Szuzdal

 

A krónikák először 999-ben említik Szuzdalt, az orosz őskrónika szerint pedig 1024-ben pogánylázadás tört ki a városban. A 12. században, Jurij Dolgorukij nagyfejedelem idején a Rosztov-szuzdali fejedelemség központjává vált. 1157-ben a fővárost áthelyezték Vlagyimirbe és a fejedelemséget átnevezték Vlagyimir-szuzdalinak. A 13. században önállóvá vált, a 14. sz. elején pedig a Szuzdal-Nyizsnyij Novgorod-i fejedelemség központja. 1392-ben Szuzdalt bekebelezte a Moszkvai Nagyfejedelemség.

A 16. század során több új kolostort építettek és megnagyobbították a régebbieket; a városhoz ekkor 11 kolostor tartozott.

1565-ben az opricsnyina-rendszer bevezetésekor Rettegett Iván Szuzdalt a kegyeiből kiesett zemscsina-területhez sorolta. A zavaros idők alatt a szuzdaliak szakítottak Sujszkijjal és beengedték a városba a lengyeleket, akik azt megerősítették és visszaverték a moszkvaiak ismételt ostromait. Eközben a város nagy károkat szenvedett.

1634-ben a krími tatárok fosztották ki Szuzdalt.

1644-ben egy tűzvészben a kreml egy része elpusztult.

1654-ben pestis tört ki, amely Szuzdal lakosainak felét elpusztította, összesen 2467 polgár maradt életben. Ezután Szuzdal növekedésnek indult, gazdasága fellendült, 1681-ben a városban 515 háztartást és 6145 lakost írtak össze.

A 18. századi közigazgatási reformok során először a Moszkvai, majd a Vlagyimiri kormányzósághoz sorolták. A 19. században csendes vidéki kisváros maradt, amelyet elkerült az ipari fejlődés és sokáig vasúti kapcsolata sem volt.

Szuzdalban 1930-tól elkülönítő tábor működött. Itt raboskodott 1932-től 1938-ban történt kivégzéséig Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyjev a világhírű közgazdász, konjunktúrakutató. A 45-60 éves hosszú ciklusokat a hazai és a nemzetközi szakirodalomban felfedezőjéről Kondratyjev-ciklusnak hívják. Feleségének, Jelenának 1932-1938 között írt levelei fennmaradtak és publikálásra kerültek először orosz, majd magyar nyelven is („Szuzdáli levelek”)^[1]

1967-ben indult Szuzdal fejlesztésének programja, amely során a település múzeumvárossá vált. Elköltöztették a büntetésvégrehajtási intézményeket, a külvárosban turistakomplexumot építettek és megindult az épületek restaurációja. 1978-ban az UNESCO Szuzdal és Vlagyimir műemlékeit felvette a világörökség-listára.

Szuzdal gazdasága elsősorban a turizmusra: szállásadásra, étkeztetésre épül. A 2000-es években a korábban külön működő emléktárgykészítő (nyírfakéregből, kerámiából) üzemeket egyesítették. A városban mézsört (medovuha) is készítenek.

A szovjet időkben épített turistakomplexumban minden évben megrendezik az orosz animációs filmek fesztiválját.

Bővebben: Kreml (Szuzdal)

 

A kremlen kívül Szuzdalban számos középkori és kora újkori kolostor és templom található. A tízezres kisvárosban összesen 57 templom számolható össze. A műemlékekben öt múzeum várja a látogatókat.

A kreml fából épült erődítményei 1719-ben leégtek. Ma elsősorban a világörökséghez tartozó Rozsgyesztvenszkij-(Szűzanya születése) székesegyházról ismert, de itt található a püspöki palota és a Nyikolszkaja-templom is.

A kolostorok közül érdemes megtekinteni a Szpaszo-Jevfimijev kolostort, a Pokrovszkij női kolostort vagy Vasziljevszkij-kolostort. A klasszikus pravoszláv stílusban épült több tucatnyi templom nagy része a 17. és 18. században épült. A várost környező falvakban és értékes építészeti műemlékek, fatemplomok találhatók.

Az egyházi épületeken kívül az 1806-ban épült oszlopsoros piactér érdemel említést.

 

• Суздаль и его достопамятности // Труды Владимирской учёной архивной комиссии. Кн. 14. – М., 1912
• Варганов А. Д. Суздаль. М., 1944. (Серия: Сокровища русского зодчества)
• Воронин Н. Н. Владимир, Боголюбово, Суздаль, Юрьев-Польской. – М., Искусство, 1958, 1965, 1967, 1974, 1983. (Серия: Архитектурно-художественные памятники городов СССР)
• Вагнер Г. К. Суздаль. – М., Искусство, 1969
• Ямщиков С.В. Сокровища Суздаля. Сб.статей / Составитель С. Ямщиков. – М., Изобразительное искусство, 1969. – 196 с., илл.
• Полторацкий В. В. Дорога в Суздаль. Книга о любимой земле. – М., Сов. Россия, 1971. 208 с.
• Вагнер Г. К. Белокаменная резьба древнего Суздаля. М., Искусство, 1975. (Серия: Памятники древнего искусства)
• Белов Ю. В. Суздаль: Путеводитель. – Ярославль: Верхне-Волжское книжное издательство, 1986. – 160 с. – 100 000 экз.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Суздаль című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.