Nothing Special   »   [go: up one dir, main page]

Ugrás a tartalomhoz

„Legatus” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
8. sor: 8. sor:
Rómában a más népekkel való kapcsolattartás szakrális kérdés volt, a [[ius fetiale]] szabályozta, amit a [[fetialis]] papok felügyeltek. Eredetileg ők voltak Róma követei, hírvivői is, később csak különleges esetekben látták el ők maguk ezt ba feleadatot, mint a [[második pun háború]] előtt a hadüzenet átadását. A király, majd a köztársaság idején a szenátus egy 2-10 legatusból álló testületet küldött ki a háború és béke ügyeinek intézésére, akik szakrális védelem alatt álltak. Megbízatásuk igazolására arany pecsétgyűrűt kaptak. A testület vezetője a ''princeps legationis'' volt.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}
Rómában a más népekkel való kapcsolattartás szakrális kérdés volt, a [[ius fetiale]] szabályozta, amit a [[fetialis]] papok felügyeltek. Eredetileg ők voltak Róma követei, hírvivői is, később csak különleges esetekben látták el ők maguk ezt ba feleadatot, mint a [[második pun háború]] előtt a hadüzenet átadását. A király, majd a köztársaság idején a szenátus egy 2-10 legatusból álló testületet küldött ki a háború és béke ügyeinek intézésére, akik szakrális védelem alatt álltak. Megbízatásuk igazolására arany pecsétgyűrűt kaptak. A testület vezetője a ''princeps legationis'' volt.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}


Augustustól kezdve a császárok megkapták a követküldés jogát, a senatus már csak formálisan hagyta jóvá a legatusok kinevezését.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}
[[Augustus]]tól kezdve a császárok megkapták a követküldés jogát, a senatus már csak formálisan hagyta jóvá a legatusok kinevezését.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}


Idegen országok követeit szintén legatusnak hívták és Rómában ugyanolyan szakrális védelem illette őket, mint a Róma saját követeit. Ellenséges államok követei azonban a birodalom területén csak római kísérettel utazhattak, és Róma megszentelt határán, a [[pomerium]]on kívül kellett maradniuk.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}
Idegen országok követeit szintén legatusnak hívták és Rómában ugyanolyan szakrális védelem illette őket, mint a Róma saját követeit. Ellenséges államok követei azonban a birodalom területén csak római kísérettel utazhattak, és Róma megszentelt határán, a [[pomerium]]on kívül kellett maradniuk.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}

A lap 2014. szeptember 4., 21:43-kori változata

A legatus („küldött, megbízott”) a Római Birodalomban a senatus által más népekhez küldött követ, vagy a hadseregparancsnokok és helytartók mellé a senatus által kirendelt szenátori rangú segítő volt. Az i. e. 1. századtól a senatus felhatalmazást adhatott egyes személyeknek (pl. Pompeius, Caesar), hogy maguk nevezzenek ki legatusokat. A császárkorban a császár által kinevezett légióparancsnok és a császári kormányzás alatt álló provincia helytartója is legatus volt.[1]

Követek

Rómában a más népekkel való kapcsolattartás szakrális kérdés volt, a ius fetiale szabályozta, amit a fetialis papok felügyeltek. Eredetileg ők voltak Róma követei, hírvivői is, később csak különleges esetekben látták el ők maguk ezt ba feleadatot, mint a második pun háború előtt a hadüzenet átadását. A király, majd a köztársaság idején a szenátus egy 2-10 legatusból álló testületet küldött ki a háború és béke ügyeinek intézésére, akik szakrális védelem alatt álltak. Megbízatásuk igazolására arany pecsétgyűrűt kaptak. A testület vezetője a princeps legationis volt.[2]

Augustustól kezdve a császárok megkapták a követküldés jogát, a senatus már csak formálisan hagyta jóvá a legatusok kinevezését.[3]

Idegen országok követeit szintén legatusnak hívták és Rómában ugyanolyan szakrális védelem illette őket, mint a Róma saját követeit. Ellenséges államok követei azonban a birodalom területén csak római kísérettel utazhattak, és Róma megszentelt határán, a pomeriumon kívül kellett maradniuk.[4]

Hadvezérek és helytartók legatusai

Ahhoz, hogy a dux, vagy a provincia helytartója nélkül, önállóan is vezethesse a hadsereget, praetori rangúnak kellett lennie; a legatust ugyanakkor felruházhatták propraetori imperiummal is (legatus propraetor).

Legatus legionis, aki Róma valamelyik elit légiójának parancsnoki tisztjét kapta, korábbi praetor lehetett. A legatus propraetor olyan korábbi consul volt, aki praetori jogkörben valamelyik provincia kormányzását kapta, és néha négy vagy öt légió is tartozott alá.

A legatus rang ugyanakkor légióparancsnokot is jelentett. Legtöbbször a császár nevezte ki. Ilyen rangot korábbi tribunus kaphatott és általában 3-4 évig viselte a tisztséget, de akár sokkal tovább. Az olyan provinciákban, ahol csak egy légió állomásozott, a legatus volt egyben a kormányzó is, de azokban a provinciákban, amelyek több régiót tartottak fenn, minden legiónak külön legatusa volt, és egy külön kormányzó igazgatta a tartományt.

Az eredeti szó tovább él a pápai legatus tisztség nevében.

Jegyzetek

Források

  • Római történeti kézikönyv: Havas László – Németh György – Szabó Edit: Római történeti kézikönyv. Budapest: Korona Kiadó. 2001. ISBN 963 9191 75 2  
  • Római társadalomtörténet: Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest: Osiris Kiadó. 2000. ISBN 963 379 669 5  

További információk