Albrecht Kossel

Albrecht Kossel
Született	1853. szeptember 16. Rostock
Elhunyt	1927. július 5. (73 évesen) Heidelberg
Nemzetisége	német
Szülei	Albrecht Kossel
Foglalkozása	biokémikus
Iskolái	Strasbourgi Egyetem, Rostocki Egyetem
Kitüntetései	Orvosi Nobel-díj (1910)
A Wikimédia Commons tartalmaz Albrecht Kossel témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ludwig Karl Martin Leonhard Albrecht Kossel (Rostock, 1853. szeptember 16. – Heidelberg, 1927. július 5.) német biokémikus. 1910-ben orvostudományi Nobel-díjban részesült a nukleinsavak összetevőinek felfedezéséért.

Albrecht Kossel 1853. szeptember 16-án született Rostockban id. Albrecht Kossel és felesége, Clara Jeppe első fiaként. Apja kereskedő, bankár és a Porosz Királyság rostocki konzulja volt. A családban Albrechten kívül még egy fiú és hét lány volt. A helyi gimnáziumban végezte a középiskolát és már ekkor elkezdett érdeklődni a kémia és a botanika iránt. 1872-ben beiratkozott az akkor alapított Strassburgi Egyetem (a város egy évvel korábban került Németországhoz) orvosi szakára. Tanárai olyan neves tudósok voltak, mint a botanikus Anton de Bary(wd) vagy a későbbi Nobel-díjas Adolf von Baeyer, de Kosselra leginkább Felix Hoppe-Seyler(wd) hatott, aki az egyetlen akkori német biokémiai tanszék vezetője volt. Tanulmányait a Rostocki Egyetemen fejezte be; 1877-ben sikeresen államvizsgázott, a következő évben pedig megkapta orvosdoktori minősítését.

Az egyetem után visszatért Strassburgbaés Hoppe-Seyler asszisztenseként kezdte el a kutatómunkáját. Első témája a sók és kis molekulasúlyú fehérjék diffúziója volt, de már 1878-tól hozzákezdett a sejtmag anyagainak tanulmányozásához, amely végül egész életében elkísérte.

A nukleinsavakat először Friedrich Miescher(wd) izolálta 1869-ben és cikkét elküldte Hoppe-Seylernek, aki is maga is végzett kísérleteket a mivoltuk meghatározására, majd Kossel kezdett el foglalkozni velük. Megerősítette, hogy a nukleinsavak xantint tartalmaznak (valójában lebomlási termék). 1881-ben magántanári (Privatdozent) kinevezést kapott és ugyanebben az évben megjelentette addigi nukleinsavkutatásait összefoglaló könyvét, amelyben megállapította, hogy a májban vagy lépben jóval nagyobb a nukleinsavtartalom, mint az izomban. 1883-tól a berlini Frigyes Vilmos Egyetem élettani intézetének volt munkatársa, és itt sikerült izolálnia egy fehérjét a madarak vörösvérsejtjeinek magjából, amit hisztonnak nevezett el. 1885-ben a nukleinsavakból izolálta az adenint, majd a következő 16 év során felfedezte a többi összetevőt is, a guanint, citozint, timint és uracilt. 1887-ben Kossel az egyetem élettanprofesszora lett. A következő évben a tealevelekből izolálta a teofillint és meghatározta a szerkezetét.

1895 januárjában a Marburgi Egyetem meghívta a közegészségtan oktatójának, de két hónappal később meghalt az egyetem élettanprofesszora és az élettani intézet vezetője, így Kossel átvállalta ezeket a feladatokat. A következő évben a spermiumok nukleinsavstabilizáló fehérjéjének, a protaminnak a hidrolízise során felfedezte a proteinek egyik alapvető összetevőjét, a hisztidin aminosavat. 1901-től a Heidelbergi Egyetem élettanprofeszora és élettani intézetének vezetője volt (a váltás egyik oka az volt, hogy Kossel nehezen állhatta a merev poroszokat) Kutatásainak fő iránya ekkor a fehérjék felépítése volt, de a peptidkötés felfedezésében Emil Fischer megelőzte. Kimutatta, hogy a fehérjék (valójában a sejt) összetétele nem statikus, a spermiumok érése során egyre inkább felhalmozódnak bennük a bázikus aminosavak. Ezek (főleg az arginin) vizsgálata során a májban felfedezte az arginint lebontó argináz enzimet.

1907-ben titkos tanácsosi rangot kapott. 1908-1909 között az egyetem gazdasági ügyekért felelős alrektora.

1910-ben Kossel orvostudományi Nobel-díjban részesült, mert "a fehérjékkel, beleérte a sejtmaganyagokat, végzett munkája hozzájárult a sejt kémiájáról alkotott tudásunkhoz".

Az első világháború alatt és utána is folytatta tanári és kutatói munkáját. 1924-ben professor emeritus lett, de továbbra is előadott és szinte egészen haláláig eljárt a tudományos konferenciákra.

• 1887 – a Leopoldina tagja^[1]
• 1909 – a Heidelbergi Tudományos Akadémia rendes tagja
• 1910 – Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj
• 1926 – az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja

Róla nevezték el a Rostocki Egyetem Neuroregenerációs Intézetét, egy tér a rostocki vasútállomás mellett, egy Charité nagy előadóterme (Hessische Straße 4.) és utcák Bécs-Döblingben és Heidelberg-Bahnstadtban.

Kossel 1886-ban feleségül vette Louise Holtzmannt, aki Adolf Holtzmann(wd), a Heidelbergi Egyetem neves filológiaprofesszorának volt a lánya. Három gyerekük született: Walther (1888-1956, fizikus), Gertrude és egy nagyon fiatalon meghalt kislány. Egyik diákja Kosselt magas (178 cm volt), egyszerű, barátságos, szerény, kedves embernek írta le.

1913-ban a felesége meghalt hasnyálmirigy-gyulladásban, amitől Kossel depresszióba esett, amit az első világháború tovább rontott. Nem politizált (ellentétben környezetével és nacionalista feleségével) és úgy vélte, hogy a háború tönkreteszi a német és külföldi tudományos élet kapcsolatait és hazája izolálódik. Bár felkérték, nem írta alá a Kilencvenhármak Manifesztumát, amiben a neves német tudósok és művészek tagadták, hogy a német hadsereg jogtalanul támadt volna Belgiumra, valamint felelősségét a belga lakosság elleni terrorcselekményekben.

Albrecht Kossel 1927. július 5-én ismétlődő angina pectoris rohamok után halt meg Heidelbergben, 73 éves korában.

• Albrecht Kossel – Biographical Nobelprize.org
• Albrecht Kossel Notable Names Database
• Mary Ellen Jones: Albrecht Kossel, A Biographical Sketch Yale J Biol Med. 1953 Sep; 26(1): 80–97.
• Heinz Walter: Kossel, Albrecht. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 12, Duncker & Humblot, Berlin 1980, ISBN 3-428-00193-1, S. 615 f. (Digitalisat). (németül)