Alsó-Zala vármegye

Alsó-Zala vármegye vagy Alsó-Zala megye közigazgatási egység volt a Magyarországi Tanácsköztársaság idején az ország délnyugati részében. Területe ma Magyarország és Horvátország része.

A vármegyét északon Felső-Zala vármegye, keleten Somogy vármegye, délen Varasd vármegye és Belovár-Kőrös vármegye, nyugaton pedig Stájerország határolták.

Alsó-Zala vármegye létrehozása nagyrészt Zalaegerszeg és Nagykanizsa több évszázadra visszamenő vetélkedésének, pontosabban Nagykanizsa megyeszékhelyi ambícióinak volt a következménye 1919-ben a Magyarországi Tanácsköztársaság idején. Landler Jenő a Forradalmi Kormányzótanács belügyi népbiztosa – aki maga is Nagykanizsán végezte középiskolai tanulmányait^[1] – 1919. április 10-én kelt határozatával választotta ketté Zala vármegyét és hozta létre Alsó-Zala és Felső-Zala vármegyéket, előbbit Nagykanizsa, míg utóbbit Zalaegerszeg székhellyel.^[2] A tanácskormány bukását követően Alsó-Zala és Felső-Zala vármegyéket megszüntették és Zala vármegyét újraegyesítették.

A vármegye összlakossága 1910-ben 295.142 személy volt, ebből:

• 60% magyar
• 31% horvát
• 7,5% vend
• 1% német

Zala vármegye kettéosztásával a megye lakosságának mintegy 63 százaléka Alsó-Zala vármegyéhez, míg 37 százaléka Felső-Zala vármegyéhez került. Ezzel a lépéssel Alsó-Zala vármegyében Zala vármegyéhez képest arányaiban csökkent a magyarok és nőtt a horvátok aránya az összlakosságon belül.

1. Alsólendvai járás (Alsólendva)
2. Csáktornyai járás (Csáktornya)
3. Keszthelyi járás (Keszthely)
4. Letenyei járás (Letenye)
5. Nagykanizsai járás (Nagykanizsa)
6. Pacsai járás (Pacsa)
7. Perlaki járás (Perlak)^[3]