Károly Egyetem

A Prágai Egyetemet legalább három aktussal alapították: VI. Kelemen pápai bullájával, amit 1347. január 26-án adott ki, Avignonban, IV. Luxemburgi Károly 1348. április 7-i alapítólevelével, végül az Eisenachi diplomával 1349. január 14-én. Legkésőbb a 19. század közepétől az 1348. április 7-i dátumot ünneplik az alapítás időpontjaként.

Létrehozásának mintái a párizsi, bolognai és nápolyi egyetemek voltak. Előbb a szabad művészetek („artista”) oktatásával kezdtek, majd a hallgatók tanulmányaikat folytathatták a teológiai, jogi vagy orvosi karon. A döntéshozatal érdekében a diákokat és a tanárokat egyaránt 4 „nemzetre” osztották, származási helyük szerint, mivel az egyetem IV. Károly császár egész birodalmát volt hivatott szolgálni.

Az oktatás ugyan már 1347-ben elkezdődött, viszont lassan indult be komolyabban. 1366-ban alapították a Károly kollégiumot és 1383-ban kezdték építeni ennek épületegyüttesét, a Karolinumot. IV. Vencel 1409-ben a Kutná Hora-i dekrétumával a döntéshozatalt a csehek javára szabályozta és az idegenekét korlátozta, ennek következménye az lett, hogy számos diák és professzor hagyta el Prágát és létrehozták a Lipcsei Egyetemet, valamint a Bécsi ill. Heidelbergi Egyetem sorait erősítették. Emiatt az egyetem homogénebbé vált mind a nemzeti összetétel (cseh), mind vallási szempontból (huszita utrakvisták), ami nemzetközi izolációjához vezetett.

A király és az érsek hatalmi harcában Husz János a király oldalára állt, ennek során őt és néhány társát megégették, ami közfelháborodáshoz vezetett. Ezek után 1417-ben az egyetem a huszitizmus oldalára állt, így a pápa 1418-as oktatási tilalmát figyelmen kívül hagyták. 1422-ben Jan Želivský lefejezését követően a tanárokat bebörtönözték vagy elűzték. 1431-ig a helyzet nem is javult, 1447-ben azonban megbékéltek a pápával, aki engedélyezte (elismerte) az oktatási tevékenység felélesztését. 1448-ban Podjebrád György elfoglalta Prágát, aminek a következménye a külföldi oktatók újbóli elmenekülése volt.

A 15. századi huszita háborúkban az egyetem elvesztette javainak nagy részét, csupán művészeti kara volt és bár itt működött néhány kiemelkedő tudós is, legfőképpen tanárképzés folyt. A diákok ellenben 1471–1526 között egytől egyig utrakvisták voltak. Az egyetem hatalma a városi vezetéstől függött, így 1547-ben I. Ferdinánd az intézményt is megbüntette.

A 1536-ban Prágában létrejött jezsuita kollégiumnak Ferdinánd 1562-ben privilégiumokat adományozott, melyeket 1581-ben II. Rudolf is megerősített, s II. Mátyás 1616-ban egyetemi rangra emelt. A jezsuiták erős kézzel irányították intézményüket, eredményeiket pedig külföldön is elismerték. Emiatt erős nemzetközi konkurenciával kellett az egyetemnek megbirkóznia. 1618-ban ugyan a jezsuitákat elkergették, de 1620-ban a sikertelen felkelés után visszatértek és az egyetemet 1622-ben az uralkodó visszaadta nekik. Ez ellen azonban pápai támogatással az érsek tiltakozott.

1638-ban III. Ferdinánd elvette az irányítást a jezsuitáktól és megújította működését a jogi és az orvosi kar is. 1648-ban mindkét egyetem diákjai részt vettek Prága védelmében a svéd ostrom alkalmával, majd kérték az egyetemek egyesítését. Ez végül 1654-ben Károly-Ferdinánd Egyetem néven sikerült, de az intézmény működését később is érték kritikák.

 

1740 után az iskolaügyek reformját Mária Terézia személyi orvosa vezényelt le. Az egyetemeket az állam érdekeinek szolgálatába állították: uniformizálták őket és fokozatosan elvették önrendelkezési jogaikat. Az érsek egyetemi befolyását is korlátozták, majd végül 1747-ben az egyetemet teljesen az állam jogkörébe sorolták. A reformok ellen fellépő jezsuitákat 1773-ban pápai rendelet oszlatta fel. A volt jezsuitákat elbocsátották a teológiai karokról, ami negatívan hatott az oktatás minőségére. Ezek után minden előadó professzor Csehországból származott, a külföldi diákok száma pedig drasztikusan lecsökkent.

II. József császár alatt az egyetemet kivonták az egyház felügyelete alól és az állami szervek részévé vált. Az 1781-ben kiadott türelmi rendelet alapján a nem katolikusok is továbbtanulhattak. Az egyetemek elsődleges feladatai az állami hivatalnokok, bírák, tanítók, orvosok és papok képzése lett. 1784-ben a Károly Egyetem elvesztette jogi és gazdasági önállóságát. A császár bevezette a kötelező előadásokat, kötelezővé tette a német nyelvet és az egységes tankönyvhasználatot. 1791-ben az oktatás felügyeletét a rektorból, a dékánokból és az állam által megbízott személyekből álló tanács vette át, és erre bízták a cenzorátust (ellenőrzést) is.

Az 500 éves évfordulóra elkészült Václav Vladivoj Tomek történész munkája az egyetem történetéről, valamint felavatták IV. Károly szobrát is. A forradalom szele azonban elérte Prágát is. A Napóleon elleni harcokban született nemzeti eszmék felszínre jutottak a diákság körében és a bécsi diákfelkelés után március 15-én az egyetem petíciót adott ki a felekezeti és nyelvi egyenlőtlenségek eltörlésére. A cseh diákság júliusban radikalizálódott, de fellángolásukat hamar eltiporták. 1849-ben a drezdai zavargásokat újabb letartóztatások követték. Prágában rendkívüli állapotot hirdettek ki.

1849-ben végrehajtották Leo Thun miniszter reformját, mely a berlini Humboldt-modellt alapul véve lényegében egészen a második világháborúig érvényben volt. Ezen modell alapján a karokat a professzorok tanácsa vezette, akik a dékánt is választották. Az egyetemet a szenátus irányította, melynek tagjai a rektor, dékánok, prodékánok és egyéb képviselők. A rektor személye cserélődött a négy kar között. Ezen reform bizonyos szabadságot adott az egyetemeknek és javított az oktatók helyzetén, akiknek a tudományos munkájára helyezte a hangsúlyt. A professzorok jelölésekor a császár és minisztere három név közül választhatott. A Károly Egyetemen azonban kevés kivételtől eltekintve a német oktatókat hagyták érvényesülni, annak ellenére, hogy a bölcsész és a teológiai karon, amelyek a szegényebb rétegeket is befogadták, túlnyomórészt csehek tanultak. Ellenben a jogi és az orvosi karokon a gazdagabb városi németek kerültek többségbe. Ezen mutatók vezettek a cseh gimnáziumok számának növekedéséhez, valamint a helyzet liberalizációjához, 1860-ban.

A külföldi egyetemek mintájára a csehek is szerették volna egyenrangúvá tenni nemzeti nyelvük használatát a felsőoktatásban. 1864-ben Jan Evangelista Purkyně petíciót intézett az országgyűléshez, később pedig egyenesen az egyetem kettéosztásán gondolkodott. 1869-től az egyetemi közlemények mindkét nyelven megjelentek, majd 1873-ban miniszteri rendelet keltette életre azon cseh kommissziót, mely a gimnáziumi professzorok kiválasztását felügyelte.

Jelentős szerepet játszottak ebben az időben a diákközösségek és az újságok. 1849-ben alakult az Akadémiai Olvasókör, 1853-tól jelent meg Purkyně lapja a Živa (szláv istennő), 1861-ben alakult meg a Matematika és Fizika Egyesület, 1872-ben pedig a Cseh Kémikusok Egyesülete. 1868-ban jött létre a Cseh Filológusok Egylete, 1869-ben a Természettudományi-, 1872-ben pedig a Történelem Klub. Itt formálódtak a cseh szakkifejezések és a cseh nyelvű szakirodalom. Bizonyos egyesületek tankönyveket is kiadtak, melyek bevételét szakfolyóiratok és szakkönyvtárak finanszírozására fordították. 1848-hoz képest, amikor is talán összesen 6 cseh nyelvű folyóirat volt, nagy előrelépés tapasztalható már 1877-ben, amikor rendszeresen legalább 177 folyóirat és évente körülbelül ezer könyv jelenhetett meg cseh nyelven. 1860 és 1874 között jött ki a Rieger vezette 11 kötetes Slovník naučný (tudományos szótár), amely a cseh tudományos világ fejlettségéről ad tanúbizonyságot.

Amikor 1879-ben a konzervatív cseh képviselők felhagytak a passzív rezisztenciával, kormányának támogatásáért cserébe Eduard Taaffe miniszterelnök felajánlotta a cseh egyetem rendezését. Előbb csupán a professzorok közösségében és a szenátusban szerettek volna cseh szekciót, azonban ez elbukott a német professzorok ellenállásán, akik az egyetem kettéválasztását javasolták. Ezt a császár 1881. április 11-én rendelte el, ezt hosszú egyezkedés, majd 1882-ben törvény követte. Minden professzornak nyilatkoznia kellett, hová szeretne tartozni, velük ment az az intézet, ahol dolgoztak. Csak a könyvtár és a botanikus kert maradt közös használatú.

Mindkét bölcsészkar a Klementinumban, mindkét jogi kar a Karolinumban maradt, a nagy termet az egyetemek felváltva használták. A történelmi jelképek a német egyetemhez kerültek; ezekről a cseh rész számára másolatokat készítettek. A cseh egyetem első rektora Václav Vladivoj Tomek lett. Az első két évben 1055 diák tanult 2, de 1883-ban már az orvosival kiegészülve 3 karon, 1481 hallgatóval, míg a német egyetemnek ekkor csak 1368 hallgatója volt. 1895-re a cseh egyetem megduplázta hallgatóinak számát. A Teológiai Kar felosztását hosszan ellenezte Friedrich Schwarzenberg bíboros, aki amellett érvelt, hogy a papoknak mindkét nyelvet ismerniük kell, és bárhol az országban helyt kell állniuk. A szétválasztásra végül 1891-ben került sor.

A szétválasztása a legtöbb gyakorlati problémát az Orvosi Karnak okozta. Annak ellenére, hogy a békés időszak alatt a cseh és német hallgatók aránya a 7:3-hoz tolódott el, az Orvosi kar több részlege a német egyetemhez került. Ezért az első világháborúig a Természettudományi Karral együtt több épületet kapott.

1897-től nők is tanulhattak a bölcsészkaron, melyen 30 év alatt enyhe többségbe kerültek, legfőképpen a nyelvi szakokon. Ugyanebben az évben Kasimir Felix Badeni osztrák miniszterelnök rendelkezett a cseh nyelv cseh hivatalokban való egyenrangúvá tételéről. Ezen reform azonban nehezen volt végrehajtható és ellenérzéseket váltott ki, ezért két év múlva visszavonták, ami csak tovább élezte a nemzetek közti ellentéteket.

Az első világháború érzékenyen érintette az egyetem életét, mivel az oktatók egy része és a hallgatók többsége bevonult. Így mindkét egyetemen csak néhány száz hallgató tanult. Ezen felül utánpótlási gondokkal is küzdöttek, valamint a politikai feszültségek is nőttek. 1915-ben a cseh egyetem megfosztotta Masarykot titulusaitól, és elbocsátotta. A háború folyamán a diákszövetségek is szembekerültek egymással.

A csehszlovák állam létrejötte után egy 1920-as törvény szerint a Károly Egyetem nevet a cseh egyetemre ruházták, minden történelmi dokumentum és jelkép hozzá került, míg a tulajdont a diákok száma alapján újraosztották a cseh és a német egyetem között. A német egyetem nevéről nem döntöttek és a Liberecbe való elköltözést visszautasították. Ez végül 1938-ban történt meg. Közép-Európában ekkoriban ez volt az egyetlen nemzetiségi egyetem.

1920-ban a bölcsész karból kivált a természettudományi kar. Általánosan javultak az egyetem és a diákkollégiumok helykörülményei, valamint a nők továbbtanulási lehetőségei is. A diákok száma 8-12 ezer között mozgott a nők aránya körülbelül 10% lehetett a jogi, 20% az orvosi és természettudományi és majdnem 50% a bölcsész karon. Ezen kívül kb. 10% külföldi is tanult az egyetemen, valamint majd ugyanennyi szlovák nemzetiségű is. Voltak azonban gyűlölködő hangok is az „idegenekkel” szemben.

1922-től az osztrák frakk helyett a talárok viseléséhez tértek vissza, fekete volt az akadémikusok és piros a rektor számára. 1925-ben habilitált az első nő az egyetemen, később 1933-ban professzorrá nevezték ki.

A Müncheni egyezmény (1938) és az utána következő náci megszállás (1939) után sok professzor tért vissza Prágába. Már ekkor kitiltották a zsidókat az egyetemről, majd a német egyetem visszavette a jelképeket a csehtől. 1939. szeptember 1-jén egy sor professzort letartóztattak, majd az október 28-i felvonulásba belelövettek, aminek következtében 2 diák meghalt. Temetésük még nagyobb felvonuláshoz vezetett. Ezt követően a nácik 9 diákvezetőt bírósági tárgyalás nélkül agyonlőttek, majdnem 1200 diákot pedig a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcoltak el és 3 évre bezáratták az összes cseh felsőoktatási intézményt. Az épületeket az SS elfoglalta, így az ott dolgozók a személyes holmijaikat sem tudták elvinni. Nagy részét a német egyetem kapta.

A cseh professzorok és diákok közül csak egy kis rész menekült meg. Ők emigráltak, egy részük Angliában újra egyesült és 1941. november 17-én nemzetközi diáknapot tartottak. Nagy-Britanniában 50 csehszlovák diák tudta befejezni tanulmányait, ők Oxfordban végeztek 1943–44-ben.

A háború után a német egyetemet megszüntették, javait az állam a Károly Egyetem számára kobozta el, viszont a történelmi dokumentumok egy része ekkor eltűnt, az alapítólevelet is beleértve. A diákok száma rohamosan növekedett, azonban az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a negyedüket számos oktatóval együtt elbocsátották. Zdeněk Nejedlý miniszter 1950-es radikális reformjai is a szovjet mintát követve bevezették a kötelező oktatási programokat, vizsgákat és az egyetemet az államnak rendelték alá. Az 1966 és 1969 közti liberalizációs törekvések után a Károly Egyetemet is elérte az ún. normalizáció, ami újabb elbocsátásokat vont maga után a diákság és az oktatók körében. Nagyobb támogatásban csupán a természettudományok részesültek, létrejött a Matematika-Fizika kar, az Atomfizikai kar, később pedig a Testnevelés és sport kar.

A bársonyos forradalom után, melyben a prágai diákság is részt vett, megújult az akadémiai szabadság, a szenátus, a vezetők szabad választása és 1998-ban az állami felsőoktatási intézményeket nyilvános szabad főiskolákká és egyetemekké alakították, saját vagyonnal és önrendelkezéssel. A diákság létszámának gyors emelkedését azonban nem követte a pénzügyi növekedés ill. a beruházások, így több kar is helyhiányban szenved. Újból felélénkültek a megszakított nemzetközi kapcsolatok, köztük a diákcsere programok (külföldi tanulmányi ösztöndíjak) és egyre inkább a tudományos tevékenységre helyeződik a hangsúly, ahol a Károly Egyetem kiemelkedő helyet foglal el.

Egy 1990-es törvény szerint az egyetem hivatalos neve prágai Károly Egyetem (Univerzita Karlova v Praze).

• Jan Gebauer
• Jan Rypka (1886-1968) cseh orientalista, műfordító, az iránkutatás és turkológia professzora

• Edvard Beneš (1884–1948) Csehszlovákia 2. elnöke
• Jaroslav Böhm (1901-1962) cseh akadémikus, egyetemi docens és régész. A Csehszlovák Régészeti Intézet igazgatója.
• Max Brod (1884–1968) prágai német író
• Karel Čapek (1890–1938) író
• Bohumil Hrabal (1914–1997) író
• Husz János (1369–1415) vallási reformátor
• Jan Janský (1873–1921) a vércsoportok felfedezője
• Franz Kafka (1883–1924) író
• IV. Károly magyar király (1887–1922) az utolsó osztrák császár
• Egon Erwin Kisch (1885–1948) prágai német író és újságíró
• Jaromír Korčák (1895–1989) geográfus, demográfus és statisztikus
• Ľudmila Kraskovská (1904–1999) régésznő
• Milan Kundera (1929) író
• Lacza Tihamér (1948) felvidéki magyar publicista, műfordító
• Evžen Neustupný (1933-2021) cseh régészprofesszor.
• Novák Margaréta (1958) lévai történész, régész, muzeológus
• Peres Imre (1953) református lelkész, vallástörténész, egyetemi tanár.
• Jan Evangelista Purkyně (1787–1869) biológus
• Schöney Lázár (1838-1914) vezető katonaorvos az amerikai polgárháborúban
• Alois Vojtěch Šmilovský (1837–1883) író
• Nikola Tesla (1856–1943) feltaláló, fizikus
• Vladislav Vančura (1891–1942) író
• Vladimír Wagner (1900-1955) művészettörténész professzor, műemlékvédő, pedagógus.
• Herbert Weinelt (1910-1943) csehországi német történész, filológus, várkutató, katona.

• Blaskovics József (1910–1991) turkológus
• Danczi Villebald József (1910-1977) bencés pap, tanár, iskolaigazgató, nyelvész.
• Görgei Artúr (1818–1916) honvéd tábornok (1845–48 között még eredeti, Görgey nevén vegyészetet tanult itt)
• Nagyjeszeni Jeszenszky János (1566–1621) magyar származású orvosprofesszor. 1600-ban ő végezte az első nyilvános boncolást Prágában. 1617-ben az egyetem rektorává választották.
• Kolbenheyer Tibor (1917–1993) geofizikus, asztrofizikus
• Kocsis Ernő festőművész
• Komoróczy Géza orientalista, író, történész
• Maléter Pál (1917–1958) az 1956 novemberi harmadik Nagy Imre-kormány hadügyminisztere a forradalom egyik vértanúja
• Szellő István (1967–) újságíró, televíziós műsorvezető

• Carl Ferdinand Cori (1896–1984) biokémikus
• Gerty Cori (1896–1957) biokémikus
• Jaroslav Heyrovský (1890–1967) kémikus

Karok

• Katolikus teológiai kar
• Evangélikus teológiai kar
• Huszita teológiai kar
• Jogi kar
• Első orvosi kar
• Második orvosi kar
• Harmadik orvosi kar
• Pilseni orvosi kar
• Hradec Králové-i orvosi kar
• Gyógyszerészeti kar
• Bölcsészettudományi kar
• Természettudományi kar
• Matematika-Fizika kar
• Pedagógiai kar
• Gazdaságtudományi kar
• Testnevelési kar
• Humán tudományok kara

Hivatalos honlap

• Egyetem
• jezsuiták
• II. József
• IV. Károly német-római császár
• Prága
• 2023-as prágai lövöldözés