Saint-Jean rajziskolájában kapott alapképzés (1876-1882) után 1887-ben beiratkozott a Brüsszeli Királyi Képzőművészeti Akadémiára[8] ahol Jean-François Portaels volt a tanára.
Művészetére nagy hatással volt Félicien Rops illetve Charles Baudelaire munkássága. Illusztrálta Baudelaire szimbolista verseskötetét, a Romlás virágait. Környezete, a műértőket is beleértve, különcnek tartotta. Elkötelezett művészete ellentétben áll a századfordulós Belle Époque esztétikai elveivel, társadalmi aggodalmait pedig leegyszerűsítőnek, túlzónak minősítették.[9]
A parasztok és a külvárosi szegénység festőjeként Laermans nem kevésbé volt korának embere, aki foglalkozik az irodalommal, szereti a modernitást, figyel az újításokra.[10] A szegénység ábrázolása a 19. század második felében vált gyakorivá művészeti körökben.
1894-ben debütált a Salons de la Libre Esthétique kiállításán. 1896-ban illusztrálta Georges Eekhoud La Nouvelle Carthage (Az új Karthágó) című művének a kivándorlókról szóló fejezetét, ami a remekművének tartott triptichon megalkotására inspirálta.
1922-ben a Belga Királyi Akadémia tagja lett. Élete során két jelentős retrospektív kiállításon is bemutatták munkásságát: 1899-ben a brüsszeli Maison d'Art-ban és 1924-ben a Giroux galériában. 1924-től látása megromlott, és végleg abba kellett hagynia a festészetet; amit érthető módon tragédiaként élt meg.
1927-ben I. Albert belga királytól bárói címet kapott.
1940-ban utcát neveztek el róla szülővárosában.
1995-ben a brüsszeli Le Botanique kulturális központban nagy kiállításon mutatták be munkáinak egy részét a nagyközönségnek.
-
Sztrájk (1893)
-
Oázis
-
Kétségbeesés
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. augusztus 23.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
- ↑ a b Laermans [Laeremans], Eugène, Eugène Laermans [Laeremans]
- ↑ Artists of the World Online (német és angol nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009
- ↑ a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven)
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 1.)
- ↑ Larousse. www.larousse.fr.
- ↑ Op reis met Vlaamse meesters : De meest iconische muur van Vlaanderen, na die van Geraardsbergen. www.vrt.be (2019. június 8.) (Hozzáférés: 2023. június 18.).
- ↑ Laermans - Brx 1995. www.archivesdunord.com (Hozzáférés: 2023. június 18.).
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Eugène Laermans című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Eugène Laermans, Bruxelles, Crédit communal, 1995 ISBN 2-87193-210-7