Kupresi csata (1994)
| Kupresi csata | |||
 | |||
| Konfliktus | Boszniai háború | ||
| Időpont | 1994. október 20. – 1994. november 3. | ||
| Helyszín | Délnyugat-Bosznia-Hercegovina | ||
| Eredmény | bosnyák és horvát győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 Kupresi csata
Pozíció Bosznia-Hercegovina térképén
| |||
 é. sz. 43° 59′ 24″, k. h. 17° 16′ 48″43.990000°N 17.280000°EKoordináták: é. sz. 43° 59′ 24″, k. h. 17° 16′ 48″43.990000°N 17.280000°E | |||
| Boszniai háború |
|---|
|
Béketervek · Szarajevó · Szarajevó JNA menetoszlop · Foča · Zvornik · Doboj · Prijedor · Srebrenica ostroma (mészárlás) · Tuzla JNA menetoszlop · Bihács · Sakál · Vrbas '92 · Korridor '92 · Korićani sziklák · Horvát-bosnyák háború · Bóra · Žepčei csata · Kravica · Duša · Štrpci · Travnik · Mostar · Deny Flight · Ahmići · Trusina · Sovići/Doljani · Dobrinja · Bugojnó · Mokronoge · Grabovica · Neretva ’93 · Stupni Do · Križančevo Selo · Első Markale · Banja Luka · Tvigi '94 · Washington · Bøllebank · Amanda · Tigris · Pók · Kupres · Udbina · Tél ’94 · Ugrás–1 · Orašje · Pale · Tuzla · Vrbanja híd · Ugrás–2 · Mrkonjić Grad · Vozuća · Csoda · Nyár '95 · Vihar · Második Markale · Megfontolt erő · Misztrál–2 · Sana · Una · Déli Mozdulat · Dayton |
A kupresi csata (szerbhorvátul: Bitka za Kupres) a boszniai háború egyik csatája volt, melyet egyik oldalon a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadserege (ARBiH) és a Horvát Védelmi Tanács (HVO), a másik oldalon a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege (VRS) vívott 1994 október 20. és november 3. között. Ez volt az első kézzelfogható bizonyítéka az 1994. márciusi washingtoni megállapodásban rögzített bosnyák–horvát szövetségnek, amely az Egyesült Államok közvetítésével jött létre az ARBiH és a HVO között bosznia-hercegovinában vívott horvát–bosnyák háború befejezésére. Az ARBiH és a HVO eleinte nem egyeztettek egymással, inkább külön akciókat indítottak Kupres elfoglalására.
Az ARBiH Ősz–94 (Jesen–94) fedőnevű offenzívája október 20-án indult, azzal az elsődleges céllal, hogy Bugojnóból a VRS által birtokolt Donji Vakuf felé haladjon. Az offenzívát egy Kupres felé irányuló másodlagos támadással támogatták, amelynek célja a VRS védelmének megzavarása és a Donji Vakufba menő utánpótlási útvonal fenyegetése volt. Az elsődleges támadóerő hamarosan leállt, és a hadművelet fókuszát Kupresre helyezték át, ahol az ARBiH fokozatos előretörésének biztosítására jelentős erősítéseket vetettek be. Október 29-én a HVO is a támadás mellett döntött, mivel úgy ítélte meg, hogy az ARBiH erői már közvetlenül fenyegetik a stratégiai jelentőségű Kupresi-fennsíkot. A HVO „Cincar” kódnéven november 1-jén indította el offenzíváját. Az ARBiH előrenyomulásában bekövetkezett rövid szünetet követően, amelyet számos ok idézett elő, és Alija Izetbegovićnak, Bosznia-Hercegovina elnökének az ARBiH-hoz közvetlen kérésére, hogy működjenek együtt a HVO-val, a két erő parancsnokai a washingtoni megállapodás óta először találkoztak, hogy összehangolják hadműveleteiket. Magát Kuprest 1994. november 3-án foglalta el a HVO. A csatának politikai jelentősége mellett a boszniai háború jövőbeni alakulása, a Tél '94 hadművelet szempontjából is jelentősége volt. A HVO és az ARBiH által a kupresi csatában elért területi nyereség megvédte a Tél ’94 hadművelet jobb szárnyát.
Háttér
[szerkesztés]A horvátországi szerbek 1990-es lázadása Knin városa körül,[1] Lika, Kordun és Banovina régiókra, a dalmát hátország túlnyomórészt szerbek lakta területeire, valamint a jelentős szerb lakosságú kelet-horvátországi településekre összpontosult.[2] Ezeket a területeket később Krajinai Szerb Köztársaságnak (RSK) nevezték el. Az RSK kinyilvánította a Szerbiával való politikai integráció szándékát, melyet Horvátország kormánya lázadásnak tekintett.[3] 1991 márciusára a konfliktus háborúig – a horvátországi háborúvá – fajult.[4] 1991 júniusában Horvátország kikiáltotta függetlenségét,[5] majd a döntésre három hónapos moratóriumot kötöttek,[6] így a határozat október 8-án lépett hatályba.[7] Ezután az RSK etnikai tisztogatási kampányt indított a területén levő horvát civilek ellen, és 1993 elejére a legtöbb nem szerb lakost elüldözték otthonaiból. 1993 novemberére az ENSZ déli[8] és északi szektorában kevesebb, mint 400, illetve 1500–2000 horvát etnikumú népesség maradt.[9]
Mivel a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egyre inkább támogatta az RSK-t, és a horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, 1991 májusában megalakult a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG). A ZNG-t novemberben Horvát Hadseregre (HV) nevezték át.[10] Horvátország hadseregének felfegyverzését azonban az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) szeptemberben bevezetett fegyverembargója akadályozta.[11] A háború leghevesebb harcai 1991 utolsó hónapjaiban zajlottak, amelyek a laktanyacsatában,[12] a Dubrovnik ostromában[13] és a vukovári csatában érték el tetőpontjukat.[14]
1992 januárjában Horvátország, a JNA és az ENSZ képviselői aláírták a szarajevói megállapodást, és a harcok a két fél között szüneteltek.[15] A sikertelen tűzszünetek sorozatának véget vetve a megállapodás felügyeletére és fenntartására Horvátországba telepítették az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőit (UNPROFOR)[16] és a JNA hamarosan visszavonult Horvátországból Bosznia-Hercegovinába, ahol új konfliktus volt várható,[15] de Szerbia továbbra is támogatta az RSK-t.[17] A HV előrenyomulása– Dubrovnik ostromának feloldásával[18] és a Maslenica hadműveletben[19] kis területeket vont újra horvát irányítás alá. A horvát városokat és falvakat időnként tüzérségi[20] vagy rakétatámadások érték.[2][21]
Amikor a JNA kivonult Horvátországból, állománya már felkészült egy új boszniai szerb hadsereg felállítására, mivel a boszniai szerbek, még a Bosznia-Hercegovina függetlenségéről szóló 1992. február 29-március 1-jei népszavazás előtt – amelyre később a boszniai háború kirobbanásának ürügyeként hivatkoztak – 1992. január 9-én kikiáltották a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságot.[22] A boszniai szerbek március 1-jén a fővárosban, Szarajevóban és másutt barikádokat állítottak fel, másnap pedig Szarajevóban és Dobojban már feljegyezték a háború első halálos áldozatait. Március utolsó napjaiban a boszniai szerb hadsereg tüzérségi támadásokat indított Bosanski Brod ellen, és a HV 108. dandárja válaszul átlépte a város határát.[23] Április 4-én a szerb tüzérség megkezdte Szarajevó ágyúzását.[24] Annak ellenére, hogy a háború eredetileg a boszniai szerbeket és az országban élő nem szerbeket állította szembe, az év végére a horvát–bosnyák háború kezdetével háromoldalú konfliktussá fejlődött.[25] Addigra a boszniai szerb hadsereg – mely a Boszniai Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) nevet kapta – Bosznia-Hercegovina területének mintegy 70%-át ellenőrizte.[26] Ez az arány nem változott jelentősen a következő két évben sem.[27] A Boszniai Szerb Köztársaság az RSK-nak nyújtott katonai és egyéb segítság révén korlátozott erőkkel vett részt a horvát függetlenségi háborúban. Fegyveres erői alkalmanként Banja Lukából indítottak légitámadásokat, és legjelentősebb mértékben a városközpontok elleni tüzérségi támadásokban vettek részt.[28][29]
Előzmények
[szerkesztés]Az Amerikai Egyesült Államok Bill Clinton által 1993 februárja óta támogatott új katonai stratégiáját követve[30] Horvátország és Bosznia-Hercegovina 1994 márciusában aláírta a washingtoni megállapodást. A megállapodás véget vetett a horvát–bosnyák háborúnak[31] és létrehozta a Bosznia-Hercegovinai Föderációt.[32] A politikai rendezés lehetővé tette az ARBiH-nak és a HVO-nak, hogy egy sor kisebb léptékű támadás során további csapatokat vessenek be a VRS ellen, amelyek célja a boszniai szerb hadsereg kifárasztása volt, de a támadások október előtt nem eredményeztek területi nyereséget.[33] Az ARBiH egy felmorzsoló hadviselési stratégiát fogadott el, amely a bosnyákok számbeli fölényére támaszkodott a létszámhiánytól szenvedő VRS-hez képest. Ez a stratégia célként a korlátozott előrehaladást célozta meg, de nehézfegyverek és szállítóeszközök támogatása nélkül, amelyek akkoriban az ARBiH számára nem voltak elérhetőek.[34]
1994 márciusa és novembere között az ARBiH viszonylag korlátozott célokkal támadássorozatot hajtott végre, megtámadva a VRS-t a Vlašić-hegységnél, a Majevica-hegység Stolice-csúcsánál és Donji Vakufnál, valamint Brčko közelében, a Tešanj és Teslić közötti területen, Kladanj és Szarajevó térségében, a Bjelašnica és a Treskavica-hegységekben, Gračanica, Vareš, Konjic és Doboj területén. Szeptember–novemberben a HVO-val együtt további erőfeszítéseket tettek a VRS ellen Nevesinje közelében, de a legtöbb offenzíva alig vagy egyáltalán nem hozott eredményt. Ugyanakkor a Szarajevótól északra végrehajtott VRS-támadásokat sikeresen visszaverték.[35] Az ARBiH vezérkara azt remélte, hogy a VRS nem tud elegendő tartalékot összegyűjteni az egyidejű, viszonylag korlátozott támadások visszaverésére.[36] Az ARBiH offenzíva következtében október végére kevés terület cserélt gazdát, de a VRS létszámhiánya tovább fokozódott.[33]
Kupres birtoklása, bár különböző okokból az ARBiH-nak és a HVO-nak egyaránt fontos volt. A HVO a város 1992. áprilisi elvesztését kívánta feledtetni, mivel a háború előtt itt jelentős horvát közösség élt, és ellenőrizni akarta a Tomislavgrad–Bugojno–Šipovo utat. Az ARBiH Kupres felé történő előrenyomulását Ősz–94 kódnéven a Donji Vakuf felé irányuló offenzíva másodlagos hadműveleteként tervezték meg.[37] Az ARBiH, hogy gyengítse a VRS Donji Vakuf körüli védelmét, el akarta vágni a VRS a Kupresen áthaladó utánpótlási útvonalát.[38] Nem világos, hogy az ARBiH és az HVO hogyan egyeztetett a Kupres felé való előrenyomulásuk előtt. Valószínűleg a két erő parancsnoksága anélkül egyezett meg a Kupres elleni egyidejű offenzívában, hogy a tényleges hadműveleti terveket felfedték volna egymás előtt. A HVO közreműködését a „Cincar” fedőnevű offenzívában a HVO és a HV közösen tervezte meg.[39]
A szembenálló erők
[szerkesztés]Az ARBiH kezdetben 3130 katonát vezényelt másodlagos irányára – a Kupres felé irányuló támadásra.[40] A 14 kilométeres front jobb szárnyán a 370. hegyi gyalogdandár helyezkedett el, amelyet Bugojnótól délnyugatra az ARBiH 7. hadtest, a bal szárnyon pedig a 307. hegyi gyalogdandár támogatott.[41] Az elsődleges támadási irányban az ARBiH mintegy 5600 további katonát csoportosított, és a becslések szerint a Donji Vakuf körül elhelyezkedő 4800 VRS-katonával áll szemben. Magát a Kuprest és a környező fennsíkot körülbelül 2700 VRS-katona védte,[40] akiket hadtestszintű tüzérséggel és páncélosokkal támogatva[42] a 2. Krajinai hadtest 7. gépesített gyalogdandárjához[43] osztottak be. A HVO haderő zömét az 1., 2. és 3. gárdadandár csapatai alkották, a boszniai horvát különleges rendőrség és a 60. „Ludvig Pavlović” gárda légideszant zászlóalj támogatásával. Bár Horvátország tagadta a HV részvételét a csatában, úgy gondolták, hogy ez valószínűleg megtörtént.[39] Konkrétan a HV 1. gárdadandárjáról feltételezik, hogy részt vett a csatában.[44] A csatára vonatkozó boszniai horvát jelentések szerint a dandár Zrinski zászlóalja vett részt a hadműveletben.[45] Az ARBiH 7. hadtestét Mehmed Alagić dandártábornok, míg a HVO Tomislavgrad hadtestét, amely formálisan irányította a Cincar hadműveletet, Josip Černi ezredes irányította.[46] A VRS 2. Krajinai hadtestét Radivoje Tomanić ezredes irányította.[47]
A csata lefolyása
[szerkesztés]Október
[szerkesztés]Az ARBiH órákkal azután, hogy az elsődleges támadó erő megkezdte a Donji Vakuf elleni támadást,[48] október 20-án hajnali 2-kor indította el az Ősz–94 hadművelet másodlagos támadását Kupres felé.[38] Mivel az ARBiH offenzíva elsődleges támadása még aznap elakadt, Kupres lett a fő cél. Az ARBiH haderőt, amely kezdetben előrenyomult Kupres felé a 317. hegyi gyalogdandárral erősítették meg.[49] Másnap, ahogy az ARBiH fokozatosan előrehaladt, a 305. hegyi dandár elemeit is hozzárendelték a támadó erőkhöz.[50] Október 23-ra az ARBiH erői már elég közel jártak Kupreshez ahhoz, hogy heves aknavetőtüzet zúdítsanak a városra.[38] Október 25-én az ARBiH 7. hadteste annak érdekében, hogy koordinálják a további előrehaladást a térségben, találkozót kért a HVO Tomislavgradi hadtest képviselőivel, azonban a hadtest parancsnokának leváltása miatt a HVO a találkozót október 28-ra halasztotta.[51] Október 27-én az ARBiH 37. könnyű gyalogsági dandárral is kiegészítették a támadó erőt,[52] amely lassan haladt egyik hegygerincről a másikra.[38] Ezen kívül a 27. hegyi gyalogdandár elemei és a 7. tartalék hegyi gyalogdandár egy zászlóalja csatlakoztak az ARBiH támadásához.[53] November 28-án az ARBiH vezérkara a vezérkarhoz rendelt gárdadandárt is csatába küldte.[54]
Az ARBiH offenzíva kezdete óta a HVO négy gárdadandárjából hármat állított össze Ante Roso tábornok parancsnoksága alatt, és más támogató egységeket, köztük a 60. gárda légideszant zászlóaljat is létrehozta.[39] Október 29-én a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság Védelmi Minisztériuma és a HVO vezérkara összeült, és úgy döntött, hogy Kupres városának elfoglalására elindítja a Cincar hadműveletet. A döntést a hírek szerint a HVO által ellenőrzött Kupres körüli terület megszilárdításának szándéka, valamint a Kupresi-fennsík stratégiai jelentősége indokolta, amely a HVO által birtokolt Livnói-mező északi megközelítését ellenőrizte. A műveletet eredetileg október 31-re, hajnali 4:30-ra tervezték, de 24 órával elhalasztották, mivel a HVO-nak több időre volt szüksége a felkészüléshez. A felderítő csapatok késleltetett érkezése tovább, 1994. november 1-jén reggel 8 óráig halasztotta a HVO offenzívát.[45]
November
[szerkesztés]A HVO két fő támadási irány mentén haladt észak felé. A nyugati irány Šuicától a főút mentén haladt Kupres felé, és november 1-jén elfoglalta Donji Malovan falut. A HVO-offenzíva keleti iránya Ravnoból Rilić felé haladt. Ahogy a HVO elkezdett észak felé haladni, az ARBiH felfüggesztette nyugati előrenyomulását. A leállást különféle inkokokkal, többek között a köddel, az esővel, a területi előnyök biztosításának szükségességével, a felszerelések kopásával és az állomány fáradtságával magyarázták.[55] Ettől függetlenül aznap Bosznia-Hercegovina elnöke, Alija Izetbegović felhívta Alagićot, kérve megfelelő szintű együttműködést és a HVO-val való konfliktusok elkerülését.[56] Végül Alagić nyilvánosan felkérte a HVO-t, hogy vegyen részt a VRS elleni kupresi offenzívában.[57] Ugyanezen a napon a VRS két 9K52-es Luna-M rakétával Bugojnót vette célba.[44]
November 2-án a HVO elfoglalta Gornji Malovant és Rilićet, miközben a szerbek megkezdték a polgári lakosság evakuálását Kupresból.[39] Alagić felkereste a HVO Tomislavgradi hadtest főhadiszállását, hogy megvitassák az együttműködést, de arra hivatkozva, hogy az ott tartózkodó tisztek nem megfelelőek, nem volt hajlandó megvitatni az ügyet, és új találkozót javasolt aznap este 23 órára Gornji Vakufban az ARBiH 317. dandár főhadiszállásán.[58] A HVO vezérkari főnöke, Tihomir Blaškić vezérőrnagy írásban kért bocsánatot a HVO nevében, és azt állította, hogy a HVO tiszteknek máshol kellett tartózkodniuk abban az időben.[59] Alagić javaslata szerint új találkozóra került sor. A találkozó hajnali 3 órakor ért véget, és Alagić és Černi megállapodást kötött arról, hogy a HVO támadó erőinek jobb oldalán az ARBiH csapatainak egy részét kivonják, hogy lehetővé tegyék a HVO számára, hogy abból az irányból csapást mérhessen Kupresre, továbbá hogy koordinálják további, Kupresen túli előrenyomulását.[58] Bár az együttműködés létrejött, az ARBiH és az HVO nem rendelkezett közös parancsnoksággal.[57]
Az ARBiH csapatainak visszavonása november 3-án délelőtt 11 óráig fejeződött be, miközben az ARBiH haderő jobb szárnya előrenyomult, hogy elfoglalja a Kuprestől 3 km-re levő Kupreška Vrata-hágót.[60] A boszniai horvát különleges rendőrség és a 60. gárda légideszant-zászlóalj nem sokkal dél után hatolt be Kupresbe,[39] és a HVO 13:30-ra már be is fejezte a város elfoglalását.[61] A HVO megkezdte szinte a teljes Kupresi-fennsík elfoglalását, így a HVO 1., 79. és 80. honvédezredét a fennsíkon védelmi állásokba helyezte.[45] A VRS nem tudott időben ellentámadást intézni, mert nem voltak a feladatra alkalmas tartalékai.[62]
Következmények
[szerkesztés]Az ARBiH jelentősen lerövidítette a VRS-szel szemben elfoglalt pozícióit, és 130 négyzetkilométernyi területet foglalt el,[63] míg a HVO közel 400 négyzetkilométert foglalt el Kupres környékén.[64] Az ARBiH vesztesége 41 halott és 162 sebesült volt.[63] November 3-án 4 HVO-katonát öltek meg és 15-en megsebesültek,[61] november 4-én 11 órakor Zlosela közelében, egy VRS-ellentámadásban további 3 katona halt meg, 5 pedig megsebesült.[45]
A kupresi csata volt az első konkrét eredménye a boszniai háborúban a megújult bosnyák–horvát szövetségnek,[65] és a Kupres felé történő előrenyomulás volt az első katonai erőfeszítés, amelyet az ARBiH és a HVO a washingtoni megállapodás óta koordinált.[55][66] A győzelmet követően az ARBiH és az HVO harci morálja megemelkedett. További előnyt jelentett számukra a VRS kezdeményezésének visszaszerzése és a Split–Livno–Kupres–Bugojno út teljes ellenőrzése, ami lehetővé tette az ARBiH és a HVO jobb logisztikáját, valamint a fegyverek és lőszerek szállítását a térségben,[63] különösen azután, hogy az Egyesült Államok 1994 novemberében egyoldalúan megszüntette a Bosznia-Hercegovina elleni fegyverembargót.[67] A lépés gyakorlatilag lehetővé tette a HV számára, hogy miközben a fegyverszállítmányok Horvátországon keresztül áramlottak, önmagát is ellássa.[32] Végül a kupresi csatában aratott győzelem biztosította a Livnói-mezőn elfoglalt állások jobb szárnyát, aminek a jelentősége különösen akkor nőtt meg, amikor a HV és a HVO Livnótól északnyugatra elindította a Tél ’94 hadműveletet, hogy erői egy részét Bihács felmentésére vezényelje, megakadályozva Bihács VRS általi elfoglalását.[31] A csata jelentős mértékben hozzájárult a HV későbbi sikeréhez a horvátországi és a boszniai háborúban.[68]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The New York Times 19 August 1990
- ↑ a b ICTY 12 June 2007
- ↑ The New York Times 2 April 1991
- ↑ The New York Times 3 March 1991
- ↑ The New York Times 26 June 1991
- ↑ The New York Times 29 June 1991
- ↑ Narodne novine 8 October 1991
- ↑ Department of State 31 January 1994
- ↑ ECOSOC 17 November 1993, Section J, points 147 & 150
- ↑ EECIS 1999, pp. 272–278
- ↑ The Independent 10 October 1992
- ↑ The New York Times 24 September 1991
- ↑ Bjelajac & Žunec 2009, pp. 249–250
- ↑ The New York Times 18 November 1991
- ↑ a b The New York Times 3 January 1992
- ↑ Los Angeles Times 29 January 1992
- ↑ Thompson 2012, p. 417
- ↑ The New York Times 15 July 1992
- ↑ The New York Times 24 January 1993
- ↑ ECOSOC 17 November 1993, Section K, point 161
- ↑ The New York Times 13 September 1993
- ↑ Ramet 2006, p. 382
- ↑ Ramet 2006, p. 427
- ↑ Ramet 2006, p. 428
- ↑ Ramet 2006, p. 10
- ↑ Ramet 2006, p. 433
- ↑ Ramet 2006, p. 443
- ↑ The Seattle Times 16 July 1992
- ↑ The New York Times 17 August 1995
- ↑ Woodward 2010, p. 432
- ↑ a b Jutarnji list 9 December 2007
- ↑ a b Ramet 2006, p. 439
- ↑ a b CIA 2002, p. 251
- ↑ CIA 2002, p. 223
- ↑ CIA 2002, pp. 235–242
- ↑ CIA 2002, pp. 230–231
- ↑ Ramić 2004, pp. 88–90
- ↑ a b c d CIA 2002, p. 242
- ↑ a b c d e CIA 2002, p. 243
- ↑ a b Ramić 2004, p. 92
- ↑ Ramić 2004, p. 100
- ↑ Ramić 2004, p. 87
- ↑ Ramić 2004, p. 85
- ↑ a b Ramić 2004, p. 132
- ↑ a b c d HRHB 4 November 1994
- ↑ Ramić 2004, p. 141
- ↑ SVK 6 December 1994
- ↑ Ramić 2004, pp. 99–100
- ↑ Ramić 2004, p. 102
- ↑ Ramić 2004, p. 106
- ↑ Ramić 2004, pp. 115–116
- ↑ Ramić 2004, p. 120
- ↑ Ramić 2004, p. 122
- ↑ Ramić 2004, p. 124
- ↑ a b CIA 2002, pp. 242–243
- ↑ Ramić 2004, p. 135
- ↑ a b CIA 2002, note 237/V
- ↑ a b Ramić 2004, pp. 137–141
- ↑ Ramić 2004, p. 162
- ↑ Ramić 2004, p. 142
- ↑ a b HRHB 3 November 1994
- ↑ Ripley 1999, p. 86
- ↑ a b c Ramić 2004, pp. 149–150
- ↑ Kupreški Radio 3 November 2012
- ↑ Caspersen 2010, p. 155
- ↑ CIA 2002, note 227/V
- ↑ Bono 2003, p. 107
- ↑ Hrvatski vojnik July 2010
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Kupres (1994) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Könyvek
- Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 9780160664724. OCLC 50396958
- Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5
- szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. Purdue University Press (2009). ISBN 978-1-55753-533-7
- Bono, Giovanna. Nato's 'Peace Enforcement' Tasks and 'Policy Communities': 1990–1999. Ashgate Publishing (2003). ISBN 978-0-7546-0944-5
- Caspersen, Nina. Contested Nationalism: Serb Elite Rivalry in Croatia and Bosnia in the 1990s. Berghahn Books (2010). ISBN 978-1-84545-726-6
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8
- Ramić, Edin. Kupreška operacija, jesen 1994. godine (bosnyák nyelven). Bošnjačka zajednica kulture Preporod (2004). ISBN 978-9958-9435-0-8
- Ripley, Tim. Operation Deliberate Force: The UN and NATO Campaign in Bosnia 1995. Centre for Defence and International Security Studies (1999). ISBN 978-0-9536650-0-6
- Thompson, Wayne C.. Nordic, Central & Southeastern Europe 2012. Rowman & Littlefield (2012). ISBN 978-1-61048-891-4
- Woodward, Susan L..szerk.: Vaughan Lowe: The Security Council and the Wars in the Former Yugoslavia, The United Nations Security Council and War:The Evolution of Thought and Practice since 1945. Oxford University Press (2010). ISBN 978-0-19-161493-4
- Újságcikkek
- „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19. (Hozzáférés: 2012. október 31.)
- Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3. (Hozzáférés: 2013. január 18.)
- Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2. (Hozzáférés: 2013. január 18.)
- Sudetic, Chuck. „2 Yugoslav States Vote Independence To Press Demands”, The New York Times , 1991. június 26.. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. december 12.)
- Sudetic, Chuck. „Conflict in Yugoslavia; 2 Yugoslav States Agree to Suspend Secession Process”, The New York Times , 1991. június 29. (Hozzáférés: 2010. december 12.)
- Cowell, Alan. „Serbs and Croats: Seeing War in Different Prisms”, The New York Times , 1991. szeptember 24. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Sudetic, Chuck. „Croats Concede Danube Town's Loss”, The New York Times , 1991. november 18. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Sudetic, Chuck. „Yugoslav Factions Agree to U.N. Plan to Halt Civil War”, The New York Times , 1992. január 3. (Hozzáférés: 2010. december 28.)
- Williams, Carol J.. „Roadblock Stalls U.N.'s Yugoslavia Deployment”, Los Angeles Times , 1992. január 29. (Hozzáférés: 2010. december 28.)
- Kaufman, Michael T.. „The Walls and the Will of Dubrovnik”, The New York Times , 1992. július 15. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Maass, Peter. „Serb Artillery Hits Refugees – At Least 8 Die As Shells Hit Packed Stadium”, The Seattle Times , 1992. július 16.. [2013. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Sudetic, Chuck. „Croats Battle Serbs for a Key Bridge Near the Adriatic”, The New York Times , 1993. január 24. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- „Rebel Serbs List 50 Croatia Sites They May Raid”, The New York Times , 1993. szeptember 13. (Hozzáférés: 2011. október 14.)
- Bonner, Raymond. „Dubrovnik Finds Hint of Deja Vu in Serbian Artillery”, The New York Times , 1995. augusztus 17. (Hozzáférés: 2010. december 28.)
- Vurušić, Vlado. „Krešimir Ćosić: Amerikanci nam nisu dali da branimo Bihać”, Jutarnji list , 2007. december 9.. [2010. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 29.) (horvát nyelvű)
- Gašpar, Ivan: Kuprešaci proslavili osamnaest godina slobode (horvát nyelven). Kupreški Radio, 2012. november 3. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 11.)
- Egyéb források
- (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53). ISSN 1333-9273. (Hozzáférés: 2012. július 12.)
- Situation of human rights in the territory of the former Yugoslavia. United Nations Economic and Social Council, 1993. november 17. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Croatian Defence Council, General Staff: Izvješće o borbenim djelovanjima (horvát nyelven), 1994. november 3. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 12.)
- Croatian Republic of Herzeg-Bosnia, Ministry of Defence: Kupres - akcija "Cincar", raščlamba (horvát nyelven), 1994. november 4. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 11.)
- Redman, Mike (2003). „Joint ABiH‐HVO operations 1994: A preliminary analysis of the Battle of Kupres”. The Journal of Slavic Military Studies 16 (4), 1–11. o. DOI:10.1080/13518040308430578.
- Croatia human rights practices, 1993; Section 2, part d. United States Department of State, 1994. január 31. (Hozzáférés: 2012. december 28.)
- Tomanić, Radivoje. Redovni borbeni izvještaj - Str. pov. br. 2/1-348, Oluja (szerb nyelven). Croatian memorial-documentation center of the Homeland War of the Government of Croatia, 273–274. o. (2007). ISBN 978-953-7439-08-8
- The Prosecutor vs. Milan Martic - Judgement. International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12. (Hozzáférés: 2010. augusztus 11.)
- Oluja - bitka svih bitaka (horvát nyelven). Ministry of Defence (Croatia), 2010. július 1. [2011. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 6.)
