Gy. Szabó Béla

Ez a szócikk Gy. Szabó Béla grafikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Szabó Béla (egyértelműsítő lap).

Gy. Szabó Béla
Született	1905. augusztus 26. Gyulafehérvár
Meghalt	1985. november 30. (80 évesen) Kolozsvár
Sírhely	Házsongárdi temető
Alkotott	1925–1985
Stílusa	sajátos fametszés
Iskolái	Budapesti Műegyetem
Aki hatott rá	Reithofer Jenő
A Wikimédia Commons tartalmaz Gy. Szabó Béla témájú médiaállományokat.

Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvár, 1905. augusztus 26. – Kolozsvár, 1985. november 30.) romániai magyar grafikus.

Elemi és gimnáziumi tanulmányait Gyulafehérváron végezte. A gimnáziumban kiváló rajztanára volt Reithofer Jenő személyében, aki Székely Bertalan mestertől tanult. Gy. Szabó a budapesti Műegyetemen tanult, 1927-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Már egyetemista korában is erősen foglalkoztatta a rajzolás, 1925-ben készítette első pasztelljét Édesanyám címen. Egyre több pasztell került ki keze alól. Képei környezetéről, s gyulafehérvári élményeiről vallanak. Gépészmérnökként nem kapott munkát, így visszatért a szülői házba, s egyre többet rajzolt, festett, s járt tanulni a mesterfogásokat Reithofer gyulafehérvári szabad iskolájába.

1931-ben állást kapott Kolozsvárott az Energia Villamossági Gépgyárban, most már csak esténként és éjszaka volt ideje rajzolni. Szénnel, ceruzával dolgozott. 1932-ben egy Kós Károly által rendezett kolozsvári kiállításra jutott el néhány szénrajzával és két akvarelljével. Kós Károly Gy. Szabó rajzait látva, ajánlotta neki, hogy próbálkozzék fametszéssel. 1933-ban a nagy gazdasági válság hatására megszűnt Gy. Szabó munkahelye, most már csak a rajzolásnak és a fametszésnek élt.

1935-ben jelent meg Liber miserorum (Szegények könyve) c. 50 fametszetet tartalmazó albuma, melynek darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válsággal megterhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit, még a szülőföld szép tájai is (például a Mezőség) fekete-fehér komor színekben tűnnek fel, érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot.

Az 1930-as évek második felében módja nyílt továbbképezni magát a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Varga Nándor Lajos volt a mestere. Bejárta Európa legszebb tájait, ellátogatott Olaszországba, Dalmáciába, Bulgáriába, Görögországba. Utazásainak tájélményeit rajzokban, pasztellekben, s gazdag színvilággal örökítette meg, beköszöntött az ő derűs alkotói korszaka. 1939-ben megjelentetett Liber vagabundi (Barangolókönyv) c. albuma már az ember és a természet harmóniájának kifejezésére törekedett. Számos rajzát, grafikáját fametszetekben is megörökítette.

Közben beteg is volt, s Szankon, a kiskunsági faluban, a református parókia gondnokánál nyert gyógyulást, hálából 560 grafikáját hagyományozta Szankra, mely ma is nagy kincse a falunak, s őrzik ott a múzeumban, s bemutatják kiállításokon.^[1]

Egyre mélyebbre hatolt a természet ábrázolásában, 1941-ben a 28 tusrajzot tartalmazó Homokvilág c. albumában az Alföld és a bugaci puszta nyert lírai képeket. 1941–1944 között tagja és kiállító művésze volt a Barabás Miklós Céhnek.

1951–1965 között készültek Tizenkét hónap c. metszetei, melyek a Hónapok c. albumban 1973-ban lettek közreadva. Folyók, tavak, vízesések ábrázolásánál kitűnt fényábrázoló képességeivel. 1956–57-ben Kínában rajzolt, 1969–72 között sokat dolgozott a Balaton partján. 1972–73-ban Mexikóba, 1980-ban az NSZK-ba és Kolumbiába látogatott. Élményeiről rajzokkal és pasztellekkel illusztrált útikönyvekben számolt be. 1965-ben 20 grafikával illusztrálta Dante Divina Comediáját, a pokol reménytelenségét, a paradicsom színeit, fényeit és a purgatórium drámáját, a kötet 1976-ban jelent meg.

Utolsó témája az apokalipszis, mely a Bibliából, A jelenések könyvéből meríti témáját, s a végső kérdésekre kereste a választ 22 grafikában. 1985-ben ragadta el a halál, szülővárosában, Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben nyugszik.^[2]

Gazdag életművet hagyott hátra, minden témát alaposan végigrajzolt, alázattal szolgálta a grafikai művészetet, s annak virtuóz mesterévé vált. Expresszív és lírai az ő kifejezési módja, képei az egész világot bejárták, s mindenütt sikere volt. Nem egyszerűen termékeny, hanem nagyon sikeres is az ő életműve, mindazon által számszerűsége is meghökkentő, 14 000 rajz, közel 200 pasztell, 150 körüli olajkép, közel 1500 fametszet maradt utána.

• Bajkó Erzsébet: "Olaszországban éreztem meg, hogy keleti vagyok" Interjú Gy. Szabó Bélával. Független Újság, 4. évf., 41. Sz., 1937. október 9.

• A magyar grafika 100 éve, Budapest (1948)
• Velencei biennále, Velence (1954)
• Nemzetközi grafikai kiállítás, Lugano (1956)
• Grafikai biennálé, Velence (1960)
• Dante-évforduló, Róma (1965)
• Jelenkori román képzőművészet, Philadelphia (1973)
• Nemzetközi Ex libris Kiállítás, Szeged (1976)

• Román Népköztársaság Állami Díja (1956)
• Liege város díszpolgára (1957)
• Kulturális érdemérem I. fokozat (1971)

• Murádin Jenő: Gy. Szabó Béla, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.
• Kortárs magyar művészeti lexikon. 3. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2001. Szabó Béla, Gy. grafikus, festő lásd 445-446. p. ISBN 963-8477-46-6

• Gy. Szabó Béla: Fametszetek, pasztellek, rajzok, galéria
• Rézmetszetek
• Gy. Szabó Béla élete, munkássága, artportal.hu Archiválva 2011. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Szank a Vendégvárón: Gy. Szabó Béla Képtár
• Kolozsvár: Gy. Szabó Béla Emlékház
• Képeslapküldő
• Gy. Szabó Béla művészete
• Gy. Szabó Béla portréja Apáczai Csere Jánosról