Beatnemzedék

Norman Mailer A fehér néger című szociográfiai tanulmányában vezeti le a fekete rabszolgáktól a modern kori pszichózis fő mintapéldányát, a hipstert, aki kizárólag saját élvezetei vezérelte világszemléletet alakít ki - valahol itt gyökerezik a beat. Hozzájárult valószínűleg J. D. Salinger Zabhegyezője, amelyet a beat-irodalom előszelének tartanak.^[2] A beatnemzedéket lehet úgy is említeni, mint egy irodalmi kört, amelynek tagjai Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Neal Cassady, William S. Burroughs, Gregory Corso, Lucien Carr, Herbert Huncke, és Peter Orlovsky. Jellemző a beatnikek eklekticizmusára, hogy közülük nem mindannyian voltak irodalmi értelemben működő vagy elismert alakok - ez is bizonyítja, hogy fölösleges kizárólag művészi csoportosulásként számon tartani a társaságot, hiszen Cassady Carr és még páran inkább csak hobók voltak, akik életmódjukkal, eszméikkel, világszemléletükkel hatottak Kerouacra és társaira. A negyvenes évek elején ismerkedtek meg egymással Columbia Egyetemen, Kerouac szinte összes regényében különböző álneveken feltűnnek. Azon kívül, hogy ivó,- és füvező cimborák voltak, legtöbbször egymás stílusára, írói módszerére is hatással voltak (Kerouacot többek közt Ginsberg is megkérte, hogy foglalja össze a spontán próza gyakorlati módszereit - ezek jelentős hatása tetten érhető Ginsberg és a beatirodalom legkimagaslóbb irányadó versében, megjelent Üvöltésben),^[2] mindemellett a szexuális kísérletezés is barátságuk része volt, ugyanúgy, mint a közös utazások, meditációk, zen-buddhizmus.

Az irányzat fő művei közé tartozik Kerouactól az Úton (1957), Ginsbergtől az Üvöltés (1956) és Burroughstól a Meztelen ebéd (1959). Tevékenységük eredményeként az addigi San Franciscó-i bohém negyed pezsgő kulturális miliőjéből a beat átterjedt Amerika más nagyobb városaira, költőire is, köztük talán a leghíresebbek Lawrence Ferlinghetti és Frank O'Hara. A beat szó (a latin beatus kifejezésből) és maga a beatnemzedék elnevezés Jack Kerouactól származik, többfajta jelentéssel bír. Leginkább megfáradt, semmirekellő embert jelöl, ugyanakkor használják az üdvözült, boldog szinonimájaként is.

Hatásuk igen messzemenő, szinte az össze hatvanas évekbeli rockzenész munkássága, kezdve a The Beatlestől egészen a The Doorsig (és még azután is: King Crimson, Tom Waits stb.) Kerouac többek között ihlette a későbbiekben Bob Dylant, Morrisseyt és Jim Morrisont is.