Latinovits Zoltán

1931. szeptember 9-én Budapesten született, saját elmondása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja báró Latinovits Oszkár földbirtokos (Zombor, 1905. április 19. – Budapest, 1954. szeptember 20.),^[3] édesanyja a száz éves kort megért Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett.

A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett. „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket” – vallja. Bár évvesztes lett volna, de már tudott olvasni, hatévesen ezért beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.

1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között Abody Béla, Györgyi Géza, Töttössy Csaba és Vajda Miklós voltak.^[4] A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszédhibával mondta el. Az előadás után – a vendégként jelen levő – Bajor Gizi^[5] csak őt kereste meg, és a következő szavakkal inspirálta: „Maga menjen színésznek!". Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.

1952-ig „bizonyos koráramlat” következtében asztalostanonc, majd hídépítő munkás lett, de hamarosan beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kapott. Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szavalt, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedett a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallotta: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtették Debrecenbe segédszínésznek; Szendrő József igazgatása alatt többek között Andaházy Margit, Csáki Magda, Hegedűs Ágnes, Lőrinczy Éva, Medgyesi Mária, Szabó Ildikó, Márkus László, Angyal Sándor, Harkányi Endre, Simor Ottó, Lőte Attila, Tréfás György. Tyll Attila, Selmeczi Mihály és Novák István mellett tanulhatta a színészmesterséget, de segédszínész-társa volt a pályát gyorsan elhagyó Hofi Géza is.

• 1959-től kezdve egészen haláláig filmezett.
• 1957–1959. Debreceni Csokonai Színház
• 1959–1961. Miskolci Nemzeti Színház
• 1961–1962. Debreceni Csokonai Színház
• 1962–1966. Vígszínház. Bemutatkozó előadása 1962. szeptember 26-án volt, a Várkonyi Zoltán által rendezett, „Különös találkozó" című darabban
• 1966–1968. Thália Színház. Benne: Örkény István: Tóték
• 1969–1971. Vígszínház
• 1972–1973. Veszprémi Petőfi Színház
• 1974–1975. Irodalmi Színpad
• 1976. február 27. Fővárosi Operettszínház, az utolsó színházi bemutatója. A darab címe: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak. A szerzők: Fényes Szabolcs-Békeffi István és G. Dénes György, az előadást Vámos László rendezte.

Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte. Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála (Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt.

Bár a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon-legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben. Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.

Először 1957-ben találkozhattunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában Pázmán Sándor szerepét adta. Az előadást Thuróczy György rendezte; játszótársai voltak: Timár Ila, Fényes Márta, Csengeri Edit, Schaff Ibolya, Tikos Sári, Ujvárosi Katalin, Petróczky Irén, Bán Elemér, Dánffy Sándor, Puskás Ferenc. Ebben az időszakban – kisebb-nagyobb szerepekben – havonta voltak bemutatói.

Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar előadó-művészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek ihletett előadójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható művészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát. „Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” – vallotta. Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony előadóművészetével hű folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, csengő-bongó rímei előre kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.

Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe „ellenfeleivel”. Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.

Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott. 15 év kapcsolat után szakítottak, ezután eljegyezte Csongrádi Kata színésznőt, azonban házasságra nem került sor, majd a szakítás ellenére Ruttkai Évával folytatta kapcsolatát.^[7][8]

Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. „…összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják – azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.” Sokan, sokféleképpen hallgatták a Magyar Rádióban 1967 karácsonyán elhangzott nyilatkozatát.

Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, és hosszabb ideig depresszióval küzdött. Utolsó munkája a Rádiószínházban egy rádiófelvétel volt, ahol Bárdos Pál Rákóczi-induló^[10] című dokumentumjátékában Ady Endre Két kuruc beszélget című versét mondta el, 1976. június 3-án.^[11]

Másnap, június 4-én már Balatonszemesről napközben levelet írt Cserhalmi Györgynek: „A depresszió vagy vélt depresszió ellustított, teljesen elpuhított […] Tegnap még fél napot ágyban töltöttem. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap háromszor megcsinálom a gyakorlatokat.” Majd késő délutáni sétája alkalmával a megérkező Nagykanizsa-Budapest gyorsvonat halálra gázolta.

Latinovits Zoltán 1976. június 4-én – 44 éves korában – a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét. Máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék vagy véletlen baleset következtében hunyt el, és erre a halála körülményeit részletesen vizsgáló Szigethy Gábor Anatómiai vázlat c. értekezése^[12] sem nyújtott megbízható választ. Jóval később, a 2010-es években a Kossuth Rádió egyik műsorában a vonatot továbbító mozdonyvezető az öngyilkosságot erősítette meg: „Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül…”.^[13]

1976. június 6-án vasárnap – akkor még vasárnap is megjelentek a napilapok – mind a négy újságban megjelent a hír Latinovits Zoltán haláláról. Mind a négy napilapban (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság) megjelent a Kulturális Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség kommünikéje. Nem címoldalon, nem feltűnően nagy betűkkel, gyászkeretben is csak a Népszabadságban.

Az egyenszöveg ez volt: „Latinovits Zoltán érdemes művész 45 éves korában – hosszan tartó, súlyos betegség után – véget vetett életének. A mai magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége volt. Halála kulturális életünknek súlyos vesztesége. Temetéséről később történik intézkedés.”^[14]

Tarics Péter oknyomozó könyvében cáfolja, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett volna. A rendőrségi jegyzőkönyvek, vasúti dokumentumok felkutatása és összevetése, a halál körülményeinek részletes feltárása és szemtanúk megszólaltatása alapján, szerinte szerencsétlen és tragikus baleset történt: a vonat vezetője könyvében a jegyzőkönyvi „hivatalos verzió" helyett azt mondja, hogy Latinovits a NOHAB mozdony elhaladtával a vonat oldalának csapódott. A színészkirály az édesanyjával tervezett vacsora előtt elment a „fejét kiszellőztetni”; útközben a Bozzi úr szerepét gyakorolta színpadias gesztusokkal. Eközben túl közel állt meg a vasúti átjáróban a vágányokhoz a gyorsvonat elhaladtára várva, s annak légörvénye beszippantotta. A három perc alatt kiérkező mentők még életben találták a negyedik vagon alatt.^[15] Haláláról Varga Tamás és S. Nagy István szerzett dalt, melyet Csongrádi Kata adott elő.^[16]

2004 novemberében Molnár Gál Péter egy televíziós adásban azt nyilatkozta, hogy Bujtor István a felelős testvére haláláért, mert Latinovitsot azzal az orvosi tanáccsal engedték ki a kórházból, hogy öngyilkossági gondolatai miatt nem szabad egyedül hagyni, ezzel szemben Bujtor magára hagyta és elment vitorlázni a Balatonra. Bujtor István beperelte Molnár Gál Pétert, aki az eljárás során viszontkeresetben rámutatott arra, hogy Bujtor és féltestvére Frenreisz Károly egy másik TV-műsorban azt állította, hogy Latinovits azért lett öngyilkos, mert Molnár Gál Péter bántó kritikát írt róla. A bíróság mindkét keresetet elutasította, azzal az indoklással, hogy ilyen időtávlatból nem lehet eldönteni, hogy mi vezetett a színész halálához.^[19]

A Latinovits-Komlós affér

A művészkörökben közismert anekdota szerint 1976-ban egy alkalommal Latinovits bement a fiatalon rabbinak tanuló, majd ÁVH-s kihallgató tiszti múltjáról hírhedt Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadra megnézni egy előadást. Találkozásukkor Komlós így szólt Latinovitshoz: „Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits földbirtokos fiát vagy mint a legidősebb Gundel unokát?” Latinovits így válaszolt: „Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi (fiá)nak?^[20]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-75, rendező-3;ugyanitt nyolcvanhat színházi felvételen is látható.^[21]

Számos filmben szerepelt, először 1959-ben a Gyalog a mennyországba címűben.

• Németh László: Győzelem (Veszprémi Petőfi Színház, 1971/1972. évad)
• Makszim Gorkij: Kispolgárok (Veszprémi Petőfi Színház, 1972/1973. évad)^[25]

 

• Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet) [1936] – Rómeó (Leslie Howard)
• Férfiszenvedély (The Lost Weekend) [1945] – Don Birnam (Ray Milland)
• A gyilkosok köztünk vannak (Die Mörder sind unter uns) [1946] – Dr. Hans Mertens (Ernst Wilhelm Borchert)
• Amíg mellettem vagy… (Solange Du da bist) 1953 – Frank Tornau (O.W. Fischer)
• A hősök elfáradtak (Les héros sont fatigués) 1955 – Wolf Gerke (Curd Jürgens)
• Fieszta (The Sun Also Rises) 1957 – Jake Barnes (Tyrone Power)
• Az édes élet (La dolce vita) 1960 – Marcello Rubini (Marcello Mastroianni)
• Éjféli csipke (Midnight Lace) 1960 – Anthony Preston (Rex Harrison)
• Ki volt dr. Sorge? (Qui êtes-vous, Monsieur Sorge?) 1961 – Richard Sorge (Thomas Holtzmann)
• Gyűlölet kegyelem nélkül (Haß ohne Gnade) 1962 – Rasan (Horst Frank)
• Hamlet (Gamlet) 1964 – Hamlet, dán királyfi (Innokenti Smoktunovsky)
• Rigócsőr királyfi (König Drosselbart) 1965
• A háborúnak vége (La guerre est finie) 1966 – Diego Mora (Yves Montand)
• Halálfejesek (The Born Losers) 1967 – Daniel `Danny` Carmody (Jeremy Slate)
• A mű (L’oeuvre) 1967 – Claude Lantier (Bernard Fresson)^[26]
• Virinea (Virineya) 1968
• Légyfogó (Polowanie na muchy) 1969
• Ragyogj, ragyogj, csillagom! (Gori, gori, moya zvezda) 1969 – Kapitány (Vlagyimir Naumov)
• Menekülés (Beg) 1970 – Hludov tábornok (Vladislav Dvorzhetskiy)
• A Regina Krause-ügy (Fall Regine Krause) 1970 – Barton biztos (Erich Auer)
• Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Indagine su un cittadino al di sopra di ogni sospetto) 1970 – Főfelügyelő (Gian Maria Volonté)
• Kardiogram 1970
• A Mattei-ügy (Il caso Mattei) 1972 – Enrico Mattei (Gian Maria Volonté)
• A rendőrség csak áll és néz (La polizia sta a guardare) 1973 – Cardone (Enrico Maria Salerno)
• Az utolsó szolgálat (The Last Detail) 1973 – Billy `Büdös Segg` Buddusky (Jack Nicholson)
• Gyorsított eljárás (Processo per direttissima) 1974 – Antonelli felügyelő (Eros Pagni)
• Miért ölnek meg egy bírót? (Perché si uccide un magistrato) 1974 – Alberto Traini bíró (Marco Guglielmi)
• Amerikai anzix (Amerikai anzix) 1974 – Fiala János hangja
• Columbo: Képek keret nélkül (1971) ~ Dale Kingston (Ross Martin) (első szinkron, 1976)

• William Shakespeare: Rómeó és Júlia (1961)
• Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (1963)
• Dino Buzzati: Hét emelet (1964)
• Gyárfás Miklós: A hűség útvesztőiben (1964)
• Schneider: Az ember, aki Angliából jött (1964)
• Günther Eich : A viterbói lányok (1965)
• Az emberség gyönyöre - Az ötvenéves Benjámin László köszöntése (1965)
• " Felröppennek színes csillagok..." (1965)
• Hegedűs Géza: Martinuzzi (1965)
• Sós György: Köznapi legenda (1965)
• William Shakespeare: Szentivánéji álom (1965)
• John Dickson Carr : A császár szelencéje (1966)
• Mihail Solohov: Csendes Don (1967)
• Graham Billing : Forbush és a pingvinek (1968)
• Andrzej Nowitzky : Antik óra (1968)
• Somerset Maugham: Mr. Mindentudó (1968)
• William Faulkner (1968)
• Capek: Az ellopott 139/VII. c. üo. sz. irat (1969)
• Eötvös József: Magyarország 1514-ben (1970)
• Wolfgang Hildesheimer : Heléna, az áldozat (1970)
• Homérosz: Odüsszeia (1970)
• Fjodor Dosztojevszkij : A Karamazov testvérek (1971)
• Erle Stanley Gardner: A Bedford-gyémántok (1971)
• G. B. Shaw: Don Juan a pokolban (1971)
• Lev Tolsztoj: Hadzsi Murat (1971)
• Lope de Vega: A hős falu (1971)
• Maróti lajos: A kolostor (1971)
• Az utolsó utáni éjszaka (1971)
• Ambrus Tibor: Középnap (1972)
• Könyvet mindenki kezébe! (1972)
• Karinthy Frigyes: Egy nőt szeretni (1973)
• Karinthy Frigyes: E korban, melynek mérlege hamis (1973)
• Karinthy Frigyes: Kiáltvány (1973)
• Karinthy Frigyes: Megnyomok egy gombot (1973)
• Karinthy Frigyes: Minden másképp van (1973)
• Örkény István: Tóték (1973)
• Pausztovszkij: Útközben (1973)
• Karinthy Frigyes: Hannibál és társai (1974)
• Krúdy – Fantázia Török Tamás rádiókompozíciója (Magyar Rádió, 1974)
• Száraz György: A megközelíthetetlen (1974)
• Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? (1975)
• Israel Horowitz: Az indián a Bronxba vágy (1975)
• Mocsár Gábor: Riasztólövés (1975)
• Sarkadi Imre: Három játék (1975)
• Szaltikov-Scserdin: Juduska (1975)
• Bulgakov: A Mester és Margarita (1976) – Pilátus, hangjáték (Hungaroton 1978, 2005)
• Giles Cooper: Őrség a hegyen (1976)
• Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (Az Év Hanglemeze, 1979)^[27]
• Hangosversek
• Hungaroton – Arany János versei, elmondja Latinovits Zoltán (1986)
• A rádióban közölt utolsó interjú Baló Júlia közreműködésével (Baló Júlia: Utolsó interjú Latinovits Zoltánnal, Retro Media, 2008)
• Latinovits verset mond – (a verseket Vészabónoémi válogatta), Kossuth, Budapest, 2006 (CD-ROM-on is megjelent)

• Ködszurkáló; Magvető, Budapest, 1973;^[28] POKET Zsebkönyvek, Budapest, 2020
• Verset mondok. Tanulmányok, nyilatkozatok, műsorok; dokumentum gyűjt., összeáll. Surányi Ibolya; NPI, Budapest, 1978 (Szkénetéka)
• Emlékszem a röpülés boldogságára. Összegyűjtött írások; szerk., előszó, jegyz. Szigethy Gábor; Magvető, Budapest, 1985
• Németh László–Latinovits Zoltán: Győzelem. Szövegek, legendák, dokumentumok; összegyűjt., szerk., kísérőtanulmány, jegyz. Szigethy Gábor, fotók Benkő Imre; Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 1991
• Magasból a mélybe. Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez; Mundus, Budapest, 1996
• Verset mondok. Tanulmányok, nyilatkozatok, műsorok; dokumentumgyűjt., összeáll. Surányi Ibolya; Holnap, Budapest, 2002
• Drága jó Mamikám! Levelek Édesanyjához; szerk., jegyz. Balatoni Monika; Kairosz, Budapest, 2003 (Magyar Thália)

• 1966 – Jászai Mari-díj
• 1970 – Balázs Béla-díj
• 1970 – Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (több alakításért)
• 1975 – Érdemes művész
• 1990 – Kossuth-díj (posztumusz)
• 1996 – Magyar Örökség díj (posztumusz)
• 2015 – Ferencváros díszpolgára (posztumusz)^[29]

 

 

 

A Gundel családból származott, ennek kapcsán megérte a rendszer származás szerinti diszkriminatív politikáját. Személyes tragédiája az volt, hogy apja röviddel a születése után elhagyta a családot. Emiatt egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.^[30]

Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett, és ahol abban az időszakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.^[30]

Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nevű pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja” lett, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazásokkal szemben, amelyek gyakran érték.^[30]

Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III/III-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ő jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.^[30][31]

Budaörs városi színházát, a Budaörsi Játékszínt 2013. szeptember 11-én róla nevezték el: Budaörsi Latinovits Színháznak.^[32]

2002-ben kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits).^[33]

• Latinovits Zoltán: Bagó story (Vigilia, 1976. 2-3. szám)
• Latinovits Zoltán; szerk. Ablonczy László, Szendrey Júlia; Mokép, Budapest, 1977 (A színész arca)
• Koltai Tamás: Színházfaggató (Gondolat Kiadó, 1978)
• Abody Béla: Emlékezetem pályája (Gondolat Kiadó, 1981)
• Bános Tibor: Pályák és sorsok (Kozmosz könyvek, 1981)
• Kelecsényi László: Latinovits Zoltán; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum–NPI, Budapest, 1981 (Filmbarátok kiskönyvtára) utánnyomások: 1984, 1985, 1986 és 1987.
• Mezey Mária: Vallomástöredékek (A Magyarországi Református Egyház zsinati irodájának kiadása, 1981)
• Hegyi Béla: Latinovits. Legenda, valóság, emlékezet (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983) ISBN 9632812719 (373 oldal illusztráció)
• Latinovits Zoltán hangarchívum; összeáll. Kelemen Tamás; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1985
• Latinovits Zoltán Hang- és Filmarchívum. 1986-1987; összeáll., szerk., előszó Kelemen Tamás; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1987
• Latinovits Zoltán tekintete. Dokumentumok, tűnődések, beszélgetések; Minerva, Budapest, 1987
• Latinovits; képanyag vál., szerk., előszó Szigethy Gábor; Officina Nova, Budapest, 1988
• Kelecsényi László: Latinovits Zoltán; 2. bőv. kiad.; Múzsák, Budapest, 1989 (Filmbarátok kiskönyvtára)
• Ruttkai Éva: Parancsolj, Tündérkirálynőm (Zeneműkiadó Vállalat, 1989)
• Molnár Gál Péter: Latinovits (Szabad Tér, 1990)
• Beke Albert: Magasból a mélybe – Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 1996)
• Szigethy Gábor: Latinovits (Gabo Kiadó, 1999)
• Molnár Gál Péter: Latinovits (Budapest-Print, 2005.)
• Szindbád, a halhatatlan. Krúdy Gyula, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, Latinovits Zoltán; szerk., fotók B. Müller Magda, graf. Huszárik Zoltán; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Budapest, 2006
• Baló Júlia: Utolsó interjú Latinovits Zoltánnal (Retro Media, 2008)
• Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül. A rendező Latinovits Zoltán; Balaton Akadémia, Keszthely, 2011 (Balaton Akadémia könyvek)
• Ablonczy László: Latinovits Zoltán élete, halála és feltámadásai; Kairosz, Budapest, 2011
• Tarics Péter: (I)gazság és lehetőség között – Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán? Hungarovox, Budapest, 2012
• Aki az életével játszott – Latinovits, (összeállította: Kelecsényi László), Noran Libro, Budapest, 2016 (2. javított kiadás), 2021 (3. javított és bővített kiadás)
• Nagy László: Gyászom a Színészkirályért (1977)^[40]

• Sulinet életrajz
• Latinovits Zoltán – Magyar életrajzi lexikon 1000–1990
• Színházi Adattár Archiválva 2016. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Tarics Péter: (I)gazság és lehetőség között – Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán?, Hungarovox, Budapest, 2013, ISBN 9786155351150, könyvadatok a moly.hu-n, könyvismertető a Magyar Teátrum Online-on
• Dömötör Adrienne: A művészet antisors. Irodalmi mozaik Latinovits Zoltánról. TINTA Könyvkiadó, 2003.
• ↑ Ferencváros díszpolgárai: Ferencváros díszpolgárai. Ferencvárosi Önkormányzat. [2019. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 11.)

• Latinovits Zoltán a PORT.hu-n (magyarul)  
• Latinovits Zoltán az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)  
• Latinovits Zoltán az Internet Movie Database-ben (angolul)  
• Latinovits Zoltán a Rotten Tomatoeson (angolul)  
• Latinovits Zoltán az AlloCiné weboldalán (franciául)
• Latinovits Zoltán oldal Archiválva 2010. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Versek Latinovits előadásában Archiválva 2009. szeptember 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
• A nemzet legnagyobb színésze
• A veszprémi ködszurkáló (mult-kor.hu)
• Szerzői adatlapja a Molyon
• Magasból a mélybe – Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez