„Eurovíziós Dalfesztivál” változatai közötti eltérés

Ha az aktuális versenyről szeretnél többet tudni, lásd: 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál

Ha a Junior Eurovíziós Dalfesztiválról szeretnél többet tudni, lásd: Junior Eurovíziós Dalfesztivál

Eurovíziós Dalfesztivál (Eurovision Song Contest)
Műfaj	songwriting competition
Alkotó	Marcel Bezençon
Főcímzene	Te Deum
Zeneszerző	Marc-Antoine Charpentier
Nyelv	angol francia
Gyártás
Gyártó	Európai Műsorsugárzók Uniója
Sugárzás
Eredeti sugárzás kezdete	1956
További információk
weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Eurovíziós Dalfesztivál témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az Eurovíziós Dalfesztivál (angolul: Eurovision Song Contest, franciául: Concours Eurovision de la Chanson; 2007 és 2009 között a Magyar Televízió, a valós elnevezésnek megfelelően, az Eurovíziós Dalverseny címet használta, gyakori rövidítése szerint ESC, Eurovision vagy Eurovízió) egy 1956 óta évente megrendezésre kerülő verseny, az Európai Műsorsugárzók Uniójának aktív tagállamai között (kivételesen a tagokon kívül is meghívnak résztvevőt 2015 óta). A fesztivál keretében minden részt vevő ország benevez egy zeneszámot, amit élő adásban előadnak, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett számokra, hogy megtalálják a verseny legnépszerűbb produkcióját. Az országok az EBU-tag tévétársaságukon keresztül szerepelnek: Magyarországon az MTVA felelős azért, hogy kiválassza az országot képviselő énekest és dalt.

A fesztivált 1956-os kezdése óta minden évben megtartották, így egyike a leghosszabb ideig tartó televíziós műsoroknak a világon. Ez egyben a világ legnagyobb dalversenye a nézők számát tekintve, melyet az előző években 100 és 600 millió közé tettek.^[1][2] A világ nagy részén közvetítik Európán kívül is, többek közt Argentínában, Brazíliában, Kanadában, Hongkongban, Indiában, Dél-Koreában, Új-Zélandon és az Amerikai Egyesült Államok-ban, annak ellenére, hogy ezek az országok nem vehetnek részt a versenyen,^[3] azonban Ausztráliameghívást kapott a 2015-ös versenyre, mint vendég ország a hatvan éves Eurovíziós Dalfesztivál ünneplésének keretein belül. Azóta minden évben küldött versenyzőt a távoli ország az európai versenyre.

A dalfesztivált általában a megrendezett popzene fellegvárának tartják,^[4] azonban a szereplő dalok stílus tekintetében széles skálán mozognak, van köztük arab, balkáni zene, dance, folk, görög, latin zene, metal, északi zene, pop-rap és rock is. Az évek során, a Dalfesztivál kinőtte magát egyszerű televíziós kísérletből, és egy óriási méretű nemzetközi intézménnyé vált. Európa legtöbb országa részt vett már legalább egyszer a fesztiválon, és az Eurovízió (Eurovision) szó ismert az egész kontinensen.

A dalfesztivált Magyarországon a Magyar Televízió M1-es, vagy M2-es csatornája közvetítette. Habár 2010-ben nem volt magyar résztvevő az akkori versenyben, a Duna Televízió közvetítette a műsort, továbbá 2015 és 2019 között, a Duna Média közvetítette a megújult Duna csatornán, mint az ország nemzeti főadóján. 2020-tól Magyarország nem küld versenyzőt a dalfesztiválra, és a műsor közvetítése sem látható televízióban.

2020. március 18-án az EBU bejelentette, hogy nem tudják megrendezni a versenyt az Európában tomboló koronavírus-járvány miatt, viszont 2021-ben visszatér a dalfesztivál, melyet Rotterdam rendezhet meg. A verseny történetében ez az első alkalom, hogy elmarad egy évben az Eurovíziós Dalfesztivál.

Az 1950-es években, amikor Európa még a háború pusztításait heverte ki, a svájci székhelyű European Broadcasting Union (EBU) előállt egy nemzetközi dalverseny ötletével, amelyben az országok az EBU országaiba egyszerre sugárzott televízió műsorban vettek volna részt. Az ötlet Marcel Bezençon francia EBU alkalmazottól származik, egy 1955-ös monacói találkozón merült fel.^[5] A verseny az akkor már létező, Olaszországban tartott sanremói dalfesztiválon alapult,^[6] és egyben az élő televíziós közvetítés technikai kísérleteként is tekintették: akkoriban sok ország összekapcsolása egy széles körű nemzetközi hálózatban ambiciózus elképzelésnek számított. Műholdas televízió sugárzás még nem volt, és az úgynevezett Eurovíziós Hálózat (Eurovision Network) földi mikrohullámú adók hálózatából állt.^[7] Az Eurovízió (Eurovision) nevet az EBU hálózatával kapcsolatban először George Campey brit újságíró használta a London Evening Standard-ben, 1951-ben.^[8]

Az első Dalfesztivált a svájci Luganóban tartották 1956. május 24-én. Hét ország vett részt; mindegyik 2 dalt küldve be, így összesen 14 dal hangzott el. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy országonként több mint egy dalt adtak elő: 1957 óta az összes Dalfesztivál 1 dalt engedett meg országonként.^[9] Az 1956-os Dalfesztivált a rendező ország, Svájc nyerte.

A műsort legelőször „Eurovision Grand Prix” (Eurovíziós Nagy-díj) néven ismerték. A „Grand Prix” elnevezést átvették a frankofón államok, ahol a Dalfesztivál „Le Grand-Prix Eurovision de la Chanson Européenne” néven vált ismertté.^[10] A „Grand Prix”-t azóta elhagyták az elnevezésből, és helyettesítették a „Concours”-ral (verseny).^[11] Az Eurovíziós Hálózatot használták hír- és sportprogramok nemzetközi közvetítésére az EBU által szervezett egyéb különleges programok mellett.^[12] Azonban, a Dalfesztivál magasan a legnagyobb profilú ezek közül, és régóta az Eurovízió név szinonimája lett.

A Dalfesztivál formátuma az évek során sokat változott; az alaptételek azonban megmaradtak: a részt vevő országok dalokat küldenek be, amit élő televíziós műsorban előadnak és az EBU az Eurovíziós Hálózaton keresztül egyszerre az összes országban közvetíti. Egy „országot” mint résztvevőt egy televíziós társaság képvisel az adott országból. A műsort az egyik részt vevő ország rendezi, és az adást a rendező város előadóterméből közvetítik. A műsor alatt, miután minden dalt elénekeltek, az országok leadják szavazataikat a többi ország előadásaira: a saját dalra nem lehet szavazni. A műsor végén kikiáltják győztesnek a legtöbb pontot elnyert dalt. Neki csupán egy trófea jár, és a győzelem dicsősége, ugyanakkor szokás a nyertes dal szövegírójának is trófeát adni és a győztes országot felkérni a következő évi verseny megrendezésére.^[9]

A műsort minden esetben egy vagy több televíziós bemondó nyitja, a legkülönfélébb világnyelveken üdvözölve a show nézőit. A legtöbb rendező ország megpróbálja kihasználni a széles körű nemzetközi közönségre alapozva a show lehetőségeit az ország turisztikai reklámozására, így gyakran láthatunk videófelvételeket a rendező nemzet különböző tájairól az egyes előadások között. A dalok közt és a szavazásra való felhívás közt egy átvezető előadás van, ami a szórakoztatás bármilyen elképzelhető formája lehet. Az átvezető előadások közt volt a The Wombles (1974.)^[13] és a Riverdance első bemutatása (1994).^[14]

A közvetítések előtt játszott főcímzene a Marc-Antoine Charpentier Te Deum-jának prelúdiuma.^[5]

Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét általában egy tavaszi szombat estén tartják Közép-európai nyári idő szerint 21 órai kezdettel. Általában májusi napot választanak, bár tartottak már márciusban is Dalfesztivált. 2004 óta, a részt venni kívánó országok nagy száma miatt, egy Elődöntőnek nevezett kvalifikációs kört is tartottak a döntő előtti szerdán vagy csütörtökön. A 2008-as Eurovíziós Dalfesztivál óta pedig két elődöntőt is rendeznek.

Alkalmas résztvevőknek a European Broadcasting Union aktív tagjai számítanak (a társult tagok nem vehetnek részt). Azok az aktív tagok, akiknek állama az Európai Sugárzási Területen (European Broadcasting Area) belülre esik, vagy akik tagja az Európa Tanácsnak.^[15] Az Európai Sugárzási Területet a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (International Telecommunication Union) határozza meg.^[16][17]

Az aktív tagoknak olyan szervezetek számítanak, amelyek sugárzásai (elméletben) elérhetőek azon ország teljes lakosságának, ahol a központjuk van.^[15]

Ha egy aktív EBU-tag részt kíván venni, meg kell felelnie a Dalfesztivál szabályaiban (melyből minden évben újat írnak) lefektetett feltételeknek. 2006-ban ezek közé tartozik az előző évi verseny sugárzása, és a szabályokban meghatározott részvételi díj megfizetése a határidő előtt az EBU-nak a részvétel évében.

Megjegyzendő, hogy a részvételi alkalmasság nem függ Európán belüli földrajzi elhelyezkedéstől, a névben szereplő „Euro” ellenére, és nincs semmi köze az Európai Unióhoz. Ez megmagyarázza Izrael részvételét a fesztiválokon, annak ellenére, hogy sem a földrajzi, sem a politikai Európának nem része. 1980-ban Marokkó, egy észak-afrikai ország, is szerepelt a fesztiválon.

Eddig ötvenkét ország szerepelt legalább egyszer. Ezek a következők (az első részvétel éve szerint sorba rakva):

• 1956 –  Belgium,  Franciaország,  Hollandia,  Luxemburg,  Németország^{[megj. 1]},  Olaszország,  Svájc
• 1957 –  Ausztria,  Dánia,  Egyesült Királyság
• 1958 –  Svédország
• 1959 –  Monaco
• 1960 –  Norvégia
• 1961 –  Finnország,  Jugoszlávia^{[megj. 2]},  Spanyolország
• 1964 –  Portugália
• 1965 –  Írország
• 1971 –  Málta
• 1973 –  Izrael
• 1974 –  Görögország
• 1975 –  Törökország
• 1980 –  Marokkó
• 1981 –  Ciprus
• 1986 –  Izland
• 1993 –  Bosznia-Hercegovina,  Horvátország,  Szlovénia
• 1994 –  Észtország^{[megj. 3]},  Lengyelország,  Litvánia,  Magyarország^{[megj. 3]},  Oroszország,  Románia^{[megj. 3]},  Szlovákia^{[megj. 3]}
• 1998 –  Észak-Macedónia^{[megj. 4]}
• 2000 –  Lettország
• 2003 –  Ukrajna
• 2004 –  Albánia,  Andorra,  Fehéroroszország,  Szerbia és Montenegró^{[megj. 2]}
• 2005 –  Bulgária,  Moldova
• 2006 –  Örményország
• 2007 –  Csehország,  Grúzia,  Montenegró,  Szerbia
• 2008 –  Azerbajdzsán,  San Marino
• 2015 –  Ausztrália^{[megj. 5]}

Megjegyzések

↑ megj. 1: 1990-ig Nyugat-Németország vett részt a dalfesztiválon, bár Németország néven. Kelet-Németország nem vehetett részt a versenyen. Az újraegyesített Németország 1991-ben vett részt először a versenyen.

↑ megj. 2: Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró egy név alatt szerepelt, annak ellenére, hogy évről évre különböző tagállamok képviselték az országot.

↑ megj. 3: Észtország, Magyarország, Románia és Szlovákia az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválon vett volna részt először, de kiestek a selejtezőben. A nemzetközi versenyen ténylegesen először 1994-ben indultak.

↑ megj. 4: Macedónia az 1996-os Eurovíziós Dalfesztiválon vett volna részt először, de kiesett a selejtezőben. A nemzetközi versenyen ténylegesen először 1998-ban indultak. 2018-ig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven versenyzett.

↑ megj. 5: Ausztrália részvétele az eredeti tervek szerint egyszeri lett volna, a 60. Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából, ám az ország az ezt követő években is indulhat.

Az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagállamai, melyek egyszer sem vettek részt a dalfesztiválon:

•  Algéria
•  Egyiptom
•  Jordánia
•  Libanon – majdnem részt vett 2005-ben, de visszalépett
•  Líbia
•  Tunézia – majdnem részt vett 1977-ben, de visszalépett
•  Vatikán

Bővebben: Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

1979-ben az Eurovízión a Németországot képviselő Dschinghis Khan együttes egyik tagja a magyar származású Leslie Mandoki,^[18] egyik énekesnője pedig az Edina Pop nevet használó Késmárky Marika volt. Késmárky 1969-ben az Egy fiú a házból című dallal megnyerte a magyar Táncdalfesztivált, majd az NSZK-ba költözött. 1972-ben a Meine Liebe will ich dir geben című dallal benevezett arra a versenyre, melyen kiválasztották, hogy mi legyen az NSZK versenydala abban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem ő nyert.

1993-ban a Dalfesztiválon való részvételhez Magyarországnak a Kvalifikacija za Millstreet nevű előválogatáson kellett részt vennie, ahol Szulák Andrea Árva reggel című számával nem ért el kvalifikációs pozíciót. A nem kvalifikáló országok a következő évben indulhattak, az 1993-as fesztivál utolsó helyein végzettek helyett.

Így, magyar vonatkozásban Bayer Friderika az első olyan magyar énekes, aki részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében, az 1994-es versenyen, Dublinban. Ő érte el a legjobb eredményt magyarként, negyedik helyezett lett Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával.

A sikert kudarc követte 1995-ben, a Szigeti Csaba által előadott Új név a régi ház falán című dal mindössze három pontot kapott, és így Magyarország a 22., utolsó előtti lett.

1996-ban – a házigazda Norvégia kivételével – mindegyik országnak részt kellett vennie egy előválogatón. A 29 dalból az első 22 jutott tovább. Delhusa Gjon Fortuna című dalával holtversenyben végzett Finnországgal a 22. helyen, de végül Finnország kapta az utolsó továbbjutó helyet, így Magyarország 1993-hoz hasonlóan nem vehetett részt a nemzetközi döntőn.

A kudarc után a következő próbálkozás 1997-ben történt, a V.I.P. együttes Miért kell, hogy elmenj? című dala a 12. lett, majd a 1998-ban Charlie a A holnap már nem lesz szomorú ismét kudarcot hozott; 4 ponttal, és az elért 23. helyezéssel (a 25 indulóból) ez eddig Magyarország legrosszabb helyezése a Dalfesztivál döntőinek történetében.

Charlie szereplését követően Magyarország sokáig nem indult a Dalfesztiválon, egészen a NOX 2005-ös nevezéséig. Ők Forogj, világ! című dalukkal az első indulók voltak, akiknek a 2004-ben bevezetett elődöntőben is meg kellett küzdeniük a közönség kegyeiért a döntőbe jutáshoz. A döntőbe az elődöntőből 167 ponttal, 5.-ként jutottak tovább, a döntőben 97 ponttal ismét a 12. pozíciót hozták el Magyarországnak.

2006-ban nem volt magyar induló, pénzügyi okok miatt. 2007-ben mint az Év Felfedezettje kategória győztese a Fonogram Díjátadón^[19] Rúzsa Magdi képviselte Magyarországot a Helsinkiben tartott Dalversenyen. Rúzsa Magdi a korábbi magyar fellépőkkel ellentétben angolul adta elő dalát.^[20] Bár majdnem kizárták a versenyből, mert az Unsubstantial Blues (magyarul Aprócska Blues) című dalának egy részletét a szabályokban megadott határidő (2006. október 1.) előtt elénekelte (2005. november 2., Megasztár 3. széria; 2. válogató), kiadója tagadta, hogy megszegték volna ezzel a szabályokat.^[21][22] Az elődöntőből 224 ponttal, a későbbi győztes Szerbia mögött másodikként jutott tovább, a döntőben 128 ponttal a 9. helyet érte el.

2008-ban a Magyar Televízió nemzeti döntő keretében választotta ki az országot képviselő énekest, és ebbe telefonos szavazással a nézőket is bevonta. A győztes Csézy lett, egy addig kevésbé ismert énekesnő, Szívverés című dalával. A dal szerzője Rakonczai Viktor maga is részt vett már Eurovízión, a V.I.P. együttes tagjaként.^[23] A nemzeti döntő végeredménye sok résztvevőnek nem tetszett, bundát emlegettek.^[24] Hivatalos információk szerint az összesített végeredmény döntetlen volt Csézy és a második helyezett Szekeres Adrienn között, akit a szakmai zsűri első helyre sorolt, de Csézyre többen szavaztak a közönségből, ezért lett ő az első.^[25] A 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon először két elődöntőt rendeztek. Csézy a második elődöntőben szerepelt, de nem sikerült továbbjutnia a döntőbe. 2009-ben Ádok Zoltán volt a Magyar Televízió jelöltje, de végül Dance with Me dalával nem sikerült kivívnia a továbbjutást.

2011-ben hazánkat az MTV belső kiválasztásával a 2010-es X-Faktor egyik versenyzője, Wolf Kati képviselte a What About My Dreams? című dallal, és a döntőben a 22. helyet szerezte meg.

2012 januárjában és februárjában az MTV és az MTVA közreműködésével egy háromrészes nemzeti döntőt rendeztek, A Dal-t. A február 11-én megtartott harmadik döntőt végül a Compact Disco nevű formáció nyerte Sound of Our Hearts című dalukkal, így ők képviselhették Magyarországot 2012-ben Azerbajdzsán fővárosában a nemzetközi versenyen, ahol az elődöntőben 52 ponttal a 10. és a döntőben 19 ponttal a 24. helyezést érték el.

2013 februárjában és márciusában hat show-műsort adott a magyar közmédia. A három elődöntőben összesen harminc dal versenyzett a két középdöntőbe, majd a döntőbe jutásért. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata döntött arról, hogy ki képviselje Magyarországot a svédországi Malmőben. A műsor házigazdái Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva voltak. A győztes ByeAlex lett, aki a Kedvesem című számával nyerte meg a magyar válogatót. ByeAlex a dalfesztivál döntőjében 84 ponttal a 10. helyet érte el, ami a negyedik legjobb helyezés, amit magyar versenyző el tudott érni az Eurovíziók történetében.

2014-ben hazánkat Kállay-Saunders András képviselte Koppenhágában Running című dalával, mely a döntőben az 5. helyezést érte el, 143 ponttal. A következő évben Csemer Boglárka "Boggie" indult a Bécsben megrendezett versenyen a Wars for Nothing című dallal, és 20. lett, 19 ponttal. A 2016-os A Dal győztese Freddie lett Pioneer című dalával; Stockholmban a 19. helyezést érte el 108 ponttal. 2017-ben Pápai Joci indulhatott a kijevi versenyen Origo című dalával; a második elődöntőben a második helyen végzett, majd a döntőben 8. lett 200 ponttal. A 2016-ban bevezetett új szavazási rendszernek köszönhetően ez az eddigi legmagasabb pontszám, amit magyar versenyző el tudott érni.

Magyarország 2019-ben vett részt utoljára a dalfesztiválon, amikor a másodjára induló Pápai Joci nem jutott tovább az elődöntőből. 2020 óta az ország nem küld versenyzőt a megmérettetésre, habár A Dal című műsort ennek ellenére hazai tehetségkutató versenyként megrendezik. Az MTVA nem magyarázta a távolmaradását a versenytől, így az ország jövőbeli visszatérése sem valószínű az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Lásd még: A Dal

Minden országnak be kell küldenie egy dalt a részvétel évében. Egyetlen kivétel ez alól az első Dalfesztivál, amire mindegyik ország két dalt küldött be. Szabály tiltja a verseny napjától függő dátum előtt kereskedelmi forgalomba bocsátott, vagy sugárzott dalok beküldését.^[26] E szabály célja biztosítani, hogy csak új dalokat küldenek be, és nem már sikerre szert tettek, ami előnyben részesítené a beküldő országot.

Az országok saját belátásuk szerint választják ki a dalokat: lehet ez a televízió belső döntése vagy a televízió közönsége telefonos szavazáson választhat több dal közül. Az EBU ez utóbbit ajánlja, hiszen ez több nyilvánosságot hoz a Dalfesztiválnak. Ezeket a nyilvános versenyeket Nemzeti Döntőknek nevezik. Magyarországon 2012 és 2019 között A Dal című műsorfolyam során választották ki az indulót.

Néhány ország nemzeti döntője legalább akkora nézettségű – ha nem nagyobb –, mint maga a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztivál. A kiválasztási folyamat állhat több elődöntőből, például a svéd kiválasztás, a Melodifestivalen (szó szerint Dallamfesztivál) során körülbelül 30 dalt mutatnak be négy, az ország különböző pontjain lévő nagy arénákban tartott elődöntőn, a stockholmi döntő előtt. Ez a legnagyobb televíziós műsora az évnek a nézettségi adatokat tekintve Svédországban.^[27]

A kiválasztási módszertől függetlenül a dal adatait véglegesíteni kell, és az EBU-nak elküldeni a fesztivál előtti hetekben lejáró határidő előtt.

A Dalfesztivál egyedi lehetőség egy ország bemutatására turisztikai célpontként. A műsor alatt nem lehetnek reklámok, de az egyes számok között leadott videóklipek (amíg átszerelik a színpadot a következő számhoz) alkalmat adnak az ország jellegzetességeinek bemutatására, és felkelthetik a 100 millió európai néző figyelmét az ország iránt.^[28]

2005 nyarán Ukrajna megszüntette a turistákkal szembeni vízum-követelményeket a Dalfesztivál rendezésére időzítve.^[29]

A rendezés előkészületei a Dalfesztiválon való győzelem után heteken belül megkezdődnek, miután a nyertes megerősíti az EBU-nak, hogy szándékoznak és megvan a képességük az eseményt megrendezni. Megnevezik a rendező várost (általában a fővárosra esik a választás), és egy megfelelő koncert-helyszínt. A legnagyobb koncert helyszín egy koppenhágai futballstadion a Parken volt, mely körülbelül 38 ezer nézőt fogadott be 2001-ben mikor Dánia rendezte a fesztivált.^[9] A legkisebb település, ahol Dalfesztivált tartottak Millstreet volt, Írországban, 1993-ban. A falunak 1500 lakosa volt^[30] – bár a helyszín a Green Glens Aréna ennél jóval több nézőt fogadott be.^[31]

A rendező város és helyszín kiválasztásakor mindig számításba kerül a közelben lévő hotelek és sajtólétesítmények elérhetősége.^[32] 2005-ben Kijevben kevés hotelszoba volt, mert a Dalfesztivál szervezői arra kérték az ukrán kormányt, hogy állítsák le a nem a szervezők által ellenőrzött foglalásokat, ennek eredményeként sokak foglalását lemondták.^[33] A Dalfesztivál hatása a rendező városra fordítottan arányos annak méretével: 2003-ban Rigában a városközpontot virtuálisan elfoglalták az eurovíziós delegáltak.

A Dalfesztivál költségeinek nagy részét az esemény szponzorai és a többi részt vevő állam hozzájárulásai állják (a részvételi és közvetítési díjakkal).^[34] A rendezés költségeit, melyek 2007-ben elérték a 13 millió eurót, kiegészítheti állami támogatás^[35] és szponzorálás is. A műsor ideje alatt nincsen reklámszünet, bár volt olyan év, melyben a szavazások előtt ez engedélyezett volt.^[34] A Fesztivál költségeinek körülbelül, fele, harmada terheli a rendező országot. Ugyanakkor, a rendezés még így is megterheli a rendező országokat, különösen a kisebbeket (bár a terheik a korábbi évekhez képest csökkentek). Észtországnak van Európában a legkisebb televíziós társasága, 2002-ben a szponzori támogatásokkal, jegyeladásokkal nullszaldós eredményt értek el az Eurovíziós Dalfesztivál 26 millió dolláros rendezési költségei mellett.^[36]

A 2002-es Eurovíziós Dalfesztivál óta majdnem minden évben volt a versenynek egy jelmondata (2009 az egyetlen kivétel ezalól). A szlogenről a házigazda műsorszolgáltató dönt, és erre alapozva mutatják be a hivatalos logót, illetve az ahhoz kapcsolódó grafikai elemeket.

Év	Rendező ország	Rendező város	Jelmondat	Magyar fordítás
2002	Észtország	Tallinn	A Modern Fairytale	Modern tündérmese
2003	Lettország	Riga	Magical Rendezvous	Varázslatos találkozás
2004	Törökország	Isztambul	Under The Same Sky	Ugyanazon ég alatt
2005	Ukrajna	Kijev	Awakening	Ébredés
2006	Görögország	Athén	Feel The Rhythm!	Érezd a ritmust!
2007	Finnország	Helsinki	True Fantasy	Valódi fantázia
2008	Szerbia	Belgrád	Confluence of Sound	Hangok összemosódása
2010	Norvégia	Bærum	Share The Moment!	Oszd meg a pillanatot!
2011	Németország	Düsseldorf	Feel Your Heart Beat!	Érezd a szívverésed!
2012	Azerbajdzsán	Baku	Light Your Fire!	Gyújtsd meg a tüzed!
2013	Svédország	Malmö	We Are One	Egyek vagyunk
2014	Dánia	Koppenhága	#JoinUs	#CsatlakozzHozzánk
2015	Ausztria	Bécs	Building Bridges	Építsünk hidakat
2016	Svédország	Stockholm	Come Together	Jöjjünk össze!
2017	Ukrajna	Kijev	Celebrate Diversity	Ünnepeljük a sokszínűséget!
2018	Portugália	Lisszabon	All Aboard!	Mindenki a fedélzetre! vagy Beszállás!
2019	Izrael	Tel-Aviv	Dare to Dream	Merj álmodni!
2021	Hollandia	Rotterdam	Open Up	Nyílj meg!

Az Eurovíziós hét kifejezés arra a hétre utal, amíg a Dalfesztivál zajlik. Mivel ez egy élő show, az Eurovíziós Dalfesztivál megköveteli a fellépőktől, hogy gyakorolják be az előadásukat a próbákon, hogy a nagy estén minden simán menjen. Az otthoni próbák mellett minden résztvevőnek megadatik több színpadi próba lehetősége is az Eurovízió koncerttermében. Ezeket a próbákat több nap során bonyolítják le a szombati esemény előtt és így a delegációk a rendező városban már napokkal a verseny előtt megérkeznek. Ez azt eredményezi, hogy az újságírók és rajongók is jelen vannak a megelőző napokban, és így az Eurovíziós Dalfesztivál eseményei tovább tartanak a televízión közvetített pár óránál. Több hivatalosan akkreditált szállodát választanak a delegációknak, és buszjáratok szállítják a fellépőket a koncert helyszínére és vissza.

Minden részt vevő műsorszolgáltató választ egy delegáció-vezetőt, akinek feladata a delegáció tagjainak mozgásának koordinálása, és aki az ország képviselőjeként lép fel az EBU felé a rendező országban.^[26] A delegáció tagjai közé tartoznak a fellépők, szövegírók, zeneszerzők, hivatalos sajtódelegáltak, és -ha az adott évben használnak zenekart, és a dal azt megkívánja- egy karmester. Igény szerint tagja lehet egy kommentátor, minden műsorszolgáltató saját kommentálást fűzhet a tévé- vagy rádióadásukhoz, amit leadnak. A kommentátoroknak a célra szolgáló kommentáló fülkét biztosítanak, a koncertterem hátsó felében, a közönség mögött.

Hagyományosan a delegációk a verseny előtti vasárnap érkeztek, hogy jelen lehessenek a hétfő reggel kezdődő próbákon. Azonban az elődöntő 2004-es bevezetésével és így a résztvevők számának emelkedésével az első próbák már az Eurovíziós Hét előtti héten elkezdődnek. Az elődöntőben részt vevő országok négy napig próbálnak, csütörtöktől vasárnapig minden országnak két próba engedélyezett. Az egyenesen a döntőbe kvalifikált országok az Eurovíziós Hét hétfőjén és keddjén próbálnak.^[37]

Miután mindegyik ország próbált, a delegáció találkozik a show művészeti igazgatójával a videónéző teremben. Itt megnézik a próbán készült felvételeket megbeszélve a kameraállásokat, világítást és koreográfiát a legnagyobb esztétikai hatás elérésére a televíziós adás során. Ezen a ponton jelentheti be a delegáció-vezető különleges igényeit a fellépéshez, és kérheti ezek biztosítását a rendező műsorszolgáltatótól. A találkozót követően a delegáció sajtókonferenciát tart, ahol a sajtó akkreditált tagjai kérdéseket tehetnek fel.^[37] A próbák és sajtótájékoztatók egyszerre zajlanak, míg az egyik ország sajtótájékoztatót tart, addig a következő már próbál a koncertteremben. A rendező sajtóirodája elkészíti sajtótájékoztatón felmerülő kérdések és válaszok összefoglalóját és azokat az újságírók számára rendelkezésre bocsátja.

Az Eurovíziós Hét szerdáján az elődöntő két jelmezes főpróbáját tartják, aztán másnap reggel tartanak még egyet az esti előadás előtt. Miután a döntőn fellépők végső sorrendje ismert, két jelmezes főpróbát tartanak pénteken, és még egyet szombat reggel az aznap esti döntő közvetítése előtt.

Az Eurovíziós Hét hétfőjén hagyományosan egy polgármesteri fogadást tartanak, ahol a városvezetés megünnepli, hogy a városukba jött az Eurovízió. Ezt általában egy nagy, a város tulajdonában lévő helyszínen tartják a belvárosban. Az összes delegációt meghívják, és a partit általában élő zene, ingyen étel- és ital és az utóbbi években tűzijáték kíséri.^[38]

Az elődöntő és a döntő után show-utáni partik vannak a rendezvény helyszínén, vagy más erre alkalmas helyen a városban.

Egy Euroclubot is üzemeltetnek a hét mindennapján, egy Eurovízió témájú éjszakai szórakozóhelyet, ahová az összes akreditált személyt meghívják.^[39]

Ez alatt az egy hét alatt több delegációnak is szokása volt külön bulikat tartania a hivatalosan szponzoráltak mellett. Azonban az új évezredben a szokás az, hogy a nemzeti delegációk ünnepléseiket az Euroclubban tartják meg.^[38]

Az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerése egyedi alkalmat szolgáltat a győztes művész(ek)nek hogy a sikerükre és az őket körülvevő publicitásra alapozva elindítsák vagy kiterjesszék nemzetközi karrierjüket. Ugyanakkor a fesztivál története alatt relatíve kevés győztesből vált nemzetközi sztár.

2007-ben és 2008-ban a győztesek egy európai Győztesek Turnéján vettek részt.^[40] Ezt 2009-ben pénzügyi okok miatt megszüntették.

A leghíresebb eurovíziós együttes, amely a győzelem után került reflektorfénybe, az ABBA volt: Waterloo című dalukkal 1974-ben, Svédország színeiben megnyerték a Dalfesztivált. Az ABBA korának egyik legsikeresebb zenekara lett. Az ő sikerükön felbuzdulva két évvel később a hasonló felállású brit Brotherhood of Man vett részt a versenyen, és ők is nyertek a Save Your Kisses for Me című dalukkal.

Nemzetközi hírnevet és sikert szerzett Céline Dion is, aki 1988-ban Svájc képviseletében nyerte meg a versenyt a Ne partez pas sans moi című dallal. Céline sikerét ugyanakkor nem kötik közvetlenül a Dalfesztivál megnyeréséhez, mert nemzetközi hírnevet csak pár évvel utána szerzett. Sikeresek voltak még a dalversenyen Gigliola Cinquetti, France Gall, Udo Jürgens, Sandie Shaw, Vicky Leandros, a Lordi, Alexander Rybak, Lena, Loreen, Conchita Wurst és Måns Zelmerlöw is, akik azon felül, hogy megnyerték a versenyt, dalaik is világslágerré váltak.

A többi győztes közt vannak ismert művészek, akik a fesztivált karrierjük közepén nyerték meg, amikor már sikeresek voltak.

Néhány művész ugyanakkor az ismeretlenségbe süllyedt, győzelmük óta csekély vagy semmilyen hatást sem gyakorolva a nemzetközi zenei világra.

Év	Ország	Előadó	Dal	A dalcím magyar fordítása
1956	Svájc	Lys Assia	Refrain	Refrén
1957	Hollandia	Corry Brokken	Net als toen	Úgy, mint egykor
1958	Franciaország	André Claveau	Dors, mon amour	Aludj, szerelmem
1959	Hollandia	Teddy Scholten	Een beetje	Egy picit
1960	Franciaország	Jacqueline Boyer	Tom Pillibi	—
1961	Luxemburg	Jean-Claude Pascal	Nous les amoureux	Mi, a szerelmesek
1962	Franciaország	Isabelle Aubret	Un premier amour	Egy első szerelem
1963	Dánia	Grethe és Jørgen Ingmann	Dansevise	Táncdal
1964	Olaszország	Gigliola Cinquetti	Non ho l’età (per amarti)	Nem vagyok elég idős (szeretni téged)
1965	Luxemburg	France Gall	Poupée de cire, poupée de son	Viaszbaba, rongybaba
1966	Ausztria	Udo Jürgens	Merci, Chérie	Köszönöm drágám
1967	Egyesült Királyság	Sandie Shaw	Puppet on a String	Marionettbábu
1968	Spanyolország	Massiel	La, la, la	—
1969 [megj. 1]	Spanyolország	Salomé	Vivo cantando	Az éneklésnek élek
	Franciaország	Frida Boccara	Un jour, un enfant	Egy nap, egy gyermek
	Hollandia	Lenny Kuhr	De troubadour	A trubadúr
	Egyesült Királyság	Lulu	Boom Bang-a-Bang	—
1970	Írország	Dana	All Kinds of Everything	Mindenféle dolog
1971	Monaco	Séverine	Un banc, un arbre, une rue	Egy pad, egy fa, egy út
1972	Luxemburg	Vicky Leandros	Après toi	Utánad
1973	Luxemburg	Anne-Marie David	Tu te reconnaîtras	Ráismersz magadra
1974	Svédország	ABBA	Waterloo	—
1975	Hollandia	Teach-In	Ding-A-Dong	—
1976	Egyesült Királyság	Brotherhood of Man	Save Your Kisses for Me	Őrizd meg a csókjaidat nekem
1977	Franciaország	Marie Myriam	L’oiseau et l’enfant	A madár és a gyermek
1978	Izrael	Izhar Cohen & Alphabeta	A-Ba-Ni-Bi	Sze-ret-lek
1979	Izrael	Gali Atari & Milk and Honey	Hallelujah	—
1980	Írország	Johnny Logan	What’s Another Year?	Mit ér egy újabb év?
1981	Egyesült Királyság	Bucks Fizz	Making Your Mind Up	Meggondolod magad
1982	Németország	Nicole	Ein bißchen Frieden	Egy kis béke
1983	Luxemburg	Corinne Hermès	Si la vie est cadeau	Ha az élet ajándék
1984	Svédország	Herreys	Diggi-Loo Diggi-Ley	—
1985	Norvégia	Bobbysocks	La det swinge	Engedd ringatózni
1986	Belgium	Sandra Kim	J’aime la vie	Szeretem az életet
1987	Írország	Johnny Logan	Hold Me Now	Ölelj most át
1988	Svájc	Céline Dion	Ne partez pas sans moi	Ne menj el nélkülem
1989	Jugoszlávia[megj. 2]	Riva	Rock Me	Rázz fel
1990	Olaszország	Toto Cutugno	Insieme: 1992	Együtt: 1992
1991	Svédország	Carola	Fångad av en stormvind	Egy szélvihar rabságában
1992	Írország	Linda Martin	Why Me?	Miért én?
1993	Írország	Niamh Kavanagh	In Your Eyes	Szemeidben
1994	Írország	Paul Harrington és Charlie McGettigan	Rock ’n’ Roll Kids	Rock 'n' Roll kölykök
1995	Norvégia	Secret Garden	Nocturne	Noktürn
1996	Írország	Eimear Quinn	The Voice	A hang
1997	Egyesült Királyság	Katrina and the Waves	Love Shine a Light	Fényt gyújt a szeretet
1998	Izrael	Dana International	Diva	Díva
1999	Svédország	Charlotte Nilsson	Take Me to Your Heaven	Vigyél a mennyországodba
2000	Dánia	Olsen Brothers	Fly on the Wings of Love	Szállj a szerelem szárnyain
2001	Észtország	Tanel Padar, Dave Benton & 2XL	Everybody	Mindenki
2002	Lettország	Marie N	I Wanna	Akarok
2003	Törökország	Sertab Erener	Everyway That I Can	Mindenféleképpen
2004	Ukrajna	Ruslana	Wild Dances	Vad táncok
2005	Görögország	Helena Paparizou	My Number One	Az én első helyezettem
2006	Finnország	Lordi	Hard Rock Hallelujah	—
2007	Szerbia	Marija Šerifović	Molitva	Imádság
2008	Oroszország	Dima Bilan	Believe	Hinni
2009	Norvégia	Alexander Rybak	Fairytale	Tündérmese
2010	Németország	Lena	Satellite	Műhold
2011	Azerbajdzsán	Ell/Nikki	Running Scared	Rémülten szaladok
2012	Svédország	Loreen	Euphoria	Eufória
2013	Dánia	Emmelie de Forest	Only Teardrops	Csak könnycseppek
2014	Ausztria	Conchita Wurst	Rise Like a Phoenix	Felszállni, mint egy főnix
2015	Svédország	Måns Zelmerlöw	Heroes	Hősök
2016	Ukrajna	Jamala	1944	—
2017	Portugália	Salvador Sobral	Amar pelos dois	Szerelem mindkettőnknek
2018	Izrael	Netta	Toy	Játék
2019	Hollandia	Duncan Laurence	Arcade	Árkád
2020	Elmaradt a COVID–19 pandémia miatt
2021

Megjegyzések

↑ megj. 1: 1969-ben négy ország egyszerre volt nyertes, mert nem volt szabály döntetlen esetére.

↑ megj. 2: 1989-ben ugyan Jugoszlávia nyerte a dalfesztivált, de az együttes a horvát tagköztársaságból származott.

Írország tartja a legtöbb győzelem rekordját, a Dalfesztivált hétszer (1970, 1980, 1987, 1992, 1993, 1994, 1996) nyerték meg, a kilencvenes évek közepén zsinórban háromszor. Második Svédország hat (1974, 1984, 1991, 1999, 2012, 2015) győzelemmel. A harmadik helyen öt győzelemmel Franciaország, Luxemburg és az Egyesült Királyság áll. Utóbbi tizenötször végzett a második helyen, így az Egyesült Királyságé a legjobb eredmény a Fesztiválokon, az ötvennégy versenyből húsz alkalommal az első kettő között voltak.

A fesztivál kezdeti évei a „hagyományos” Eurovíziós országok – Franciaország, Hollandia, Luxemburg – győzelmét hozta. Azonban ezen országok sikere az utóbbi évtizedekben csökkent: például Franciaország 1977-ben, Luxemburg pedig 1983-ban nyert legutóbb. Az utolsó alkalom, hogy Luxemburg részt vett a fesztiválon 1993 volt.

Bár Hollandia 2019-ben megnyerte a fesztivált, negyvennégy évet kellett várni erre a győzelemre. Hollandia 2019 előtt utoljára 1975-ben nyert.

A 21. század első évei az addig győzelem nélküli országok győzelmét hozta, az „új” Eurovíziós és a sok éve részt vevő, de eddig nyeretlen országok képében. 2001 és 2008 között minden év egy addig nyerés nélküli ország győzelmét hozta. 2006-ban Finnország nyert, azután, hogy már negyvenöt éve részt vett a Dalfesztiválon, és az addigi legjobb eredménye mindössze egy 6. hely volt még 1973-ból. Ukrajnának nem kellett ennyit várnia, második szereplésükkel nyertek 2004-ben. Szerbia – független államként – első évében nyert, 2007-ben. Megjegyzendő, hogy Montenegróval közös politikai egységként 2004-ben és 2005-ben is indultak, Jugoszlávia tagjaként pedig már 1961 óta. 2008-ban Oroszország aratta első győzelmét, azután, hogy korábban már nagyon sokszor közel álltak ehhez: 2000-ben és 2006-ban a második, 2003-ban és 2007-ben a harmadik helyen végeztek korábban. Oroszország győzelme után Málta a legjobb eredményekkel rendelkező, de még győzelem nélküli ország: ők 2002-ben és 2005-ben lettek másodikok, 1992-ben és 1998-ban pedig harmadikak.

Portugália 1964-ben szerepelt először és 2017-ben, rekordmennyiségű negyvenkilenc évnyi várakozás után érték el első győzelmüket.

Jelenleg Ciprus a leghosszabb ideje, Málta pedig a legrégebb óta résztvevő győzelem nélkül versenyző ország.

A részt vevő országoknak számos szabályt be kell tartaniuk. Minden évben új változatot készítenek, amely egyértelműen meghatározza a határidőket. Sok szabály foglalkozik olyan dolgokkal, mint szponzori megállapodások és a műsor újrasugárzásának joga. A legjelentősebb szabályok, melyek befolyásolják a Dalfesztivál formátumát, valamelyest változtak az évek során, és itt ki vannak emelve.

1958-ban elhatározták, hogy akkortól a győztes országé a következő évi rendezés első visszautasításának joga.^[9] Az 1957-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese Hollandia volt, és a holland TV elfogadta az 1958-as rendezés felelősségét. Az évek során csak öt alkalommal fordult elő, hogy nem a győztes ország rendezte a következő évi versenyt. Ezek a kivételek:

• 1960 – a BBC rendezte Londonban, miután Hollandia elállt a rendezéstől anyagi okokból. Azért választották az Egyesült Királyságot, mert ők lettek a másodikak 1959-ben.^[41]
• 1963 – a BBC rendezte Londonban, miután Franciaország elállt a rendezéstől anyagi okokból. Bár az Egyesült Királyság csak negyedik lett 1962-ben, de Monaco és Luxembourg (a második és harmadik helyezett) szintén elállt.^[41]
• 1972 – A BBC rendezte Edinburgh-ban, miután Monaco képtelen volt megfelelő helyszínt biztosítani: a monacói tévé a BBC-t kérte fel, az előző tapasztalataik miatt.^[41]
• 1974 – A BBC rendezte Brightonban, miután Luxemburg elállt a rendezéstől anyagi okokból. A BBC kezdett ismertté válni mint az alapértelmezett rendező a nyertes ország elállása esetén.^[42]
• 1980 – a NOS rendezte Hágában miután Izrael elállt anyagi okokból, és mert a fesztiválra kiválasztott nap (április 19.) az Izraeli Emlékezési Napjára esett. A hollandok azután ajánlották fel a rendezést, miután több más tévétársaság (köztük a BBC) sem volt hajlandó arra.^[41]

Az anyagi okoból való elállások azért következtek be, mert az adott társaságok a megelőző években már tartottak Dalfesztivált az egymást követő nyeréseknek köszönhetően.

1981 óta mindegyik Dalfesztivált az előző évi győztes országban tartották.

Minden vokált élőben kell elénekelni, nem lehet hang a háttérzenében.^[26] 1999-ben a horvát dal háttérzenéjében olyan hangok voltak, melyek gyanúsan emberi hangnak hallatszottak. A horvát delegáció azt állította, hogy azok nem emberi hangok voltak, hanem vokált utánzó, digitálisan előállított hangok. Az EBU ennek ellenére úgy határozott, hogy a horvátok megszegték a szabályokat, és a jövőbeni kvalifikációk alapjául szolgáló ötéves pontátlagukban az adott évben kapott pontjaikat 33%-kal csökkentették.^[41]

1956-tól 1998-ig a rendező ország feladata volt, hogy élő zenekart biztosítson a résztvevőknek. 1973-ig minden zenét a rendező által biztosított zenekarnak kellett játszania. 1973-tól előre felvett háttérzene is engedélyezett volt, ugyanakkor a rendező országnak továbbra is biztosítania kellett az élő zenekart, hogy a résztvevőknek választási lehetőségük legyen. Amennyiben háttérsávot alkalmaztak, az abban hallott összes hangszernek jelen kellett lennie a színpadon. 1997-ben ezt a rendelkezést eltörölték.^[41]

1999-ben a szabályokat módosították, így a rendezőnek már nem volt kötelező a zenekar biztosítása, csak ha úgy döntöttek.^[41] A rendező műsorszolgáltató abban az évben az izraeli IBA volt, akik a zenekar mellőzése mellett döntöttek a költségek csökkentése érdekében, és így 1999 lett az első év, amikor minden számot előre felvett háttérzenével (élő vokál kíséretében) adtak elő. A zenekar azóta nem jelent meg a Dalfesztiválon; az utolsó megjelenésük a BBC által 1998-ban Birminghamben rendezett Dalfesztivál volt.

Az anyanyelven éneklést megkövetelő szabályt az évek során többször megváltoztatták. 1956 és 1965 között nem vonatkozott szabály arra, milyen nyelven lehet énekelni. 1966-tól egy szabály megkövetelte, hogy a dalokat a részt vevő ország valamelyik hivatalos nyelvén kell elénekleni.^[9]

A nyelvi megkötések 1973-ig tartottak, amikor azokat megszüntették, és a fellépők újra szabadon énekelhettek bármelyik általuk választott nyelven.^[9] A 70-es évek közepén több nyertes kihasználta az újonnan szerzett szabadságot, azzal, hogy a nem angol anyanyelvű országok is angolul léptek fel, köztük az ABBA is 1974-ben.

1977-ben az EBU úgy döntött, hogy visszatér a nemzeti nyelvi megkötéshez.^[9] Ugyanakkor külön engedményt biztosítottak Németországnak és Belgiumnak, mert az általuk előadandó dal kiválasztásának menete már túl előrehaladott stádiumban volt ahhoz, hogy megváltoztassák.^[41]

1999-ben a szabályt újra módosították, és ismét engedélyezték a szabad nyelvválasztást.^[9] Ez a nyelvészeti szabadság vezetett odáig, hogy a 2003-as belga résztvevő, az Urban Trad egy teljesen kitalált nyelven énekelt.^[43] A 2006-os holland induló, a Treble, félig angolul, félig egy kitalált nyelven énekelt.^[44] 2008-ban a belga indulók ismét egy kitalált nyelven adták elő O Julissi Na Jalini című dalukat. Mára már jelentős túlsúlyba kerültek az angol nyelven előadott dalok (például a 2004-es verseny döntőjében rekordmennyiségű, tizennégy angol nyelvű dal követte egymást, de a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében résztvevő 18 dalból mindössze egy, a későbbi győztes portugál dal volt az egyedül, ami nem angol nyelven hangzott el), ezért 2007-ben a lett Bonaparti.lv úgy döntött, hogy olaszul adja elő a számát, ezzel kitűnve a többi angol nyelvű előadó közül.

Mindegyik részt vevő közvetítő köteles a műsort egészben leadni: beleértve az összes dalt, a szavazást és összefoglalókat.^[26] 1999-et követően a közvetítőknek meg volt adva a lehetőség rövid reklámok beiktatására.^[45]

Az Eurovíziós Dalfesztiválon sokszor nem csak a zene miatt, hanem a színpadra vitt műsor miatt is szavaznak egyes országokra. 2008-ban már rengeteg ország nem is a zenével érdemelte ki a közönség figyelmét: például 2006-ban a finnek, illetve 2007-ben az izraeliek vagy az ukránok. Az ukránok 2007-es sikere után 2008-ban a lett, spanyol, bosnyák, észt és az ír induló is humorosra vette a figurát: például az írek Dustint, a pulykabábot nevezték a versenyre.

1978-ban, amikor a szavazás során nyilvánvalóvá vált Izrael győzelme a jordán tévé reklámra váltott és virágok képét mutatta.^[41] A Dalfesztivál után a jordán sajtó nem volt hajlandó elismerni Izrael győzelmét, és Belgiumot jelentették ki győztesnek (akik másodikok lettek)^[46] 2005-ben Libanon szeretett volna részt venni, ám a libanoni törvények nem engedélyezik Izrael elismerését, így a libanoni tévé nem kívánta sugározni az izraeli dalt. Az EBU tájékoztatta őket, hogy ezzel megszegnék a fesztivál szabályait, így végül Libanon kénytelen volt visszalépni. A késői visszalépésük pénzbüntetést és 3 év eltiltást vont maga után, hiszen már megerősítették a részvételüket, és a határidő lejárt.^[47]

• Az első Dalfesztiválon 1956-ban nem volt korlátozás a dal hosszát illetően. 1957 után - mivel az olasz induló több mint 5 és fél perces volt - egy 3 és fél perces limitet vezettek be, amit később pontosan 3 percre változtattak.^[9]
• Az EBU nem korlátozza a fellépők vagy dalszövegírók nemzetiségét, az egyes közvetítők szabadon bevezethetnek ilyen korlátozásokat.^[26]
• Az egyszerre színpadon levő előadók száma legfeljebb hat lehet.^[26]
• Az előadás vagy dalszöveg nem hozhatja a Dalfesztivált rossz hírbe.^[26]
• 1990 óta csak 16 éven felüliek lehetnek a színpadon. (Így az 1986-os dalverseny 13 éves belga győztese el sem indulhatott volna, ha már akkor is érvényben lett volna ez a szabály.)^[26]

A szavazási rendszer az évek folyamán sokat változott. A modern rendszer, a Borda számolás adaptációja, 1975-től van érvényben. Az országok egytől nyolcig és 10 illetve 12 pontot osztanak ki a versenyben részt vevő többi dal között, a kedvenc szám kapja a 12 pontot.

Történelmileg egy ország pontjai fölött egy belső zsűri döntött, de 1997-ben öt ország (Ausztria, Franciaország, Németország, Svédország és az Egyesült Királyság) a telefonos szavazással kísérletezett, országaik közönségének megadva a lehetőséget, hogy tömegesen szavazzanak kedvenc dalaikra. A kísérlet sikeres volt,^[41] és 1998-tól minden országot arra biztatnak, hogy a telefonos szavazást alkalmazzák, ahol lehetséges. Tartalék zsűrit továbbra is készenlétben tart minden ország, arra az esetre, ha a telefonos szavazás sikertelen lenne (műszaki vagy egyéb problémák miatt). Napjainkban a telefonos szavazás mellett SMS-ben is lehet szavazni. A szavazás akármelyik módját használják – telefon, SMS, zsűri – nem lehet ugyanarra az országra szavazni, mint ahol a szavazatot leadták; más szóval egyik ország sem szavazhat a saját dalára. Általában csak a miniállamok - Monaco, Andorra - használtak zsűrit. 2008 után ismét nagy szerephez jutott a tartalék zsűri, mert mindkét elődöntőből a zsűri listája alapján dőlt el egy-egy továbbjutó kiléte. 2009-ben a döntőben már egy szakmai zsűri és a telefonos szavazatok közösen alakították ki az egyes országok pontjait, 2010-től ezt már az elődöntőre is bevezették, egyúttal eltörölve a 2008-as és 2009-es elődöntőkben alkalmazott zsűri-szabadkártyát.

A verseny történetében eddig nyolcféle szavazási rendszer volt érvényben, az alábbiak:

Szavazási rendszer	Alkalmazás éve(i)
Mindegyik országnak (Luxemburg kivételével) volt 2 zsűritagja, akik 2 pontot adtak a kedvenc daluknak. A luxemburgi zsűri nevében a svájci zsűri szavazott. A részletes eredményeket nem hozták nyilvánosságra, csak a győztest jelentették be.	1956
Mindegyik országnak 10 zsűritagja volt, akik 1 pontot adtak a legjobbnak ítélt dalnak.	1957–1961, 1967–1970, 1974
Mindegyik országnak 10 zsűritagja volt, akik 3, 2 és 1 pontot adtak a legjobbnak ítélt daloknak. A pontokat összeadták, és az első három dal kapott 3, 2 és 1 pontot.	1962
Mindegyik országnak 20 zsűritagja volt, akik 5, 4, 3, 2 és 1 pontot adtak a legjobbnak ítélt daloknak. A pontokat összeadták, és az első öt dal kapott 5, 4, 3, 2 és 1 pontot.	1963
Mindegyik országnak 10 zsűritagja volt, akik tetszőlegesen elosztottak 3 pontot a dalok között. A pontokat összeadták, és az összesített lista első három helyezettje kapott 5, 3 és 1 pontot. Ha csak egy dalra szavazott az összes zsűritag, akkor az 9 pontot kapott, ha csak kettőre, akkor azok 6 és 3 pontot kaptak.	1964–1966
Mindegyik országnak 2 zsűritagja volt a helyszínen, egy 25 évnél idősebb és egy 25 évnél fiatalabb. Mindkét zsűritag 1 és 5 között pontozta az összes dalt.	1971–1973
Mindegyik ország a 10 kedvenc dalára szavaz, melyek 1-8, 10, és 12 pontot kapnak.	1975–2015
Mindegyik ország közönsége és zsűrije a 10 kedvenc dalára szavaz, melyek 1–8, 10 és 12 pontot kapnak. Az összesített pontszámokat összeadják.	2016–

Miután az átvezető előadásnak vége, amikor az összes pontot összeszámolták, a műsorvezető(k) egyesével felhívják az összes szavazó országot, hogy jelentsék be a szavazásuk végeredményét. 1994 előtt a bejelentések telefonhálózaton keresztül történtek; a hangot a koncertteremben kihangosították, illetve a tévéadásban is hallhatóvá tették. A megbízhatóbb műholdas hálózatok megjelenésével 1994-től a szavazatok szóvivői saját országukban kamera előtt olvasták fel a szavazatokat. Az alkalmak során az egyes országok sokszor szóvivőjüket az adott ország egy híres helyét mutató háttér előtt filmezik. Az évek során hagyománnyá vált, hogy a szóvivők rövid üzenetben megköszönik a műsorvezetőknek és a szervezőknek a show-t, mielőtt az országuk által kiosztott pontokat bemutatnák.

A szavazatokat 1980-tól növekvő sorrendben olvassák fel, a 12 ponttal zárva. A pontokat a Dalfesztivál műsorvezetői megismétlik angolul és franciául, ez eredményezi a híres douze point felkiáltást, amikor a műsorvezető elismétli a legnagyobb eredményt franciául.

1957 és 2003 között az országokat a daluk előadásának sorrendjében hívták (vagy – jellemzően az első években – fordított sorrendben). 2004 óta az országok szavazatbejelentési sorrendje megváltozott – az elődöntő miatt és amiatt, hogy részt nem vevő országok is szavazhattak. 2004-ben az országokat az (ISO kódjuk szerinti) ábécésorrendben hívták.^[48] 2005-ben a nem kvalifikált elődöntősök szavazatait jelentették be először csütörtök esti fellépési sorrendjükben, majd a döntősök jelentették be szavazataikat az előadásuk sorrendjében. 2006 óta minden évben külön sorsolást tartottak a szavazatok bejelentési sorrendjének megállapítására.^[49]

Az 1969-es négyes holtversenyt követő bojkott miatt radikálisan megváltoztatták a pontozási rendszert: 1971 és 73 között minden ország két esküdtet küldött, akik jelen voltak a Fesztivál helyszínén, és a rájuk irányított kamerák előtt jelentették be a szavazataikat. 1973-ban az egyik svájci esküdt úgy döntött, ő lesz a show sztárja és egy óriási színpompás gesztusokkal kísért előadást csinált a szavazatok bemondásából.^[41] Ezt a rendszert a következő évre megszüntették.

1956-ban a szavazatokat nem jelentették be, egy zsűri egyszerűen bejelentette, hogy Svájc nyert .(Természetesen szavazás ekkor is volt, csak annak eredménye soha nem került nyilvánosságra). 1957 és 1987 között a pontokat egy valódi pontjelzőtáblán jelezték a színpad oldalán. Ahogy a digitális grafikai technológiák fejlődtek, a fizikai eredményjelzőket 1988-ban egy digitális változatra cserélték, amit meg lehet jeleníteni a TV képernyőkön a program igazgatójának döntése alapján.^[50]

2006 és 2015 között az EBU a műsor idejének – amit nagyrészt az egyes pontok bejelentése foglalt le – csökkentése mellett döntött, mivel egyre több ország szavazott. A 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál óta a pontok 1-től 7-ig automatikusan megjelentek a képernyőn és a bemondók csak a 8, 10 és 12 pontok nyerteseit olvasták fel egyesével.^[49]

2016-tól azonban radikálisan megváltozik a szavazás. A korábbi években a szakmai zsűrik és a tévénézők szavazatait összesítve hirdettek eredményt országonként, míg 2016-tól mind a zsűrik, mind a telefonos szavazatok külön-külön fognak beleszámítani a végeredménybe. A pontok kihirdetésénél először a résztvevő országok pontbejelentői jelentkeznek be, akik ismertetik a zsűri pontjait. 2016-tól csak a 12 ponttal jutalmazott ország neve fog elhangzani élőben, a pontok 1-től 10-ig automatikusan megjelennek a képernyőn. A zsűri pontok kihirdetése után a műsorvezető ismerteti a 43 résztvevő ország telefonos szavazatainak az eredményét, kezdve a legkevesebb pontot kapott országgal, míg a végén a legtöbb ponttal jutalmazottat mondja el.^[51]

A szavazás az EBU választási megfigyelőjének elnökletével történik, aki felelős azért, hogy a pontokat rendben és sorban kiosztják. A megfigyelőt előre értesítik a következő öt ország szavazatairól, hogy kizárják a taktikai szavazással való visszaéléseket; ahol például egy ország megváltoztathatná a szavazatait az előző országok szavazási trendjeinek alapján.^[45]

1969-ben még nem volt a döntetlen esetére kidolgozott rendszer, és négy ország – Franciaország, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Királyság – is első lett a pontjaik alapján. Mivel nem voltak előre meghatározott szabályok erre az esetre, mind a négy országot győztesnek kiáltották ki. Ez elégedetlenséget okozott a legtöbb nem nyertes ország körében és tömeges kilépések fenyegettek. Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia és Portugália nem vett részt az 1970-es versenyen az előző évi eredménnyel szembeni tiltakozásként. Ez arra késztette az EBU-t, hogy dolgozzon ki egy döntetlent feloldó szabályt.^[41]

Amennyiben az este végén az első helyezésért döntetlen alakulna ki, akkor megszámolják, hány országtól kaptak pontokat a döntetlen országok, és amelyik a legtöbb másik országtól kapott pontot, az lesz a győztes. Ha az eredmény még így is döntetlen, a maximális pontszámok (12 pont) elnyerésének a számát hasonlítják össze. Ha még mindig döntetlen lenne, akkor a 10 pontok számát, majd a 8-akét stb. hasonlítják össze. Abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha még mindig döntetlen lenne az állás, akkor ezeket az országokat közösen kiáltják ki győztesnek. Ugyanezt a módszert alkalmazzák az elődöntő tizedik, vagy a döntő tizedik helyénél, ami az utolsó olyan helyezés, ami automatikusan kvalifikálja az országot a következő évi döntőbe.^[26]

1969 óta az első alkalom, hogy két vagy több ország döntetlen volt az első helyért 1991-ben történt, amikor Franciaországnak és Svédországnak is összesen 146 pontja volt. Az 1991-es döntetlent feloldó szabályok még nem tartalmazták a kitételt a pontot ítélő országok számának összehasonlítására (mellyel Franciaország nyert volna), hanem a 12 pontok odaítéléseinek a számolásával kezdték. Mind a franciák, mind a svédek négyszer kaptak 12 pontot, ám mivel Svédország többször kapott 10 pontot, ezért őket mondták ki a győztesnek.^[41]

Helyezés	Ország	Év	Előadó	Dal	Pontszám	Döntős helyezés
1.	Portugália	2017	Salvador Sobral	Amar pelos dois	758	1.
2.	Bulgária	2017	Kristian Kostov	Beautiful Mess	615	2.
3.	Ukrajna	2016	Jamala	1944	534	1.
4.	Izrael	2018	Netta	Toy	529	1.
5.	Ausztrália	2016	Dami Im	Sound of Silence	511	2.
6.	Hollandia	2019	Duncan Laurence	Arcade	498	1.
7.	Oroszország	2016	Sergey Lazarev	You Are the Only One	491	3.
8.	Olaszország	2019	Mahmood	Soldi	472	2.
9.	Ciprus	2018	Eleni Foureira	Fuego	436	2.
10.	Norvégia	2009	Alexander Rybak	Fairytale	387	1.
11.	Moldova	2017	SunStroke Project	Hey Mamma	374	3.
12.	Svédország	2012	Loreen	Euphoria	372	1.
13.	Oroszország	2019	Sergey Lazarev	Scream	370	3.
14.	Svédország	2015	Måns Zelmerlöw	Heroes	365	1.
15.	Svájc	2019	Luca Hänni	She Got Me	364	4.
16.	Belgium	2017	Blanche	City Lights	363	4.
17.	Svédország	2017	Robin Bengtsson	I Can’t Go On	344	5.
18.	Ausztria	2018	Cesár Sampson	Nobody but You	342	3.
19.	Németország	2018	Michael Schulte	You Let Me Walk Alone	340	4.
20.	Svédország	2019	John Lundvik	Too Late for Love	334	5.

Az egyes években részt vevő országok száma meredeken nőtt az évek során, az 1956-ban induló 7-ről a 80-as évek közepére már húsz fölé emelkedett. 1993-ban 25 ország vett részt a versenyben, köztük abban az évben először Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia, akik külön neveztek Jugoszlávia felbomlása miatt.

Mivel a Dalfesztivál egy élőben sugárzott televíziós program, ezért egy észszerű határt kell szabni a hosszának. Az elmúlt években a névleges limit három óra volt, de az adások esetenként ezen túlnyúltak. 2005-ben a program kevéssel volt rövidebb 3 és fél óránál. A szavazat bemondások idejének rövidítése után, 2006-ban a fesztivál hossza három óra és öt perc volt.

1993 óta több ország szeretett volna indulni a Dalfesztiválon, mint ahány észszerű keretek közt elfért volna egy TV műsorban. Több leminősítési vagy kvalifikációs rendszert kipróbáltak, hogy limitálják az adott évben részt vevő országok számát. Az 1993-as év két újítást vezetett be. Az egyik egy előválasztási verseny volt Ljubljanában, ahol hét új ország versengett 3 helyért a nemzetközi versenyben.^[41] Bosznia Hercegovina, Horvátország, Észtország, Magyarország, Románia, Szlovénia és Szlovákia vett részt a Kvalifikacija za Millstreet-ben (Kvalifikáció a Millstreet-re), és a három volt Jugoszláv köztársaság – Bosznia Hercegovina, Horvátország és Szlovénia – kvalifikált egy helyre a nemzetközi döntőben. A másik újítás a leminősítés volt, az 1993-ban hat legrosszabb helyezést elért országnak ki kellett hagynia a következő évi versenyt, hogy az 1993-as előválasztáson elbukott országoknak legyen helye az 1994-es versenyen,^[41] rajtuk kívül 1994-ben először vett részt Litvánia, Lengyelország és Oroszország.

A leminősítés folytatódott 1994-ben és 95-ben, de 96-ban egy másik előválogatási rendszert alkalmaztak, melyben majdnem minden ország részt vett. A dalok hangkazettáit az egyes országok zsűrijeinek küldték el a show előtti hetekben, akik kiválasztották melyik dalok kerülnek be a nemzetközi adásba.^[52] Norvégia az 1996-os rendező (miután az előző évi versenyt megnyerte) automatikusan kvalifikált és ezért nem kellett keresztülmennie az előválogatáson.

Az egyik ország, melynek nem sikerült a kvalifikáció 1996-ban Németország volt. Mint az EBU egyik legnagyobb pénzügyi támogatója, és a legnagyobb európai közönséggel rendelkező ország, sem ők, sem az EBU nem örült a kizárásuknak a nemzetközi döntőből.^[52]

Németország 1996-os sikertelen kvalifikálása miatt új szabályt alkottak: 2000-től négy kiválasztott ország mindig kvalifikál a döntőbe, függetlenül előző évi eredményeitől.^[41] Ezt a különleges státuszt azzal érdemelték ki, hogy ők a négy legnagyobb anyagi támogatói az EBU-nak (mely támogatás nélkül az Eurovíziós Dalfesztivál nem lenne lehetséges). Ez a négy ország Németország, Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság. Az érinthetetlen státuszuk miatt ez a négy ország a „Big Four” (magyarul „Négy Nagy”) néven vált ismertté. 2011-ben Olaszország visszatérésével ez a státusz megváltozott „Öt Nagy”-ra, így a 2011-es döntőben is 25 dal versenyzett, viszont a 2012-es versenyen – mivel nem „Öt Nagy” ország nyerte meg – hatan voltak alanyi jogon a döntőben. Legutóbb 2003-ban volt ilyen sok – huszonhat – résztvevője a döntőnek.

1997 és 2001 között az országok az előző öt évi szerepléseik pontátlaga alapján szerepeltek. Azonban sok elégedetlenség fogalmazódott meg ezzel a rendszerrel szemben, mert egy országnak megtilthatták a szereplést a korábbi rossz eredményei miatt, függetlenül a friss próbálkozásuk lehetséges sikerétől. Ez vette rá az EBU-t, hogy hozzon létre a problémára egy véglegesebbnek remélt megoldást, ami az évi két show tartása volt: egy kvalifikációs kör és egy döntő. Erre a két showra elegendő közvetítési idő jutna ahhoz, hogy minden részt venni kívánó ország szerepelhessen minden évben. A kvalifikációs kör az Eurovíziós Elődöntő néven vált ismertté.

Egyre több ország igyekszik Európán kívülről jelentkezni a megmérettetésre több kevesebb sikerrel. Néhány sikertelen pályázó:

• A katari műsorsugárzó a Qatar Radio, amely jelenleg társult tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, de 2011-ben csatlakozni szeretett volna a versenyhez, azonban nem vették fel az Európai Műsorsugárzók Uniójába, ami a versenyen való részvétel egyik alapvető feltétele.
• A libanoni műsorsugárzó a Télé Liban, amely 1950-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának. Libanon először a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon akart volna részt venni, de mivel a Télé Liban kijelentette, hogy az izraeli dal alatt reklámot fognak adni, így pénzbüntetés és 3 év eltiltás miatt nem vehettek részt a versenyen. A libanoni induló már megvolt, Aline Lahoud a Quand Tout S'Enfuit című dalával képviselte volna az országot.

A 2004-es Eurovíziós Dalfesztiválra egy elődöntő néven ismertté vált kvalifikációs kört vezettek be. Ezt az elődöntőt az Eurovíziós Hét szerdáján tartották, a döntőhöz hasonló formában, amit a szokott időben szombaton 19:00 UTC órakor sugároztak. A későbbi években az elődöntő programját az Eurovíziós Hét csütörtökjén tartották.

Az elődöntőben azok az országok szerepeltek, melyeknek előző évi helyezése nem volt elég magas a döntőbe jutáshoz. Az első tíz helyezett egyeneságon került a következő évi dalverseny döntőjébe, emellett a Négy Nagy szabály is életben maradt, így Franciaország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság szintén automatikusan a döntőbe jutott. A döntőben a tíz legjobb helyezést elérő ország garantált helyet szerzett a következő évi döntőben, az elődöntőben való szereplés nélkül. Ebbe a tíz pozícióba nem számolják bele a Négy Nagyot, így például 2005-ben Málta annak ellenére volt automatikusan döntős, hogy 2004-ben csak a tizenkettedik helyen zárt, mivel a Négy Nagy közül kettő, Spanyolország és Németország is az első tízben zárt.^[26] 2004 és 2007 között így huszonnégy ország indulója vett részt a döntőben.

Az elődöntő bevezetésével a részt nem vevő országok számára is lehetőség nyílt a szavazásra: az automatikusan döntős országok szavazhatnak – 2004 óta kötelező módon – az elődöntő országaira, anélkül, hogy ők maguk részt vennének abban; és az elődöntő országai, melyek nem kvalifikálnak a döntőbe, szintén szavazati joggal rendelkeznek szombati döntőn.

Az elődöntőben a szavazatok összeszámolása után a tíz legtöbb szavazatot, és így a döntőbe jutást elért országok nevét véletlenszerű sorrendben bejelentik. A pontok számát az EBU visszatartja a döntő utánig, nehogy az eredmény befolyásolja a szombati eredményt taktikai szavazással, vagy máshogy.

Ez a rendszer 2008-ban szűnt meg, amikor már két elődöntőt is rendeztek, miután a 2007-es verseny elődöntőjében már irreálisan sok, huszonnyolc ország versenyzett tíz továbbjutó helyért. Az újítás értelmében a döntőbe csak a Négy Nagy – 2011-től Olaszországgal Öt Nagy – illetve a házigazda jut automatikusan, az összes többi országnak a két elődöntő egyikében kell kivívnia a továbbjutást. Az első elődöntőt az Eurovíziós hét keddjén, a másodikat csütörtökön rendezik. A húsz elődöntős továbbjutó, és az öt/hat automatikusan döntős ország összesen huszonöt/huszonhat döntős résztvevőt jelent.

Az elődöntős országoknak kötelező élőben közvetíteniük és szavazniuk abban az elődöntőben, amelyikben versenyeznek. A másik elődöntő közvetítéséről az egyes műsorsugárzók döntenek, de szavazati joggal ott nem rendelkeznek. Az öt/hat automatikus döntőst egy sorsolással elosztják a két elődöntő között: az egyiket nekik is kötelező sugározniuk, és szavazniuk kell az ottani résztvevőkre, a másikban nincs szavazati joguk.

A Dalfesztivált többször kritizálták az évek során a zenei tartalma és a „politikai szavazás” miatt.

A nagy és szerteágazó zenei ízlésű nemzetközi közönség miatt, és mert az országok a legtöbb ember szavazatát szeretnék elnyerni, a dalok nagy része tipikus pop volt. Az ettől való eltérés ritkán hozott sikert, és emiatt a Dalfesztivál zenéjét régimódinak és „rágógumi pop"-nak tartják.^[53] Ezt a trendet azonban 2006-ban megtörte Lordi, a finn heavy metal együttes lavinaszerű győzelme. Lévén, hogy látványra építő műsor, sok fellépő a szavazók figyelmét nem csak a zenével kívánja elnyerni.

Leslie Mandoki, aki 1979-ben Németország színeiben a Dschinghis Khan együttes tagjaként indult a Fesztiválon, 2007-ben megfogalmazott véleménye szerint a Fesztivál ellaposodott, művészi értelemben a jelentéktelenségbe süllyedt és azon már nem bukkannak fel a zenei világot hosszú távon meghatározó együttesek.^[18][54] Mandokival egy véleményen van Uj Péter is, az Index főszerkesztője, aki a Dalfesztivált a lemezpiac és az internet korában anakronizmusnak tartja.^[4]

A Dalfesztivált régóta politikai intézménynek tartják, ahol az országok a pontokat a más országokkal fennálló kapcsolataik alapján osztják ki, és nem a zsűri (vagy a telefonos szavazók) adott dalról alkotott véleménye alapján.^[55] A szavazási minták egyik elemzése azt mutatja, hogy bizonyos országok előnyben részesítenek meghatározott politikai szövetséges országokat.^[56] A Dalfesztivál védelmezői szerint egyes országok azért juttatnak aránytalanul magas pontszámokat másoknak, mert ezen országok lakóinak hasonló a zenei ízlésük és kultúrájuk,^[57] és így valószínűbb hogy élvezik egymás zenéjét: például Görögország és Ciprus azért ad egymásnak gyakran 12 pontot, mert a két országnak közös zenei ipara és nyelve van, és az egyik országban népszerű művészek a másikban is azok. A 2007-es elődöntőt erős kritika érte a nyugat-európai nézők részéről, mert csak kelet-európai országok jutottak a döntőbe.^[58] A döntőbeli szavazást, a Time magazin „Béke és Megbékélési Bizottság”-nak nevezte, mert korábban háborúban álló, vagy egymással ellenséges országok egymás dalaira szavaztak.^[28] Néhány brit parlamenti képviselő annyira felháborodott a politikai szavazás miatt, hogy beadványt terjesztettek a Parlament elé, elítélve és az európai népek közti kapcsolatra ártalmasnak ítélve azt, felszólítva a BBC-t, hogy követelje a szavazási rendszer megváltoztatását, vagy lépjen ki a versenyből.^[59]

Az Eurovíziós Dalfesztiválra több említés történik filmekben, televíziós és rádió sorozatokban illetve színpadi darabokban. A filmek közül megemlíthető a Jubilee című 1977-es film, amiben Anglia Euróvíziós fellépőjeként utalnak az egyik szereplőre, holott Anglia soha nem szerepel a Dalfesztiválon, mert azon EBU tagok indulnak, és a BBC az egész szigetországot képviseli. Az Ezel-Bosszú mindhalálig című sorozatban is említést tesznek a Dalfesztiválról: az egyik epizód egyik visszaemlékezésében Kenan Birkan Selma Hünelnek mondja, hogy dalával indulhatna az Eurovízión.

A televíziós említések közül említésre tarthat számot a Monty Python Repülő Cirkusza Hogyan ismerjük fel a különböző testrészeket? epizódjának utolsó jelenetében, amely tartalmazott egy szkeccset a Dalfesztiválról. A versenyzők különböző európai nemzetek rendőrei voltak, a paródia részeként a pontszámokat több nyelven és szörnyű akcentusokkal, köztük sok nem európaival, mondták be.

A 2004 és 2005 között futott How to Start Your Own Country (Hogyan kezdjél saját országot, Danny Wallace (mint az általa alapított Lovely nevű ország királya) megpróbálja beküldeni saját szerzeményét a Stop The Mugging And Start The Hugging (Hagyd abba a rablást és kezd el az ölelést) című számot a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválra. A fesztivál megfigyelője Svante Stockselius találkozik Dannyvel, és megértő a céljával. Ugyanakkor tájékoztatja, hogy Lovely nem léphet be a Fesztiválra, mert nincs nemzeti tévé- vagy rádióállomása, és így nem csatlakozhat az EBU-hoz. Danny ezután a BBC-nek (ami az Egyesült Királyságot képviselő EBU-tag), megpróbálva megszerezni támogatásukat, de a zsűrijük nem volt lenyűgözve.

A 2005-ös MTV Európai zenei díjátadón Sacha Baron Cohen műsorvezető kiparodizálta a Dalfesztivált rendező kelet-európai országokat. Mint a Kazah TV kitalált TV-személyisége Borat, Cohan azzal nyitotta a díjátadót, hogy üdvözölte a nézőket a 2005-ös Eurovízós Dalfesztiválon. A díjátadó show tartalmazott, több, kevésbé nyilvánvaló utalást a Dalfesztiválra, a túlságosan hosszúra nyújtott néptánc jelenetekkel (melyek gyakoriak a Dalfesztivál átvezető jelenetében) és a (még szintén hamis) Kazakh elnök értelmetlen megjelenésével.

Dan Mazar és Damien Jones egyes hírek szerint mozifilmet készül készíteni az Eurovíziós Dalfesztivált kiparodizálva Eurovision: The Movie (Eurovízió: A film) címmel.^[60]

Az alábbi táblázat a 2004-es Eurovíziós Dalfesztiváltól – az elődöntők bevezetése – a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválig az összes döntős pontot tartalmazza, ezáltal rangsorolva az országokat, továbbá feltüntetve a döntőbe jutás átlagát.

A döntőbe jutás átlaga: a továbbjutások száma osztva a részvételek számával százalékosan.

#	Ország	A dalfesztivál döntőjében elért pontszám																	Σ	Döntőbe jutás átlaga
		2004	2005	2006	2007	2008	2009	2010	2011	2012	2013	2014	2015	2016	2017	2018	2019	2021
1.	SWE	170	30	170	51	47	33		185	372	62	218	365	261	344	274	334		2916	93,8%
2.	RUS	67	57	248	207	272	91	90	77	259	174	89	303	491			370		2795	93,3%
3.	UKR	280	30	145	235	230	76	108	159	65	214	113		534	36	130			2355	100%
4.	ITA								189	101	126	33	292	124	334	308	472		1979	100%
5.	NOR	3	125	36		182	387	35		7	191	88	102		158	144	331		1789	81,3%
6.	GRC	252	230	128	139	218	120	140	120	64	152	35	23		77		74		1772	87,5%
7.	AZE					132	207	145	221	150	234	33	49	117	120		302		1710	91,7%
8.	DNK		125	26		60	74	149	134	21	281	74			77	226	120		1367	75%
9.	NLD	11									114	238		153	150	121	498		1285	43,8%
10.	ROU	18	158	172	84	45	40	162	77	71	65	72	35		282				1281	86,7%
11.	ARM			129	138	199	92	141			41	174	34	249	79				1276	76,9%
12.	AUS												196	511	173	99	284		1263	100%
13.	BUL				157									307	615	166			1245	33,3%
14.	ISR		154	4		124	53	71					97	135	39	529	35		1241	62,5%
15.	MDA		148	22	109		68	27	97	81	71				374	209			1206	66,7%
16.	SRB				268	160		72	85	214			53	115		113	89		1169	75%
17.	TUR	195	92	91	163	138	177	170		172									1138	88,9%
18.	DEU	93	4	36	49	14	35	246	107	110	18	39	0	11	6	340	24		1132	100%
19.	FRA	40	11	5	19	47	107	82	82	21	14	2	4	257	135	173	105		1104	100%
20.	CYP	170	46					27		65			11	96	68	436	109		1028	60%
21.	BEL	7						143			71		217	181	363				982	37,5%
22.	PRT					69	57	43							758	39			966	35,7%
23.	BIH	91	79	229	106	110	106	51	125	55									952	90%
24.	AUT	9							64			290	0	151	93	342			949	58,3%
25.	HUN		97		128				53	19	84	143	19	108	200	93			944	76,9%
26.	ISL	16				64	218	41	61	46	47	58					232		783	56,3%
27.	ALB	106	53			55	48	62		146			34			184	90		778	56,3%
28.	LTU			162	28		23		63	70	17		30	200		181			774	56,3%
29.	ESP	87	28	18	43	55	23	68	50	97	8	74	15	77	5	61	54		763	100%
30.	EST						129		44	120	19		106			245	76		739	43,8%
31.	MLT	50	192	1			31			41	120	32		153			107		727	56,3%
32.	GBR	29	18	25	19	14	173	10	100	12	23	40	5	62	111	48	11		700	100%
33.	LVA		153	30	54	83							186	132					638	37,5%
34.	GEO				97	83		136	110		50		51	104					631	58,3%
35.	CHE		128	30					19			64					364		605	31,3%
36.	MKD	47	52	56	73					71							305		604	37,5%
37.	FIN			292	53	35	22		57		13	72				46			590	50%
38.	HRV	50	115	56		44	45							73	128				511	50%
39.	CZE													41		281	157		479	37,5%
40.	IRL	7		93	5			25	119	46	5					136			436	50%
41.	POL	27				14						62	10	229	64				406	42,9%
42.	SCG	263	137																400	100%
43.	SVN				66				96			9	39			64	105		379	37,5%
44.	BLR				145			18			48	43			83		31		368	37,5%
45.	SMR											14					77		91	20%
46.	MNE											37	44						81	18,2%
47.	AND																		0	0%
	MCO																		0	0%
	SVK																		0	0%
50.	YUG																		0	0%
	LUX																		0	0%
	MAR																		0	0%

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Eurovision Song Contest című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Fiatal Zenészek Eurovíziója
• Fiatal Táncosok Eurovíziója
• Junior Eurovíziós Dalfesztivál
• Eurovíziós Táncverseny
• Az Eurovíziós Dalfesztivál vendégprodukciói

• Az Eurovíziós Dalverseny hivatalos honlapja (angolul)
• Magyar Eurovíziós honlap (ESC Hungary)
• Mtv Eurovíziós honlap
• Duna Eurovíziós honlap
• Eurovision Song Contest
• The Diggiloo Thrush Eurovíziós dalszövegek gyűjteménye
• ESCToday.com

• Eurovíziós Dalfesztivált rendező városok listája