A személyes-, családi- és társas támogatás protektív tényezőinek szerepe átmeneti otthonban elhelyezett anyáknál

A személyes-, családi- és társas támogatás protektív tényezőinek szerepe átmeneti otthonban elhelyezett anyáknál In: Kiss Enikő Csilla, Polyák Lilla (szerk). (2013). Sztómaterápiás eszközök befolyása az életminőségre, életvitelre és a lelki ellenálló képesség tényezői. ILCO Konferencia 2012. Konferenciakötet. Demeter Andrea, Kiss Enikő Csilla Absztrakt Vizsgálatunk az anyaotthonba kerülő családokra fókuszál, mely intézményi forma átmenetet képez a nevelőotthon illetve a teljes családban felnövők intézménye között. Az anyaotthonban együtt vannak a családtagok (anya és gyerekek), azonban mégsem tudnak valódi otthont teremteni maguk köré. Élethelyzetük nehézsége mögött számos személyes, családi, és társas-társadalmi szinten megjelenő ok található. Jelen vizsgálatunk célkitűzése, hogy feltárjuk azokat a protektív tényezőket - illetve esetükben leginkább ezek hiányát -, amelyek stresszhelyzetben a „pszichológiai immunrendszer” részeként védelmet szolgáltatnak az egyénnek. A vizsgálati személyek csoportját olyan édesanyák képezik, akik különböző okok miatt hátrányos helyzetbe és krízisbe kerülve egyedül maradtak gyermekeikkel és problémáikkal, így átmeneti otthonba kényszerültek. Az átmeneti otthonbeli elhelyezés lehetőséget biztosít arra, hogy a bekerült családok anyagilag, fizikailag és pszichésen is megerősödhessenek. Kutatásunkban felmértük az egzisztenciális és szociális alapfeltételek hiányának pszichés következményeit, illetve egy longitudinális vizsgálatban azt is nyomon követtük, hogy az átmeneti otthon nyújtotta védelemnek fél évvel később megjelenik-e a hatása a lelki immunrendszer erősödésében. A kutatás keresztmetszeti részében összesen 183 fő vett részt, közülük az ország több településén lévő 17 átmeneti otthonból 105 fő, míg a kontroll csoportot képező teljes családban élő anyák közül 81 fő töltötte ki a kérdőíveket. A hosszmetszeti vizsgálatban 36 fő anyaotthonos vizsgálati személy fél év különbséggel felvett eredményei kerültek elemzésre. Eredményeink szerint az átmeneti otthonban élő anyák szignifikánsan gyengébb pszichés immunkompetenciával, továbbá a külső kontrollosság mellett alacsonyabb lelki ellenálló képességgel, önértékeléssel és én-hatékonysággal rendelkeznek. Fél év elteltével azonban tendenciaszerűen csökkent a különbség a két csoport között minden protektív faktor esetében, ami az anyaotthonok pozitív hatásának köszönhető. 1 Hipotéziseink igazolódni látszanak, miszerint a megfelelő intézményi támogatás mellett erősödik az egyén lelki immunitása, aminek következtében érettebb, rezíliensebb személyiség jöhet létre. 1. Elméleti bevezetés 1.1. Az anyaotthonok bemutatása Az anyaotthonok többnyire állami finanszírozású intézmények. Funkciójuk, hogy országos vagy területi szinten az átmenetileg vagy tartósan otthontalanná vált anyákat gyermekükkel együtt befogadják. Ezek az anyák kiemelten hátrányos helyzetűek, ugyanis legtöbbjüket a hajléktalanság fenyegeti, emellett nincs támogató személy a környezetükben (a szociális és gazdasági krízis jelenléte jellemző), esetleg férje/élettársa fizikailag vagy pszichésen bántalmazta őt vagy gyermekeit, és menekülnie kell előle (pszichés krízis). Minden esetben az anyák jövedelme minimális (segélyek, családi pótlék, stb. képezi), többnyire aluliskolázottak, szocializációs hátterük alacsony színvonalú, a létminimum alatt élnek, akik nem rendelkeznek jövőképpel. A fenti okok miatt az anyaotthonok egyik legfőbb célja és feladata az, hogy a lakók elsajátítsák a szocializációs normákat, gyakorolhassák az anyai szerepet, majd képessé váljanak a társadalomba történő visszailleszkedésre. Az otthon átmeneti szállást és nyugalmat biztosít, napirendet (rendszeresség) és önállóságot; emellett az anyáknak képzéseket, jogi és pszichológiai tanácsadást, mediációt és különböző további foglalkozásokat tartanak. A benti lét alatt javul a lakók hangulata, akik kiegyensúlyozottabbakká, türelmesebbekké válnak a nyugodtabb légkörben. Sok esetben viszont annak ellenére, hogy az anya a reintegráció és megerősödés szándékával jelentkezett az intézményben, a konkrét lépéseknél elakad a folyamat, elfogy a motiváció, és játszmák sorozata kezdődik. Pl.: okmányok hiánya, pótlása, munkahely hosszas „eredménytelen” keresése, ha mégis talál állást, utána nincs együttműködés, stb. Problémát jelent az is, hogy távozáskor sokan visszaköltöznek korábbi lakókörülményeik közé, vagy esetleg egy másik átmeneti otthonba. A jogszabály szerint az anyaotthonokban maximum egy évet maradhatnak a lakók, és csak indokolt esetben hosszabbítható meg fél évvel a tartózkodás. Ez az idő segítség lehet arra, hogy a krízisben lévő család megerősödjön fizikailag és pszichésen, valamint új utakat keressen. 2 1.2. A biopszichoszociális szemlélet A kutatás szemléletmódja a biopszichoszociális megközelítésen alapul, ami azt jelenti, hogy a biológiai jellemzők mellett a pszichológiai, szociális, és kulturális tényezők szerepét egyaránt figyelembe vesszük az egészség megőrzése, valamint a betegség kialakulása szempontjából. A biopszichoszociális megközelítés Engel nevéhez fűződik. Az Engel által megfogalmazott biopszichoszociális modell a biológiai mechanizmusok figyelembevétele mellett hangsúlyozza az egyén pszichés történéseit, valamint szociális és kulturális meghatározottságot, melyek között cirkuláris kapcsolatot tételez fel (Paksi, 2010). 1.3. Cloninger pszichobiológiai modellje Cloninger 1987-ben publikálta temperamentum és karakter kérdőívének első változatát, amely a normál személyek és a különböző pszichopatológiai betegségekben szenvedők esetében megjelenő egyéni különbségek megragadására egyaránt alkalmazható. Később továbbfejlesztett elméleti modelljében és kérdőívében (Temperament and Character Inventory, 1994) négy temperamentum- és három karakterfaktor segítségével írja le a személyiség főbb jellemzőit (Rózsa, Kállai, Osváth és Bánki, 2005). A temperamentumot Cloninger úgy határozza meg, mint amelyek genetikailag egymástól független és bejósolható interakciós mintákat jelentenek a környezeti ingerek specifikus tényezőire adott adaptív válaszokban. A karakter azon egyéni különbségeket mutatja, melyek a temperamentum, a családi környezet és egyéni élettapasztalatok interakcióinak eredményeként fokozatosan alakulnak ki az élet során. A Cloninger által leírt négy temperamentum faktor: az ártalomkerülés, az újdonságkeresés, a jutalomfüggőség és a kitartás. Az ártalomkerülés (Harm Avoidance), a viselkedés gátlásának öröklött mintázata, ami megfigyelhető a passzív elkerülő magatartás gyakori megnyilvánulásaiban, a bizonytalanságtól való félelemben, valamint a gyors kifáradásban. Az ilyen hajlammal fokozottan jellemezhető egyének óvatosak, félénkek, súlyosabb esetben kifejezetten aggodalmasak vagy szorongóak. Ezzel szemben, akikre az alacsony ártalomkerülés a jellemző, azok inkább optimisták, gátlásoktól mentesek, ellazultak, magabiztosak. A magas újdonságkereséssel (Novelty Seeking) jellemezhető személy jó esetben lehet ugyan a kíváncsiság által motivált és bátran explorálja környezetét, máskor inkább ingerlékeny és impulzív, ekkor nem annyira a jutalom megközelítése, mint inkább a monotónia és a frusztráció vagy a potenciális büntetés aktív elkerülése a célja. 3 A Cloninger által fokozottan jutalomfüggőnek (Reward dependence) nevezett emberek érzékenyek mások szociális elismerésére, fokozottan igénylik azt, szélsőséges esetben szinte függenek azoktól. Ennek fényében lehetnek együtt-érzők és segítőkészek, vagyis mindenképpen a fokozott kötődési szükséglet vagy a szociabilitás bizonyos jegyeit mutatják. A kevésbé jutalomfüggő személyek érzelmi értelemben véve függetlenebbek a szociális környezetüktől. A negyedik temperamentum faktor a kitartás (Persistence). A magas értékű kitartású személy ambiciózus, szorgalmas, eltökélt, perfekcionista, szemben az alacsony kitartásúval, aki inaktív, könnyen feladja a cselekvést és általában alulteljesítő. Cloninger személyiségmodelljében a négy temperamentum-faktor mellett három karakterfaktort tételez fel. A karakter faktorok főként a self és az azt körülvevő külső világ kölcsönhatásának folyamatában formálódnak. A self-alakulás során az önmagunkhoz, a társainkhoz és a tágabb értelemben vett környezetünkhöz való viszonyulásunk jelenik meg. A karakter-faktorok egyéni különbségei - a temperamentum öröklött tényezői mellett - a családi környezetnek és az egyéni élettapasztalatoknak a sajátos interakciói mentén alakulnak ki. Cloningernél az első karakter faktor értelmezése mentén a személy mint autonóm individuum jelenik meg (önirányítottság faktora), a második faktor az egyénnek a társadalomba, az adott kultúrába való integrálódását jelzi (együttműködés faktora), míg a harmadik faktor az egyén kapcsolódását mutatja a világhoz, az univerzumhoz (transzcendencia-élmény faktora). Részletesebben bemutatva a karakter faktorokat, az önirányítottság (Self-Directedness) mértéke arra utal, hogy a személy mennyire képes céltudatosan és eredményesen, tetteiért felelősséget vállalva élni az életét. A magas önirányítottsággal rendelkező személyek továbbá jó önelfogadással, önbecsüléssel rendelkeznek, konstruktívak, hatékonyak, vezetői szerepre alkalmasak, személyiségük jól integrált. Az együttműködés (Cooperativness) karakter faktorának lényegét a társas elfogadás, segítőkészség, empátia és lelkiismeretesség jelentik. Amennyiben az alkalmazkodási zavarok felől közelítjük meg ugyanezt a dimenziót, akkor az alacsony pontértéket elérő egyének intoleránsak, mások iránt közömbösek, bosszúvágyóak és önérdektől vezéreltek. A transzcendencia-élmény (Self-Transcendence) faktora a spirituális élettel és a transzperszonális azonosulási képességgel vagy készséggel kapcsolatos attitűdöket foglalja magába. Ide tartozik az önmagunknak megbocsátani való tudás, a transzperszonális azonosulás (a természettel, az univerzummal), a spirituális elfogadás (Nagy L. és Gyöngyösiné Kiss E., 2007). 4 1.4. A Pszichológiai Immunrendszer Antonovsky salutogénikus modellje paradigmaváltást hozott, mivel azt helyezte fókuszba, hogy a patológiás körülmények (traumák, stressz) ellenére hogyan maradnak az emberek mégis mentálisan egészségesek. A hangsúly ebben a szemléletben nem a személyiség hiányosságain és megbetegedésén van, hanem az erősségeken, amelyek protektív faktorokként működhetnek (Pikó, 2007). Hazánkban Oláh Attila foglalkozott a megküzdés személyiségtényezőivel, és írta le a „pszichológiai immunrendszer” működését és szerepét (Oláh, 2005). A pszichológiai immunrendszerben három alrendszer különíthető el. Elsőként a Megközelítő, Monitorozó alrendszert említhetjük, amit a külvilághoz való pozitív viszonyulást elősegítő faktorok alkotnak (pozitív gondolkodás, célorientáció, növekedésérzés, kontrollérzés, koherencia, kihívás- és változáskeresés, szociális forrásmonitorozás). Az Alkotó, Végrehajtó alrendszer tényezői segítenek a megküzdésben, a cél elérésében, illetve önmaga (személyen belüli), vagy a szociális környezet (erőforrások) megváltoztatásában, irányításában, és kontrollálásában (énhatékonyság, kreatív énkép, találékonyság, szociális forrásmobilizálás, szociális forrásteremtés). A harmadik pedig az Önregulációs alrendszer, ami biztosítja a nehéz helyzetekben a figyelem, az érzelmi állapot és a tudat kontrollját, valamint a kitartást a célok elérésében (szinkronképesség, impulzivitáskontroll, ingerlékenység kontroll, érzelmi kontroll). Oláh szerint a három alrendszer és annak 16 faktora kölcsönhatásban szabályozza a teljes rendszer működését. 1.5. Kontrollképesség A személyiség külső vagy belső kontroll attitűdjének feltárása Rotter (1966, ld. Rotter, 1994) vizsgálataira nyúlik vissza (locus of control), mely során megállapítást nyert, hogy a belső kontroll attitűddel jellemző személy sikereit vagy kudarcait úgy értékeli, mint saját tevékenységének eredményeit, amelyeket cselekedeteivel befolyásolni tud. A külső kontroll attitűddel rendelkező személy ezzel ellentétben sikereit vagy kudarcait külső, általa nem befolyásolható tényezővel hozza összefüggésbe (mint például szerencse vagy balszerencse), és úgy érzi, ki van téve a sors szeszélyeinek (ld. még Kulcsár, 1972/1989; valamint Oláh, 1982). A kontroll kérdése a megküzdés szempontjából kulcsszerepet játszik. Nem mindegy, hogy a megküzdő cselekvés révén kontrollképességünket éljük meg, vagy éppen ellenkezőleg, úgy érezzük, a helyzet irányítása kicsúszik a kezünk közül, és abban tehetetlenek vagyunk. A 5 kontroll képesség vizsgálatával többek között Rothbaum, Weisz és Snyder, (1982) foglalkoztak, akik a helyzet kezelhetőségének szempontjából az elsődleges és másodlagos kontrollt különböztették meg. Az elsődleges kontroll révén a személy úgy érzi, hogy direkt befolyással rendelkezik az események felett, és azok a cselekedetei révén megváltoztathatóak. A másodlagos kontroll gyakorlásakor a személy nem hisz abban, hogy meg tudja változtatni a helyzetet, ehelyett a helyzet elviselhetőségére tesz erőfeszítéseket (pl. indirekt befolyásolás ill. utólagos magyarázat révén). Számos kutatás kimutatta, hogy az elsődleges kontroll (vagyis a belső kontroll attitűd) sokkal kívánatosabb a másodlagos kontrollnál (külső kontroll attitűd), amelynek sok pozitív hozadéka van. Így például az elsődleges kontroll hittel rendelkező személyek általában sokkal segítőkészebbek (Clark, 1991), sokkal több társas támaszt észlelnek (VanderZee, Buunk és Sanderman, 1997), stresszteli szituációban magasabb megküzdési képességgel rendelkeznek (Band, 1990), magasabb iskolai végzettségük van (Tangney, Baumeister és Boone, 2004), és a munkaerő piacon is jobb megítélést nyernek (Patten, 2005). A kontrollképesség egészségpszichológiai vonatkozásairól ld. még Gy. Kiss E., 2012. 1.6. Én-hatékonyság Az észlelt én-hatékonyság fogalma Bandura (1977, 1986 ld. Urbán, 2007, 287.o.) nevéhez fűződik, és definíciója a szociális tanuláselmélet alapján voltaképp egy énmeggyőzési folyamat, amely „egy adott teljesítmény vagy cél eléréséhez szükséges cselekvések végrehajtásának képességére vonatkozó hiedelmet” jelent. A magas én-hatékonysággal rendelkező személyekre jellemző a nagyobb figyelem, az elköteleződés, és az erőfeszítés a cél elérésére. A magas én-hatékonyságú személyek úgy érzik, hogy kontrollálni tudják a helyzeteket, és kihívásként fogják fel a nehézségeket. Ezzel szemben az alacsony én-hatékonysággal rendelkezők a nehéz helyzeteket fenyegetésként élik meg, és a saját feladattal kapcsolatos hiányosságaikra, vagy a kedvezőtlen kimenetelre koncentrálnak. Akadály esetén inkább meghátrálnak, önbizalmuk hamar és hosszabb időre szenved csorbát, így hajlamosabbak a stresszre és a depresszióra (Kulcsár, 1999). 1.7. Önértékelés Az önértékelés önmagunknak adott érték-minőség, értékítélet, amelynek nagy szerepe van az ön-, és a viselkedésszabályozásban. Ez a személyiségdimenzió lehet pozitív, vagy negatív értékű, de akár elhelyezhetjük egy magas, vagy alacsony végpontokkal rendelkező skálán is. A fogalom pontosabb meghatározására számos elméletalkotó tett kísérletet. 6 Rosenberg (1965) azt vallotta, hogy az önértékelés „az önmagunk iránti kedvező vagy kedvezőtlen” stabil attitűd, amely megnyilvánulhat gondolatok és cselekvések formájában is, míg például Diener (1984) szerint az önértékelés a jólléttel függ össze, ami hat az élettel való elégedettségre (mindezeket ld. Komlósi, 2007). Az önértékelés kialakulásához hozzájárulnak Johnson (1997, ld. Komlósi, 2007) szerint aktív (kompetencia alapú, saját cselekvések által), és passzív (mások jelzései) eredetű tényezők. James (1890) az énaktivitás sikerességétől teszi függővé az önbecsülést, amit egy képletben foglalt össze: önbecsülés=siker/célkitűzések. Rogers (1980) szerint pedig egy csecsemő mérlegeli azokat a tapasztalatait, hogy mi valósult meg a cselekvéseiből, és ennek a tudatnak a környezettel való kölcsönhatásával alakul önmaga pozitív értékelése (ld. Rosenberg, Schooler, Schoenbach és Rosenberg, 1995). Neff, Kirkpatrick és Rude (2007, ld. Komlósi, 2007) szerint a minél magasabb önbecsülésre törekvés helyett fontosabb az, hogy az egészséges önértékelés részeként fogadjuk el önmagunkat gyengeségeinkkel együtt, képesek legyünk hibáink belátására. Az önszabályozás elérése úgynevezett rugalmas, „optimális” önértékelést biztosít, ami egyaránt figyelembe veszi az egyén képességeit és a környezetet. 1.8. A „keményen helytálló” személyiség Susan Kobasa az 1970-es évek végén kezdte el kidolgozni a stresszel szemben ellenálló személyiség jellemzőit, kutatásai eredményeként azt kapta, hogy a keményen helytálló személyiség (hardy personality) három fő személyiségvonással rendelkezik: az elkötelezettséggel, a kontrollképességgel és a kihívások vállalásával. Az elkötelezettség azt jelenti, hogy a személy rendelkezik életcéllal, elhivatottá válik a család, a munka, a közösség, a vallás területén, amely meghatározott irányultságot ad életének. Ez a valamivel vagy valakikkel való elköteleződés képes célt adni az életnek és egyben még több erőfeszítésre sarkall, vagyis az elkötelezettség révén nyer értelmet az élet. A kontrollképesség a külső és belső kontroll attitűdre utal, amelyekről a korábbiakban már volt szó. A külső kontrollos személy a vele történő eseményeket általa irányíthatatlannak véli, míg a belső kontrollos személy hite szerint maga uralja élete eseményeit. A kihívás azt jelenti, hogyan fogjuk fel a minket érő életeseményeket. A nehézségeket kihívásként érdemes felfogni és nem fenyegetettségként, valamint el kell tudni fogadni azt a tényt, hogy az életben egyvalami biztos, az állandó változás. A három tényező közül Kobasa a változásra való nyitottság szerepét emelte ki. Kobasa és mtsai (1985, ld. Bartone, 1991) kutatásai szerint a magas hardiness értékkel rendelkező személyek mind fizikailag, mind lelkileg egészségesebbek. 7 Nowack (1989) vizsgálatában a keményen helytálló személyiség, a coping, a stressz és a lelki distressz, valamint a fizikai megbetegedések összefüggését vizsgálta egy 194 fős normál mintán. Eredményeiben a hardiness értéke jó prediktora volt a pszichés distressz mértékének. Harrisson és mtsai (2002) egészségügyi asszisztensek körében végzett 171 fővel végzett felmérése szintén megerősítette a hardiness és a pszichés distressz közötti fordított irányú összefüggést (vagyis az alacsonyabb hardiness értékkel magasabb distressz érték jár együtt). Maddi és munkatársai (2006, 2009) a keményen helytálló személyiség konstruktumát a pozitív pszichológiai szemléletbe integrálva úgy látják, hogy a hardiness három komponense (elkötelezettség, kontrollképesség, kihívások vállalása) adják meg a lehetőséget a stresszteli és traumatikus élmények átfordítására és a személyiség fejlődési, növekedési potenciáljának megvalósulására. Vizsgálatukban a várakozásoknak megfelelően a hardiness negatívan korrelált a depresszióval, a szorongással, az ellenségeskedéssel és a stresszteli gondolatoktól való meneküléssel. Ehelyett a hardiness a pozitív attitűdökkel, az egyéni képességekkel és az élettel való elégedettséggel áll kapcsolatban. 1.9. Reizliencia A rezilienciát a kutatók többféle módon közelítették meg, ezek közül az egyik legismertebb definíciója a veszélyeztetett életkörülmények ellenére történő sikeres alkalmazkodás. A veszélyeztetett életkörülmények nagyon sokféle traumatikus eseményt magukban foglalhatnak, ilyenek lehetnek például a családi körülmények (többek között a szülők mentális terheltsége, szenvedélybetegsége), a szocioökonómiai háttér (a szülők válása, nyomor, egyéb hátrányos helyzet), a szexuális ill. más erőszakos bántalmazás, a természeti katasztrófa (cunami, éghajlatváltozás), a háború és egyéb poszttraumás helyzetek. A rezíliencia témájának alapvető tanulmányai között megemlíthetjük a Kauai Study-t (Werner & Smith, 1992, 2001); a Lundby Study-t (Cederblad és mtsai, 1994), a Competence Study-t (Masten és mtsai, 1994). A reziliencia megközelítése ezekben a tanulmányokban már multidimenzionális modellben jelenik meg, melyben a rezilienciát befolyásoló egyes tényezők dinamikus kölcsönhatásban állnak egymással. Az egyes kutatások a protektív és kockázati tényezőket mutatják be, valamint a személyes jellemzők mellett a család és a tágabb környezet szerepét vizsgálják a rezíliencia létrejöttében. 2. Az empirikus kutatás 8 2.1. A vizsgálati minta bemutatása Keresztmetszeti kutatásunk vizsgálati személyei az ország több településén működő átmeneti otthonok és anyaotthonok lakói voltak. Budapesten 8 anyaotthon, továbbá Pécs, Szeged, Kaposvár, Kiskunfélegyháza, Gödöllő, Érd, Ajka, Ajka-Padragkút, és Taliándörögd otthonai vettek részt a vizsgálatban. Összesen 105 vizsgálati személlyel sikerült felvenni a kérdőíveket (66 fő nagyvárosokból (63%), 39 fő kisvárosokból (37%)), (átlagéletkor=32,9 év; SD=7,9). A 105 vizsgálati személyből 36 fővel sikerült megismételni a vizsgálatot 6-7 hónap múlva. A vizsgálati mintához igyekeztünk illesztett kontroll mintát keresni, akik hasonló korú gyermekekkel és iskolai végzettséggel rendelkeztek. Olyan óvodákat, és oda járó gyerekek édesanyáit kerestük meg, akik az anyaotthonokkal megegyező városban és városrészben voltak: Budapesten 6 óvoda, illetve Pécsett, Szegeden, Kaposváron, Érden, Ajkán, és Taliándörögdön 1-1 óvoda vett részt a kutatásban. Így összesen 81 kontroll anya kérdőívcsomagja gyűlt össze (42 fő nagyvárosokból (52%), 39 fő kisvárosokból (48%)), (átlagéletkor=32,7 év; SD=6,4). Néhány informatív adatot megemlítve a vizsgálatban részt vevő személyekről: a párkapcsolati státuszt szempontjából a kontroll anyák 95%-a, az anyaotthonos anyák 38%-a volt párkapcsolatban a vizsgálat idején. Az teljes családosoknál 62%-uk dolgozik, az átmeneti otthonban élőknél 15% ez az arány. Az iskolai végzettséget tekintve a kontroll anya csoportban 48% volt az elemi iskolai végzettségű, 46%-a középfokú, és 6% felsőfokú tanulmányokkal rendelkezett. Az anyaotthonos anyáknál ez az arány 59%, 40% és 1% volt. A nevelő kérdésében a kontrollcsoport 95%-át szülei nevelték, 4%-át rokonok, és 1%-a volt állami gondozott. Az átmeneti otthonban élők 72%-a nőtt fel szüleivel, 9%-uk rokonoknál, illetve 19%-uk állami gondozásban nevelkedett. Fontos kérdésünk volt a támasz kérdése, vagyis hogy kit nevezett meg a vizsgálati személy lelki támaszának. A kontroll személyek 67%-a párját említette meg erre a szerepre, míg az anyaotthonos anyák 21%-a gyerekeire, illetve 25%-a senkire sem támaszkodik. 3.3. A vizsgálati módszerek bemutatása A tesztbattériában a szociodemográfiai kérdéseket követően a 240 tételes Temperamentum és karakter kérdőív (TCI) került felvételre, Cloninger kérdőívének (1994) magyar adaptációját Rózsa Sándor és munkatársai végezték el (Rózsa és mtsai, 2006). 9 A Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőívet (PIK) Oláh Attila publikálta (2005) és kapott pozitív eredményeket a mérőeszköz pszichometriai mutatóival kapcsolatban. A külső-belső kontroll vizsgálatára a James által készített külső-belső kontroll kérdőívet alkalmaztuk (Internal-External Locus of Control Scale, James, 1957), amelynek magyar verzióját Oláh Attila készítette el 1982-ben. A Személyes én-hatékonyság kérdőívet Bandura modellje alapján Ralf Schwarzer és Matthias Jerusalem 1995-ben alkották meg General Perceived Self-Efficacy Scale néven. A magyar adaptációt Kopp és munkatársai készítették 1993-ban (ld. Urbán, 2007). Az önértékelést a 10 tételes Rosenberg-féle Önértékelés skálával mértük (Rosenberg SelfEsteem Scale, 1965), melynek magyar verzióját Kiss Paszkál készítette el. A keményen helytálló személyiségvonás mérésére a Bartone és mtsai által 1991-ben publikált Hardiness Test kédőívet használtuk. A magyar verzió mindmáig nem készült el, így jelen kutatásunk keretében került a kérdőív lefordításra (Demeter, 2012). A rezilienciát a Connor és Davidson által készített Resilience Scale (CD-RISC) kérdőívvel vizsgáltuk, melynek magyar adaptációját Gy. Kiss Enikő és munkatársai végezték el (2010). 3.4. Az eredmények bemutatása A kérdőívek által kapott adatokat az SPSS 17.0 nevű program segítségével dolgoztuk fel, egyszempontos független mintás varianciaanalízissel. Hipotézisünk alátámasztása szempontjából az volt a fő kérdés, hogy milyen különbségek találhatók a protektív faktorok és a személyiségdimenziók tekintetében az anyaotthonos és a teljes családos anyák között. Eredményeink alapján szignifikáns különbséget kaptunk a TCI temperamentum skáláinál az Újdonságkeresésben, az Ártalomkerülésben és a Jutalomfüggőség dimenzióban, a karakter skálák közül pedig az Önirányítottság, illetve a Self-transzcendencia faktorban (ld. 1. táblázat). A kapott eredmények alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az éretlenebb személyiséghez tartozó jegyek voltak jellemzők az átmeneti otthon lakóira. A további változókat tekintve az én-hatékonyság, az önértékelés és a hardiness mindhárom dimenziójában (elkötelezettség, kontroll, kihívás) szignifikáns különbég volt tapasztalható, míg a reziliencia és a kontrollképesség szempontjából tendenciaszerű volt a különbség (ld. 2. táblázat). Mindezek alapján megállapítható, hogy minden protektív faktor esetében alacsonyabb pontszámot értek el az anyaotthonban élő anyák. 10 TCI kontroll anyaotthon NS HA RD P S C ST 17,7*** 15,2 16,6** 4,7 32,2*** 31,7 13,2 16 17,7* 15,2 5,0 28,1 30,3* 17*** (* = p<0.1; ** = p<0.05; ***= p<0.01) 1. táblázat - A két vizsgálati csoport TCI faktoraiban kapott értékei Hardiness kontroll anyaotthon Rezíliencia Önértékelés Énhatékonyság Külső kontroll 16,7* 28,1* 22,2*** 29,7** 42,8 15,8 27,2 17 27,7 43,3* elkötelezettség kontroll kihívás 17,7*** 17,8*** 16 16,1 (* = p<0.1; ** = p<0.05; ***= p<0.01) 2. táblázat - A két vizsgálati csoport hardiness, rezíliencia, önértékelés, én-hatékonyság és kontrollképesség faktorában kapott értékei A Pszichológiai Immunkompetencia kérdőív esetében szintén mindhárom dimenzióban (megközelítő, monitorozó; alkotó, végrehajtó; önszabályozó), és ezen belül a 16 alskála közül 9 esetében számottevő különbség figyelhető meg a teljes családban élő édesanyák előnyére. Ezeket az eredményeket az 1. ábra szemlélteti. a - A két vizsgálati csoport PIK alfaktorokban megmutatkozó értékei 1. ábra - A két vizsgálati csoport PIK faktoraiban megmutatkozó értékek keresztmetszetben 11 Az eredmények további vizsgálatában az összetartozó mintás T-próbát alkalmaztuk, amellyel az anyaotthonos anyákkal fél évvel később felvett tesztek eredményeit hasonlítottuk össze a kiinduló tesztek értékeivel. Eredményeinkben szignifikáns növekedés mutatkozott az átmeneti otthon lakóinál a hardiness tekintetében, továbbá a Pszichológiai Immunkompetencia 16 alskálájából 5 faktorban láttunk emelkedést, amely bizonyos esetekben meg is haladta a kontrollcsoport értékeit (Rugalmasság, kihívások vállalása; Szociális alkotóképesség). Ezeket az eredményeket a 2. ábra mutatja be. A többi faktornál és a protektív faktorok esetében tendencia szintű különbségek voltak megfigyelhetők, amelyek az emelkedést, vagyis a kontroll csoport értékeihez való közeledést jelzik, amely az átmeneti otthon pozitív hatását mutathatja számunkra. 2. ábra - A két vizsgálati csoport PIK alfaktorokban megmutatkozó értékei: változás kereszt- és hosszmetszetben Az eredményekből láthattuk, hogy valóban kevésbé érett és egészséges személyiség mellett kevesebb számú védőfaktor alacsonyabb védő hatása figyelhető meg az 2. ábra - A két vizsgálati csoport PIK faktoraiban megmutatkozó értékek kereszt és hosszmetszetben 3.5. Megbeszélés, kitekintés A TCI kérdőívben az átmeneti otthonban élő anyáknál szignifikánsan magasabb az Ártalomkerülés, alacsonyabb az Újdonságkeresés értéke, emellett alacsonyabb a Jutalomfüggőség a temperamentum faktorokat tekintve. Jellemző ezekre az anyákra, hogy 12 nem mernek belevágni az újat ígérő helyzetekbe, ugyanakkor szoronganak, félnek, passzivitás és alacsony önérvényesítés jellemzi őket. A karakter faktorok szempontjából szintén szignifikáns különbségnek mutatkozott az Önirányítottság és az Együttműködés alacsonyabb értéke, valamint a Self-transzcendencia magasabb pontszáma. Az értékek mutatják, hogy képtelenek önmagukat, saját sorsukat irányítani és kevésbé képesek másokkal együttműködni. A Self-transzcendencia magasabb értékét és jelentését további vizsgálatokkal kellene alátámasztani. A PIK, vagyis a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív három dimenziója alapján mind a megközelítő-monitorozó, mind az alkotó-végrehajtó, mind az önszabályozó alrendszer tekintetében szignifikánsan alacsonyabb értéket mutattak az átmeneti otthonos anyák, megállapíthatjuk, hogy számottevő mértékben csökkent pszichológiai immunműködés jellemző rájuk a kontroll csoport mutatóihoz képest. Ez stresszhelyzetek, vagy nehéz élethelyzetek esetén a kisebb ellenálló képességben, az aktív védettség hiányában, és a bizonytalanabb célelérésben jelenik meg. Így az amúgy is nehéz helyzetben lévő anyáknál kevesebb esély van a lelki immunrendszerre való támaszkodás lehetőségére, ami tovább ront az alaphelyzeten. A kontrollképesség szempontjából az anyaotthonosok inkább külső kontrollos attitűddel jellemezhetők. Vagyis a balszerencse, a véletlen vagy egy külső hatalom irányítására helyezett hangsúly és a passzivitás egybecseng az eddigi eredményekkel. Kállai és mtsai (2007) a kontrollképesség fejlődésében a szocializációra és a siker/kudarc mérlegére hívja fel a figyelmet, ám ezeknél az anyáknál ezek épp sérültek. Az én-hatékonyság szempontjából szignifikánsan alacsonyabb értékeket mutatnak az anyaotthonban élő édesanyák, vagyis kevesebb hittel rendelkeznek az adott cél vagy teljesítmény elérésében. Az új helyzeteket fenyegetőnek látják, inkább az akadályokra koncentrálnak, ami meghátráláshoz vezet. Láthatjuk, hogy az én-hatékonyság kérdőív eredménye összhangban van a TCI és a PIK eredményeivel. Az önértékelés skála eredménye szignifikánsan alacsonyabb az anyaotthonosoknál, ami önbizalom hiányra utal, és újból összecseng a többi eredménnyel. A Hardiness Kérdőív dimenzióban kapott eredmények ismét alátámasztják a fentieket. A vizsgált személyek kevésbé hisznek tetteik értékességében, az új helyzetek pedig nem kihívást, hanem stresszt jelentenek számukra. A reziliencia kérdőívben kapott alacsonyabb pontszámok az anyaotthonos anyáknál a sérülékenységre utalnak, a lelki ellenálló képesség gyengeségére. 13 A hosszmetszeti vizsgálatban fél évvel később tudtuk megismételni a vizsgálatot, emiatt a fent említett protektív faktorokat néző mérőeszközök (TCI kivételével minden kérdőív) eredményei nem hoztak sok szignifikáns változást, azonban érdemes kiemelni, hogy a legtöbb védőfaktor értéke közelít a teljes családban élő anyák értékeihez. Láthatóan magasabb pszichés immunitás, és stabilabb, érettebb komponensekkel rendelkező, hatékonyabban működő lelki immunrendszer tapasztalható magasabb rezilienciával, illetve önértékeléssel együtt. Azonban érdemes lenne egy utánkövetéses vizsgálatban hosszabb idő (1,5-2, vagy akár 3 év) elteltével, nagyobb elemszámmal megvizsgálni, hogy valóban történte pozitív irányú elmozdulás. Összegzésként elmondható, hogy az anyaotthonba került anyák protektív rendszere gyengeséget mutat - ami önmagában is rizikófaktor -, és aminek következtében védtelenekké, sérülékenyebbekké válnak minden élethelyzetben. Ebből fakadóan fontos feladat a protektív tényezők erősítése és az én-védelem újjáépítése egy szakszerű, intézményi közegben. Irodalom Band, E. B. (1990). Children's coping with diabetes: Understanding the role of cognitive development. Journal of Pediatric Psychology, 15, 27-41. Bartone, P. T. (1991) Development and Validation of a Short Hardiness Measure. Third Annual Convention of the American Psychological Society, Washington, DC. 1-11. Cederblad, M., Dahlin, L., Hagnell, O., Hansson, K. (1994). Salutogenic childhood factors reported by middle-aged individuals. Follow-up of the children from the Lundby study grown up in families experiencing three or more childhood psychiatric risk factors. European Archives of Psychiatry and Clinical Neuroscience, 244, 1, 1-11. Clark, M. S. szerk. (1991). Prosocial behavior. Newbury Park, NJ: Sage. Demeter, A. (2012). A személyiség protektív- és rizikófaktorai átmeneti otthonban elhelyezett anyáknál kereszt- és hosszmetszetben. Szakdolgozat. PTE Pszichológia Intézet. Gy. Kiss, E. (2012). A személyiség pozitív erőforrásai. In: Gy. Kiss Enikő, Polyák Lilla (szerk). (2012): Egészség Rehabilitációs Füzetek II. A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában. Budapest, Oriold és Társa Kiadó. Gy. Kiss, E., Járai, R., Csókási, K., Hargitai, R., Nagy, L., Czirják, L., (2010). Validity Analyses of Different Factor Solutions of the Hungarian CD-RISC Resilience Scale. Alps-Adria Psychology Conference. Klagenfurt, 2010. 09. 16. - 09. 18. In: Review of Psychology, 17. (2). p. 148. Harrisson M, Loiselle C. G, Duquette A, Semenic S. E. (2002). Hardiness, work support and psychological distress among nursing assistants and registered nurses in Quebec. Journal of Advanced Nursing, 38, 6, 584-91. Kállai, J., Varga, J. Oláh, A. (2007). Az egészségpszichológia alkalmazási területei és alapfogalmai. In: Kállai J., Varga J., Oláh A. (szerk.) Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina. 14 Komlósi, A. (2007). Napjaink önértékelés-kutatásainak áttekintése önértékelés és/vagy önelfogadás? In: Demetrovics, Zs., Kökönyei, Gy., Oláh, A. (szerk.): Személyiséglélektantól az egészségpszichológiáig. Budapest: Trefort Kiadó. 20-46. Kulcsár, Zs. (1972/1989). Személyiség-pszichológia. Budapest: Tankönyvkiadó. Kulcsár, Zs. (1999). Egészségpszichológia. In: Bagdy E. (szerk.): Mentálhigiéné: Elmélet, gyakorlat, képzés, kutatás. Budapest: Animula. Maddi, S. R. (2006). Hardiness: The courage to grow from stresses. The Journal of Positive Psychology, 1, 3, 160-168. Maddi S. R., Harvey R. H., Khoshaba, D. M., Fazel M., Resurreccion N., (2009). The Personality Construct of Hardiness, IV. Expressed in Positive Cognitions and Emotions Concerning Oneself and Developmentally Relevant Activities. Journal of Humanistic Psychology, 49, 3, 292-305. Masten, A. S . (1994). Resilience in individual development: Successful adaptation despite risk and adversity. In: M. C. Wang & E . W. Gordon (Eds.), Educational resilience in inner-city America: Challenges and prospects (pp. 1-25) . Hillsdale, NJ : Erlbaum . Nagy, L., Gyöngyösiné Kiss, E. (2007). A személyiség tipizálása a klasszikus és modern temperamentumelméletekben. In: Gyöngyösiné Kiss E., Oláh, A. (szerk.) Vázlatok a személyiségről. Budapest: Új Mandátum. Nowack, K. M. (1989) Coping Style, Cognitive hardiness and Health Status. Journal of Behavioral Medicine 12, 2, 145-158. Oláh, A. (1982). Kérdőíves módszerek a külső-belső kontroll attitűd vizsgálatára. Pszichológiai tanácsadás a pályaválasztásban Módszertani füzetek 19. Budapest. Országos Pedagógiai Intézet. Oláh, A. (2005). Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Budapest: Trefort Kiadó. Paksi, E. (2010). Az egészségpszichológiai szemlélet megszületése és fő irányelvei In: Gy. Kiss, E., Polyák, L. (szerk.) Egészségrehabilitációs füzetek I. A krónikus betegséggel élők orvosi, pszichológiai és társadalmi rehabilitációja. Kaposvár Kiadó: Magyar ILCO Szövetség Patten, D. M. (2005). An analysis of the impact of locus of control on internal auditor job performance and satisfaction. Managerial Auditing Journal, 20, 1016-1029. Pikó B. (2007). A pozitív gondolkodás szerepe az egészség megtartásában In: Kállai J., Varga J., Oláh A. (szerk.) Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina. Rosenberg, M., Schooler, C., Schoenbach, C. and Rosenberg, F. (1995). Global self-esteem and specific self-esteem: different concepts, different outcomes. American Sociological Review. 60. 141-156. Rothbaum, F., Weisz, J. R., Snyder, S. S. (1982). Changing the world and changing the self: A two-process model of perceived control. Journal of Personality and Social Psychology, 42. 5-37. Rotter, J. B. (1994). A megerősítés belső versus külső kontrolljának általánosított elvárásai. In: Barkóczi I., Séra L. (szerk.) Az emberi motiváció II. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Rózsa, S., Kállai, J., Osváth, A., Bánki, M. Cs. (2005). Temperamentum és karakter: Cloninger pszichobiológiai modellje. Budapest: Medicina. Rózsa, S., Kő, N. és Oláh, A. (2006). Strukturált személyiség-kérdőívek. In: Rózsa, S., Nagybányai, N. O., Oláh, A. (szerk.): A pszichológiai mérés alapjai. Bölcsész Konzorcium. 221-254. Tangney, J. P., Baumeister, R. F., & Boone, A. L. (2004). High self-control predicts good adjustment, less pathology, better grades, and interpersonal success. Journal of Personality, 72, 271-324. 15 Urbán, R. (2007). Szociális-kognitív tanuláselméletek. In: Kiss, Gy. E., Oláh, A. (szerk.) Vázlatok a személyiségről. Budapest: Új Mandátum. VanderZee, K. I., Buunk, B. P., Sanderman, R. (1997). Social Support, Locus of Control, and Psychological Well-Being. Journal of Applied Social Psychology, 27, 1842-1859. Werner, E . E., és Smith, R. S. (1992). Overcoming the odds:High risk children from birth to adulthood . Ithaca, NY:Cornell University Press. Werner, E. E., és Smith, R. S. (2001). Journeys from Childhood to Midlife: Risk, Resilience, and Recovery. Cornell University Press. 16