Bolgár irodalom
| Bolgár irodalom | |
| 9. század?– | |
| Elterjedése | Bulgária |
| Világtörténelmi korszak | középkor, újkor, legújabb kor |
| Eredete | bizánci irodalom, bolgár népköltészet |
| Jellemzői | |
| Híres alakjai | Emilijan Sztanev Geo Milev Ivan Vazov Elin Pelin Dora Gabe Nikolaj Hajtov |
| Írástípus | cirill írás |
| Könyvtárak | nationallibrary.bg |
A bolgár irodalom alatt a bolgár nyelven írt irodalmi (szépirodalmi, történelmi, tudományos, teológiai stb.) műveket értik.
Óbolgár irodalom
[szerkesztés]
Az óbolgár írásbeliség kialakulása előtt a mai Bulgária területén lakó trákok, majd a területen megjelenő görögök, makedónok és rómaiak irodalmáról, művészetéről lehet beszélni. A 7. században beáramló, Bizáncot is legyőző szlávok mintegy két évszázad alatt teljesen asszimilálták a hellenizált trákokat és a bolgár-törökökkel összeolvadva független államot hoztak létre. Ebből az időszakból származnak az első óbolgár, görög nyelvű feliratok.[1]
Az írásbeliség előtti óbolgár költészet művei eredeti formájukban nem ismertek, létezésüket történelmi utalások jegyezték fel. A pogány bolgár-török népköltészet beleolvadt a szlávok kultúrájába, és motívumai ma már nem lelhetők fel a bolgár népköltészetben. Ezekre ma már legfeljebb következtetni lehet a rokon csuvas nép költészete, valamint a görög nyelven fennmaradt, 7–9. századból származó, kőbe vésett óbolgár feliratok alapján. Ugyancsak a kereszténység felvétele előtti időszakra vezethetők vissza a különféle bájolók, igézők, siratók, lakodalmi énekek, mondák és legendák. A 8. és 9. században a költészetben a földműveléssel és állattenyésztéssel kapcsolatos szokásokhoz, szertartásokhoz fűződő lírai dal volt a leggyakoribb műfaj.[2]
Irodalom a 9. és 10. században
[szerkesztés]
A bolgárok elődei a területen már használták a görög nyelvet és írást, ezt a bolgárok is átvették. A görög nyelvű szövegekbe bolgár szavak kezdtek beszivárogni, például görögre nem fordítható személy- és helységnevek formájában; ilyen volt például az Első bolgár kánok névlajstroma. Mintegy 80 óbolgár felirat maradt az utókorra a 9. és 10 századból, zömében sírfeliratok, események, hódítások kőbe vésett lenyomatai, jobbára az ország északi részéről. Az egyik érdekes ilyen lelet Omurtag bolgár kán kőbe vésett felirata, melyet Tarnovóban találtak.[3]
Ugyancsak jelentős lelet az a 865-ből, az albániai Ballshból származó felirat, mely Borisz kán megkeresztelkedését írja le.[3] A keresztény vallás felvétele fontos fordulópont volt az immáron elszlávosodott bolgárok történetében. Ez lehetővé tette a bolgárok számára, hogy az egyház nyelve a nép nyelve legyen, ami jelentősen elősegítette a szláv írás és irodalom fejlődését.[4] Metód tanítványai vitték el a Cirillnek tulajdonított két új ábécét, a cirillt és a glagolitát, valamint különféle szláv könyveket Bulgáriába.[5]
Az ortodox vallás elterjedését követően a bolgár irodalom gyakorlatilag a keresztény hitnek lett alárendelve. Az egyház fontosnak tartotta a szent iratok lefordítását, szertartáskönyvek, szentbeszédek, hitszónoklatok születtek, szentek életét mesélték el a hívők okítására.[6] Metód tanítványai iskolákat alapítottak Bulgáriában, Ohridi Kelemen Ohridban (ma Macedónia) hozott létre egyet, a másik nagy központ Preszlavban létesült, olyan személyiségekkel, mint Preszlavi Konstantin, Joan Ekzarh, Csernorizec Hrabar, Csernorizec Doksz vagy I. Simeon bolgár cár, Borisz papnak szánt kisebbik fia.[7] Simeon utasítására készült el az úgynevezett Simeon-féle gyűjtemény, mely nehezen érthető egyházi szövegek magyarázatát tartalmazza.[8] Simeon 893-ban Preszlavba helyezte át a székhelyét, ahol a preszlávi gyűlésen az óbolgár nyelvet tették meg az ország és az egyház hivatalos nyelvének.[9] Ennek köszönhetően itt alakult ki az óbolgár irodalom „aranykora”, többek között Preszlavi Konstantin, a főváros első szláv érseke és Doksz, Borisz testvére részvételével.[8] Az ohridi iskola két fő személyisége Kelemen és Naum volt.[10] A preszlavi iskola fontos képviselője volt Konstantin, akit valamikor 906-ban neveztek ki püspökké. Legismertebb műve a prédikációkat tartalmazó Ucsitelno evangelie (Учително евангелие, „Oktató evangélium”).[11][12]
A világi könyvek iránti szükséglet is megjelent már a 10. század környékén, görögből fordított krónikákkal és természettudományos művekkel, mint például Joan Ekzarh Nebesza (Небеса, „Egek”) című munkája, vagy Csernorizec Hrabar O piszmeniha (óegyházi szláv nyelven: О писмєньхъ, bolgárul: За буквите, Za bukvite, „A betűkről”) című publicisztikai műve.[13] A középkori bolgár irodalom népszerű műfaja az elbeszélés lett, két nagy csoportra osztják az irodalomtörténészek: erkölcsoktató elbeszélésekre és hősi-történelmi jellegű elbeszélésekre.[14] A bizánci közvetítéssel átvett elbeszélések zöme indiai és arab eredetű, melyek mire Bizáncba (majd onnan Bulgáriába) értek, jelentősen megváltoztak, keresztény színezetet kaptak.[15] Ilyen például az erkölcsoktató elbeszélések közé tartozó Barlám és Jozafát (Варлаам и Йоасаф, Varlaam i Joaszaf) története, vagy a Sztefanit i Ihnilat (Стефанит и Ихнилат, „Stefanit és Ichnilát”), melyet a Pancsatantrából vettek át.[9] A hősi-történelmi elbeszélések nagy része a trójai háborúról és Nagy Sándorról szólt.[15] Az egyik legnépszerűbb irodalmi alkotás ebben az időszakban a Nagy Sándor legendáit tartalmazó Sándor-regény (Александрията, Alekszandrijata) volt.[16]
Apokrif és bogumil irodalom
[szerkesztés]A keresztény irodalmi alkotások megjelenésével egy időben az úgynevezett apokrif, azaz kánonon kívüli irodalmi művek is elterjedtek Bulgáriában, bizánci közvetítéssel. A X. századtól vált jellemzővé a műfaj, melynek stílusa közvetlenebb, szórakoztatóbb volt, és olyan kérdésekre is választ kaphattak belőlük az emberek, melyekre az egyház nem tudott kielégítően felelni. Az apokrif történetek is bibliai eredetűek, de nem kerültek bele az egyház által elfogadott kánonba. A művek többségét görög nyelvből fordították, de léteznek ismeretlen szerzőségű, eredeti bolgár apokrif történetek is, ilyenek például a Balgarszki apokrifen letopisz (Български апокрифен летопис, „Bolgár apokrif krónika”) vagy a Szolunszka legenda (Солунска легенда, „Szaloniki legenda”).[9][17] Igen népszerűek voltak a Jézus életét feldolgozó művek, mintegy harmincról tudni, de csupán hét maradt fenn belőlük.[18] Itt lehet megemlíteni azokat a féltudományos műveket, melyek valamelyest eltértek az egyházi tanításoktól és a középkori ember számára próbálták megmagyarázni a világ jelenségeit.[18]
Ugyancsak a 10. században jelentek meg Bulgáriában a bogumilok, egy eretneknek nyilvánított vallási irányzat követői, akik mindenféle intézményt – beleértve a templomokat is – a Sátán művének tartottak. Bár az egyház mindent megtett a bogumilizmus terjedése ellen, megakadályozni nem tudta.[9] Bogumilok által írt mű alig maradt fenn, mert az egyház ezeket a műveket rendre elégette. Az egyik ilyen megmaradt írás 10-11. században keletkezett Tajnata kniga vagy Tajna kniga (Тайната книга/Тайна книга, „Titkos könyv”), melyben Jézus által szólaltatnak meg a bogumil tanok.[9][19][20] A legismertebb bogumilellenes mű a Beszeda protiv bogomilite (Беседа против богомилите, „Beszéd a bogumilok ellen”), melyet Prezviter Kozma (Презвитер Козма) írt a 10. század második felében.[9]
Második bolgár cárság (1186–1396)
[szerkesztés]Csaknem 170 év után, a bojárok felkelését követően, 1186-ban Bulgária felszabadult a bizánci uralom alól, az új cárság fővárosa Tarnovo lett. Az országban azonban súlyos belviszályok zajlottak, számos háborút is vívtak, így az irodalom fejlődése megrekedt. Csupán a 13. század második felében és 14. században indul újra, ezt tartják a bolgár irodalom második aranykorának. Tarnovo és az uralkodó által támogatott rilai kolostor mellett Vidin is jelentős irodalmi központnak számított ebben az időszakban. A bolgár irodalmat némiképp gúzsba kötötte a dogmatikus ragaszkodás a hagyományokhoz: az irodalom nyelve még a 14. században is a 9. századi állapotokat tükrözte. Ez gondot okozott a másolatok készítésekor is, ami miatt Evtimij pátriárka azon fáradozott, hogy létrehozza a nyelvi és nyelvtani egységet. Ebben az időszakban már nem másolták szó szerint a görög mintákat, de ragaszkodtak a az ortodox bizánci szemléletekhez.[9][21] A földrajzi és természettudományos művek tartalmilag egyre gazdagabbak lettek.[21]
Iván Sándor cár idejében terjedtek el Bulgáriában a hészükhazmus tanításai, a cár befogadott két menekülőt, Gregoriosz Szinaitészt (1265–1346) és Gregoriosz Palamaszt (1296–1359), akik segítségével felépítette a Paroria kolostort, ahol a hészükhizmus bolgár tanítványai tanulhattak.[9]
A török hódoltság időszaka (15–18. század)
[szerkesztés]
A bolgár irodalom épp csak elkezdte élni a második virágkorát, amikor 1396-ban Bulgária elesett és az Oszmán Birodalom bekebelezte. Az ország kulturális fejlődése ennek következtében megrekedt a középkori színvonalon. A törökök megszüntették a kulturális központokat, felszámolták a nemzeti egyházat, rengeteg könyv és kézirat elpusztult. A művelt szerzetesek egy része Oroszországba, a Havasalföldre és Szerbiába menekült. Az irodalmi élet apró, eldugott kolostorokban folytatódott csak. Jelentős Evtimij Tarnovszki tanítványai tevékenysége, mint például Konsztantin Kosztenecski (1380?–1440?), Grigorij Camblak (1364–1420), Vladiszlav Gramatik (1420?–1485?) vagy Dimitar Kantakuzin.[9][22][23]
A 16. században a fennmaradt bolgár könyveket és az egyház relikviáit Szófiában és a környékbeli kolostorokban próbáltál megőrizni, a szófiai irodalmi iskolában, mely az óbolgár irodalom utolsó központja volt, a törökök által megtűrt egyházi iskolák egyike. Jelentős személyiségei közé tartozik Pejo pópa (Поп Пейо) és Matej Gramatik (Матей Граматик), akik kortársaikról írtak, ráadásul már nem kifejezetten egyházi olvasóközönségnek, hanem a népnek.[24][9]
A 17. és 18. században alig létezett irodalmi élet Bulgáriában, a politikai és társadalmi viszonyok nem tették lehetővé az irodalmi fejlődést. A nép nyomorgott, a templomokat bezárták vagy mecsetté alakították, a papok egyre műveletlenebbé váltak. Ebben az időszakban csak néhány kolostorban foglalkoztak könyvírással, ahonnan is kiemelkednek a gyűjteményes munkák, melyek már nem az elavult egyházi nyelven íródtak, hanem sokkal közelebb állnak a nép beszélt nyelvéhez.[25] Kétféle csoportra lehet osztani ezeket a munkákat: vegyes gyűjteményekre és damaszkinokra. A damaszkinok eleinte Damaszkénosz Sztuditész (újgörögül: Damaszkinósz Sztudítisz; Δαμασκηνός Στουδίτης, †1577) beszédeiből álltak, majd különféle tanításokkal, életrajzokkal, elbeszélésekkel bővültek, a nép nyelvén írva. Az egyik legolvasottabb damaszkin a Szakroviste (Съкровище, „Kincs”), melyet tíz nyelvre fordítottak le. Az egyik ismert író-fordító Joszif Bradati (Йосиф Брадати, 1714?–1758?), aki a beszédekbe a bolgár nép életének elemeit is belecsempészte, ezzel közelebb hozva a műfajt a nemzeti újjászületés irodalmához.[26][9]
Új bolgár irodalom
[szerkesztés]Az újjászületés irodalma
[szerkesztés]A bolgár újjászületés irodalma 1762-ben kezdődött, Paiszij Hilendarszki (Паисий Хилендарски, 1721–1772) Isztorija szlavjanobolgarszkaja („Szláv-bolgár történelem”) című művének megjelenésével, mely a hazafiasságra helyezte a hangsúlyt, és 1878-ig, az oszmán elnyomás alóli felszabadulásig tartott.[27][9] A korszakot tovább lehet osztani a felvilágosodás irodalmára, a romantikára, egy átmeneti időszakra a romantika és a realizmus között, majd végül az utolsó időszakban a realista művek voltak már a jellemzők.
A felvilágosodás időszakában születik meg a bolgár nyelvű oktatás, tudomány és közélet. Ekkor dolgozott a bolgár világi próza megteremtője, Szofronij Vracsanszki,[9][28] és ekkor jelent meg az első bolgár nyelvű tankönyv, a Riben bukvar (Рибен буквар, „Halas ábécé”), és az első bolgár nyelvű újságokat is ekkor kezdték megjelentetni. Számos külföldön tanult értelmiségi szívügyévé vált az oktatás fejlesztése.[9][29][30] A felvilágosodást a romantika időszaka követte, melynek célja a nép nyelvének használata volt az irodalomban. Ekkor alkottak az első jelentős, kísérletező költők, mint Najden Gerov (Найден Геров, 1823–1900), Petko Szlavejkov és Dobri Csintulov (Добри Чинтулов, 1823–1886). Megjelenik a bolgár költészetben a ballada, az elbeszélő költemény, illetve a lírai vers műfaja.[9]
| „ |
|
” |
| – Hriszto Botev: Hadzsi Dimitar. Fordította: Nagy László[9] | ||
A 19. század második felében, a hatvanas és hetvenes években egyfajta átmeneti korszak alakult ki a romantika a realizmus között. Bemutatják az első bolgár drámákat, fellendül a színházi élet. Az első kiemelendő színházi személyiség ebben a korban Dobri Vojnikov (Добри Войников, 1833–1878) volt, akinek legkedveltebb műve, a Krivorazbranata civilizacija (Криворазбраната цивилизация, „Mi is az a civilizáció?/Félreértelmezett civilizáció”, 1871) görbe tükröt állított a társadalomnak. Megjelenik az első eredeti bolgár elbeszélés is, a Nescsasztna familija (Нещастна фамилия, „A szerencsétlen család”), Vaszil Drumev (Васил Друмев, 1840–1901) tollából, mely romantikus túlzásokkal mutatja be a nép szenvedését.[31][9][32]
A bolgár irodalmi realizmus az orosz realizmus hatására fejlődött, kezdetét Ljuben Karavelov (Любен Каравелов, 1834–1879) elbeszéléseitől számítják. Ebben az időszakban válik gyakorivá az elbeszélés, a kisregény és a regény műfaja. Karavelov mellett fontos prózaíró személyisége a korszaknak még Ivan Vazov (1850–1921) és Aleko Konsztantinov (Алеко Константинов, 1863–1897). Ekkor alkotott a bolgárok Petőfije, Hriszto Botev (1848–1876), akit az egyik legnagyobb költőként tartanak számon hazájában. A realizmus korszakának a Miszal-kör megjelenése vetett véget.[9][33]
A felszabadulás irodalma
[szerkesztés]A 20. század eleje
[szerkesztés]A két világháború között
[szerkesztés]A második világháború után
[szerkesztés]A rendszerváltás után
[szerkesztés]Népköltészet
[szerkesztés]Megjegyzések
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Juhász–Sipos 7–10. o.
- ↑ Juhász–Sipos 11–15. o.
- ↑ a b Juhász–Sipos 16–17. o.
- ↑ Juhász–Sipos 18. o.
- ↑ Juhász–Sipos 24–25. o.
- ↑ Moser 9. o.
- ↑ Moser 13. o.
- ↑ a b Juhász–Sipos 29. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Farkas
- ↑ Moser 14. o.
- ↑ Moser 15. o.
- ↑ Juhász–Sipos 30. o.
- ↑ Juhász–Sipos 34. o.
- ↑ Juhász–Sipos 35. o.
- ↑ a b Juhász–Sipos 36. o.
- ↑ Juhász–Sipos 37. o.
- ↑ Juhász–Sipos 38–39. o.
- ↑ a b Juhász–Sipos 40–41. o.
- ↑ Juhász–Sipos 42–44. o.
- ↑ Moser 21. o.
- ↑ a b Juhász–Sipos 46–49. o.
- ↑ Juhász–Sipos 50–51. o.
- ↑ Moser 32. o.
- ↑ Juhász–Sipos 52. o.
- ↑ Juhász–Sipos 52. o.
- ↑ Juhász–Sipos 54–55. o.
- ↑ Juhász–Sipos 90–91. o.
- ↑ Juhász–Sipos 99–101. o.
- ↑ Juhász–Sipos 101–103. o.
- ↑ Juhász–Sipos 104–105. o.
- ↑ Juhász–Sipos 129–132. o.
- ↑ Juhász–Sipos 134–135. o.
- ↑ Juhász–Sipos 140–152. o
Források
[szerkesztés]- ↑ Juhász–Sipos: Juhász Péter – Sipos István. A bolgár irodalom története. Budapest: Gondolat Kiadó (1966)
- ↑ Farkas: Farkas Baráthi Mónika: A bolgár irodalom története. ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai intézet. [2009. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Moser: Charles A. Moser. A History of Bulgarian Literature 865–1944. The Hague: Mouton & Co. (1972). ISBN 9789027920089
Ajánlott irodalom
[szerkesztés]- A bolgár irodalom kistükre (szerk. Juhász Péter, Karig Sára), Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969, 669 p
- Dudás Mária – M. Pandur Julianna – Hristo Trendafilov: Bolgár irodalmi antológia I. – A kezdetektől 1878-ig (Opera Slavica Budapestinensia – Litterae Slavicae sorozat), Balassi Kiadó, 2009, ISBN 978-963-506-803-6, 243 p
- Dudás Mária – M. Pandur Julianna – Hristo Trendafilov: Bolgár irodalmi antológia II. – 1878–1945 (Opera Slavica Budapestinensia – Litterae Slavicae sorozat), Balassi Kiadó, 2009, ISBN 978-963-506-861-6, 341 p
- Mars irgalma – Válogatás a bolgár irodalom legjobb katonaelbeszéléseiből, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1983, ISBN 963-326-835-4, 405 p
- Pantelej Zarev: A bolgár irodalom panorámája, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, ISBN 963-281-325-1, 320 p
- Atanasov Angyal: Bolgárok, In: (szerk.) Heinrich Gusztáv: Egyetemes irodalomtörténet I–IV., Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1903–1911, IV. kötet, 709–746. o.
További információk
[szerkesztés]- Slovoto: bolgár írók és költők műveinek angol nyelvű fordításai
- Bokor József (szerk.). Délszláv nyelvek és irodalmuk, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2015. október 6.
