„Legatus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ |
|||
| (Egy közbenső módosítás, amit egy másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
| 17. sor: | 17. sor: | ||
A háború utáni békeszerződés feltételeinek kidolgozására vagy egy provincia megszervezésére általában tíztagú legatusi testületet ([[decemviri]]) küldött ki a főparancsnok segítésére a senatus.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} Ennek általában tagjai voltak a főparancsnok elődei.{{refhely|Római történeti kézikönyv|decemviri, 181. o.}} |
A háború utáni békeszerződés feltételeinek kidolgozására vagy egy provincia megszervezésére általában tíztagú legatusi testületet ([[decemviri]]) küldött ki a főparancsnok segítésére a senatus.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} Ennek általában tagjai voltak a főparancsnok elődei.{{refhely|Római történeti kézikönyv|decemviri, 181. o.}} |
||
[[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]] volt az első, akit a senatus [[imperator]]ként felhatalmazott [[i. e. 67]]-ben (''lex Gabinia'', amelyet [[Aulus Gabinius]] [[néptribunus]] terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A Földközi-tenger kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá [[praetor]]i rangban ''(legati pro praetore)''. Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a [[VI. Mithridatész pontoszi király|VI. Mithridatész]] elleni háborújához, majd Caesar a galliai [[proconsul]]i megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként ([[Labienus]]) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius [[hispania]]i proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta [[római helytartó|helytartóként]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} |
[[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]] volt az első, akit a senatus [[imperator]]ként felhatalmazott [[i. e. 67]]-ben (''lex Gabinia'', amelyet [[Aulus Gabinius]] [[néptribunus]] terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A [[Földközi-tenger]] kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá [[praetor]]i rangban ''(legati pro praetore)''. Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a [[VI. Mithridatész pontoszi király|VI. Mithridatész]] elleni háborújához, majd Caesar a galliai [[proconsul]]i megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként ([[Labienus]]) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius [[hispania]]i proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta [[római helytartó|helytartóként]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} |
||
A polgárháborúban azután mindkét fél legatusokat alkalmazott mind légióparancsnokként, mind helytartóként. A császárkorban ez a két legátusi funkció állandósultak a légióparancsnok ([[legatus legionis]]) és a császári provincia kormányzója ([[legatus Augusti pro praetore]]) tisztségekben.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} |
A polgárháborúban azután mindkét fél legatusokat alkalmazott mind légióparancsnokként, mind helytartóként. A [[Római császárkor|császárkorban]] ez a két legátusi funkció állandósultak a légióparancsnok ([[legatus legionis]]) és a császári provincia kormányzója ([[legatus Augusti pro praetore]]) tisztségekben.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}} |
||
De megmaradt eredeti formájában is, mint a senatusi provincia helytartója, a [[proconsul]] alatt szolgáló [[legatus pro praetore]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 295–296. o.}} |
De megmaradt eredeti formájában is, mint a senatusi provincia helytartója, a [[proconsul]] alatt szolgáló [[legatus pro praetore]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 295–296. o.}} |
||
| 38. sor: | 38. sor: | ||
*{{cite book|last=Smith|first=William|title=A dictionary of Greek and Roman antiquities|year=1870|publisher=Harper|pages=575-576|url=https://books.google.ro/books?id=HqUKAAAAIAAJ&pg=PA576&dq=A+Dictionary+of+Greek+and+Roman+Antiquities+legatus&hl=hu&sa=X&ei=dZdlT_r6NI7csgaWxZ24BQ&ved=0CC8Q6AEwAA#v=onepage&q&f=false|accessdate=2012-3-18|language=angol}} |
*{{cite book|last=Smith|first=William|title=A dictionary of Greek and Roman antiquities|year=1870|publisher=Harper|pages=575-576|url=https://books.google.ro/books?id=HqUKAAAAIAAJ&pg=PA576&dq=A+Dictionary+of+Greek+and+Roman+Antiquities+legatus&hl=hu&sa=X&ei=dZdlT_r6NI7csgaWxZ24BQ&ved=0CC8Q6AEwAA#v=onepage&q&f=false|accessdate=2012-3-18|language=angol}} |
||
{{Nemzetközi katalógusok}} |
|||
{{portál|ókor||Ókori Róma| }} |
{{portál|ókor||Ókori Róma| }} |
||
A lap 2021. március 10., 16:37-kori változata
| Az ókori Róma kormányzata |
|---|
|
Római Királyság |
| Magistratusok |
| Különleges magistratusok |
| Egyéb tisztségek, címek |
| Politika és jog |
A legatus („küldött, megbízott”) a Római Birodalomban a senatus által más népekhez küldött követ, vagy a hadseregparancsnokok és helytartók mellé a senatus által kirendelt szenátori rangú segítő volt. Az i. e. 1. századtól a senatus felhatalmazást adhatott egyes személyeknek (pl. Pompeius, Iulius Caesar), hogy maguk nevezzenek ki legatusokat. A császárkorban a császár által kinevezett légióparancsnok és a császári kormányzás alatt álló provincia helytartója is legatus volt.[1]
Követek
Rómában a más népekkel való kapcsolattartás szakrális kérdés volt, a ius fetiale szabályozta, amit a fetialis papok felügyeltek. Eredetileg ők voltak Róma követei, hírvivői is, később csak különleges esetekben látták el ők maguk ezt a feladatot, mint a második pun háború előtt a hadüzenet átadását. A király, majd a köztársaság idején a szenátus egy 2-10 legatusból álló testületet küldött ki a háború és béke ügyeinek intézésére, akik szakrális védelem alatt álltak. Megbízatásuk igazolására arany pecsétgyűrűt kaptak. A testület vezetője a princeps legationis volt.[2]
Augustustól kezdve a császárok megkapták a követküldés jogát, a senatus már csak formálisan hagyta jóvá a legatusok kinevezését.[3]
Idegen országok követeit szintén legatusnak hívták és Rómában ugyanolyan szakrális védelem illette őket, mint a Róma saját követeit. Ellenséges államok követei azonban a birodalom területén csak római kísérettel utazhattak, és Róma megszentelt határán, a pomeriumon kívül kellett maradniuk.[4]
Ez a funkció tovább él a pápai legátus tisztség nevében.
Hadvezérek és helytartók legatusai
A háború utáni békeszerződés feltételeinek kidolgozására vagy egy provincia megszervezésére általában tíztagú legatusi testületet (decemviri) küldött ki a főparancsnok segítésére a senatus.[5] Ennek általában tagjai voltak a főparancsnok elődei.[6]
Pompeius volt az első, akit a senatus imperatorként felhatalmazott i. e. 67-ben (lex Gabinia, amelyet Aulus Gabinius néptribunus terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A Földközi-tenger kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá praetori rangban (legati pro praetore). Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a VI. Mithridatész elleni háborújához, majd Caesar a galliai proconsuli megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként (Labienus) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius hispaniai proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta helytartóként.[7]
A polgárháborúban azután mindkét fél legatusokat alkalmazott mind légióparancsnokként, mind helytartóként. A császárkorban ez a két legátusi funkció állandósultak a légióparancsnok (legatus legionis) és a császári provincia kormányzója (legatus Augusti pro praetore) tisztségekben.[8]
De megmaradt eredeti formájában is, mint a senatusi provincia helytartója, a proconsul alatt szolgáló legatus pro praetore.[9]
Etimológia
A lēgātus szó a lēgō (elküld, kiküld; örökbe hagy) igével van kapcsolatban. Ez nem összekeverendő a legō (szed, összegyűjt; kiszemel, kiválaszt) igével, amely viszont a legiō (legio) főnév forrása.[10]
Jegyzetek
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 291–292. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 291. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 291. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 291. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 292. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv decemviri, 181. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 292. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 292. o.
- ↑ Római történeti kézikönyv legatus, 295–296. o.
- ↑ Györkösy: Latin–magyar szótár
Források
- ↑ Római történeti kézikönyv: Havas László – Németh György – Szabó Edit: Római történeti kézikönyv. Budapest: Korona Kiadó. 2001. ISBN 963 9191 75 2
- ↑ Györkösy: Latin–magyar szótár: Györkösy Alajos: Latin–magyar szótár. 9. kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1986. ISBN 963 05 4261 7
További információk
- Bunson, Matthew. A Dictionary of the Roman Empire (angol nyelven). Oxford University Press, 228. o. (1995). ISBN 0195102339. Hozzáférés ideje: 2012. március 18.
- Smith, William. A dictionary of Greek and Roman antiquities (angol nyelven). Harper, 575-576. o. (1870). Hozzáférés ideje: 2012. március 18.
