Tridenti zsinat

A történetírók a zsinatot három korszakra osztják. Az első 1545. december 13-ától 1549. szeptember 14-éig tartott, amikor azt III. Pál felfüggesztette. Ebben az időszakban 10 ülést tartottak: a 9.-et és a 10.-et Bolognában, ahová a zsinatot 1547. március 11-én áthelyezték a közben kitört járvány miatt, amelynek a résztvevők közül többen áldozatul estek.

A második 1551. május 1-jétől 1552. április 22-éig III. Gyula pápa alatt. Összesen 6 ülést tartottak, amelyek közül az utolsón (összességében tehát a 16. ülésen) a zsinatot két évre felfüggesztették, és csak tíz év múlva folytatták.

A harmadik szakasz 1562. január 18-ától 1563. december 4-éig folyt IV. Piusz pápa alatt, aki a – megszakításokkal 18 évig tartott – zsinat végét 1563. december 12-én hirdette ki ünnepélyesen. A zsinat határozatait előbb 1563. december 30-án konzisztóriumban, majd 1564. január 26-án bullában erősítette meg.

A zsinaton hazánk püspökei az ország állapota és vallási viszonyai miatt személyesen nem jelenhettek meg, ezért képviselőket küldtek Kolosváry János kolozsmonostori apát, később csanádi püspök és Dudith András tinnini, később pécsi püspök személyében. I. Ferdinánd magyar királyt Draskovich György pécsi püspök képviselte.

A tridenti zsinaton nemcsak a katolikus egyház hitágazatait védte és állapította meg határozottan a hitújítók ellenében, hanem az egyházi fegyelmet is teljesen átalakította. A zsinatnak a hittanra vonatkozó, decreta nevű határozatai fejezetekre és kánonokra oszlanak. A fejezetekben a hitágazatoknak – különösen a megtámadottaknak – bővebb magyarázata található, míg a kánonokban a magyarázat rövid és szabatos tételekben összevonva. A fegyelemre vonatkozó határozatok decreta de reformatione néven vannak jelölve. A hitágazatokról szóló határozatok eo ipso, a fegyelmiek Rómában azonnal, másutt 1564. május 1-jén léptek hatályba. A zsinat hitágazati és erkölcstani végzéseit minden katolikus elfogadta és hitszabályként tartotta, a fegyelmi határozatokat azonban nem mindenütt fogadták el és hirdették ki. IV. Piusz pápa e zsinat határozatainak kihirdetése, azoknak kellő megtartása és az esetlegesen felmerült kételyek eloszlatása végett 8 bíborosból álló bizottságot nevezett ki, amely «S. Congregatio Conc. Trid. Interpretum» vagy röviden «S. Congregatio Concilii» nevet viselt. E bizottság határozatait 1718 óta évenként nyomtatásban is kiadták Thesaurus resolutionum S. Congregationis Concilii címen.

 

A zsinat elsősorban azokkal a területekkel foglalkozott, ahol a protestáns nézetekkel szemben kellett megfogalmaznia a katolikus egyház nézeteit. A reformátori sola scriptura elvvel szemben a zsinat hangsúlyozta a másfél évezredes hagyomány fontosságát. A zsinat első szakaszában a résztvevők arra hajlottak, hogy a két forrás, azaz a Szentírás és a hagyomány kiegészíti egymást, de a zsinat végére arra jutottak, hogy a hitnek egyetlen forrása van, amely két úton jut el a hívőkhöz. Az eredendő bűnt illetően a zsinat úgy határozott, hogy a bűn nem pusztán az utánzás, hanem már a nemzés által van jelen a világban, de az ember a keresztségben "ártatlan, bűntelen, tiszta lesz és így Isten szeretett fia". A megigazulás egyedül Krisztus érdeme miatt történik az emberrel, amit azonban szabad akaratából következően el is utasíthat. Szemben a reformátorokkal, akik a szentségek számát kettőre (keresztség és Úrvacsora) csökkentették, a zsinat hét szentséget rögzített (mind a hetet megtartotta), megalkotva ezzel a máig érvényes katolikus szentségtant.

A tridenti, sorrendben 19. egyetemes zsinat hosszú időre meghatározta a katolikus egyház tanítását és működését. A következő, I. vatikáni zsinatig három teljes évszázad telt el, de a tridenti egyházszervezet a II. vatikáni zsinatig tartott, akár a latin misekönyv is (Missale Romanum), illetve a 4 kötetes, évszakonkénti latin papi zsolozsmáskönyv (Breviarium Romanum, amelynek magyarországi kiadásait a ma is meglévő regensburgi Friedrich Pustet kiadó nyomtatta).

E nevezetes zsinat történelmét legelőször Fra Paolo Sarpi szervita szerzetes írta meg, művéből azonban a Róma és az egyház elleni ellenszenv tűnik ki, amit betetőzött azzal, hogy kéziratát a hitehagyott spalatói érseknek adta át, aki azt 1619-ben Londonban kiadta. Ennek ellenében Sforza Pallavicini adta ki a zsinat történetét a leghitelesebb források alapján két kötetben: Istoria del concilio di Trento (1656-57, II. kiad. 4 köt. 1664).

• A Pallas nagy lexikona
• Gárdonyi Máté: A Trentói zsinat teológiai jelentősége. Vigília, LXIV. évf. 5. sz. (1999. május) arch Hozzáférés: 2018. november 10.

• Burqus: Trienti vagy tridenti? Laudator temporis acti (2010. december 20.) (Hozzáférés: 2018. november 10.)
• A trienti zsinat dokumentumainak magyar kiadását lásd: Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Ford. Fila Béla – Jug László, összeáll. Romhányi Beatrix – Sarbak Gábor. Bátonyterenye: Örökmécs; Budapest: Szent István Társulat. 2004. ISBN 963-7556-11-7  
• Fraknói Vilmos: A magyar főpapok a trienti zsinaton; Horák Ny., Esztergom, 1863
• Kálvin János: A tridenti zsinat határozatainak cáfolata; ford. Rábold Gusztáv; Főiskolai Ny., Pápa, 1909 (Kálvin János művei)
• Vanyó Tihamér Aladár: A trienti zsinat határozatainak végrehajtása Magyarországon. A magyarországi római kath. egyházfegyelem alakulása. 1600–1850; Korda Ny., Pannonhalma, 1933 (A Római Magyar Történeti Intézet kiadványai)
• Zipser Sándor: Dudith András a trienti zsinaton; szerzői, Budapest, 1938
• Galla Ferenc: A trentói zsinat négyszáz év távlatából; Stephaneum Ny., Budapest, 1945
• Szemelvénygyűjtemény a művelődéstörténet tanulmányozásához. A reneszánsz kultúra legjelentősebb eredményei a tridenti zsinatig; összeáll. Éles Csaba; Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
• Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában; Márton Áron, Budapest, 2001 (Studia theologica Budapestinensia)

• Ellenreformáció
• Jezsuiták