Légnedvesítő

A légnedvesítő vagy párásító^[1] olyan eszköz, amit a levegő nedvességtartalmának növelésére használnak. Kisebb helyiségekben általában kis méretű, víztartállyal rendelkező készüléket használnak. Központi szellőztető rendszerekhez csatlakoztatható változatok is léteznek, de ezek általában nagyobb méretűek.

A relatív páratartalom fűtési szezonban gyakran lecsökken 40% alá. Ez az alacsony páratartalom kedvezőtlen hatással lehet az emberek egészségére. A túl száraz levegő elősegítheti a légzőrendszeri betegségek kialakulását, de szemirritációt és bőrbetegségeket is okozhat.

Az alacsony nedvességtartalom miatt kiszáradhatnak a fából készült bútorok, hangszerek és padlók. Ezeket a káros hatásokat a levegő nedvesítésével lehet megelőzni. A nedves levegő azonban kedvező a baktériumok számára, ezért különösen oda kell figyelni a szoba tisztaságának fenntartására.

Egészségügyi légnedvesítőket a betegek orrnyálkahártyájának védelme érdekében használnak.

A gőz levegő párásítók felforralják a vizet, utána a keletkező gőzt a szoba levegőjébe engedik.

Főbb jellemzői:

• magas energiafelhasználás
• higiénikus, mert a víz felforralásakor elpusztulnak a baktériumok
• vízkő képződik a készülékben, bizonyos időközönként le kell oldani vízkőoldóval
• ha a szoba hőmérséklete alacsony, lecsapódhat a pára

Két különböző működési elvű készülék létezik:

• Az elektródás párásítóknál két elektróda helyezkedik el a víztartályban, amelyek között áram folyik. Ennek hatására hő keletkezik és felforr a víz. Ezért ezeket a készülékeket nem lehet desztillált vízzel használni, mert nem megfelelő a vezetőképessége.
• A fűtőelemes légnedvesítőknél egy fűtőszál melegíti fel a vizet. A vízben ilyenkor nem folyik áram, ezért desztillált vízzel is lehet használni, a vízkő kialakulásának megelőzése érdekében.

Radiátorra vagy konvektorra helyezhető légnedvesítőkben szűrőbetétek vagy forgó lemezek segítségével a lehető legnagyobb felületre eloszlatják a vizet, segítve ezzel a párolgást.

Főbb jellemzői:

• alacsony energiafogyasztás
• nincs túlzott párologtatás a természetes szabályozás miatt
• nagyobb helyiségekben is lehet használni, egyes készülékek akár 30 liter vizet is elhasználnak naponta
• rendszeresen fertőtlenítőszert kell a vízhez hozzáadni

Régi porlasztó készülékek a víztartályból érkező vizet forgó örvénytárcsa segítségével egy szűrőn átjuttatták, majd a keletkezett porlasztott vizet a tárcsára rögzített ventilátor lapátokkal kifújták a szoba légterébe.^[2]

A mai készülékek ultrahangos porlasztás után ventilátorral juttatják a párát a levegőbe.

Főbb jellemzői:

• alacsony energiafogyasztás
• vízkő rakódhat le a készülékben
• a bakteriális fertőzések elkerülése céljából a víztartály rendszeres tisztítása ajánlott

Készülékek használata helyett, szobanövények segítségével is növelhetjük a levegő páratartalmát. A sok vizet igénylő növények, például a zöld liliom javítja a szoba levegőjének minőségét. Nagyobb helyiségekben ez a megoldás nem megfelelő.

Ezenkívül olyan építőanyagok használata ajánlott házak építéséhez, amelyeknek magas a nedvességmegtartó képességük. A modern, alacsonyabb hőmérsékleten működő fűtőberendezések használatakor kevésbé lesz száraz a levegő.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Luftbefeuchter című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz Légnedvesítő témájú médiaállományokat.

• Raumklima am Arbeitsplatz [Ed.]. Fraunhofer Informationszentrum Raum und Bau (IRB) (2007). ISBN 9783816723929 
• Busch, Michael. Kompendium Arbeitsmedizin (2004). ISBN 3000130462 
• Hupfer, P., W. Kuttler. Witterung und Klima. Stuttgart/Leipzig: Teubner Verlag (1998). ISBN 3322002551