„Norvég nyelv” változatai közötti eltérés

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Norvég norsk
Beszélik	Norvégia
Terület	Észak-Európa
Beszélők száma	kb. 4,6 millió fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád    Germán nyelvek     északi germán nyelvek      nyugati skandináv csoport       norvég nyelv
Írásrendszer	Latin írás
Hivatalos állapot
Hivatalos	Norvégia
Gondozza	Norsk språkråd
Nyelvkódok
ISO 639-1	no (nn, nb)
ISO 639-2	nor (nno, nob)
A Wikimédia Commons tartalmaz norsk témájú médiaállományokat.

A norvég a germán nyelvek északi ágához, a skandináv nyelvek nyugati ágához tartozik, zömében Norvégiában beszélik.

A skandináv területeken élő északi emberek nyelvéből, az óészakiból fejlődött ki. A viking kalandozások idején a mai Norvégia területén élő vikingek északnyugati irányba hajóztak, ők voltak azok, akik létrehozták az első településeket Izlandon, és ők népesítették be Feröert is. Ez utóbbi két terület nyelve tehát a norvéggal együtt a skandináv nyelvek nyugati ágát alkotja.

A norvég nyelv a 14–16. században kezdett átformálódni, ebben az időszakban alakult az óészaki középnorvéggá. A skandináv országok közös történelme miatt azonban a kialakult norvég nyelv nagyban hasonlít a svédre és a dánra.

A modern norvég nyelv két nagy dialektikus ágra bomlik, a két dialektus között tulajdonképpen annyi a különbség, mint bármely két skandináv nyelv között, így kérdés, hogy nem tekinthetők-e ezek önálló nyelveknek. Ez a két dialektus a nynorsk és a bokmål norvég. A nynorsk (újnorvég) nyelv anyanyelvi használata az ország lakosságának kb. 10%-ra jellemző (400 000 fő), azonban a hasonlóságok és a közös eredet miatt a többi norvég is megérti őket, noha nem könnyen. Mint neve is mutatja, a bokmål a könyvnyelv, ez az általános használatú, és a nyomtatott irományok nagy része is ezen jelenik meg. Azonban minden vidéknek van egy kis nyelvi sajátossága, a "tiszta bokmål'" leginkább Oslo és Trondheim környékén figyelhető meg.

Norvégia mindig számos dialektusban gazdag vidék volt. A nyelvjárások sokszínűségét az ország topográfiai viszonyai formálták: magas hegycsúcsok, hosszú, meredek falú völgyek, fjordok választották el egymástól az egyes települések és vidékek lakóit, az éghajlati viszonyok miatt a közlekedési viszonyok is rosszak voltak. Az ily módon egymástól elzárt közösségek nyelvjárása így egyre nagyobb eltéréseket mutatott.

Többek között ez az oka annak is, hogy a több évszázados dán megszállás és az azzal járó nyelvi egységesítési törekvések sem jártak sikerrel egy egységes norvég nyelv megteremtésében. (Norvégiában több évszázadon át a dán volt a hivatalos nyelv.)

A norvég nyelv eredete az óészakiban keresendő, melynek tulajdonságait a mai izlandi nyelv őrizte meg leginkább. A feröeri nyelv és éppúgy a norvég származék nyelve, valamint a grönlandi norvég nyelv is, amely azonban ma már kihalt. A Hanza-kereskedelem virágzása alatt a középalnémet gyakorolt jelentős hatásokat a norvégra, számos jövevényszóval gazdagítva azt. (A középalnémet a Hanza-szövetség hivatalos, kereskedelmi nyelve volt.)

Norvégia 1380 és 1814 között dán fennhatóság alatt állt először perszonálunió, majd reálunió formájában (Dánia–Norvégia). Ez alatt az idő alatt a régi norvég írásbeliség elkopott, majd 1450-ben hivatalosan is bevezették a dán írásbeliséget az országban.

Az eredeti norvég dialektusokat a vidék lakossága azonban tovább használta. Az 1814-es Dániával való szakítással kezdett kibontakozni Norvégiában egy romantikus-nacionalista hullám, mely kapcsolatot keresett a középkori (azaz a dán megszállás előtti) norvég írásbeliséggel.

Az 1850-es években Ivar Aasen költő és nyelvész megteremtette a landsmålt, azaz „az ország nyelvét”, melyet 1929 óta nynorsk-nak neveznek. A cél az volt, hogy a nép "visszakapja" a norvég írásbeliséget. Mivel az új írásbeli nyelv a társadalom felső rétegeinek dán írásbeliségével szemben jött létre, a nynorsk lassanként a demokratikus mozgalmak egyik jelképévé vált. 1885 óta a landsmål/nynorsk nyelv hivatalosan elismert írásbeli nyelv. Az új nyelv alapja nem egy dialektus volt (mint a német esetén a Wittenberg körüli nyelvjárás, vagy az olasz esetén a Firenze környéki nyelvjárás), hanem egy nyelvész által mesterségesen megalkotott logikus rendszer, melyet Aasen az összes norvég dialektus "keverékéből" gyúrt össze. A 20. század folyamán a nynorsk nyelvet számtalanszor megreformálták, és egyre közelebb került az ország keleti részén beszélt bokmål nyelvjáráshoz.

A nynorsk mesterséges voltát jól ellensúlyozza a tény, hogy a nyelvjárás alapját a norvég dialektusok képezik.

Knud Knudsen gimnáziumi tanár szintén egy nyelvi reform kezdeményezője volt. Nevéhez köthető az 1862-es helyesírási reform, melyet a parlament nagyobb részben jóváhagyott, és mely a riksmål (a "birodalmi nyelv") alapja lett. A rendszert 1929-ben a bokmål (kb. ~írott nyelv) névre keresztelték.

A norvég nyelvnek a fentiek szerint két változata fejlődött ki:

1. riksmål (a "birodalmi nyelv"), a bokmål megnevezésű alcsoporttal, valamint
2. landsmål (az "ország nyelve")

1929 óta a riksmål hivatalos megnevezése bokmål, a landsmål hivatalos megnevezése pedig nynorsk.

Megemlítendő a samnorsk-mozgalom (kb. ~össznorvég-mozgalom) mely a norvég nyelv egy samnorsk nevű változatát ismeri el nem hivatalos köznorvég nyelvi formaként.

A nynorsk változat követői 1944-ig egyre gyarapodtak, azonban napjainkra a beszélők száma Norvégia lakosságának 10-15%-ára szorítkozik. Ennek számos oka van. A norvég politikai és gazdasági központot alkotó Oslo városában a nynorskot mindig is hidegséggel fogadták, és nem tudott mélyen gyökeret verni a társadalom széles rétegeinek körében.

A 20. század folyamán a norvég nyelv változatai számos nyelvi reformon mentek keresztül.

Példák a bokmål és a nynorsk változatra:

A nyelvi reformok ellenzői, akik csökkenteni szeretnék a különbségeket a bokmål és nynorsk között, az általuk ápolt nyelvváltozatra a riksmål megnevezést használják. Ennek tipikus jegyei között sorolható fel például a dán számnevek használata, valamint olyan szóalakok használata, mint az efter (=után) az etter helyett, vagy a sne (=hó) használata a snø helyett. De megemlítendő a nőnem használata is, például boken (=könyv) a boka helyett, vagy a kettős hangzók elkerülése (sten használata a stein helyett).

Az ún. høgnorsk (~felnorvég, vagy standard norvég) a nynorsk egyik nem hivatalos változata. Egy olyan nyelvi forma, mely az Ivar Aasen által kifejlesztett landsmålhoz hasonló, azonban követői nem ismerik el a nynorskon 1917 után végrehajtott változtatásokat.

Ezt a nyelvi változatot írásban csak egy kisebb norvég csoport használja, de egyes elemei utat törnek a norvég írásbeliség számos területén. Az írásmód sok esetben régiesnek hat, de beszédben alig megkülönböztethető. A høgnorskban kevés az idegen szó, inkább eredeti norvég szavakat próbál használni. Ebben a nyelvi változatban számos írásbeli mű hozzáférhető.

A norvég állam mind a nynorsk, mind a bokmål nyelvi változatokat elismerte. A nyelvi törvény értelmében állami hivatal nem részesítheti előnyben egyik változatot sem a másikhoz képest 75%-nál nagyobb mértékben, mely rendelkezés a gyakorlatban azonban sokszor nem valósul meg - és a nynorsk inkább háttérbe szorul. Az állami hivatalok, valamint a fylkének nevezett kormánykörzetek a nekik feltett kérdéseket ugyanabban a nyelvi formában kell megválaszolniuk, melyben a kérdést feltették. A községek szintjén a községnek azt a nyelvváltozatot kell használnia, mely a saját vidékén hivatalosan elismertként nevezett meg.

A nynorsk a községek 27%-ának hivatalos nyelve. Ez a népesség 12%-ának felel meg. A fennmaradó hányad vagy a bokmål változatot használja, vagy egy semleges, helyi változatot (mely azonban leggyakrabban a bokmål egyik alváltozata. Az iskolákban és egyházi községekben a nynorsk hivatalos használata kicsit elterjedtebb. Az általános iskolákban a tanulók 15%-a használja a nynorsk változatot iskolai nyelvként. Az egyházi községek 31%-ában a nynorsk a prédikáció és liturgia nyelve.

Földrajzi tekintetben a nynorsk inkább a nyugati, fjordokban gazdag vidékeken elterjedt, valamint a központi hegyes-völgyes vidékeken, így Hallingdal, Valdres, Gudbrandsdal vidékein, valamint délen Setesdal és Nyugat-Telemark vidékein. A bokmål ezzel szemben inkább délen elterjedt.

Regionális szinten a nynorsk a következő kormánykörzetek (fylke) hivatalos nyelve: Hordaland, Sogn og Fjordane valamint Møre og Romsdal. A bokmål változatot két kormánykörzetben használják hivatalos szinten, Vestfold, és Østfold körzetekben. A többi tizennégy fylke nyelvi szempontból semleges.

A Norvég Tanács nyelvi határozata garantálja a dán és svéd nyelvhasználatot a hivatalos írásokban. Ez a megegyezés kölcsönös az érintett államokkal.

A bokmål és a nynorsk írott nyelvek, melyek kiejtése azonban nem rögzített. A kiejtés szabályait elsősorban az adott dialektus, és az általa megszabott nyelvtan határozza meg. Számos kiejtési szabály vonatkozik a norvég nyelvre, melyek regionális eltéréseket mutatnak. Általánosságban így csak nagyon kevés stabil kiejtési szabály adható meg, ezek közé tartozik például a "-t" elhagyása a határozott névelő esetén (det / -et), valamint a "-g" elhagyása az -ig végződésű szavaknál.

Az ö-hang írásképe a norvégban Ø ø, az ä-hang írásképe Æ æ, az o-hang sokszor Å å formában jelenik meg, míg maga az o íráskép az u-hangot reprezentálja. Példák: bo [buː] "lakni", dør [døːr] "ajtó", ærlig [æːrli] "őszinte". A norvég u kiejtése legtöbbször [ʉ], azonban nazális kapcsolat előtt [u]. A hangsúlytalan e "schwa-hangként jelenik meg ([ə]), az y pedig az ü-hang egyik zárt változatát írja le ([y]).

A legtöbb norvég dialektus elöl képzi az r-hangot (pörgeti), néhányban azonban előfordul a hátul képzett r-hang is (hasonlóan a dánhoz, vagy a felnémethez). A dager kiejtése tehát [daːgər] (nem pedig [daːgɐ], mint az a németben lenne)

A norvég s mindig zöngétlen. A norvég v és hv kiejtése v (szemben a némettel és hollanddal)

Speciális hangkapcsolatokat képeznek az alábbiak

• sj, skj, melyek kiejtése [ʃ], például nasjon [naʃuːn] (=nemzet)
• gj, hj, lj, melyek kiejtése [j]
• tj
• a kj kiejtése [ç], például: kjøre [çøːrə] (=vezetni)
• az rs kombináció egyes dialektusokban [ʃ]-ként fordul elő, például vær så god! [værsɔgu:], vagy [væʃɔgu:] (=tessék)

Magas magánhangzók előtt (i, y, ei, øy) az alábbi különleges szabályok érvényesek:

• az sk kiejtése [ʃ], például ski [ʃiː] (=sí)
• a g kiejtése j, például gi [jiː] (=adni)
• a k kiejtése [ç], például kirke [çɪrkə] (=templom)

A c, q, w, x, z betűk csak idegen szavakban fordulnak elő. A germán nyelvekben megszokott ck kombinációt a norvég kk-ként írja. A qu- helyébe kv- lép, a ph/th/kh helyett a norvég egyszerűen f/t/k írásjelet használ. A németben előfordulő z (például Zentrum) helyét az s veszi át, például sentrum / senter, vagy sukker (=cukor).

A bokmål változatban a fenti szabályok alól kivételt képeznek pl: det [de] (="az"), -et [ə] (="az"), de [diː] (="ők, azok"), og [o] (="és"), jeg/meg/deg/seg [jæi mæi dæi sæi] (="én/engem/téged/neki").

Beszélő szerint a hosszú a-hang sokszor egy o-hoz hasonló hanggá módosul, mely hasonló az angol "call" szóban megjelenő hanghoz, míg az æ sok esetben inkább á-ként hallatszik. Az y és i hangok közötti különbség gyakran elmosódik. Szintén dialektus szerint változhat az ei kettős hangzó kiejtése, mely lehet [æj] vagy [aj]

A norvég nyelvben 18 magánhangzót és 7 diftongust (kettős hangzó) különböztetünk meg:

A norvég kettős hangzók: /æi øy æʉ ɑi ɔy ʉi ui/, melyekből megkülönböztetünk hosszú és rövid változatokat.

A norvég nyelvben 23 mássalhangzó van, melyek közül öt retroflexív, melyek allofónnak tekintendők. Utóbbiak azokban a dialektusokban, melyek nem pörgetik az R-et, nem fordulnak elő.

Forrás: SAMPA a norvég nyelvről (angol)

A norvégban a svédhez hasonlóan két hangsúlyt különböztetünk meg, melyeknek jelentésmegkülönböztető szerepük van.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az alábbiakban a Bokmål nyelv ABC-jének kiejtését fogom tárgyalni, ott ahol a kiejtés eltér az azonos jelölésű magyar betűtől.

Magánhangzók:

• å - magyar o hang, pl.: Bokmål - Könyvnyelv
• ø - magyar ö hang, pl.: bjørn - medve
• æ - magyar á hang, pl.: å være - lenni
• u - magyar ü hang, pl.: hund - kutya
• o - magyar u és o hang is, arra hogy mikor melyiket kell ejteni, nincs szabály, az esetek többségében u hang lesz,

pl.: bok (ejtsd: buk) - könyv, de pl.: tolv (ejtsd: tolv) - tizenkettő

• y - nincs magyar megfelelője, ajakkerekítéses i hang, mintha ü-t akarnánk mondani, de egy i-t préselünk ki a szánkon,

pl.: by - város

Mássalhangzók:

• c - idegen eredetű szavakban, lehet sz pl.: cirka (ejtsd: szirka) - cirka, vagy k pl.: Canada - Kanada
• d - szó végén hosszú magánhangzó után nem ejtjük
• g - e,i és y előtt j-nek ejtik, de az eg kapcsolatban is j hang lesz; szó végén nem ejtik, pl.: viktig - fontos
• k - aspirált, de szó belsejében nem
• p - aspirált, de szó belsejében nem
• t - aspirált, de szó belsejében nem; semlegesnemű szavak végén nem ejtik, pl.: ordet (ejtsd: úre) - a szó
• q,w,x és z - csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő

Mássalhangzó-kapcsolatok:

• hv és hj a betűkapcsolatban a h hang néma, nem ejtjük, pl.: Hva? - Mi?
• gj betűkapcsolatban a g hang néma, nem ejtjük, pl.: igjen - újra
• ki,kj és ky betűkapcsolatokban a k-t egy zöngétlen j-ként kell ejtenünk, mint a magyar köpj vagy rakj szavakban, pl.: kirke - templom, kjekk - jóképű, kyss - csók
• tj ugyanolyan hang mint az előbbi, pl.: tjue - húsz
• sj és skj mint a magyar s hang, pl.: sjåfør - sofőr, skjegg - szakáll
• sk ejtése lehet magyar s vagy sz, ami függ a követő magánhangzótól, ha magas hangrendű (e, i, u, ø) akkor s hang, ha mély hangrendű (a, o, å, æ) akkor sz hang lesz; pl.: ski - sí, skog - erdő

Asszimilációk:

• ld néma a d, pl.: kveld - este; de magánhangzó előtt ejtjük, pl.: aldri - soha
• nd lehet nn vagy n hang is, pl.: hund - kutya; de magánhangzó előtt nd pl.: andre - másik(második, stb.)
• lv lehet lv de ll is, pl. előbbire: tolv - tizenkettő; pl. utóbbira: halv - fél
• rd egy sima r hang, pl.: bord - asztal

Hangsúly:

A hangsúly - mint a legtöbb germán nyelvben - az első szótagon van, de a hosszabb szavakban a további szótagokon is lehet a főhangsúly: betale, levere, stb. Az ősi norvég szótövek sajátos zenei hangsúllyal ejtődnek: ereszkedő és ereszkedő-emelkedő.

Kvantitás:

A magánhangzók hosszúságát külön írásjel - eltérően mondjuk a magyartól - nem jelöli. Általában hosszú magánhangzó nyílt szótagban (adel), zárt szótagban egy mássalhangzó előtt (tog), rövid pedig két mássalhangzó előtt (godt). A hangsúlytalan szótagokban csal rövid magánhangzók vannak.

forrás: Elisabeth Ellingsen, Kirsti Mac Donald - På vei tankönyv és På vei arbeidsbok munkafüzet; 1999

Hasznos kifejezések a bokmål nyelvjárásban.

• Ja = igen
• Nei = nem
• Velkommen = üdvözöljük
• Hyggelig å treffe deg = Örvendek
• Ha det bra = Viszlát
• Takk = Köszönöm
• Mitt navn er … = A nevem…
• Snakker du engelsk/ungarsk? = Beszél angolul/magyarul?
• Beklager, jeg snakker ikke norsk = Sajnálom, nem beszélek norvégul
• Kan du hjelpe meg = Segítene?
• Hvor er toalettet? = Merre van a WC?^[1]

• Szótár
• Norvég nyelv.lap.hu - linkgyűjtemény

Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!