Szádeczky-Kardoss Gyula

Édesapja szádecsnei Szádeczky Sámuel (1824–1894), evangélikus református lelkész, az 1848-as szabadságharc tüzérhadnagya,^[1] édesanyja ivanóczi Kanócz Jeanette (1836-1914) volt.^[2]

A Budapesti Tudományegyetemen Szabó József professzortól geológiát tanult mint természetrajz-kémia szakos hallgató. Miután befejezte egyetemi tanulmányait, a földtani tanszék tanársegédje lett.

Állami ösztöndíjasként az 1889/1890-es tanévet Franciaországban töltötte el. Itt Foudre professzor mellett a College de France laboratóriumában munkálkodott. Innen hazatérvén jelentős számú cikke jelent meg különböző folyóiratok hasábjain elsősorban a Tokaji-hegység és a Zempléni-szigethegység földtani-kőzettani viszonyairól, de az ország más részeiről is. Később a kőzettan területének magántanára lett.

1896-ban kinevezték a kolozsvári egyetem ásvány- és földtani tanszékére nyilvános rendes tanárnak. Több évi munkájába telt a tanszék berendezéseinek és több mint 20 ezer darabból álló gyűjteményének átköltöztetése.

Szoros nemzetközi kapcsolatot tartott fenn több olasz és francia kollégájával, valamint Murgoci és Mrazec román professzorokkal is. A Déli-Kárpátok déli román és északi magyar részét 1907-ben járták be magyar és román hallgatókkal közösen. Rendszeresen részt vett nemzetközi kongresszusokon, 1897-ben Szentpéterváron, 1900-ban Párizsban. Stockholmban a kongresszus egyik alelnöke, 1926-ban a madridi, 1929-ben a pretoriai kongresszuson is jelen volt.

Négyszer volt dékán, az 1899/1900-as, az 1907/1908-as, az 1913/1914-as, valamint az 1919/1920-as tanévekben. 1911/1912-ben az egyetem rektora volt.

1914. április 9.-én I. Ferenc József magyar király bátyjával, Szádeczky-Kardoss Lajossal együtt, újabb előnevet és címert adományozott, egyben megengedte a "Szádeczky" vezetéknevét "Szádeczky-Kardossá" változtatását.^[3]

Az első világháborút követően Erdélyben, Kolozsváron maradt, így a Román Földtani Intézet főgeológusaként tovább dolgozhatott egészen haláláig. Ezt a kivételes bánásmódot Popescu-Voiteṣti-nek, tanszéki román utódjának köszönhette, aki nagyra becsülte szaktudását.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület útjelző bizottságának tagja (1897), majd választmányi tagja (1898-1909), valamint a kerékpáros osztály alelnöke (1898-).

Legfőbb kutatási területei a Bihar-hegység és a Vlegyásza, valamint azok földtana, tektonikája és kőzetei voltak. Ezekből a témakörökből 25 értekezése készült el. Élete utolsó tíz évében a Kelemen-havasokat és a Hargitát térképezte. Míg elődje, Koch Antal, főleg az Erdélyi-medencével foglalkozott, ő sokat tett Erdély nyugati határhegységei, magmás előfordulásai, felszíni és fedett vulkáni tufái megismerése érdekében.

• A magyarországi Obsidiánok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra. 1886

Főbb művei a következők:

• Adatok az Erdélyi-medence tektonikájához, 1913
• Tufatanulmányok Erdélyben I.-II.-III., Kolozsvár, 1914-1917

• Szádeczky-Kardos Gyula Dr. Magyar Természetbarát Szövetség, 2006. szeptember 11. [2010. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  

• Balogh Ernő: Dr. Szádeczky-Kardoss Gyula. (Kolozsvár, 1936.)