A madarak anatómiája

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

A madarak belső felépítése, más néven madáranatómia a madarak szerveivel, annak felépítésével és működésével foglalkozik.

Az áll közötti csont a felső csőrkávának szolgál alapul. Az állkapocs a négyszögcsont közbeiktatásával kapcsolódik az agykoponyához. Nyakuk rendkívül hajlékony, csigolyaszámuk elég nagy: minimum 13, de nagyobb madaraknál lehet 25 is. A koponya gömbízülettel csatlakozik a nyakcsigolyához, ezért a madarak feje sokkal hajlékonyabb az emlősökénél.

A madarak csontvázának alapfelépítése megegyezik a többi gerincesével, de a repülés követelményeinek megfelelően lényegesen módosultak. A csontok nagy része üreges, ezekbe az üregekbe türemkednek be a tüdővel kapcsolatban lévő légzsákok. A törzs csontozatának szerkezete hasonlít a nagyobb épületek gerendázatáéhoz. Fönt a gerincoszlop rövid szakasza határolja, amelynek vaskos csigolyái részben összeforrtak, a szerkezet szilárdságának fokozására.

A törzs vázának alapja a rendkívül nagy méretű mellcsont. Ezen magas, hosszanti csonttaréj húzódik végig, amelyen az erőteljes repülőizmok erednek. A röpképtelen madarak mellcsontján nincs ilyen csonttaréj. A mellkasuk igen erős, ennek szilárdságát a bordák horognyúlványai biztosítják. A mellkashoz kapcsolódik egy pár karcsú lapockacsont, ezeket rövid, erős kötőszöveti szalagok kapcsolják össze a gerincoszloppal és a bordákkal. A két szárny a lapockák és a hollóorrcsontok találkozásánál csuklószerűen mozog. A lapockákat a mellcsont előtt az alsó végén villacsonttá szilárdan összeforrt két kulcscsont kapcsolja össze egymással.

A mellkas két oldalát alkotó bordák fönt a gerincoszlophoz, lent a mellcsonthoz csatlakoznak, ezeken nyúlványok találhatók, amelyek csak a madarakra jellemzőek. A mellcsonton kívül ezek is biztosítják a belső szervek védelmét. A vízimadaraknál, amelyek víz alá merülnek, ezek a nyúlványok nagyon hosszúak, hogy megvédjék belső szerveiket a víz alatti nagy nyomástól.

A törzs hátsó részén a gerinchez a medenceöv csatlakozik, itt kapcsolódnak a törzs vázához az alsó végtagok. A medence felfogja a földet éréssel járó ütközés erejét és széles felületet kínál a végtagok tapadásához. Mivel a farkcsontok megrövidültek és összeolvadtak, a madárnak könnyebb kormányoznia a farkával repülés közben.

A madarak repülő életmódjára, illetve az ebből következő gyors anyagcserére vezethető vissza tápcsatornájuk felépítése. Emésztőrendszerük három részre tagolható: az előbél a csőrkávák által határolt szájgaratüregtől a zúzógyomorig tart, a középbélben történik a táplálékalkotók emésztése és felszívódása, majd az utóbél a vakbelektől a kloákáig húzódó szakaszt foglalja magába. Hossza és felépítése a felvett tápláléktól függ (általában a növényevőknek hosszabb és bonyolultabb). A csőr alakja a táplálkozásnak megfelelően változatos – még a rendszertanban közelálló fajok esetén is eltérő lehet. A nyelv a legtöbb madárnál nem játszik nagy szerepet, legfeljebb a nyelésben van jelentősége, de néhány fajnál (pl. harkályok) a táplálékszerzés meghatározó eszköze. Mivel nincs foguk, a táplálékot rágás nélkül, egészben, vagy csőrükkel, illetve lábukkal kisebb darabokra tépve nyelik le. A nyelvnek a táplálékfelvételben és a nyelésben van szerepe, ez utóbbit segíti a szájüregbe nyíló több, kisebb nyálmirigy is, amiknek a hőszabályozásban is szerepük van. A nyelőcső igen tágulékony, falában nyálkatermelő mirigyek vannak. Ennek tágulata a nyak alsó részén a begy, aminek három típusa különböztethető meg: valódi (ez páros lebenyű, mint többek között a galamboknál), csökevényes (ami orsószerű, például kormoránoknál), és álbegy (páratlan zsákszerű kitüremkedés, ami nappali ragadozóknál és kacsaféléknél is megfigyelhető). A táplálék puhítására, tárolására szolgál, ahonnan egy rövid nyelőcsőszakaszon át kerül az összetett gyomorba. Ez utóbbi egy mirigyes és egy zúzó részből áll, melyekben a táplálék többször is megfordulhat és innen kerülnek visszaköpetelésre az emésztetlen alkotóelemek (szőr, toll, csont, kitin). A középbélben (vagy vékonybélben) található az úgynevezett hajtűkanyar (két ágában található a hasnyálmirigy) és a patkó-, vagy epésbél. Ezeket követik a hosszabb, kanyarulatos éhbél és a rövid, egyenes csípőbél. Az utóbél a vakbelekkel kezdődik, ami ha csökevényes (ragadozók, galambfélék) nyirokszervként funkciónál. Ezt követi a végbél, ami a kloákába torkollik.^[1]

Az emésztőrendszer aránylag rövid. Éppen ezért, mivel a táplálék rövidebb idő alatt halad át rajta, mint az emlősök bélrendszerén, az emésztés sem olyan tökéletes. A táplálék összezúzására szolgál az izmos zúzógyomor, köznyelvben zúza. A végbél aránylag rövid, így nem alkalmas az ürülék hosszabb ideig való tárolására, ezért a madarak naponta lényegesen többször ürítenek, mint az emlősök. A gyakori ürítés másik oka, hogy a belekben felgyülemlő ürülék növelné a madarak súlyát, megnehezítve a repülést.

A madarak légzőszerve a gerincesek között a legnagyobb teljesítményű. Különleges felépítése a repülés fokozott energia-, illetve oxigénszükséglete, a magas testhőmérséklet és az intenzív anyag-csere miatt alakult ki. A felső légutak az orrnyílástól az orrsövény által jobb és baloldali részre osztott orrüregen át a szájgaratüregben a felső gégefőig tartanak. A levegő eztán az alsó légutakban, a gégecsőben (melynek az emlősökkel szemben a madaraknál nincs szoros kapcsolata a nyelőcsővel) folytatja útját. Az O alakú porcgyűrűkkel merevített cső a testüregbe lépve két főhörgőre ágazik, amik a tüdőbe torkollanak. Az elágazásnál alakul ki a madarak hangadó szerve, az alsó gégefő (másképpen syrinx, aminek három típusa lehet: vagy csak a gégecső, vagy csak a főhörgők, vagy mindkét légúti szakasz részt vehet a hang kialakításában). A tüdő a mellkas háti részén, a bordák közé is benyúló, páros szerv. Felépítése más, mint az emlősöké, hiszen egy egymással folyamatos össze-köttetésben álló csőrendszer alkotja, ezen áramlik át a levegő, miután elhagyta a tüdőlebenyek elülső csúcsán elhelyezkedő a tüdőkaput és a főhörgőket. A tüdőhöz légzsákok kapcsolódnak, melyeknek két csoportja van: a kilégzési légzsákok (a nyaki, kulcscsonti és az elülső mellkasi) a mellkas elülső részében helyezkednek el, míg a belégzési légzsákok (hátulsó mellkasi, hasi) pedig a mellkas hátulsó részében, illetve a hasüregben. A kulcscsonti légzsák páratlan, a többi páros. A tüdő külső „burkát” képező másodlagos hörgőknek három csoportja van. A tüdőkapuban számos hasi hörgő lép ki, melyek legyező szerűen szétterjedve, egyúttal a tüdő hasi oldalát képezik, egy részük pedig a kilégzési légzsákokban végződik. Ezektől távolabb ágaznak ki oldalirányban az oldalsó hörgők, melyek a hátulsó mellkasi (belégzési) légzsákba torkollanak. A főhörgők hátulsó feléből háti irányban a háti hörgők lépnek ki, melyek ív alakban futva (követve a bordák vonalát), szintén legyező szerűen szétterülve a tüdő háti, oldalsó falait alkotják. Belsejét a párhuzamos lefutású harmadlagos hörgők (parabronchusok) töltik ki teljesen, összekötve egymással a hasi és a háti hörgőket. Az ezek falában található a légzőhámban történik meg a levegő és a vérérkapillárisok között a külső gázcsere. Ez a szabályos szerkezet az úgynevezett őstüdő, mely minden madárfajban megtalálható. A lapos szegycsontúaknál és a pingvineknél csak ez alakul ki, a többi, jól repülő madárcsoportnál pedig – az őstüdő hátsó-alsó részéhez kapcsolódva – az oldalsó hörgők, a főhörgők és a két pár belégzési légzsák között egy szabálytalan, kanyargó harmadlagos hörgőrendszer, az újtüdő fejlődik ki.^[2]

A tüdőben a vér oxigént vesz fel, és szén-dioxidot ad le. A tüdő 9 nagy térfogatú légzsákkal áll kapcsolatban, amelyek szerteágaznak az egész testben, sőt a nagyobb csontokba is betüremkednek. Rendszerint 4 páros és 1 páratlan légzsák van. Ezeknek szerepe egyrészt a test könnyítése, de jelentősek a repülés közbeni légzésben is, mivel ekkor a mellkas mozdulatlan, ezért a hátizmok mozgása préseli ki a levegőt a légzsákokból. A szárnyak felemelésekor a légzsákok és a tüdő megtelnek levegővel. A légzsákoknak a párologtatásban, a hőszabályozásban, sőt repülés közben az egyensúly megtartásában is szerep jut.

A légzőszerv másik sajátossága az alsó gégefő, amely a légcső tüdőkbe való belépése előtti elágazásnál foglal helyet. Az alsó gégefő a madarak hangadó szerve, mivel itt találhatók a hangszalagok, amelyeket a tüdőkből kiáramló levegő hoz rezgésbe. A hangszalagpárok száma kettőtől hatig terjedhet.

A vérkeringés központi szerve a két pitvarból és két kamrából álló szív. A madarak szíve testnagyságukhoz viszonyítva igen nagy. Ez az arány annál nagyobb, minél jobb, kitartóbb repülő egy madárfaj. Vérkeringésük hasonló az emlősökéhez.

A repülés, a gyors anyagcsere, és a magas testhőmérséklet következtében a sejtek energia- és tápanyagszükséglete a madaraknál különösen nagy. Ennek tudható be, hogy a gerincesek között a testtömeghez viszonyítva a legnagyobb a szívük (1–4%, az emlősökhöz képest 2–3-szor nagyobb), illetve a vérnyomásuk is magasabb és a pulzusszámuk (így a szív teljesítménye) is többszöröse lehet az emlősökének. Ezért veszélyes rájuk nézve a stressz és pusztulnak bele ebbe olyan gyakran. A keringési rendszerben két vérkör teljesen elkülönül egymástól: míg a kisvérkör a tüdő és a szív, a nagyvérkör a test és a szív között szállítja a vért. A madarak vörösvérsejtjei sejtmaggal rendelkeznek. A szív a mellkas elülső részében helyezkedik el, egy hártyával, a szívburokkal körülzárt térben, a szívburoküregben, melyet savós folyadék tölti ki. Csúcsi részét a májlebenyek takarják. A madaraknak nincs rekeszizmuk. Legkívül a külső hártya (epikardium) található. A szív négyüregű, két pitvarból és két kamrából (amik fala jóval vastagabb) áll.^[3]

A húgyivari rendszer a kiválasztó szervekből és a nemi szervekből áll. A kiválasztó rendszer központi szervei a lebenyes utóvesék, amelyek a medencecsont üregeiben, a vesemedencékben, a gerincoszlop két oldalán foglalnak helyet. A vesék a bomlástermékeket a vérből kiválasztják, és a húgyvezetéken keresztül a kloákába öntik. A vizelet nem folyékony, fehér pépes anyag, ami a széklettel együtt ürül.

Az ivarszervek vagy nemi szervek a hímeknél a herékből, a tojóknál a petefészkekből állnak. A herék babszem alakúk és a hát–ágyéki tájékon, a gerincoszlop alatt foglalnak helyet. Jellegzetességük, hogy általában csak a párosodási időszakban működnek, amikor hatalmasra nőhetnek. Az év többi részében, tehát a nyugalmi időszakban a herék visszafejlődnek és alig láthatóak. A madaraknak általában nincs külső párzószervük; a megtermékenyítés során a madarak kloákájukat összeillesztik, és a hím a csírasejteket a tojó kloákájába fecskendezi. A récefélék, ludak, túzok és még néhány madárfaj esetében a hímek külső párzószervvel is rendelkeznek. A petefészkek, a női ivarszervek a madárfajok nagy többségénél egyoldalún fejlettek: csak a bal petefészek működik. A petefészkekben kifejlődött pete a petevezetékben keresztül jut a kloákába. A petevezeték különböző szakaszain külső burkok rakódnak a petére (a tojás fehérje), a petevezetékben képződik a tojás meszes héja is. A tojás ugyancsak a kloákából kerül a szabadba.

Bővebben: A madarak látása

Érzékszerveik közül a látás és a hallás igen fejlett. A hallás szerve a fül; szerkezete csak abban tér el az emlősökétől, hogy a madaraknak nincsenek fülkagylóik. A külső hallójárat nyílása általában tollal fedett, kívülről nem látható. A közép– és belsőfül felépítése megegyezik az emlősökével. Egyensúlyi szervük, amely a belsőfülben helyezkedik el, igen bonyolult feladatokat lát el repülés közben. A madarak csőre szaruval borított, emiatt az ízlelés csökevényes ugyan, de nem hiányzik. A gyümölcsevő fajoknál az ízérzékelés fejlettebb. A szaglás ugyancsak a vastagabb szaruréteg miatt, általában gyenge. A szagokat, ha gyengén is, a garat felőli orrnyálkahártyával érzékelik, ezért csak a már csőrükben tartott táplálék szagát ismerik fel.

A Wikimédia Commons tartalmaz A madarak anatómiája témájú médiaállományokat.

• Kelemen Attila - Madaras könyv, Kriterion Könyvkiadó, 1978
• Tudás fája^{[pontosabban?]}