Appenninek

Az Appenninek vonulata a Tengeri-Alpok folytatása, melytől a Bocchetta di Altare völgy választja el, Savona városa közelében. A hegyvonulat a Ligur-tenger partját követi, majd dél felé fordul és teljes hosszában átszeli az Appennini-félszigetet, majd a Calabriai-félszigetet a Messinai-szorosig. A hegyvonulat Szicília szigetén is folytatódik. Az Appenninek központi vonulatát a Szubappenninek és Antiappenninek vonulata követi.

Az Appenninek vonulata földtani szempontból az Alpi-hegységrendszer folytatásának tekinthető, annak ellenére, hogy az Alpokra jellemző egyedi tulajdonságok zöme nem azonosítható felépítésében. Az Alpok és Appenninek közötti átmenetet a Tengeri-Appenninek vonulata képezi a Genovai-öböl északi partja mentén. Az Alpokra jellemző kristályos, metamorf kőzetekből álló alaprétegek hiányoznak az Appenninek felépítéséből, csak a Calabriai-Appenninek vidékén bukkannak fel elszigetelt masszívumok formájában, valamint a Toszkán-szigetvilágban.

Az Appenninek szinte teljesen mezozoikumi és harmadkori rétegekből épül fel, az Alpok peremi vidékeihez hasonlóan. A Déli-Appenninek vidékén előforduló eocén-korú konglomerátum-rétegek egykori kristályos alapra utalnak.

Edward Suess geológus egy olyan elméletet állított fel, mely a Dél-Olaszországban előforduló kristályos masszívumokat egy Tyrrhenis nevű ősmasszívum jelenlétével magyarázza, mely Szicíliától Lazióig húzódott és a mezozoikumban emelkedett ki. Ezen ősmasszívum feldarabolódása és eróziója során alakult ki az Appenninek vonulata.

Az Appennineket elsősorban homokkő-rétegek alkotják, melyek közé tengeri karbonátos üledékes rétegek épülnek be, illetve a vulkáni eredetű rétegek, melyek a Campaniai vulkáni ív működésével hozhatók kapcsolatba.

Az eocén végére a teljes hegyvonulat kiemelkedett. A miocén során bekövetkezett tengeri transzgresszió során a peremi, alacsonyabban fekvő területek víz alá kerültek, így utólagos tengeri eredetű karbonátos rétegek rakódtak le. A pliocén során ezek a területek ismét kiemelkedtek, néhol 1000 métert meghaladva. Ekkor számos beltenger és tó alakult ki, melyek egy része ma is látható, másik részét pedig pleisztocén üledékek töltötték fel. A Tirrén-tenger partvidékének süllyedő és emelkedő mozgásait elsősorban az aktív vulkanizmus okozza.

Az Appenninekben pliocén gleccserek nyomai láthatók (elsősorban Basilicata területén).

Bővebben: Appennini hegyvidéki lombhullató erdők

A hegység északi és középső magasabb tömbjeit appennini hegyvidéki lombhullató erdők borítják. A magas csapadékmennyiség és a hűvös klíma miatt a hegység élővilága élesen elüt a környező alföldek mediterrán társulásaitól. A hegyoldalak bükkösei foltokban közönséges jegyenyefenyővel és feketefenyővel egészülnek ki. Az erdőhatár fölött havasi törpefenyvesek és magashegyi rétek terülnek el, amelyek magas számú endemikus fajnak adnak otthont. Az állatvilág képviselői a veszélyeztetett barnamedve és az olasz farkas. A madárfajok száma meghaladja a 150-et.^[1]

 

Az Appennineket Északi-Appenninekre, Középső-Appenninekre és Déli-Appenninekre tagoljuk.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az Északi-Appenninek félkörívben övezik a Ligur-tenger északkeleti öblözetét Főleg neozoikumi üledékes kőzetekből felépült (flis) egységes, közepes magasságú hegység. Északnyugati része, a Liguri-Appenninek szerkezetileg az Alpok folytatását képviseli. A Ligur-tengerre meredeken szakad le, a Pó-síksága felé viszont menedékesen. Bár a glaciális erózió nyomai láthatók mégsem alpi jellegű, a kis ellenállóképességű kőzetanyagán enyhébb formakincsek, az agyagos-márgás térszíneken lejtőmozgások, csuszamlások fordulnak elő.

A Toszkán-emilián Appennineket alacsonyabb gyűrt homokkővonulatok képviselik. A hegységnek egyik nyugat felé előreugró lépcsője az Apuanai-Appenninek, melynek mezozoikumi rétegeiből fejtik a carrarai márványt.

Ahol a Tengeri-Alpok és a Ligur-Appenninek szétágazó gerincei a tengerre meredeken leszakadnak, alakult ki az Olasz Riviéra. Az egész parti övezet lépcsőzött meredek gerincek között a tengerre tekintő kis öblök sorozatából áll. A háttérben húzódó hegységek védelme és a melegvizű tenger felől áramló levegő hatására a Riviéra tele olyan enyhe mint Nápoly környékén, a nyár pedig kellemesen meleg és napfényben gazdag.

Az Északi-Appenninek a Bocchetta di Altare völgytől a Tevere és Metauro folyók völgyéig húzódik. Részei:

• Ligur-Appenninek

• Toszkán-Emilián Appenninek

• Toszkán-Romagnai Appenninek

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A Középső-Appenninek a Tevere és Metauro folyók völgyétől a Bocca di Forli völgyig húzódnak. Két fő részből áll:

• Umbriai-Appenninek vagy Római-Appenninek - egymással párhuzamosan gyűrődött homokkő-láncokból áll. Felszínét mészkőszirtek teszik változatosabbá. Ez különösen a hegyvonulat keleti lejtőire jellemző, ahol az Adriai-tenger felé igyekvő patakok szurdokvölgyekben törnek utat maguknak a meredek mészkőtornyok között. A nyugati láncok között az Arno és a Tevere mélyítik völgyeiket. A Római-Appenninek a mészkőből álló Monti Sibillini kiemelkedő csúcsában a Monte Vettoreban (2478 m) éri el legnagyobb magasságát. Részei:
• Catena Occidentale vagy Nyugati-vonulat
• Catena Centrale vagy Monti Catria
• Catena Orientale vagy Monte San Vicino
• Abruzzói-Appenninek vagy Abruzzók tagolt mészkőtömbök alkotják. A hegység kialakulásában főleg a törések játszottak nagy szerepet. A 2000 métert meghaladó, meredek falú, feltorlaszolt mészkőtönkök keleti sorozatának legmagasabb tagja a hatalmas Gran Sasso d’Italia, melynek legmagasabb csúcsa, a 2914 m magas Corno Grande, meredek sziklapiramis. A kiemelt mészkőtönkök között szélesebb, magas mészkőfennsíkok terjeszkednek. Felszínüket mocsarasodásra hajlamos, lefolyástalan karsztos mélyedések és tágasabb poljék tagolják. Részei:
• Catena Occidentale vagy Nyugati-vonulat - részei:
  • Gran Sasso d’Italia
  • Monti della Laga
  • Majella
• Catena Centrale vagy Központi-vonulat - részei:
  • Monte Terminillo
  • Monte Calvo
  • Monte Nuria
  • Monte Rotondo
  • Monte Velino
  • Monte Sirente
  • Monte Campo
  • Monte Capraro
  • Monte Marchetta
  • Monte Marrone
• Catena Orientale vagy Keleti-vonulat - részei:
  • Monti Reatini
  • Monti Simbruini
  • Monti della Meta

 

 

 

 

A Déli-Appenninek (olaszul Appennino meridionale) vonulata a Bocca di Forli vagy ismertebb nevén Rionero-hágótól a Calabriai-félsziget délnyugati végéig húzódik. Mindkét oldalán eltérő eredetű és felépítésű magasfennsíkok és hegymasszívumok határolják (például Gargano-hegység, Campaniai vulkáni ív stb.). A hegyvidék láncjellege teljesen háttérbe szorul és a töréses szerkezet válik uralkodóvá.

A hegységek formái sokkal változatosabbak. Agyagokból, homokkövekből kiformált táblás fennsíkok között félrebillent, egymástól elkülönült hatalmas mészkőtönkök terjeszkednek, amelyek sorozatait meredek falú, mély völgyek választják el egymástól. A nagyobb mészkőtönkök, mint a Matese-hegység vagy Pollino karsztos üregekkel, meredek lejtőkkel magasodnak a táblás felszín fölé.

A Sila és az Aspromonte egy elsüllyedt gránit-gneisz masszívum tönkmaradványa. A calabriai kristályos tönkfelszín karéjos törésvonalak mentén szakad le a Tirrén-tenger felé, keleti oldala viszont fokozatosan lejt a Jón-tenger és a Tarantói-öböl felé.

A hegyvidék 1000-1200 méternél nem magasabb vidékein a nyári hőmérséklet 20-25 °C körül alakul, a téli pedig 6-8 °C körül. A csapadék kevés, átlagosan 500–800 mm.

Az agyagokból és homokkövekből felépült fennsíkok sivár képet mutatnak, melyeket gyakran tarkítanak földcsuszamlások (különösen Basilicata területén).

A hegyvonulatot átszelő legjelentősebb völgyek:

• Vinchiatura-völgy (Sella di Vinchiaturo) - Benevento, Isernia és Campobasso között
• Ariano-völgy (Sella di Ariano) - Benevento és Foggia között
• Conzai-völgy (Sella di Conza) - a Sele és Ofanto folyók völgye között

A hegyvonulat három részre tagolható:

• Campaniai-Appenninek vagy Nápolyi-Appenninek- a Déli-Appenninek északi tagja a Rionero-hágótól a Conzai-völgyig húzódik mintegy 700 km hosszan. Részei:
• Matese-hegység - mészkőhegység, legmagasabb csúcsa a Monte Miletto (2050 m). Két párhuzamos, északnyugat-délkelet irányú vonulat alkotja, melyeket egy magasfennsík köt össze.
• Monti Trebulani - mészkővonulat a Matese-hegységtől keletre, melytől a Volturno völgye választja el. Legmagasabb csúcsa a Monte Maggiore (1050 m).
• Monti Frentani vagy Campobassói-Appenninek - legmagasbb csúcsa a Monte Saraceno (1086 m).
• Monti del Sannio vagy Szamniumi-Appenninek
• Monti Dauni vagy Dauniai-Appenninek - legmagasabb csúcsa a Monte Cornacchia (1151 m).
• Taburno Camposauro - legmagasabb csúcsa a Taburno (1394 m).
• Monti Picentini - legmagasabb csúcsa a Terminio (1783 m) és Cervialto (1809 m).
• Monti Lattari - a Monti Picentini folytatása a Sorrentói-félszigeten. Legmagasabb csúcsa a Monte San Michele (1444 m).
• Lukániai-Appenninek - nyugaton a Sele, északon az Ofanto, keleten a Bradano, délkeleten a Tarantói-öböl, délnyugaton pedig a Tirrén-tenger és a Szübariszi-síkság határolja. Jellegzetessége, hogy nem tagolható hegyvonulatokra, hanem önálló masszívumok alkotják. Részei:
• Monti Santa Croce
• Monte Pierno
• Monte Caruso
• Costa Squadra
• Monti Li Foj
• Monti della Maddalena
• Sirino
• Pollino
• Monti d’Orsomarso
• Monte Alpi
• Raparo
• Monti la Spina-Zaccana
• Calabriai-Appenninek - a Scalone-hágótól a Messinai-szorosig tart, a Calabriai-félsziget gerincét alkotja. Négy részre tagolható:
• Catena Costiera vagy Tengerparti-vonulat - a Tirrén-tenger és a Crati meg Savuto folyók között húzódik.
• Sila-fennsík - a Calabriai-félsziget központi részét foglalja el, a Pollino, Aspromonte és Catena Costiera, valamint délen a Jón-tenger által határolva
• Serre Calabresi - két párhuzamos vonulatból álló hegység, mely a Macellinara-völgytől a Mercante-hágóig húzódik
• Aspromonte - a Calabriai-félsziget déli részét elfoglaló masszívum. Legmagasabb csúcsa a Montalto (1956 m). Északon a Tirrén-tenger, délen pedig a Jón-tenger határolja.

A Szubappenninek, az Appenninek vonulatánál alacsonyabb, üledékes kőzetekből felépülő hegyvonulatok, melyek az Appenninek központi vonulatait két oldalon kísérik. Eredetük és szerkezetük megegyezik a központi vonulatéval.

• Toszkán-Szubappenninek

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Laziói-Szubappenninek

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Lukániai-Szubappenninek - Cilento tájegység jellegzetes mészkő-masszívumai. Részei:
• Monti Alburni
• Monte Cervati
• Monte Motola

Az Antiappenninek az Appenninek központi vonulatától különálló, eredetükben és felépítésükben is eltérő masszívumok és vonulatok sorozata. Általában kiterjedt síkvidékek választják el a Szubappenninek és Appenninek vonulataitól. Részei:

• Toszkán-Antiappenninek

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Laziói-Antiappenninek

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

• Campaniai-Antiappenninek - részei:
• Roccamonfina - vulkáni masszívum a Garigliano és Volturno folyók között
• Campi Flegrei - vulkáni hegységei (Astroni, Monte Nuovo stb.)
• Monte Massico - tengerparti mészkőmasszívum
• Monti Tifatini - vulkáni és karbonátos kőzetekből álló hegység Caserta mellett
• Vezúv
• Apúliai-Antiappenninek
• Monte Gargano - mészkőmasszívum, melyet a pliocénben egy tengerszoros választott el a Déli-Appenninektől.
• Murgia (Murge) - mészkőfennsík, a Salentói-félsziget területén

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A Szicíliai-Appenninek vonulata a Messinai-szorostól a Torto folyóig húzódik a sziget északi parvonala mentén. A hegylánc a Calabriai-Appenninek folytatása. Három vonulata van:

• Catena Orientale vagy Keleti-vonulat - részei:
  • Monti Peloritani
  • Monti Nèbrodi
• Catena Occidentale vagy Nyugati-vonulat - részei:
  • Madonie
• Catena Meridionale vagy Déli-vonulat - részei:
  • Monti Erei
  • Monti Iblei
  • Monte Lauro

• Blanchard, Paul - Southern Italy, Somerset Books Company, London, 2007 ISBN 978-1-905131-18-1
• Monos János - Capri, Ischia, Salerno, Sorrentói-félsziget, Amalfi partvonal Dekameron Könyvkiadó, Budapest, 2006 ISBN 978-963-9331-74-7
• Probáld Ferenc: Európa regionális földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, ISBN 963-463-319-6